Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)
1992-09-15 / 206. szám
„Ma már senkit sem érdekel, hogy becsületes voltam!” Békés elválás a szövetségben? A hír ismert: múlt heti ülésén a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöksége felajánlotta Hanzlik János szövetségi kapitánynak, hogy békésen váljanak el, azaz közös megegyezéssel bontsanak szerződést. A majd tízórás tanácskozásról alig szivárgott ki valami, a válás okairól semmi. Persze, akik figyelték a sportág eseményeit, azoknak nem volt váratlan ez a bejelentés, hiszen Hanzlik János már a szekszárdi Európa-bajnokságon elárulta: úgy érzi, hogy hamarosan munkanélküli lesz... Nem titkolom, hogy én is szinte biztosra vettem a kapitány menesztését, ezért az elnökségi ülés előtt interjút kértem tőle. Korrekt volt, azt felelte, hogy az elnökségi után szívesen beavat a titkaiba, addig azonban egy szót sem mond. Amikor elmeséltem a súlyemelésben jártas ismerősömnek, ő csak legyintett: „Hanzlik Jani annnyira naiv ember, hogy még most is azt hiszi, megmaradhat a kapitányi székben, ha jól viselkedik...” Valóban így lenne? Ezt kérdeztem először az exkapitánytól. — Egy csudát! Úgy mentem az elnökségi ülésre, hogy mindenképpen lemondok a kapitányi tisztről — kezdte Hanzlik János. — Elegem volt abból, hogy havi húszezer forintért állandóan távol vagyok a családtól, hogy folyton megtaposnak, azért is engem tesznek felelőssé, amiről pedig nem én tehettem... — Hogyan hozták tudomására, hogy nincs tovább? — Finoman. Először arról volt szó, hogy milyen súlyos anyagi gondokkal küszködik a szövetség, utána megjegyezték, nagy segítség lenne, ha az én fizetésemet megspórolhatnák. Lehet, hogy nem szó szerint mondom, de ez volt a dolog lényege. — Nem gondolja, hogy korábban le kellett volna mondania? — Nem akartam megfutamodni... — Ha jól tudom, az edzőbizottság tagjai önt tették felelőssé a kudarcért.. — Az elnökség viszont bizalmat szavazott nekem... — Úgy emlékszem, nem sokáig tartott ez a bizalom. Hamarosan a nyakába ültették az amúgy rendkívül sikeres bolgár mestert Ivan AbadzsieveL Ekkor sem jutott eszébe, hogy vegye a kalapját? — Akkor különösen nem gondoltam a visszavonulásra. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy mi az ő titka. Meg akartam ismerni a bolgár módszert. A bolgá-Puskás „Öcsi” újra szerepet vállalt a magyar labdarúgásban Tizenhat évesen mutatkozott be rokkal való együttműködést egyébként én sürgettem. Hogy miért? A szöuli doppingbotrány után mindenki eltűnt, senki sem akart segíteni. Sokáig nem volt orvosunk, hónapokig nem találtunk edzőt az utánpótlás-válogatott mellé; egyszóval sokáig magamra maradtam, ezért szívesen elfogadtam a segítő kezet. — Nem érezte úgy, hogy ez megalázó? Hogy — kicsit talán nyersen fogalmqgok — szövetségi kapitányként a saját válogatottjának is a „pályaedzője” lett? — De, valóban pályaedző lettem, mert akik idehívták Abadzsievet, aztán most az olimpia előtt a bolgár Nurikjant, azok nem érezték, hogy nekem segítőtársra és nem főnökre van szükségem. Igaza van, valóban megalázlak. Kivették a kezemből az irányítást. — Akkoriban nem látta ezt ilyen tisztán? — Dehogynem, hamar rájöttem, hogy partvonalon kívülre tettek. — Akkor meg miért nem búcsúzott el? — Nem az állás, a pénz miatt maradtam, hiszen kapitányként nem lehet meggazdagodni... Abban bíztam, hogy Abadzsiev végre megoldja a teljesítményfokozás problémáját... — Helyben vagyunk. Remélte, hogy Abadzsiev elfogadtatja a sportág hazai vezetőivel a doppingszerek használatát? — Nem, én azt reméltem, hogy a bolgárok ismernek olyan legális szereket, amelyek hatékonyan fokozzák a teljesítményt. Abadzsiev azonban nem titkolja, hogy komoly eredményeket Csák anabolikus szteroidok segítségével lehet elérni. A sportág vezetői akkor döbbentek rá, hogy nem jó