Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-15 / 206. szám

I I „Csapnivaló dobás volt. Még az edzésen sem szoktam ennyire elszúrni.” Ezeket a mondatokat még Barcelonában mondta Bugár Imre. Nem volt túl jó kedvében, a selejtezőben még hatvan métert sem dobott (58,70), s ez is dühítette. Egyrészt, mert így nem jutott be a döntőbe, másrészt, mert úgy gondolta, ez nem méltó egy olimpiai ezüstérmeshez, aki mindemelett még világ- és Európa-bajnok is. Mondta' is rögtön, hogy „Uraim, veszem a kalapom...” De hát, eddig is sok mindent mondott, s ha elemében van, az embernek van mit tennie, hogy eldöntse, komolyan vegye-e őt, vagy Bugi megint elsütött egy jó viccet. Most azonban úgy látszott, hogy nem volt ékelődő kedvében. Két héttel az olimpia után Nyitrára azért még eljött, legalább egy alkalom, hogy hazalátogasson Csallóközkürtre. — Imre, mondd, komolyan gon­dolod ezt az egész búcsúhistóriát? — estem neki Nyitrán, de nem vála­szolt rögtön. Egy kicsit dünnyögött, hogy „nahát ezek az újságírók, még az öregembert sem hagyják békén”, de tudta, hogy úgysem ússza meg a dolgot. Meg aztán Olga asszonynak is szóltam, adjon neki vacsorát... Bár mindenki olyan riportalany lenne, mint Bugár Imre! Ha az em­ber helyes hangnemet üt meg, nálá­nál jobb beszélgetőpartnert lámpás­betegségből. Három héttel a római vb előtt hagytam el a kórházat. Ró­mában hetedik lettem, hatvanöt méteres eredménnyel. Ez nem rossz teljesítmény. De Szöulban már nem ment... Barcelonára mégis nagyon készültem, igaz, nem nagyon hit­tem, hogy megdobom a kiküldetési szintet. Végül sikerült. Méghozzá esőben. Jó napot fogtam ki. Tudod, kitől hallottam ezt? Az öreg Wil­­kinstől. Északon hetven méter ki­lencvennyolcat dobott, nem egyéni Robert viszont állítja, hogy szigorú vagy vele szemben. — Szigorúnak kell lennem, mert néha olyan, mint egy gyerek. Bizo­nyos dolgokat túlságosan komolyan vesz, aztán meg úgy elragadtatja magát, hogy néha még a hajam szála is égnek áll... • Eddig a magyar Ficsort edzet­ted, aztán rebesgették, hogy Zmé­­líkkel foglalkozol. Hogyan jött létre ez a kapcsolat? — Ficsornak az orvosok megtil­Bugár Imre versenyzőként (állítólag) nyugalomba vonul „Ha két bolond találkozik” sál sem talál. Nos, amikor leültünk a nyitrai stadion kis „családi” bárjá­ban, megismételtem a futtában fel­tett kérdést kiegészítve azzal: miért most döntött így, nem tavaly vagy jövőre. Talán az olimpia miatt? Ha netán sikerült még volna nagyot dobnia, nem így dönt? Kérdésemre kérdéssel válaszolt. — Harminckét év elég sok egy atlétának, nem? Az ember már nem elég robbanékony. Ha sokat edzek, fáradt vagyok, mint egy kutya. Ha kevesebbet edzek, akkor nincs kon­dícióm. • Mennyivel edzel kevesebbet? — Úgy a felét csinálom annak, amit eddig. De nagyobb intenzitással. • Mióta elmentél Csallóköz­­kürtről, ahol a szüleid máig is él­nek, két évtized telt el. Gazdag két évtized. Ha visszatekintesz, akad olyasvalami, amit mai ésszel más­ként csinálnál? — Ezerkilencszáznyolcvanötig semmit sem változtatnék. Minden ment, mint a karikacsapás. Jöttek az eredmények, a sikerek, a jó helyezé­sek. Lehet, persze, hogy éppen eb­ben az időben valahol hibát követ­tünk el, keveset foglalkoztunk a technikával, talán a pszichikai felké­szítéssel is, amiről én sokáig hallani sem akartam. Aztán nyolcvanhattól elindultam lefelé a lejtőn. Az Eb rosszul sült el. A következő eszten­dő még úgy-ahogy elfogadható volt, bár komoly egészségi problémáim voltak, azt se tudtam, kilábalok-e a csúcsot. Mire körülvettük, s kérdez­tük, hogy történt öreg? Erre csak annyit mondott: „I had a good day”. Barcelonában nem volt jó napom. Pedig nem éreztem rosz­­szul magam. De a selejtező korán reggel volt, ráadásul