Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-29 / 218. szám
8 Szabad ÚJSÁG Családi kör 1992. szeptember 29. Teremts gyermekednek mosolygó ifjúságot Miért kell mindig várni?Miért? A miértet már kétségbeesve, szinte kiáltotta. A szavak üresen csapódtak vissza a betonfalakról. Órák óta áll az ablakban. A város lomhán terpeszkedett az éj sötétje alatt. Csak a toronyépületek lépcsőházai fénylettek. Itt—ott még világion egy-egy ablak, amott a kilencedik emeleten is. Ott is várnak valakit, gondolta, hiszen minden éjjel ég a villany kettőig, fél háromig. Vajon kit várhat? A fiát, mint én? A férjét? A várakozás mindig úgy kezdődik, hogy levesszük—fel tesszük a vacsorát, hálóingben elmegyünk az ablakig, villanyt nem gyújtunk a szobában, nehogy fölébredjenek a gyerekek. A várakozásnak mindig az a vége, hogy a várakozó marad, akit meg várnak... Azt hiszem, vannak asszonyok, akik várakozásra születtek, várakozásra ítéltettek. Várják a férjüket, fiukat, az idő múlását, az élet múlását. Jobb híján. Tekintetük szomorú, szemük alatti árkokban az éj sötétje húzódik, az átvirrasztott éjek árnyai. Vajon hol járhat a gyerek? ölbe ejtett kézzel leül a rekamiéra, a nyitott ágy szélére. A rádobott paplan sarkosan visszahajtott, hívogató, a párna tolitól duzzadó, pihentető. Az ilyen várakozással terhes estéken mindig eszébe jut valami, egy momentum, apró történet az életéből, ami olyan eleven bukkan fel, mintha most történt volna. Hogy várta annak idején a nyugdíjbavonulást! Számolta a napokat, az éveket, úgy érezte, sose múlnak el. Aztán az utolsó nap... Délben, két órával hamarább leállt a szalag, a mester mosolyogva hozzálépett, karonfogta — jöjjön Mama — mondta, s a terem végébe terített asztalhoz vezette. Az asztalfőre ültették, körülötte kolléganők és az a pár férfi, aki a teremben dolgozott. Talán először érezte a közösséget, amelyhez tartozott. Kedvesek, jókedvűek voltak. Sokat koccintottak, nevettek, a fiatalasszonyok táncra perdültek, egymást kérték fel. A mester táncba vitte a Mamát. Hiába szabadkozott, hogy ő csak tangót, azt is kevésszer. Ő már nem ismeri ezeket az új táncokat... csak letapossa a mester új cipőjét. Aztán megjött az igazgató is. Virágcsokrot nyújtott át, két oldalról megcsókolta az arcát, a legrégibb dolgozó arcát, így volt. A taxi a ház előtt állt meg. Kinyíltak az ablakok, nézték a jókedvű asszonyokat, akik még felugrottak hozzá egy pohárka konyakra, kávéra... ..em kellett volna nyugdíj- IMba mennem. Akkor nem volnék egyedül. Azóta senki nem nyitotta rám az ajót a régiek közül. Mindenkinek megvan a maga gondja—baja. Nem csak én várok, nyugtatja magát, más is várakozik. Én is elhagytam őket. Ők sem várnak vissza Nincs pótolhatatlan ember. Ez volna az élet rendje? Hol lehet ez a gyerek? Szorongva újra az ablakhoz állt, tágra nyitotta Körülfonták az éjszaka zajai. Az éles levegőtől megborzongott. Idehallatszott a gyárak dohogása, a síneken tovarobogó gyorsvonat lüktetése, a kerekek kattogó ritmusa, az építkező daruk csengője, egy-egy rohanó autó zaja.. A kilencedik emeleten még ég a villany. A hetediken, a nyolcadikon már minden ablak sötét. Végignézni az emeleteken, hátha talál még valahol fénylő ablakszemeket. Hol van ez a gyerek? Hová mehetett? Könnyek szivárognak az arcára, nem is érzi. A várakozás keserű könnyei, a féltés, az elhagyatottság bizonyítékai. Becsukja az ablakot, gyerekes módon az ágyra kuporodik. Nem, nem akar még elaludni. Vár. Várakozik. Legyen, ki ajtót nyisson. Most, hogy elkezdődött az iskola, újra napirendre került a szülők örök dilemmája: foglalkozzanak-e gyermekükkel, átvegyék-e vele esténként az iskolai tananyagot, üljenek-e le melléjük tanulni? A szülőket általában e felé hajtja a kötelességérzet, no meg olykor a csalódottság, a kiábrándultság, sőt a szégyenérzet is, ha azt látják, hogy az ő gyermekük a tanulásban nem áll az élen. Ám sokkal kisebb baj, ha a szülő elhanyagolja a gyermeke otthoni tanulását, mintha ezt a félelmetes és kegyetlen zsarnok képében teszi! Aj. a gyerek, aki sírva, rettegve tanul