lapot húztak. — Ha már a tiltott szereknél tartunk, eszembe jut, ön következetesen és hangosan hirdette, hogy a sportágban még mindig nem egyenlőek a feltételek, hogy a nemzetközi szövetség fenyegetéseiről a Talán nem is sejtenétek: Puskás Ferenc csillogó karrierje Kispest egyik kopogós pályáján, a Lipták-grundon kezdőtől!. Itt szúrta ki a tehetséges kissrácot Szűcs Nándi bácsi, a piros-feketék élesszemű játékoszerzője. És persze azonnal le is igazolta — ma már leleplezhető: némi svindli ve L Akkoriban ugyanis csak tizenegy éven felüli srácokat lehetett hivatalosan leigazolni, s a kis Purczeld Feri 1936 nyarán bizony még csak kilencéves múlt. Ne lepődjenek meg a nevet olvasván, Öcsi - ez közismert beceneve — keresztlevelében még a Purczeld név szerepelt. Évekkel később, felsőbb „ajánlásra” magyarosította a nevét, Puskásra. Meglehet, ez az oka, hogy sokan nem tudják, az a Purczeld Ferenc, aki a húszas-harmincas években a Kispest együttesében középhátvédot játszott, nem más, mint Öcsi édesapja. Ő szerettette meg fiával a futballt, ezt a csodálatos játékot. Egykori tanárai szerint jófejű gyerek volt a kis Purczeld, mégis a foci, a Lipták-grund kedvéért nem egyszer cserbenhagyta a sulit. Nem is csoda, hiszen a suliban nem akadhatott olyan társakra, mint a grundon. Bozsik Cucu, Bányai voltak a „grundtársai". Velük, később a nagy többszörös bajnok Honvéd gárdájában is együtt játszott. A Honvédban, amelyben alig tizenhat évesen mutatkozott be, az akkori idők másik élgárdája, a Nagyváradi AC ellen. Ehhez képest már őszülő szakállú veteránnak számított, amikor először helyet kapott a válogatottban; 1946 áprilisában. Aszokásos ellenfél, a sógorok, azaz az osztrákok ellen léptek pályára a magyarok. A végeredmény 5:2 lett a javunkra. A gólszerzők között az újonc nevét is magyar színekben —- további nyolcvanhárom követte. Öcsi részese, sőt főszereplője volt az 1952-es olimpiai győzelemnek, Helsinkiben. Vezérletével a magyar csapat négy éven át maradt veretlen — egészen az 54-es berni világbajnokság döntőjéig. Ott, a legnagyobb győzelem küszöbén szakadt meg a felejthetetlen sorozat. 1956-ban aztán úgy döntött Öcsi, hogy elhagyja az országot és Spanyolországban, Senor Puskásként folytatja életét, sportpályafutását. A barát és menedzser Östereicher Emil révén került Európa akkori legjobb együtteséhez, a Real Madridhoz. Majd egy évtizeden ál ejtette ámulatba a spanyol futballrajongókat, pazar cseleivel, flegma góljaival. Ott is kizárólagos tulajkülföldiek többsége tudomást sem vesz, és továbbra is doppingszerekkel készülnek a világversenyekre. — A nyilatkozataim miatt többször kaptam a fejemre, sőt, volt, aki megfenyegetett, hogy rágalmazásért feljelentenek. Pedig, aki ért a súlyemeléshez, az tudja, hogy az olimpián is — finoman fogalmazva — több gyanús eredmény született. Ma is határozottan állítom, hogy nem tisztult meg a súlyemelősport, s a mieinknek azért kell a sor végén kullogniuk. — Mások úgy gondolák, hogy szakmai hibákat is elkövetett, sőt, sokat ártott azzal, hogy nem tudott fegyelmet tartani a válogatottban. Elfogadja ezt a kritikát? — Mondja meg őszintén, mikor követhettem el a szakmai hibákat. Először Abadzsievet ültették a nyakamba, aztán az olimpia előtt közölték velem, hogy a magyarok felkészüléséi Nurikjan irányítja. Engem meg sem kérdezlek. A fegyelemmel kapcsolatban pedig hadd mondjam el, hogy a közös edzőtáborozás alatt a bolgár súlyemelők gyakran hajnalig kimaradtak, a mieinket pedig legfeljebb tízig engedtem ki a városba. Persze, voltak akik kiszöktek, de őket keményen megbüntettem, megvontam a kalóriapénzüket. Mást nemigen tehettem, a válogatottból nem zárhattam ki őket. Egyrészt azért, mert a vezetők nem biztos, hogy hozzájárultak volna, másrészt nem lett volna helyettük épkézláb súlyemelő. — Ha, ismét