az eső is el­eredt, csúszós volt a dobókör. Ezt pedig nem szeretem. Ha nem ér­zek biztos talajt a lábam alatt, baj van. Aki egyszer elesik a dobókör­ben, az élete végéig félni fog. Én kétszer is elestem... • Nagyon csalódott voltál az olimpián? — Mit tagadjam! De a fő dolgom az volt, hogy Zmélíket istápoljam. Egy szobában laktunk, és nem han­golhattam le őt is, no meg, gyorsan le is pergett rólam az egész. Gondo­lataim másutt jártak. Robertnek kezdődött a versenye. Mindketten tudtuk, hogy nincs a legkirobba­­nóbb formában, de nem akartuk, hogy ezt bárki is észrevegye. Az első napon elfogadható eredményt facsart ki magából, a másodikon már ő is érezte, hogy nem ronthat­ja el. A diszkoszvetés után, mikor negyvenöt métert dobott, már je­lezte, hogy a győzelemre hajt. Egy kicsit ráncba is kellett szednem, hogy a versenyre figyeljen. • Folyton mutogattatok egy­másnak valamit.. — Az ügyességi számokban azt mutattuk, hogy követett el hibát. • Jó pár éve ismerlek, s ha csak lehetett, te mindenen viccelődtél. tották a sportolást... Róberttal már tavaly Tokió előtt jól megértettük egymást. Aztán egy hónappal Bar­celona után odajött hozzám, s azt mondta, szeretné, ha együtt dolgoz­nánk. Nem láttam akadályát. Ha két bolond találkozik, könnyen szót ér­tenek. S mi mindketten a sport bo­londjai vagyunk. Én a diszkoszveté­sé, ő a tízpróbáé. • Másokkal is dolgozik, Brabec a súlylökésben ad tanácsokat, Ze­­lezny a gerelyhajításban... — Robertnek nincs szüksége a sző szoros értelmében vett edzőre, inkább tanácsadóra. Én is amolyan mindenes vagyok. • Netán még a rudakat is cipe­led utána? — Még mit nem! Elég erős ő, csak cipelje. Ha hordhat magával tizenöt pár cipőt... Mielőtt megérke­zett Barcelonába, gyorsan rendet kellett raknom a szobában, hogy az egész kócerájával elférjen. • Mit mondtál neki, amikor ta­lálkoztál vele olimpiai bajnokként? — Ki emlékszik már! Abban a zűrzavarban... Az ezerötszáz előtt egy kicsit le kellett hűtenem, mert már a tiszteletkör járt a fejében. Mondtam is neki, figyelj, kilenc ver­senyszámot már végigcsináltál, de még bármi történhet... Jobb lesz, ha a szemed Penalveren tartod... Még országos csúcsot is akart javítani, de . a rajt után görcsöt kapott, jelentkez­tek a két nap fáradalmai. Nagyon elege volt mindenből, így az utolsó CSTK-felvétel kanyar előtt faképnél hagyta a társa­ságot, csak a magyar Szabó Dezsőt nem tudta befogni, aki kitűnő fu­tó. A többiek, amikor a célba ér­tek, haldokoltak, ő meg egész kipi­hentnek látszott. Valaki oda is Szólt neki, úgy látszik, a tisztelet­körre tartogatta az erejét... Hi­szen, ha megemészti az aranyat, még a csúcsjavításra is lehet ereje. Amikor az olimpiai verseny befe­jezése után Dan O’Brien gratulált Róbertnak, azt is megjegyezte, hogy világcsúcsot akar javítani. Ki­lencezer pontot, mondta. Én meg odavetettem, ha te ennyit gyűjtesz, Robert kettővel többet. Nevetett... • Lassan már mindent tudsz a tízpróbáról. Nem próbálod meg te is? — Hagyj békén... Egyszer már megpróbáltam a suliban. Azt hit­tem, gyerekjáték az egész. Másnap nem tudtam fölkelni az ágyból. • A táblázatot legalább isme­red? — Dehogyis! Nincs is tábláza­tom. Robert se tudja pontosan, ezt észrevehették, akik látták a ver­senyt. A rúdugrás volt soron, Penal­­ver már a gerelyhajításnál tartott. Én tájékoztattam, mi történik a szomszédban, mivel, hála a ma­gammal vitt jelvénykéknek, min­denüvé bejutottam. A táblán meg­jelent Penalver eredménye... Erre Robert előkapta a könyvecskét, gyorsan számolni kezdett, mennyit kell dobnia. • Még egyszer megkérdem, való­ban befejezed? — Bejelentettem a szövetségben, hogy nagy versenyre nem megyek többé, de ha a csapatban nem talál­nak helyettem embert, rendelkezés­re