Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-31 / 245. szám
Mától mégis leállítják? / .JSAG Közéleti és gazdasági napilai» SZOMBAT 1992. október 31. II. évfolyam 245. szám Ára 2.30 korona „Igazmondó” miniszterek Abban az esetben, ha az Európai Közösség, Magyarország és Csehszlovákia szakértőiből álló bizottság úgy dönt, hogy mától le kell állítani a Duna elterelését, ez függetlenül attól megtörténik, tárgyal-e róla a szövetségi vagy pedig a szlovák kormány — mondta Jozef Zlocha szlovák környezetvédelmi miniszter. Szerinte kormánya emiatt nem tervez rendkívüli ülést. A továbbiakban elmondta azt is, hogy jelen pillanatban a munkálatokat nem lehet leállítani következmények nélkül, s legfeljebb november közepéig várhatnak. Azt is elmondta, hogy sem ő, sem a kormány többi tagját nem tájékoztatták a Duna elterelésének, sem az áram termelésének megkezdéséről. A miniszter úr logikátlannak tartja, hogy a kormány döntsön minden olyan lépésről, ami a vízlépcső építésén bekövetkezik... Szívesen elhinnénk a miniszter szavait, ha egy „sima” építkezés volna a bősi, s nem pedig az ismert, súlyos gondokkal terhelt. Kénytelenek vagyunk azt hinni, hogy a környezetvédelmi tárca vezetője ezúttal nem mond igazat. Ezt látszik alátámasztani a miniszternek az az állítása is, hogy Július Bindert semmilyen körülmények között sem vonják felelősségre. Merthogy ha nem utasításra cselekedett volna, akkor igenis felelősség terhelné, amennyiben a vegyes bizottság a leállítás mellett foglalna állást. Kegyetlen racionalitás A képernyő mindent elbír ? Binder követelődzik... Csütörtökön késő este a Szlovák Televízió vitaestet rendezett a bősi vízlépcsőről. A műsorban Július Binder, a Vízgazdálkodási Építővállalat igazgatója meglepő követeléssel állt elő. Szerinte mielőbb a hágai Nemzetközi Bíróság elé kellene vinni Bős kérdését, amelynek megoldása során Csehszlovákia, később pedig Szlovákia kártérítésre tarthat igényt Magyarország részéről, mert a nagymarosi vízlépcsőt nem építette meg. Duray Miklós tárgyalásai Stockholmban , Jobb, ha többet tudnak rólunk” Július Binder — úgy tűnik — követelődző kedvében volt, mert hozzávetőlegesen ötszörös—tízszeres energiacsökkenéssel kell számolni — szerinte — a C variáns működtetése során. Ha megépült volna a nagymarosi vízlépcső is, és a bősi erőművet csúcsra járathatnák, akkor mintegy 200 milliárd schilling értékű energiával lehetne többet termelni a vízlépcsőrendszer erőműveiben, tehát a hozzávetőleges energiakár éppen ennyi... Binderrel szemben Ján Öarnogursky szlovák exminiszterelnök nem tartja fontosnak Hágába vinni Bős ügyét. Viszont kifejtette azt a nézetét, hogy a magyar fél álláspontja Bőssel kapcsolatban többször is változott. Amíg 1989-ben a földalatti vízkészletek elszennyeződéséről beszéltek, addig a magyar vélemények a későbbiek során a környezet veszélyeztetésétől Magyarország biztonságának veszélyeztetéséig mentek el, legutóbb pedig a magyar—szlovák határjellegének megváltozása volt az egyik fő érv. Rudolf Chmel budapesti nagykövet megemlítette, hogy korábban a magyar ellenzék a kommunista rendszer ellen használta fel a vízlépcsőrendszert elutasító álláspontját, így aztán ma már nagyon nehéz eldönteni, hogy mi tekinthető a magyar fél részéről még racionális érvnek és mi politikai indíték. Bősről