I988-at írnánk és újra felajánlanák a kapitányi tisztet, akkor mit csinálna másképpen? — Nem fogadnám el. Biztos állást hagytam ott, a Tatabánya vezetőedzője voltam. Most nem mehetek vissza, mert így is edzőfelesleg van a klubban. Külföldre nem akarok szerződni, mert elegem volt abból, hogy állandóan távol élek a családomtól. Tanárként legfeljebbjövő ősszel tudok elhelyezkedni. Itt vagyok ötvenévesen — munka nélkül. S ma már senkit sem érdekel, hogy mindig tisztán készültünk a versenyekre, s ezért maradtunk el a világtól... Kresz László dónként őrizték a tízes mezt, pedig abból a csapatból játéktudásuk alapján többen is méltók lettek volna erre a mezre. Genlo, di Stefano, Kopa egytől egyig világsztárnak számított. Nem csoda, hogy a Real ötször nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Öcsi közben felvette a spanyol állampolgárságot, s így 1959 és 1962 között négy alkalommal a hispán nemzeti tizenegynek is tagja lehetett. Egyedülálló pályafutása megkoronázásaként 63-ban a világ-, 65-ben pedig az Európa-válogatottba kapott meghívást. Puskás Ferenc hosszú idő után isméi szerepel vállalt a magyar labdarúgásban. Az MLSZ felkérésére a jövőben tuiballunk diplomatája lesz, s a fiatalok képzésére is figyelmet fordít. B. A. Jól tudom, a kedves olvasó ritkán böngészhet a hazai sajtóban kenusokról szóló írásokat, ezért öröm számomra, hogy közreadhatom ezt az interjút Egy huszonegy éves somorjai fiatalembernek tettem fel néhány kérdést Ez az ifjú kenus — én legalábbis úgy gondolom — elérheti mindazt, amit a komáromi Szabó Attila kajakban. Orosz Csaba a Székely István-féle somorjai vízitelep felfedezettje. Rövid pályafutása folyamán volt világbajnoki ezüst- és bronzérmes — az ifik között —, tavaly, a párizsi felnőtt vb-n hatodik lett, az idén négyszer győzött az oszágos bajnokságon. A barcelonai olimpiára méosem utazott el. Vajon miért? — Egyetlen verseny döntötte el, utazom-e vagy sem? Én azon a válogatón, nagyon szoros küzdelemben lemaradtam Kőazovicky mögött, aki végül is a negyedik lett a barcelonai döntőben. Vereségem oka valószínűleg az volt, hogy nem a legjobban sikerült a formaidőzítés. Az edzőmet nem akarom bántani, bíztam benne, de nem jött ki a lépés. Ráadásul egy teljes hetet kihagytam a felkészülés során, ugyanis eltört az egyik ujjam a kezemen, amikor odacsapta az ajtó, még varrni is kellett. Megpróbáltam ugyan gumikesztyűben a fájdalmak ellenére evezni, de hiába volt az erős akarat, az ilyen edzés nem ér semmit, ráadásul később gyógyult volna a seb, és forrt volna össze az ujjcsont, ha erőltetem a dolgot. Azt hiszem, hogy összeroppantam a rám nehezedő lelki teher alatt. A válogatóverseny előtt mindenki azt mondta, hogy föltétlenül el kell jutnom az olimpiára, mert ha nem, az a világ vége. Túl sokat foglalkoztam magam is a gondolattal, s a végén inkább hátráltatott a rám háruló felelősség súlya. A válogatóverseny után szépen végiggondoltam az egészet, és azt mondtam magamban: nem történt tragédia, hiszen minden évben van világbajnokság, nemsokára Atlantában megrendezik a huszonhatodik olimpiai játékokat. — Az országos bajnokságon az idén négy aranyérmet szereztél, tavaly egyet, s mint ifi tízet Tizenötszörös csehszlovák bajnok vagy, világbajnoki helyezett is, előtted a jövő. Hogyan alakul a pályafutásod Barcelona után? — Erre magam sem tudok válaszolni. Jelenleg a pozsonyi SKP- egyesület tagja vagyok. Bár élsportközpont a miénk, egy fillér kalóriapénzt sem kapunk. Ha nem Somorján élnék, minden pénzem kosztra Új alapokra építve Ha nem is olyan, mint a hatvanas évek máig emlékezetes „nagycsapata” volt, de legalább olyan, hogy a focisták játékáért vasárnaponként megérje majd kijárni a futballpálya szélére. A nyolcvanas évek végén a sorozatos vereségek miatt elmérgesedett a viszony a vezetők és a