állok. Egyébként már csak edzős­­ködöm. Olga, a feleség, egész idő alatt szótlanul ült mellettünk. Itt-ott el­mosolyodott. Amikor megkérdez­tem, örül-e, hogy Imre végre befeje­zi és több idejük lesz egymásra, cso­dálkozva nézett rám, majd megkér­dezte: „Hiszi, hogy ő befejezi?” Urbán Klára Amikor sorsolták az idei labdarúgó BEK első fordulójának párosítását, felszisszent a csehszlo­vákiai magyar szurkolótábor, merthogy egy-egy magyar—csehszlovák, illetve most már inkább magyar—szlovák összecsapás a zöld gyepen is több puszta sporteseménynél. Igaz lényegében mindig is így volt, de mégha figyelembe vesszük, hogy a sport lényegében apolitikus terü­letnek számít, kiélezett politikai helyze­tek idején ez az állítás így nem egészen igaz. Legalábbis a határ túlsó oldaláról nézve, hiszen a Fradinak a Slovan is csak egy csapat... Amikor felhívtam a Slovan irodát, a vonal túlsó végén bemutatkozó úriember Anion Urban nevet mondott, s közölte, hogy ő a futball­szakosztály titkára. A név eleve gyanús volt, s csak a személyes találkozáskor derült ki, hogy ő az egy­kori Slovanvédő, aki a tokiói olimpián döntőt ját­szott a magyarok ellen. — Legalább 35 ezer nézőt, és elégedettséget a mi oldalunkon... — mondta, de eredményt tippelni nem volt hajlandó. A szakosztály vezető szerint a pozsonyi Slo­­vannak mindenképpen tovább kellene jutnia, de nyilván ez a szándéka a Ferencvárosnak is, ame­lyet bizonyára szépszámú szurkolósereg buzdít majd a Téglamezőn, a szlovákiai magyar focira­jongók együtt a híres-hírhedt B-közép rendíthe­­tetlenjeivel. Ez utóbbiak híre időben eljutott Pozsonyba is, s a rendezőség semmit sem hagyhat a véletlen­re. A szokásosnál 100 rendőrrel lesz több a pálya körül, de lesz 10 rendőrkutya, hat lovasrendőr, további 100 biztonsági ember a szektorokban, öl­­venen pedig a kapuknál, hogy az ellenőrzés töké­letes legyen, s üvegek, rudak, verekedésre alkal­mas eszközök ne kerüljenek a nézőtérre, ahol a meccs alakulásától függően változik majd a han­gulat is. Duáan Galis, a Slovan edzője, aki mellesleg 16 évvel ezelőtt gólkirály volt és a válogatottban is játszott azon a meccsen amikor l:l-re végződött éppen a Slovan stadionban a csehszlovák—ma­gyar válogatott mérkőzése, úgy tűnik, bizakodó hangulatban van. Eddig nem sok ideje volt arra, hogy a Fradi elleni összecsapással foglalkozzon. — Mit tud a Fradiról? — Őszintén szólva nem sok mindent, három utóbbi mecssüket felvettük videóra, és megfigyelő utazik a Fradi szombati meccsére is. — Mi lesz a nézőtéren? — Remélem a két szurkolótábor tisztességes hangpárbajt vív majd, s nem lesz rendbontás, bár a pályán kívüliek engem különösebben nem érdekel­nek Az a rendezőkre és a rendőrökre tartozik Ha viszont ajánlhatok valamit a vendégszurkolóknak, akkor azt, hogy viselkedjenek rendesen, men a Slo­van drukkerek sem báránykák és senkinek sem ma­radnak adósai, ha úgy hozza a sors. Amikor a mérkőzés körüli biztonsági intézke­dések felől érdeklődtem, jutottam el Angyal Imre alezredeshez, Pozsony város rendőrfőkapi­tányához. Kissé meglepődtem, s nevére utalva kérdeztem, vajon az esetleges randalíro­zók mennyire számíthatnak „angyali” gondoskodásra. — Arra aligha számíthatnak.. Egyéb­ként hozunk Pozsonyba erősítést, hogy mennyit, azt még nehéz lenne megmonda­ni, de hétfőn érkezik Pozsonyba a magyar országos rendőrfőkapitány, aki elmondja tapasz­talatait, meg a Fradi szurkolók szokásait, hogy fel tudjunk készülni. Remélhetőleg azonban inciden­sekre nem kerül sor, a pályán pedig majd jól szóra­koznak a futballínyencek — Ön egyébként mit vár? — Győzzön a jobbik Hogy melyik csapat lesz, rövidesen kiderül. Mészáros János Fradi-várás lovasrendorökkel r

Next

/
Oldalképek
Tartalom