nyilatkozott Václav Havel volt köztársasági elnök is. Megemlítette, hogy a nyugat-európai országok vezetői a bősi vízlépcső körül kialakult magyar—csehszlovák (szlovák) vitát a térség stabilitása veszélyeztetésének lehetséges okaként fogják fel. Szerinte üdvözölnék, ha kizárólag a szakmai szempontok figyelembevételével döntenének a kérdésről. Három év a miniszternek Belügyesek büntetése A tábori katonai bíróság tegnap a hatalommal való visszaélés bűntette miatt három év szabadságvesztésre ítélte Frantiäek Kind volt szövetségi belügyminisztert. Helyettese, Alojz Lorenc négy évet, Kari Vykypél, a kémelhárítás főigazgatóságának volt vezetője pe^dig három és fél évet kapott, f. zs.y Skandinávia legnagyobb országának politikusai keveset tudnak a magyar kisebbségek és közép-európai népcsoportok létproblémáiról. Azért volt fontos, hogy Duray Miklós svédországi útját szakmailag bevezette Ann Marie Pennegard svéd ENSZr szakértővel Géniben folytatott tárgyalása. A politikus pontosan tájékoztatta országának külügyminisztériumát a tárgyaláson elhangzottakról. A svéd külpolitikusok 1968 óta ugyanis egy soha nem volt csehszlovák nemzetállam bűvöletében élnek, ez határozza meg szemléletüket. Duray Miklós tárgyalásai a svéd fővárosban azért tekinthetők fontosnak, mert politikai szakértők első ízben kaptak hiteles információkat első kézből, legitim politikustól, az összes csehszlovákiai nemzeti kisebbség ügyét felvállaló Együttélés elnökétől a középeurópai nemzetiségi kérdésről. A svéd szakemberek eddig nem sokat tudtak a Csehszlovákia szétválását siettető belpolitikai feszüktségekről sem. Az október 26-án Duray Miklós stockholmi látogatása alkalmából rendezett munkavacsorán részt vett Hans Magnusson külügyminisztériumi főtanácsos, Ingmar Karlsson, a külügyminisztérium nagyköveti rangú különleges megfigyelője és Görn Lennmarker parlamenti képviselő, a külügyi bizottság elnöke. Közösen megállapították, hogy a közép-európai nemzeti kisebbségek jogállását példaértékű megoldással kellene rendezni. Egész Kelet—Közép-Európa és a Szovjetunió megszűnése után kialakult államok egy megoldási mintára várnak, amejy ha nem születik meg hamarosan, akár egy világkatasztrófához vezető lokális atomháború kitörését is előidézheti. Az európai civilizádó közös érdeke megtalálni a kisebbségbarát megoldást, amely az autonómia keretei között lelhető meg. A svéd politikusok rendkívüli érdeklődést mutattak a bősi vízerőművel kapcsolatos kérdések iránt. Duray Miklós megvilágította a dunai vizierőmű politikai hátterét és a kommunista rendszer eme örökségének embertelen oldalait, főleg a körfolytatás a 2. oldalon) Leváltottak hat főorvost Dr. Viliam Sobofla egészségügyi miniszter július végén leváltotta tisztségéből dr. Peter Erbákot, a rimaszombati kórház igazgatóját, aki csak négy hetet töltött az igazgatói székben. Helyette a nyustyai kórház sztomatológiai osztályának a főorvosát, dr. Stefan Cifrust nevezte ki. Az új igazgató belépése után két helyettesét, később, október 5-én — az első hivatalos vezetőségi ülésen — a kórház hat főorvosát is, akik október közepén sajtótájékoztatóra hívták meg a Szlovák Rádió és a szlovákiai napilapok szerkesztőit. (Magyarázatképpen: az orvosi kamarák helyzete a Rimaszombati járásban sajátosan alakult. A járás területén öt orvosi