Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)

1992-11-09 / 252. szám

Belföld Michal Kováé az elhunyt búcsúztatásáról (Állami) temetés pénteken? Michal Kovái, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnapi nyilatkozatában Alexander Dub­­(eknek, a parlament elnökségi tagjának, a Szlovákiai Szociáldemokrata Párt elnökének az állami temetése mellett szállt síkra. Szavai szerint november 13-án, pénteken vennének végső búcsút az elhunyttól. További közlése szerint mérlegeli, hogy mára összehívja a Szövetségi Gyűlés Elnökségének a rendkívüli ülését. A temetésről egyébként vasárnap a szövetség és a cseh miniszterelnökkel is tárgyalt. Kováé szavai szerint Dubéek családja azt szeretné, ha az elhunytat Pozsonyban, a Csalogány-völgyi temetőben helyeznék végső nyugalomra. A Szövetségi Gyűlés elnöke úgy vélekedett, hogy a politikus búcsúztatásán sok külföldi vendég kíván jelen lenni. Elmondta, hogy az állami temetés esetében a Szövetségi Gyűlés székházában kerülne sor Alexander Dubéek búcsúztatására. A szabadságvágy szimbóluma volt ICoLODÉJE és Javorina után a Brünn melletti Zidlochovice lesz a színhe­lye a cseh és a szlovák kormány harmadik találkozójának, amelyen — a két kabinet tagjainak a nyilatkozatai szerint — első­sorban a föderáció vagyonának felosztásá­ra vonatkozó javaslatról tárgyalnak majd. Ez a dokumentumtervezet válthatja ki a legnagyobb vitát, mivel elsősorban az úgy­nevezett történelmi elv okozhat problé­mát. Egyébként a cseh kormány 10, a szlo­vák pedig 6 szerződésjavaslatot visz magá­val a íidlochovicei kastélyba. A megvita­tásra kerülő dokumentumok között szere­pel a jószomszédi és baráti viszonyról, va­lamint az együttműködésről szóló cseh— szlovák keretszerződés is. JaN STRÁSKY szövetségi miniszter­­elnök a Csehszlovák Televízió tegnapi vi­taműsorában elmondta, hogy kormánya a mai iidlochovicei cseh—szlovák kor­mánycsúcsra számszerű áttekintést dolgo­zott ki arról, hogy miképp történne a va­­gyonelosztás az ide vonatkozó törvény ér­vényesítésének az esetében. Egyúttal han­goztatta, hogy kormánya a Szövetségi Gyűlésben mindenekelőtt a föderáció megszűnéséről és a vagyonelosztásiról szó­ló törvényt szeretné jóváhagyatni. Jifí Ho­­rák, a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt elnöke a kibővített programnyilatkozat csütörtöki elvetése kapcsán megjegyezte, hogy Strásky kormányfőnek bizalmi szava­zást kellene kérnie, de ezt a miniszterelnök nem minősítette olyan fontosnak, mint a két említett jogszabály elfogadását. A SZLOVÁK TELEVÍZIÓ tegnap délben sugározta első alkalommal a Lépé­sek című vitaműsort, amelyben a népsza­vazás kérdéséről volt szó. Bugár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke az úgynevezett ratifikációs referen­dum kapcsán megjegyezte, hogy az MKDM a kérdéstől függően támogatja. A POLGÁRI Demokrata Párt hét vé­gi kongresszusán ismét Václav Klaus cseh miniszterelnököt választották meg a győz­tes csehországi párt élére. A PDP új alel­­nöke lett Jan Strásky, Jifí Vlach és Josef Zieleniec. SzOMBATON és vasárnap az Elkö­telezett Pártonkfvüliek Klubjának a szer­vezésében nemzetközi konferenciát tar­tottak a kommunizus bűntetteiről. Boh­­dan Dvofák, a klub elnöke szerint ezeknek a bűntetteknek az elévülhetetlenségéről folytatandó szakértői véleménycserének a jelenlegi német törvényhozásból kell kiin­dulnia, amely ide vonatkozóan megállapít­ja, hogy a kommunista rendszer