Szabad Újság, 1992. november (2. évfolyam, 246-270. szám)
1992-11-09 / 252. szám
1992. november 9. Külföld Szabad ÚJSÁG 3 Dubcek halálának nemzetközi visszhangja A reformálmok szimbóluma marad . Külföldi politikusok és a sajtó is elismerő szavakkal reagált Alexander Dubcek halálára. Bili Clinton múlt héten megválasztott amerikai államfő kijelentette, hogy Dubőek halála elszomorította. Hozzátette: „Örülök azonban, hogy megélte Kelet-Európa demokratizálását”. Az amerikai lapok bó'ven foglalkoznak Dubőek halálával kapcsolatban életével és munkásságával. Az AP hírügynökség közölte életrajzát és ismertette törekvését az „emberarcú szocializmus” létrehozására, tehát egy olyan harmadik út keresésére, amely a piacgazdaságot a szocializmussal ötvözné. Neve, teszi hozzá a hírügynökség, a politikai reformálmok szimbóluma marad. Magyarországon is megemlékeztek Alexander Dubéekről. A vasárnapi lapok csak rövid hírben tudtak tudósítani haláláról, de a rádió prágai tudósítója bővebben emlékezett meg Dubőek életművéről. A brit The Sunday Times a Prágai Tavasz hősének nevezte Dubőeket. Emlékeztet rá, hogy Dubőek szüleivel gyermekkorában a Szovjetunióban élt és tanúja volt a sztálini rendszernek. A lap közli, hogy 1968-ban csupán néhány hónapra került hatalomra, de ez idő alatt is megszüntette a cenzúrát és a párt-Clinton kormányát válogatja Bili Clinton, az USA megválasztott elnöke január 20-án veszi át hivatalát. Már most létrehozott egy csoportot, amely a leendő kormány összetételét, illetve a kormányszervek struktúrájának megváltoztatását hivatott előkészíteni. A csoportot Vernon Jordan washingtoni ügyvéd és a volt külügyminiszter-helyettes, Warren Christopher vezeti. Az utóbbiról olyan hírek terjedtek el, hogy ő lesz az új külügyminiszter, de ő maga bejelentette, hogy semmiféle tisztségre nem jelölteti magát. Clinton a hírek szerint létrehozza a gazdasági tanácsadók tanácsát, amelynek hasonló jogkörei lesznek, mint a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági tanácsának. Hillary Választási kampánya idején Clinton amerikai elnök gyakran hangoztatta: „ Válasszatok meg és ingyen kaptok hozzá egy másik rátermett politikust is”. Ezzel feleségére, Hillaryra célzott, aki sikeres ügyvéd és saját programmal rendelkező politikai személyiség is. Hillary a kampány során a népszerűség kedvéért kénytelen volt megváltoztami frizuráját és öltözködését, hogy „hagyományos" amerikai feleség benyomását keltse. Az amerikaiak ugyanis nehezen viselték, hogy az elnök mellett egy „ társelnök ’’ is létezzen. Hillary Clinton egy évvel fiatalabb férjénél Ügyvédi gyakorlata jó keresetet biztosít számára. A család évi bevétele 244 356 dollár, de ebből a férj csak 48 854 dollárral részesedik. HUlary jól menő ügyvédi iroda társtulajdonosa és az ország száz legrátermettebb ügyvédje között tartják nyilván. Főleg a kereskedelmi joggal foglalkozik. Politikailag a gyermekek jogaiért száll síkra. Amikor majd januárban az új elnöki házaspár átköltözik a Fehér Házba, nemcsak sok dolguk, hanem nagy kiadásaik is lesznek Most kétemeletes kis házban laktan Little Rockban, de új lakhelyükön a Pensylvania Avenuen palotába költöznek, ahol tánctermek, teniszpályák, úszómedencék, nagyszámú szoba, kabinet és munkahely várja őket A férj bevételei most már utolérhetik feleségéét, mert Clinton jövedelme 200 ezer dollárra szökik A 45 éves Hillary lesz az első profi ügyvéd a Fehér Házban és „first lady” státusza nem teszi lehetővé, hogy eredeti hivatásának szentelje magát, ami pedig igen jól jövedelmezett. Most a lakájokkal, szakácsokkal, szobalányokkal kell törődnie. Férjének politikusi teendőihez jár két Boeing 747-es repülőgép és egy külön