Szabad Újság, 1992. október (2. évfolyam, 220-245. szám)
1992-10-30 / 244. szám
II 1992. OKTÓBEH 30. lÖllfflfe Párját ritkító program A csemegekukoricáé a jövő? (A szerző felvételei) Az Ipolynyéki Mezőgazdasági Szövetkezetben jártam pár héttel ezelőtt. A gazdaság területén, az egyik jókora dűlő végében meghibásodott munkagépeik mellett veszteglő, kényszerpihenőre ítélt férfiakkal hozott össze a jósorsom. Beszédbe elegyedtünk. — Nem állunk valami fényesen — jegyezte meg társalgás közben a világ dolgaiban járatos rangidős traktoros —, ez azonban elsősorban a kormány és politikájának bűne, s nem a miénk. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, termelünk, helytállunk becsülettel, mégis csak nehezen jutunk ötről hatra. Gazdagok vagyunk, mégsem vet fel bennünket a pénz. Ahogy manapság mondják: rengeteg a kinnlévőségünk, magyarán: bizonyos vállalatok, üzemek milliókkal tartoznak nekünk. Társai buzgón helyeseltek, bólogattak. A traktoros felbátorodott: — Manapság sajnos — folytatta nagy hévvel a megkezdett gondolatsort —, már szinte mindenki tartozik kis hazánkban mindenkinek... Én mégsem féltem a szövetkezetét. Vezetőink ugyanis túlnyomó részben ügyes, talpraesett szakemberek, és szinte minden követ megmozgatnak azért, hogy kikecmeregjen a sárból a tárcavezető felelőtlen döntései miatt kátyúba rekedt szekér. Csodákra nem képesek, de igyekeznek, s ezt nem vitathatja el tőlük senki. Ezt már nem állhatták meg szó nélkül a többiek sem. A „földművestrió” legfiatalabb tagja például azt mondta: — Saját érdekük is, hogy haladjon a szekér, hisz a dolgozók, a részvényesek, a földtulajdonosok megvonhatják tőlük a bizalmat... Az elnök és társai nem bíznak a véletlenre semmit, nem ülnek a (pártállam idején kapott) babérjaikon, egyre-másra olyan terveket fundálnak ki, amelyek javítanak a szövetkezet helyzetén. Nos, ez igaz, magam is bizonyíthatom. A gazdaság szakemberei a rendszerváltást követő hónapokban a változó piaci viszonyokhoz igazodva rövid időn belül terményszerkezet-váltásba kezdtek. A szemléletváltozást is bizonyító szerkezetváltás sarkalatos példája a Szlovákiában szinte egyedülálló „csemegekukorica-program” is... Az ismeretlen ismerős Az ipolynyéki mezőgazdasági üzem földjeinek csak bizonyos hányada jó termőföld. A magasmajtényi meg a csali táblák java bizony elég gyenge minőségű. A múltban ezeknek a területeknek a „karbantartására" a szövetkezet állami támogatást kapott. Persze, mindez már a múlté. A dotáció mára elapadt. Az ebből eredő hiányt valamivel pótolni kellett. — Az egyik legjobb, pénzfialó megoldásnak — állítja Okolenszkl Árpád agronómus —, a csemegekukorica-termesztés és -feldolgozás ígérkezett. Korcsog László, a szövetkezet elnöke kicsit más irányból közelíti meg a témát: — Be kell vallanom — ismeri el —, szövetkezetünket valójában az új gazdasági reform késztette szerkezetváltásra. A pénztámogatás megszűnt. Az új helyzet a mezőgazdasági üzemet szinte máról holnapra nehéz helyzetbe hozta. A vezetők a hazai piacon is keresett, jól jövedelmező kultúrák meghonosításában látták az egyik megoldást. „Olyan növényfélét akarunk”— magyarázza — „amellyel mások nem foglalkoznak, termesztése gépesíthető, azaz kevés munkaerőt igényel.” így esett, némi latolgatás és alapos helyzetfelmérés után a csemegekukoricára a választás. Okos döntés, jó gazda Okos, jó döntéseket, tudjuk jól, elsősorban sokoldalú, kiválóan képzett szakemberektől várhatunk. Persze