alatt nincs jogállapot, s ezért az elévülési idő csak ak­kortól számítható, mikor visszaáll ez az ál­lapot. Ami Csehszlovákiát illeti, ez az idő­pont 1989. november 29-ére tehető, mivel ekkor helyezték hatályon kívül a kommu­nista párt vezető szerepét rögzítő alkot­mánycikkelyt. KaTARÍNA TÓTHOVÁ szlovák igazságügyi miniszter pozitívnak, és köl­csönösen nagyon hasznosnak minősítette november 2—5-én tett németországi munkalátogatását. A szlovák sajtóiroda munkatársának nyilatkozva szombaton el­mondta, hogy megbeszélései során első­sorban az igazságszolgáltatásról, az igaz­ságügyi tárcák szerepéről, valamint a né­met—szlovák együttműködésről volt szó. TeGNAP ünnepélyes keretek között megnyitották a Nagyszombati Egyetemet, amelynek működését a szlovák kormány lényegében nem engedélyezte, mivel nem­rég törvényjavaslatot hagyott jóvá felosz­latásáról. Anton Hajdúk rektor megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az oktatási intézmény munkája a humanizmus és a kereszténység elvein fog alapulni. Az ün­nepség előtt tartott szentmisén Ján Sokol érsek, szlovák metropolita kifejezte meg­győződését, hogy a Pázmány Péter bíbo­ros, esztergomi érsek által 1635-ben alapí­tott egyetem utóda leküzdi azokat a prob­lémákat, amelyek megnyitását kísérték. VASÁRNAP hazatértek Angolából azok a csehszlovák állampolgárok, akik az angolai csehszlovák külképviseleti hivatal­ban dolgoztak. Jan Klíma ügyvivő nyilat­kozata szerint a távozás elengedhetetlen volt a súlyos fegyveres konfliktus miatt, de kifejezte meggyőződését, hogy hamarosan normalizálódik a helyzet, s a diplomaták visszatérhetnek az afrikai országba. LíADISLAV SPAŐEK, a Csehszlovák Televízió volt munkatársa lett Václav Ha­vel exállamfő új szóvivője. Spaíek Václav Havel tegnapi sajtóértekezletén mutatko­zott be első ízben új „tisztségében”. (Folytatás az 1. oldalról) távozott, akit az egész nemzet tisztelt. „Tízéves voltam 1968-ban, de emlék­szem Alexander Dubéek bátor szavaira, amelyek a társadalom demokratizálódá­sáért vívott küzdelem során hangzottak el. Gyermekként nevét azzal a nagy kif­livel kötöttük össze, amelyet róla nevez­tek el — nyilatkozta Bugár Béla, a Ma­gyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke. — Olyan emberként marad meg emlékezetemben, aki jóval ’89 előtt ki merte mondani az igazságot 1968 tragi­kus napjairól. Ezt a Magyar Televízió Panoráma című műsorában láttam. Úgy gondolom, hogy jelentős politikust ve­szítettünk el, és sajnáljuk, hogy éppen most.” Véclav Havelt mélyen megrázta Ale­xander Dubéek halálhíre. „Kedves, nyílt és szerény embernek ismertem” — mondta a volt csehszlovák köztársasági elnök, s hozzáfűzte, hogy Dubéek vitat­hatatlanul fontos szerepet játszott a leg­­újabbkori csehszlovák történelemben. „1968-ban élére állt a kommunista rend­szer humanizálására tett merész kísérlet­nek, s ezzel nagy nemzetközi elismerésre tett szert. Aztán húsz évre eltávolították a politikai életből, de a novemberi forrada­lom első napjaiban ismét visszatért. A Szövetségi Gyűlés élén rengeteget dolgo­zott, meggyőző híve volt a csehek és a szlovákok közös állama gondolatának” — emelte ki Václav Havel. Michal Kováé, a Szövetségi Gyűlés jelenlegi elnöke nyilatkozatában leszö­gezte, hogy nagy ember, nagy politikus távozott. „Olyan személyiség volt, aki beírta nevét a cseh és a szlovák nemzet legújabbkori történetébe, elsősorban a társadalom megújítására tett 1968-as erőfeszítéseivel. Bátran viselte el a szenvedést a totalitárius rendszer és a normalizálás idején. 