türelmetlen, minden pillanatban rákiabáló apja mellett — aki képtelen felfogni, hogy az ő gyermeke miért mines mindennel azonnal tisztában és miért nem jegyzi meg azt, amit dühönvge megmagyaráz neki — nos, az a gyerek soha nem fog eredményt felmutatniI Mert a veréssel fenyegető, haragosan kiabáló apátó! reszkető gyerek minden energiáját arra fordítja, hogy megszabaduljon a tanulás kínjaitól, kényszerétől. S talán a legtöbbjük nem is volna olyan nehéz felfogású, ha nem félne és ha hagynák nyugodtan gondolkodni... Sok gyerek tudat alatt „butasággal" védekezik a türelmetlen szülővel szemben, mert arra számít, hogy a szülő türelmét vesztve ugyan elveri őt, de egyúttal faképnél is hagyja, s így a verés által megszabadulhat a gyűlölt tanulástól. Leghelyesebb a gyermeket önállóságra nevelnil Gyengéd, kedves szavakkal mindig tudakoljuk meg, hogy mi történt az iskolában, mi a lecke holnapra, s ajánljuk fel a segítségünket is. De soha ne erőltessük eztI Ehelyett lehetőleg mindig álljunk a rendelkezésére, ha ezt ő maga igényli. Ne felejtsük el azt sem, hogy a tanulás megerőltető testi és szellemi foglalkozást jelent, tehát ne zavarjuk őt munkája közben. Persze szabad, sőt kell is őt dicsérnil De ha megdicsértük, azért tudtára adhatjuk, hogy ez azért még nem csúcsteljesítmény, nehogy elbízza magát... Fejlesszük ki a gyermekünkben a felelőség tudatát, adjunk neki módot arra, hogy maga gondolkozzék és maga határozzon bizonyos dolgokban. Fontos, hogy korához mérten némi zsebpénzt is kapjon, hiszen hozzá kell szoktatni a pénzzel való bánásmódhoz és az ezzel kapcsolatos felelőségérzethez is. Azok a gyerekek, akiknek minden lépését irányítják, akiknek semmit sem szabad tenniük előzetes kérelem és hozzájárulás nélkül, megalázó kis hazugságokra kényszerülnek. S persze azt is megszokják, hogy minden következményt másra hárítsanak. Mint az a kisfiú, aki lázasan ment haza a hűvös időben tett kirándulásról, s közölte a barátaival: Úgy kell az apámnak, miért nem mondta, hogy vigyek kabátot! A gyermek gyakran jön haza elkeseredetten az iskolából. Bosszúsan adja szülei tudtára, hogy véleménye szerint igazságtalanság történt vele, nem méltányolták, undok volt vele a tanár. Magyarázzuk meg ilyenkor: semmiféle sikerhez nem lehet sima úton, zökkenők nélkül eljutni és a legnagyobb emberekkel is megesett, hogy nem vették észre zsenialitását, félretették. Wagnert is kifütyülték Párizsban első operabemutatóján, Petőfi majdnem megbukott magyar poézisból, s számos ünnepelt színészünk nem jutott be annak idején a Színművészeti Főiskolára, mert tehetségtelennek találtatott a felvételi vizsgán... Aj iskolakezdés idején jó szívvel ajánljuk a szülőknek, gondoljanak néha Demokritosznak a szavaira, melyek több mint kétezer év után is megszívlelendő aranyigazságok: Teremts gyermekednek mosolygó Ifjúságot, mert ez bizokodó jókedvet, lendületet visz az életébe. Vered a gyerekedet? A világ Is verni fogja. Nem becsülöd benne az embert? Embertársai sem fogják becsülni őt! Nikolits Árpád Egyedül HÁZIORVOS V. I. Perbenyik Én is cukorbeteg vagyok. Sajnos, a felsorolt szövődmények közül már nagyon sok súlyosbítja az állapotomat. Ellenőrzésekre járok, Igyekszem diétásán táplálkozni, a kórházban kezelték a lábamat is, de nem tudom, mit tehetnék még, hogy rendbejöjjek. Az előzőekben közölt egészségvédelmi tanácsokból úgy értettem, hogy a cukorbeteg sokkal többet tehet saját gyógyulása érdekében, mint a másféle betegségben szenvedők. így igaz. A táplálkozás a legfontosabb tényező mind a diabétesz kialakulásában, mind gyógyításában. Természetesen ellenkező előjellel: a helytelen táplálkozás előidézi, az ésszerű, kímélő, csökkenti a cukorbaj ártalmait. A diéta sokszor az egyedüli orvosság, a leghatásosabb szer. A lényeg a kalóriafelvótel mérséklése, a kellő mennyiségű és összetételű vitamin fogyasztása. Olvasónknak válaszolva azonban egyet őszintén meg kell mondanom: mivel krónikus megbetegedésről van szó, ez csak gyógyítható — a beteg állapota elfogadható szinten tartható —, de magát a bajt