titkosszolgálat rendszer nagyarányú reformjáról kezdett vitát. Hatalomra kerülése idején korlátozták a titkosrendőrség tevékenységét és a központi ellenőrzést. A lap foglalkozik Dubőek 1989 utáni tevékenységével is, amelyet odahaza számos bírálat ért. A bécsi televízió az elsők között reagált Dubőek halálára. Még tegnapra virradóra éjszaka háromnegyed egykor dokumentumfilmet sugárzott a politikusról. Heinz Fischer, az osztrák parlament szociáldemokrata elnöke kijelentette, hogy Dubőek a tankok segítségével fenntartott politika elleni fellépés szimbóluma volt Ausztria lakosai számára is. A németországi Kasselban is tüntettek a külföldiekkel szembeni erőszakhullám ellen. A tüntetők azzal vádolták Kohl kormányát, hogy bűnbakot keres a Németország egyesítése után felmerült pénzügyi nehézségek miatt (Fotó: CSTK/DPA) Tömegtüntetés Berlinben Németek az erőszak ellen Közel 100 ezer tüntető vett részt tegnap Berlinben azon a megmozduláson, amelyet a német alkotmány első szakaszának jegyében tartanak, miszerint az emberi méltóság érinthetetlen. A német fővárosba 250 autóbusz és három különvonat szállította az ország minden részéből érkező tüntetőket. Mind Nyugat-, mind Kelet-Berlinből külön meneteket indítottak, amelyek 15 óra tájban találkoztak a történelmi Lustgarten központban. A tüntetésen felszólalt Richard von Weizsäcker szövetségi elnök. A nagygyűlést megzavarták a jobboldali szélsőségesek, akik különféle tárgyakat és köveket dobáltak az államfőre. Kohlt tojásokkal dobálták és szidalmazták. A politikusokat a rendőrség pajzsokkal védelmezte. Sérülés nem történt. A szélsőségek, az erőszak és a fajgyűlölet elleni tüntetést a „kristályos éjszaka” 54. évfordulójának küszöbén rendezték meg. Ezen az éjszakán kezdődtek a tömeges pogromok a „zsidókérdés végleges megoldása” érdekében. November 9-ről 10-ére virradóra a náci rohamcsapatok Németország-szerte felgyújtották a zsinagógákat, összezúzták a zsidó temetőket, a zsidók üzleteit, behatoltak a lakásokba és gyilkolták a zsidó lakosságot. Az éjszakán 91 személy vesztette életét, 30 ezer embert elhurcoltak, 267 zsinagógát pusztítottak el és kifosztottak 7500 üzletet. Az elhurcolt zsidók többségét koncentrációs táborokba zárták. A „kristályos éjszaka” nevet a kegyetlen akció azért kapta, mert a kitört kirakatok és ablakok szilánkjai borították az utcákat. A náci zsargonban ezt az „akciót” rendszerint a „hosszú kések éjszakájának” nevezték. Az ürügyet a nácik kegyetlenkedéseihez az adta, hogy Párizsban egy fiatal lengyel zsidó merényletet követett el egy német diplomata ellen. A kéksisakosok már visszalőttek Súlyos harcok Mosztarban Az ENSZ békefenntartó erőinek brit katonáit szombaton Bosznia- Hercegovinában támadás érte. Első ízben történt meg, hogy az ENSZ-katonák visszalőttek, ahogy ezt a nemzetközi megállapodás most már lehetővé teszi. A brit katonák közül senki sem sebesült meg. Az incidens Tuzla város közelében történt. A szerb tüzérség tegnapra virradóra hevesen lőtte a dél-boszniai Mosztar városát. Az ENSZ segélyszállító kamionjai a lövöldözés ellenére áthaladtak Díszfelvonulás helyett nosztalgia Mosztaron, hogy Buna városába szállítsák a szállítmányt. A konvojt nem érte találat. Mosztarban újból megsértették azt a megállapodást, amelyet az ENSZ Gyermek Alapja hirdetett meg a gyermekek békéje érdekében. A gyermekek békéjének hete alatt Bosznia területén legalább 120 ember vesztette életét és kb. 690-en megsebesültek. Szarajevóban ismét megszűnt a víz- és villanyáram-szolgáltatás. Eddig legalább a kórházak kaptak vizet és áramot, de most ez is megszűnt. Az ENSZ felügyelete alatt péntek óta próbálják megjavítani a vezetékeket. Ünneplés — kicsiben