1989 novembere (Folytatás az 1. oldalról) sebbséggel való együttműködés, s nem csupán politikai, hanem gazdasági téren is. Kérdésekre válaszolva Duray Miklós | Vass Lajos | Szombaton Budapesten váratlanul elhunyt Fass Lajos, a nálunk is jól ismert zenepedagógus és karmester. Dél-Szlovákiában ismerték és szeret­ték, mint a Csehszlovákiai Magyar Ta­nítók Központi Énekkarának vendég karnagyát, aki éveken át segítette pe­dagógusainkat a közös éneklés színvo­nalának emelésében. Vass Líyos a jó­szándékú mosolygós emberek közül való volt, s rövid idő alatt átérezte ki­sebbségi sorsunk lényegét. Számos ta­nító, tanár és Csemadok-tisztségviselő őrzi mqjd emlékét És hálával gondol rá nálunk végzett szép munkája okán az egész csehszlovákiai magyarság, (b) (M. NAGY LÁSZLÓ felvétele) Közlemény A pozsonyi villamosmérnök-hallga­tók Neumann János Klubja 1992. no­vember 11-én, szerdán 19 órai kezdet­tel a Csemadok székházában megren­dezi hagyományos (harmadik) Nosz(f)talgia buliját. után azzal a reménnyel kapcsolódott be a társadalom életének megváltoztatásá­ra irányuló új kísérletbe, hogy eljött az ideje a 24 évvel ezelőtti eszmék megva­lósításának. Halála Szlovákia számára nagy veszteséget jelent, mivel személyi­sége magas nemzetközi elismerésben részesült” — mondta Kováé. Ivan Gasparovié, a Szlovák Köztár­saság Nemzeti Tanácsának az elnöke rámutatott, hogy a születőben levő Szlovák Köztársaság olyan személyisé­get vesztett el, aki a kezdeti napokban bizonyára megnyitná az utat Szlovákia új nemzetközi politikai, gazdasági és más kapcsolatainak a formálása előtt. „Szlovák távozott, aki a cseh—szlovák kölcsönösség történetét írta” — hang­súlyozta Gaáparovié. Tegnapi nyilatkozatában a Polgári Demokrata Párt hangsúlyozta, hogy Alexander Dubéek halálával a föderá­ció olyan politikust veszített el, aki je­lentőségénél fogva túllépte az ország határait, s az egész világon ismert és elismert politikussá vált. Petr Cermák ügyvezető alelnök szintén méltatta a Prágai Tavasz, illetve a novemberi for­radalom idején játszott szerepét. A Demokratikus Szlovákiáért Moz­galom nevében Augustin Marián Hús­ka alelnök kiemelte, hogy Alexander Dubéek nem csak a szlovákok, hanem a nemzetközi közvélemény szemében is a totalitarizmus elleni küzdelem szimbó­lumává vált. „Alexander Dubéek szocialista poli­tikus volt. 1968-ban a kommunizmus legradikálisabb belső megreformálására tett kísérletet. Az Alexander Dubéek nevével fémjelzett politikának emberar­ca volt. Halálával Szlovákia nagy fiát veszítette el” — nyilatkozta Ján Camo­­gursky, a Kereszténydemokrata Mozga­lom elnöke. annak a véleményének adott hangot, hogy az ország kettéválása után az lenne a demokratikus eljárás, ha új választáso­kat írnának ki, de — mint mondta — ez sem a Polgári Demokrata Pártnak, sem pedig a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak nem érdeke. Arra a kérdésre válaszolva, hogy va­jon a csehországi szlovákok érdekképvi­seletét felvállalja-e a mozgalom, Stanis­lav Gawlik úgy vélekedett, hogy ez attól függ, megfogalmazza-e magát nemzeti kisebbségnek ez a népcsoport, illetve igényt tart-e erre az érdekképviseletre. A sajtótájékoztatón szó volt még a lengyel—cseh kapcsolatokról, a lengyel kisebbség és a lengyelországi hivatalos szervek viszonyáról, valamint a prágai lengyel nagykövet