kigyógyftani nem lehet. Főként, ha olyan sok elváltozást idézett már elő, ahogyan azt írta. A fertőzéses megbetegedésektől való félelme indokolt, mivel a cukorbaj gyengíti az immunrendszert, s könnyebben megfertőződhet a beteg. A csukló- és gerincfájdalmak, a duzzadt ízületek ebben az esetben aligha utalnak reumatikus megbetegedésre. Az elhízás, a mozgásrendszert terhelő többletsúly anatómiai és funkcionális elváltozásokat idéz elő. Említettem már, hogy az ún. diabetikus láb mostanában a leggyakrabban előforduló szövődmény. Ugyanis a cukorbaj következtében legelőször az erek és az idegek károsodnak. A láb izomzatúnak, forgóinak vérellátása roszszabbodik, s ezáltal fájdalmas a láb. Ezek a fájdalmak általában éjszaka jelentkeznek, s addig érzékelhetőek, amíg a beteg — felkelés után - nem javítja mozgással lába vérellátását. Az égető fájásokat napközben fáradtság, zsibbadás váltja fel. A beteg talpán olyan elváltozások keletkeznek, mint a lúdtalp, járása bizonytalanná válik, sokszor a lábujjak is deformálódnak, belső törések, ún. tyúkszemek keletkeznek a talpon vagy a lábujjakon. Mit tehet önmagáért, betegsége, állapota könnyítéséért, gyógyulásáért a beteg? Áztassa gyakran a lábát váltott fürdőben — ha bírja a hideg vizet, hideg-meleg, ha nem, akkor langyos és meleg vízben —, s gondosan törölje szárazra. Ugyanis általában a lábujjak között gyulladás, penész keletkezhet. A köröm ápolása is nagyon fontos, egyenesre kell vágni, ne hagyjuk, hogy benőjön, mert nehezen gyógyuló seb keletkezhet, ha beszakad, illetve a bőr alól kell kivágni. A lábfejen keletkező apró sebeket is gondosan kezelni kell. Ha észreveszi a beteg, hogy a lábán apró sebek keletkeznek, akkor áztassa lábát hipermangános vízben, majd kenje be lanolinos krémmel. A sarkát pedig szarvasfaggyúval kezelje, hogy fel ne repedezzen. E jelentéktelennek tűnő — szinte kozmetikai — gondozás nélkül az orvosi igyekezet vagy kórházi kezelés csődöt mondhat. A fertőzés, meghűlés elkerülése érdekében a beteg viseljen mindig kényelmes és száraz lábbelit, gyapjú- vagy pamutharisnyát. Közismert tény, hogy lábról lehet a legkönnyebben felfázni. Ez pedig éppen a betegség jellegét tekintve válhat veszélyessé, ugyanis nagyon komoly szövődménye a cukorbajnak a vesebaj (retinopátia). Ezt megelőzni csak nagyon szigorú diétával, rendszeres orvosi ellenőrzéssel lehet. A cukorbeteg köteles a körzeti, illetve üzemi orvoson kívül a diabetikus szakrendelőbe is bejárni a szükséges ellenőrzésre. Ez azért is fontos, mert a legutóbbi egészségügyi rendelkezések értelmében a körzeti (üzemi) orvos, sajnos, csak a legszükségesebb gyógyszert írhatja elő, a többit — éppen a legsúlyosabb betegségek kezelésére és gyógyítására — csak a szakrendelőkben írhatják elő a rászorulóknak. Ezen kívül a szakrendelők műszerekkel is jobban el vannak látva, s itt egyben elvégezhetik a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat is. Az orvos által meghatározott időpontokon kívül mikor keresse fel a cukorbeteg a szakrendelést vagy kezelőorvosát? Ha a megszokottnál gyakrabban szomjazik, sokkal több folyadékot kíván, ha a szájából acetonszag érződik, ha keze, lába puffad, megdagad, ha vérnyomás-ingadozás, alvászavarok, étvágytalanság, hányás tünetei kínozzák. Mindezeket a tüneteket a szakorvos a rendelkezésére álló laboratóriumi és műszeres ellenőrzés segítségével elemzi és gyorsan a szervezetbe juttatja a szükséges gyógyszert. E tünetektől nem szabad megijedni. Fontos, hogy mind a beteg, mind a családtagok megtanuljanak együtt élni ezzel a betegséggel. Éppen azért beszélünk annyit róla, hogy megtanulják felismerni a tüneteket is, hogy ha kell, azonnal gyorsmentőt tudjanak hívni. Rendkívül fontos, hogy ne ijedjenek meg az ájulásszerű rosszullóttől, hanem azonnal intézkedjenek. Ezek velejárói e bajnak, viszont orvosi segítséggel gyorsan helyreállhat a beteg előző állapota. Ha szigorúan az előírt diéta szerint étkezik, ha életrendjét, a napi étkezés gyakoriságát, időpontjait betartja, akkor ilyen funkciózavar ritkán fordul elő. Dr. Cs. J.