minden új döntés némi kockázattal jár. De hát rizikó nélkül, vallják a vérbeli üzletemberek, nem is vállalkozás egy vállalkozás! A múlt évben — már első nekifutásra is — háromszáz hektáron termesztett csemegekukoricát a szövetkezet Ha lúd, legyen kövér, mondták a szakemberek, s nekik lett igazuk. A termést teljes egészében sikerült az esős időszak beállta előtt — teljes érésben — betakarítani. „Pokoli szerencséjük volt” hangoztatták az irigyeik „legközelebb azonban már ráfizetnek, csúnyán belebuknak vállalkozásukba.” A gazdaságirányító szakemberek álmukban sem kívánhattak volna jobb időjárást. Hektáronként több mint hat tonna volt a termés. — A négy tonna körüli termésátlaggal — mondja az elnök — már lehet dicsekedni. Az ipolynyéki szövetkezet vezetői nem verték nagydobra sikerüket. Nem szívesen nyilatkoztak az újságírónak sem. Jól emlékszem Korcsog László szavaira ma is: — Tettük a dolgunkat — jegyezte meg szerényen —, az eredmény a gazdaság sikere, eredménye. A mezőgazdasági üzem a legmodernebb amerikai technológia alapján szervezte meg a termesztést. Egy nagyteljesítményű kombájnt vásároltak, s egy külön csarnokot rendeztek be a termény feldolgozáséra. A kombájn és a feldolgozó gépsor 28 millió koronába került. A munka gyors és az eredmény kifogástalan: a letört csöveket a némiképp átalakított volt gabonaraktárban különféle szerkezetek veszik gondjaikba. Az egyik „lemorzsolja", vízsugárral levágja a szemet, ezután pedig a mosás következik. Egy újabb gép osztályozza a szemeket, a hibásakat, sérülteket eltávolítja. Ezután konténerekbe kerül a mag... Nos látszatra mindössze „ennyi” az egész. De csak látszatra és nagy vonalakban. A haszon üzleti titok Most már, a második idény végén az elnök is elégedett, s örül, hogy belefogtak a vállalkozásba. — Drága volt — összegez —, de megérte! Aki sokáig latolgat, „csatát veszt” — teszi még hozzá —, s behozhatatlanul lemarad... A garantáltan tiszta, hibátlan, szinte aranysárga mélyhűtött szemeket konzervgyárak és más feldolgozóüzemek vásárolják meg. Egyes cégek csövesen igénylik, mások viszont morzsoltan kérik a termést. A gazdaság már a közeljövőben végtermékként kívánja értékesíteni a készletnek legalább egy részét. A címke kész, hamarosan meg is vásárolhatjuk a zsugorfóliás csomagolású mézédes magvakat. Egy biztos: végtermékként nagyobb lesz a terményen a szövetkezet nyeresége, mintha félkész termék gyanánt adná el. Hogy mennyi lesz a haszon? Nem tudom, az elnök nem árulta el. — Szakmai titok — jelentette ki —, s maradjon csak továbbra is a mi titkunk. Igaza van, szavain nem is lehet fennakadni. Az üzem a csemegekukorica értékesítéséből eredő bevételekkel szeretné a más ágazat(ok)ban jelentkező veszteségeket pótolni. Az idén már 400 hektárra növelte a szövetkezet a csemegekukorica vetésterületét. Sajnos, az időjárás alaposan megtréfálta a nyékieket is, csak fele annyi termett egy hektáron, mint az előző esztendőben. A gazdaság nem tudja öntözni parcelláit, s ez most végzetesnek bizonyult. Az aszályos hetekben nehezen fejlődött a szem, azután viszont gyorsan érett, s rövid időn belül beszáradt a mag. Mindezek ellenére, vettem ki Korcsog László szavaiból, nyereségesnek bizonyult a növényféle termesztése. Vákuumcsomagolásban Alacsony volt a termés, a mezőgazdasági üzem nem hasznosíthatta a feldolgozógépeket teljes egészében. — A kiesés egy részét — jelentette ki az elnök — minél jobb értékesítéssel