múlt heti tárgyalásá­ról a Coexistentia parlamenti klub tag­jaival. POGÁNY ERZSÉBET JMI1* ■ v « Az alakulóban levő KÖZGÁZ diák­klub szeretettel meghív Benneteket SÜ­NÉ, alias Győry Attila estjére, amelyre holnap 19.30 órai kezdettel kerül sor. Az esten megismerkedhettek Süné MÚ-V-ÉSZ-i egyéniségével és stílusá­val. A garantált ál-mélkodás és borza­lom színhelye a Csemadok székháza. Felhívás Az Együttélés Politikai Mozga­lom Kassai Járási Intéző Bizottsága ma 17 órakor a Thália Színházban közgyűlést tart, amelyen többek kö­zött részt vesz Köteles László és Mihályi Molnár László parlamenti képviselő. A tanácskozáson beszámoló hang­zik el az EPM Országos Tanácsának munkájáról és határozatairól, vala­mint a legaktuálisabb kérdésekről. A rendezvény előtt és után könyv- és hanglemezvásár. Az EPM Kassai Járási Intéző Bi­zottsága szeretettel vár minden ér­deklődőt. Jelzés nélküli híranyag: CSTK, TK SK Válás után új választások 1992. november 9. Megalakult a Magyar Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége Erkölcs és önmegvalósítás A hét végén tartotta alakuló közgyűlését a kovácspataki nemzetközi ifjúsági táborban a Magyar Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége (MIKSZ). A kereszténydemokrata elveken és erkölcsi értékrenden, illetve az önmegvalósításon alapuló csoportosulás létrehozásának a gondolatával a vártnál több fiatal kívánt azonosulni. A közgyűlés résztvevői áttekintették és jóváhagyták a szervezet alapszabályát, majd megválasztották az önkormányzati testületet. Az újonnan megalakult szö­vetség kezdeményezői kürti fiatalok voltak, akik elsősorban a Magyar Keresz­ténydemokrata Mozgalom Érsekújvári Területi Választmányával vették fel a kap­csolatot A testület a továbbiakban is támogatni kívánja a szervezet munkáját. „Erkölcsi, szellemi és anyagi segítséggel szeretnénk hozzájárulni a MIKSZ önszerveződéséhez, és a politika színterén zajló folyamatokat is velük közösen szeretnénk megvitatni a jövőben” — hangsúlyozta a közgyűlés vendége, Farkas Pál, az MKDM alelnöke. Az ökumenikus istentiszteleten a szlovákiai fiatalokon kívül a magyarországi Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió és az erdélyi Kereszténydemokrata Ifjúsági Fó­rum képviselői is részt vettek, akiknek eddigi tevékenysége példaként szolgálhat az újonnan megalakult ifjúsági-érdekvédelmi szervezet tagjai számára -száz-Közlemény az Együttélés Országos Tanácsának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) 1993 februárjában kerüljön sor országos Pázmány Péter a parlamenti képviselők kongresszusra, mely célja jogilag biztosi­­szövetségi gyülésbeli tevékenységéről, ár. tani a mozgalom strukturális szétválását a Rózsa Ernő a Szlovák Köztársaság Nemze- szövetségi állam megszűnése kapcsán, ti Tanácsában folytatott politizálásról A magyar vállalkozók országos összejö­­szólt Gyurcsik Iván beszámolt a kisebbsé- vételének, valamint a magyar nemzetiségű gi törvénytervezet kidolgozásának folya- parlamenti képviselők és polgármesterek ta­nultáról, a Magyar Kereszténydemokrata '.