A november 7-iki moszkvai nagygyűlésre 100 ezer embert vártak, de végül az ünnepségen, amelyet az októberi forradalom 75-ik évfordulója alkalmából rendeztek, összesen hozzávetőlegesen csak 15 ezer ember vett részt. Az ellentüntetésen, amelyet az orosz kereszténydemokraták rendeztek a szovjet rendszer áldozatai emlékére, csak néhány százan voltak jelen. A tüntetésre több ezer milicistát helyeztek készenlétbe Moszkva központjában, de munka nélkül maradtak. A Dolgozó Oroszország által szervezett tavaszi nagygyűléseken többször is volt vagy 100 ezer résztvevő, de ezzel szemben a múltban hagyományos évforduló szegényesnek tűnt. Többnyire idősebbek vettek rajta részt, vörös zászlókat lobogtattak, a szocializmus visszaállítását követelték, dicsérték Lenint és Sztálint, bírálták Jelcint. A résztvevők megszavazták a „határozatot”, amely szerint össze kell hívni a népképviselők kongresszusát, hogy az váltsa le a jelenlegi vezetést. Az észak-őszét katonák elesett harcostársuk mellett indulnak támadásba Vlagyikavkazban. Eszak-Oszétiában egyébként néhány napja már normalizálódik a helyzet, az orosz—észak-őszét egyesített csapatok kiszorították az erdőkbe az ingus csoportosulásokat, amelyek áttértek a partizánharcra (Telefotó: CSTK/EPA) A dán kéksisakosok gépkocsijait szerb csapatok állították meg Bosznia határán, de tegnap továbbengedték őket Szarajevó felé. A szarajevói rendőrség megakadályozta annak a 200 horvátnak a menekülését a, akik gyalog indultak az ostromlott városból. A bosnyák kormány csalódást okozott azzal, hogy megakadályozta a 6 ezer szarajevói polgári személy kimenekítését a városból, amit a Vöröskereszt szervezett. A menekültcsoportban főleg nők és gyermekek voltak, férfiak csak 10 százalékban. Izelbegovics elnök tilalmat rendelt el, miszerint a 18 és 60 év közötti férfiaknak tilos elhagyniuk a várost. Tudjman horvát elnök felkérte Butrosz Gáli ENSZ-főtitkárt, hogy hoszszabbítsa meg az ENSZ békefenntartó erők horvátországi tartózkodását. Tudjman szerint csak így lehet fokozatosan bekapcsolni az államrendszerbe a megszállt területeket. A boszniai menekültek körében tífusz ütötte fel a fejét. A Jajceból menekültek a betegséget állítólag már hazulról hozták. Az egészségügyi szervek attól tartanak, hogy a több száz menekült között a megbetegedések járvánnyá fajulnak, bár eddig csak öt személyt kellett kórházba szállítani. Korlátlan hatalom Eduard Sevardnadzet, akit a grúz parlament elnökévé választottak meg, a múlt héten államfővé nevezte ki a parlament. Egyidejűleg új törvényt hoztak az államhatalomról, amely az új alkotmány elfogadásáig lesz érvényben. Ennek alapján Eduard Sevardnadze grúz elnök gyakorlatilag korlátlan törvényhozói és végrehajtó jogokat kapott. Csupán a parlamentet nem oszlathatja fel önkényesen és a kormány tagjait nem válthatja le a parlament egyetértése nélkül. Abháziában tovább folynak a harcok. Az augusztus óta tartó konfliktusban már 413-an haltak meg és 1500-an megsebesültek. Az utóbbi 24 óra alatt Abháziában hárman vesztették életüket és 18-an sebesültek meg. A leghevesebb harcok a Gumiszta folyó mentén és az Ocsancsiri járás területén folynak. LAN KNAÉKO szlovák külügyminiszter egynapos ausztriai látogatása befejeztével sajtóértekezleten kijelentette, hogy Ausztria különleges helyet foglal el a szlovák külpolitikában, mert ez az egyetlen szomszéd ország, amely fejlett piacgazdasággal és stabil demokratikus rendszerrel rendelkezik. Bejelentette, hogy létrejöttek a feltételek a szlovák és cseh nagykövetség megnyitására Bécsben január elsejétől. Hangoztatta, hogy a csehszlovák közösség fennmarad, csak az együttélés szerkezete változik meg. Bőssel kapcsolatban