futballisták között, amelynek a végeredménye az lett, hogy amikor a csapat kiesett a járási második osztályból, nem sokkal utána a vezetés bedobta a törülközőt. Az azóta felnövő generáció a szomszédos falvakban kergeti a labdát, a szurkolótábor pedig számon tartja és nem hagyja ki a „derbiket”. Tavaly Feleden öttagú futballszakosztály alakult, a vérbeli sportemberek a helyi alapiskolákból kiválogatták a legjobb grundfocit játszó gyerekeket és két csapatot alakítottak belőlük. Az idősebb és fiatalabb iskolacsapattal azonnal elkezdték a munkát. Az idősebbek jól helyt-1992. SZEPTEMBER 15. költhetném. Otthon már nincs hol edzeni, a vízi erőmű építése során elpusztították a körtvélyesi és csölösztöi Duna-zugokat. Talán Vajkára telepszik át a társaság s velük én is. Szó van arról is, hogy egy bádoghangárban tarthatjuk majd a hajónkat. Az országban zajló politikai átalakulás befolyásolja ezt a sportágat is. Rövidesen létrejön az önálló szlovák kajak-kenu szövetség. Akkor dől majd el, mennyi pénzt kapunk? Szó van arról is, hogy felújítják a Dukla Trenéín „vizes” szakosztályát. Akkor oda szerződnék, akkor viszont el kellene költöznöm Somorjáról. Szóval, van gondom bőven, s én magam sem tudok beleszólni a dolgok menetébe. — Egy szponzor talán mindent megoldana... — így van. Szükségem lenne egy új hajóra, ami kb. százezer koronába kerül, a németek építik. Az én kenum egy klasszikus dán hajó — hároméves, ilyenben még sokan versenyeztek az olimpián. A támogatók nem látnak sok fantáziát egy magányos kenus támogatásában, mindenki a foci felé fordul. Ez részben érthető, ám az is igaz, hogy én jóval többet szerepelek külföldön, mint némely ligacsapat. Szóval, egy kis szerencse is kell. Az ember egymaga nem sokat tehet, másoktól függ. — A szerencse elpártolt az olimpián a csehszlovák kajaknégyestől is, a fiúk Szabó Attila vezérletével huszonkilenc század másodperccel szorultak a negyedik helyre... — Ilyen a sport, ezzel sajnos, számolni kell. Ha Attiláék nem az egyes pályán eveznek, övék a bronz, erre fogadni mernék. .Aki ismeri ezeket a versenyeket, nagyon jól tudja, hogy az egyesen rosszabb evezni. A hármason biztos harmadikok lettek volna. Dehát ez már a múlt, az olimpiának vége, legfeljebb filozofálgathatunk egy kicsit. — Hogy látod a jövőd? Vannak-e még tartalékaid? — Most huszonegy éves vagyok, még legalább három éven át „nagy lépésekben” fejlődhetek. Érzem, hogy korántsem értem el a teljesítőképességem felső határát. Ha nyugodt körülmények között edzhetek, talán a nemzetközi porondon is bizonyíthatok. Csabával 1990-ben készítettem az első interjút. Örömmel tapasztalom, hogy két év múltán is céltudatos, önkritikus és szerény maradt. Én hiszek a tehetségében, és Szabó Attila méltó utódának tartom. Batta György álltak, mindjárt az első évben felkerültek a kerületi bajnokságba. A helyi szakosztály ezt a csapatot beíratta a járási bajnokságba, s mivel Felednek nincs felnőttcsapata, a gyerekek most a kjenóci futballistákkal együtt játszanak. Helyükbe bekerült a fiatalabb iskolacsapat, de ezek a gyerekek most még csak tizenöt-tizenhat évesek, a felnőtt bajnokságban két-három évig nem játszhatnak. A feledi futballszakosztály elképzelése az, hogy ez az együttes lesz majd a község „nagycsapata”. A csapatalakítás ilyen formája a leghosszadalmasabb, de — legalábbis szerintem — a legcélravezetőbb. A három év alatt összeszoknak a játékosok, megismerik egymást és az ellenfeleket, az utánpótlás pedig velük együtt nő fel. Hiába, ami egyszer összeomlott, azt csak az alapoktól érdemes újra felépíteni. Farkas Ottó Tizenhat évesen kezdett el futballozni Öcsi (fekete mezben), s még ma is, kisebb súlyfelesleggel, a fiatalok példaképe (Záhonyi Iván felvétele) A jövő embere: Orosz Csaba Egy sokszoros bajnok támogatót keres Lesz még Feleden csapat(!?)