álkozójáruik megszervezésé határozta el Mozgalom vezetőségével és független szak- A cseh köztársaságbeU kisebbségek jogai­­értőkkel való ezirányú tárgyalásokról. nak, főleg az identitáshoz való jognak a cseh A vitában Hanta István az ország gaz- alkotmányban való rögzítését sürgette, dasági problémáival, a jövő évi költségve- Az országos tanács egyetértését fejezte ki lés várható következményeivel ismertette az Együttélés és az MKDM közös állásfogfa­­meg a tanácskozás résztvevőit, Dobos lásával a bősi vízerőmű ügében, valamint a László a mozgalom belpolitikai cselekvé- csallóközi városok és falvak polgármesterei­­sének időszerű téziseit sürgette. Néhány nek legutóbbi állásfoglalásával, személyi kérdés megoldására is sor került, Két felhívást fogalmaztak meg a ta­­az országos tanács megválasztotta Pogány nácskozás résztvevői: Ismételten felhívják Erzsébetet a mozgalom sajtótitkárává, to- a polgárok figyelmét arra, hogy tiltakozza­­vábbá az intéző bizottság soraiba Hortai nak a bősi vízerőmű ügyében a szülőfóld- Évát és Vladislav Niedobát. jüket veszélyeztető lépések ellen az ENSZ A tanácskozás a következő határozattal Emberjogi Bizottságánál Továbbá felhlv­­zárult: Az országos tanács felhatalmazta nak minden állampolgárt, hogy emberi, az intéző bizottságot, hogy a Cseh és Szlo- állampolgári és kisebbségi jogaik bármine­­vák Szövetségi Köztársaság várható meg- mű sérelme esetén forduljon a mozgalom szűnésére való tekintettel dolgozza ki a parlamenti képviselőihez a központi iro­­belpolitikai cselekvés konkrét módozatait dán keresztül Megbízta az intéző bizottságot, hogy rend- Az EPM sajtószolgálata szeresen tárgyaljon a többi magyar mozga- Cesky Télin, 1992. november 7. lommal és párttal abból a célból, hogy a felmerülő politikai kérdésekben egységesen A felhívások pontos szövegét lapunk léphessen fel, valamint törekedjen az holnapi számában közreadjuk, és visz- MKDM-mel való koalíció megerősítésére, szatérünk az országos tanácskozás né- Az országos tanács elfogadta, hogy hány részletéhez. Pozsonyban a hidegkúti művelődési házban pénteken és szombaton tartották a Roma Kulturális Napok rendezvénysorozatát. A kulturális minisztérium, vala­mint a szlovákiai roma szervezetek tizenegy népművészeti együttest hívtak meg köztük egy lengyelországit és egy magyarországit is. Gyökeres György felvételén a garamszentkereszti Pame Gádoré együttes „Játék a zöld réten ” című kompo­zíciójának egy jelenete látható. Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok 1992. november 9-én Deviza-(Pénz-)nem Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási árfolyam 1 egységre, koronában Közép-Angol font 43,766 44,206 43,986 42,16 45,30 43,73 Ausztrál dollár 19,797 19,995 19,896 18,70 20,40 19,55 Belga frank (100) 07,221 88,097 87,659 84,58 89,86 87,22 Dán korona 4,672 4,718 4,695 4,52 4,82 4,67 Finn márka 5,698 5,756 5,727 5,45 5,93 5,69 Francia frank 5,300 5,354 5,327 5,14 5,46 5,30 Görög drachma (100) 13,859 13,999 13,929 12,71 14,25 13,48 Holland forint 15,942 16,102 16,022 15,45 16,41 15,93 ír font 47,379 47,855 47,617 44,89 48,25 46,57 Japán jen (100) 23,141 23,373 23,257 22,36 23,68 23,02 Kanadai dollár 22,771 22,999 22,865 21,84 23,40 22,62 Luxemburgi frank (100) 87,221 88,097 87,659 83,72 89,84 86,78 Német márka 17,931 18,111 18,021 17,56 18,48 10,02 Norvég korona 4,408 4,452 4,430 4,27 4,57 4,42 Olasz líra (1000) 20,917 21,127 21,022 19,77 21,21 20,49 Osztrák schilling 2,548 2,574 2,561 2,51 2,63 2,57 Portugál escudo (100) 20,066 20,268 20,167 19,00 20,62 19,81 Spanyol peseta (100) 25,072 25,324 25,198 24,15 25,85 25,00 Svájci frank 19,942 20,142 20,042 19,53 20,59 20,06 Svéd korona 4,769 4,817 4,793 4,58 4,90 4,74 USA-dollár 28,447 28,733 28,590 27,89 29,29 28,59

Next

/
Oldalképek
Tartalom