igyekszünk pótolni. A vákuumcsomagolású termék remélhetőleg rövid időn belül keresett cikké válik... Korcsog László találkozásunkkor még nem tudta pontosan mennyibe fog kerülni az üzletekben egy előfőzött csomag, amelyet fogyasztás előtt fóliástól néhány percre forrásban lévő vízbe kell tenni. A nagykereskedelmi Vitorlázás szélárnyékban? „A vízkultúra eleven tanúbizonyság arra, hogy a növénynek semmi szüksége sincs talajra. A modem műtrágyák — kiegészítve fontos nyomelemekkel —, a fertőtlenítő, növényvédő és gyomirtó szerek együttvéve olyan harangjátékban csengenek össze, amely a mezőgazdaság új, kémiai korszakát vezeti be”. Eképpen nyilatkozott a 60-as évek derekán egy német tudós, sokféle akadémiai cím boldog birtokosa. Címei máig sem koptak meg, noha egészen más szögben látja a világot: újabban az integrált gazdálkodás lelkes hívéül szegődött. Ne hánytorgassuk föl ezt a fordulatot, se neki, se másnak. Utóvégre feltételezhetjük, hogy a tények győzték meg. Márpedig a tények makacs dolgok. Teljes egyetértéssel állhatunk meg a válaszfal előtt, amelyet a szóbanforgó szakmai kiválóság emelt a kemizált és az integrált gazdálkodás közé. Főbb vonásait a táblázat tartalmazza. Nos, a kezdeti viták és viharos szakmai összecsapások után a FAO 1973-ban javasolta az integrált gazdálkodás bevezetését, mint olyat, amely „minden gazdasági, környezeti és egészségi tényező összehangolásával igyekszik a kártételeket a kívánatos szint alá süllyeszteni, s amely főleg a természetes erőforrásokra támaszkodik”. Tudjuk: a pokol tornáca is csupa jószándékkal van kikövezve. A FAO-javaslat is jámbor óhaj mindaddig, amíg valaki meg nem határozza a „kívánatos küszöb” mértékét. (Most nem akarom azt az amerikai adatot részletezni, amely szerint az USA-ban 1945-ben tizedannyi hatóanyagot használtak, mint 1991-ben, a növényállomány károsodása pedig az eredeti hányad kétszeresére emelkedett.) Kétségtelen ugyanis, hogy például a károsodás mértóke-értéke függ a termesztett növénytől, a hozamtól, a károsítás jellegétől, az időjárástól, a védekezési módtól. A sokféle befolyás elemzésében sokat segített a számítógép, nagyban előmozdította a régebbi túladagolások, „agyonpermetezések" és mérgezések csökkentését. Nyilván az is józanítólag hatott, hogy az olajárrobbanás után veszedelmesen dráguló készítményekből módjával vásároltak a takarékosabb gazdák. Nem csoda tehát, hogy az integrált gazdálkodás a kémiai szélsőségtől távolodni kezdett és közelíthetett (volna) a fejlett és jómódú országokban is a természetszerűbb eljárások felé. De miért a „volna”? Véleményem szerint súlyos tévedés, hogy az integrált (netán a bio) gazdálkodás összegében kevesebb ráfordítást (divatosabban: inputot) igényelne, mint a rideg kemizálás. Ellenben változik a ráfordítás szerkezete. Kevesebb lesz benne a külső forrásból vásárolt hányad (főleg a vegyszer), viszont jóval több a fejtörés, az aprómunka. Tömbök helyett táblaméretekben, sőt vetésforgószakaszokban kell gondolkodni; repülőgépes nagyvonalúság helyett egyedi döntésekkel kell óvni az állományt; állandóan támaszkodni kell a (diplomával, doktorátussal vélelmezett vagy valódi) szaktudásra. Nincsenek kényelmes, kész receptek; kék, zöld vagy egyéb színű könyvek — a teendőket tapasztalat és helyismeret birtokában kell megszabni. Vagyis: gazdálkodni kell, amiről sokan leszoktak, vagy amihez — igazán önhibájukon kívül! — hozzá sem szokhattak. Fotó: Zolczer László