helyeselte a probléma internacionalizálását, mert ez szerinte segít csökkenteni a jelenlegi feszültséget. A GATT-tagországok kereskedelmi miniszterei felkérték az európai tárgyalóküldöttségeket, hogy mielőbb találkozzanak amerikai partnereikkel és újítsák fel a felfüggesztett tárgyalásokat az Általános Kereskedelmi és Vámegyezmény vitás kérdéseiről. A német gazdasági miniszter szerint össze kellene hívni az érdekeltek csúcsértekezletét Bush elnök és Major kormányfő részvételével. Németország szerződésileg kötelezte magát a Zsidó Világkongresszusnak, hogy kártérítést fizet azoknak a zsidóknak, akik túlélték a náci börtönöket és koncentrációs táborokat. A szerződés hozzávetőlegesen 50 ezer személyre, főleg kelet-európaiakra vonatkozik. A kártérítés összege 1999-ig kb. 630 millió dollárt tesz ki. Frankfurtban a rendőrség 19 újnácit tartóztatott le, akik a gyülekezési tilalom ellenére részt vettek a Német Alternatíva nevű szélsőjobboldali párt gyűlésén. A tüntető skinheadeknél fegyverek is voltak és náci jelképeket vittek. Az újnácik egyik célja az volt, hogy provokációt rendezzenek a vasárnapra tervezett antifasiszta nagygyűlés küszöbén. Tádzsikisztánban a harcok áthelyeződtek az afganisztáni határ közvetlen közelébe. A kurgan-tyubei területen páncélozott járműveket is bevetettek a harcokba. Afganisztánból érkező fegyvercsempészek szombaton tüzet zúdítóttak az orosz határőrökre, akik közül hármat megöltek és négyet megsebesítettek. ANGOLÁBAN nemkívánatos személynek nyilvánították Botha dél-afrikai külügyminisztert, mert az ország vezetése szerint az UNITA felkelő szervezetet támogatja. A Dél-afrikai Köztársaság a kormánynyilatkozat szerint hátteret és támogatást biztosít az UNITA számára, amely nem ismeri el a közelmúltban lezajlott választások eredményeit. Kolumbiában a Simon Bolivárról elnevezett partizáncsoport háromszáz tagja gránátokkal és géppisztolyokkal rátámadott egy rendőrjárőrre és 26 rendőrt megölt. Bogota fővárosban 11 bombamerényletet követtek el. A felkelők célja, hogy a kormány kiutasítsa az országból a külföldi kőolajvállalatokat. Olaszországban lezárták a palermói repülőtérre vezető 23 kilométeres autópálya-szakaszt. A rendőrség úgy értesült, hogy a maffia egy újabb nagyszabású merényletre készült. Itt gyilkolták meg Falcone bírót is. A maffiának most látványos merényletre van szüksége ahhoz, hogy bizonyítsa uralmát az olasz délen. KjJVAMBAN bejelentették, hogy az ország kőolajtermelése elérte a háború előtti szintet. A négyszáz olaj kútból naponta 1,5 millió hordó nyersolajat hoznak a felszínre. Kuvait eladja, persze csökkentett áron, azt az olajat is, amely a kutakból a felszínre került, amikor felrobbantották őket. Magyarországon a sertéspestis új gócát derítették fel. Az elmúlt napokban Békés megyében a sertéstenyésztők felszámolták a 13 ezer fertőzött állatból álló sertésállományt. A mezőgazdasági minisztérium a helyzetről tájékoztatta az EK állatorvosi bizottságát. Magyar részről szigorították a határellenőrzést, mert felmerült a lehetőség, hogy a járvány Romániából terjedt át Békés megyére. Törökország szerződést írt alá Oroszországgal, amely szerint hadianyagot vásárol. A 75 millió dolláros üzlet keretében Oroszország 17 darab Mi- 17-es helikoptert, páncélozott járművet és puskát szállít Törökországnak. Törökország az első NATO-tagállam, amely Oroszországtól fegyvert vásárol. UKRAJb (NABAN Uhriniv község egyik házában éjféltájt megjelent egy Tatra teherautó. A ház lakójának semmi baja sem történt, ellenben valutában kért kártérítést az ott dolgozó szlovák építővállalattól. Az építők másnap kijavították a házat és kártérítésképpen csupán 350 kupont kapott a biztosítótól.