kamara működik, ebből kettő a kórházon belül. Tavaly ősszel a Regionális Orvosi Kamara néhány tagja indítványozására az orvosok egy csoportja kivált és 1. számú Regionális Orvosi Kamara néven létrehozta a főleg fiatal szakemberekből álló csoportosulást. Ezek az orvosok nem értenek egyet a másik kamara céljaival, vezetési formájával. A dolog pikantériájához tartozik, hogy a leváltott orvosok mind az újonnan alakult orvosi kamara tagjai. Többek között felmentették főorvosi tisztségéből a kamara vezetőjét, a cseh nemzetiségű dr. Vladimír Sőrék gyermekgyógyászt is. A másik orvosi kamara vezetője, dr. Marián Kelemen, a biokémiai osztály főorvosa (a Szlovák Nemzeti Tanácsban a DSZM képviselője). A leváltott főorvosok sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a személycserék bosszúra, illetve politikai okokra vezethetők vissza. A leváltások óta félelemben élnek az alkalmazottak, mivel állítólag több száz dolgozónak szűnik meg a munkahelye a kórházban. Mivel a sajtótájékoztatóról hiányzott az igazgató, be kellett érnem dr. Stefan Cifnú-sal más elfoglaltságra hivatkozva csak néhány percre fogad. Társaságában van az intézmény szakszervezeti elnöke, dr. Marian Oőkajak is. — Ne higgye, hogy féltem elmenni a sajtótéjékoztatóra — vág mindjárt a közepébe az igazgató. Nézze meg ezt a meghívót, nincs ráírva, hogy hol tartják meg, ráadásul tízkor kezdődött, és pedig csak negyed tízkor kaptam kézhez... — A levélváltásokat nem indokoltam meg, az igaz. Nem fogom magának sem megindokolni, nem tartozik a nyilvánosságra. Két hónapig — egyedül — elemzést végeztem az osztályokon, ennek alapján döntöttem a leváltásokról, és azt meg is beszéltem az egészségügyi miniszterrel. A kórháznak 1200 alkalmazottja van, ebből csak 175 orvos. Ez azt jelenti, hogy nekem nem 175 dolgozónak a bérét kell előteremtenem, hanem 1200 dolgozónak. A kamara pedig bele akar szólni a kádermunkába. Nos, ezt én nem engedem meg. A kórházért egyedül én vagyok a felelős és nem az egyik vagy a másik kamara. Itt én vagyok az igazgató, itt én parancsolok és nem Marian Kelemen főorvos, mint azt egyesek hangoztatják. Kórházunkat januárban privatizálják, és a szakszervezeten kívül senkitől sem kapok segítséget. Nagyon szeretném, ha végre egyesülnének az orvosi kamarák és tanácsaikkal segítenék a munkámat. Hogy nem tárgyalok a kamarákkal? Nem bizony. Mindegyik mást akar, most melyiknek adjak igazat? Még a leváltott főorvosokra visszatérve: én a sokkterápia híve vagyok; egy főorvosnak látnia kell osztályán a színvonal-csökkenést. Nem látja? Én figyelmeztessem rá? Különben is, valamennyien visszakerülhetnek eredeti beosztásukra, mert én az állások betöltésére pályázatot írtam ki. — A gyermekosztály alkalmazottjai levélben tiltakoztak főorvosuk leváltása ellen — veszi át a szót a szakszervezet elnöke. A petíciót valamennyien aláírták, de mint kiderítettük, a dolgozók a szervezők pszichikai nyomására írták alá a nevüket. Különben is a jó szakember nem feltétlenül csak a főorvosi funkcióban érvényesülhet. Ha megszabadul a szervezési munkáktól, még több időt szentelhet a szakmájának. Megérdeklődtem, milyen (Folytatás a 2. oldalon) Az igazgató ( 1989 nyara óta ő a nyolcadik ebben a székben) Fotó: Farkas Ottó „A sokkterápia híve vagyok” IPopély Gyula: Münchentől Komáromig - IV.
