Szabad Újság, 1992. szeptember (2. évfolyam, 194-219. szám)

1992-09-14 / 205. szám

4 Szabad ÚJSÁG Napjaink 1992. szeptember 14. Halálközeli emlékek Él, mert élni akar Neve, lakhelye nem lényeges, nevezzük Dórának Ke­rek arca, gesztenyeszinű göndör haja, széles mosolya, egyik Dóra nevű ismerősömre emlékeztetett. A Csorba­­tónál találkoztunk. Csehországból utazott oda. Feltűnően vidám volt, jelenléte pillanatokon belül felvillanyózta a tár­saságot. Nevetett, pedig nem volt jókedve, és ezt ő maga tudja a legjobban. A negyvenkét éves, háromgyermekes anya vaskos beteglapjában található egy egysoros bejegy­zés: 1 perc 47 másodpercig megállt a légzés és a szív­verés. Dóra asztmás, a légzési zavarok a legváratlanabb pillanatokban jelentkeznek. A könnyedén beszívott levegőt nehezen tudja kilélegezni, és ilyekor a pokol kínjait éli át. Legelőször tíz évvel ezelőtt, vagyis nemsokkal legkisebb gyermeke születése után észlelte a betegség tüneteit. Azóta megváltozott minden körülötte. Férjétől elvált, gyer­mekeit a gyógykezelések alatt idős édesanyja nevelte, amíg egy megértő barátra nem tálát, aki betegsége ellenére feleségül vette. Mindezeket egy reggeli kávézás közben mesélte el, miközben a környező hegyeket fürkészte.- Szeretek a Magas-Tátrába járni - mondta. Orvosaim tiltják a hosszú gyaloglást, de tudtuk nélkül, saját felelős­ségemre én már minden turistaösvényt végigjártam. Nem nekik, önmagámnak kell bizonyítanom. Az orvosok a be­tegségem jelentkezésekor harminchárom hónapot jósoltak nekem - hogy miért éppen ennyit, az máig iá rejtély szamomra bizony majdnem igazuk is lett. Tüdőgyulladással feküdtem a kórházban, már hetek óta reggel és este is kaptam penicillininjekciót. Egy reggel rettenetes fogfájásra ébredtem. Elmentem a fogorvoshoz, aki a fogamat kifúrta, de amikor végzett, észrevette, hogy a kezelt fog megrepedt, ezért úgy döntött, kihúzza. Ám az odvas fog a fogó szorítása alatt összeroppant, darabokban kellett kiszedni. Hogy a fogíny nehogy begyulladjon adott egy penicillininjekciót. Nem tiltakoztam ellene, azt hittem, fájdalomcsillapítót kapok. Visszamentem a kórházba, de kezdtem rosszul érezni magam. Segítségül hívtam a nő­vért, aki jött is rögtön, s mikor látta, hogy komoly problémá­im vannak, orvost hívott. Több orvos is jött, felültettek, a hátam mögé párnákat raktak. Aztán egyszeriben minden fájdalmam megszűnt, megnyugodtam, kezdtem jól érezni magam, majd egyszer csak elsötétült előttem minden, és mint aki egy sötét alagútba tévedt, futottam rajta végig. Amint azon keresztül értem, újra a kórházi szobában találtam magamat. A magasból - a mennyezettől valami­vel alább - egy végtelenből lenyúló prizma alakú fehér fényben megpillantottam magamat. Láttam amint az ágyon ülök és körülöttem serénykednek az orvosok. Hallottam, amint az egyik halkan megjegyzi: ,,Vége, meghalt, érte már nem tehetünk semmit.“ ,,Ez nem igaz“ - akartam kiálltani, de a torkomon nem jött ki hang. Aztán kockánként lepergett előttem az életem. A kellemes és a kellemetlen élmények lassan peregtek, felelevenedtek olyan ese­mények is, amelyekre én nem emlékeztem, nem is emlé­kezhettem. Átéltem többek között a születés előtti koro­mat. Nem értettem, mi történik velem: közvetlenül a szüle­tésem előtt erős ütést éreztem. De nem valamelyik testré­szemen, hanem mindenhol. Később aztán édesanyám magyarázta meg, mi történfhetetjt velem. Amikor terhes volt velem egy alkalommal megcsúszott és elesett. Ezt eddig soha senkinek sem merte bevallani. Miután a gyermekkorom gyorsan lepergett, megjelent előttem édesanyám és a három gyermekem. Pontosabban csak kettőt láttam, a harmadiknak, a legkisebbnek csak a hangját hallottam, keservesen sírt. A sírás hallatán borzalmas lelki fájdalmat éreztem. ,, Nem szabad meghal­nom - csak ez járt a fejemben. Apa és anya nélkül mi lesz a kis nebulókkal“. A legnagyobb tizenkét éves volt, a legki­sebb pedig három. Nem tudom, milyen erő segített, de áttörtem a fehér fényt, és ezután már semmit sem láttam, semmit sem hallottam. Percek teltek el, amíg érezni kezdtem, hogy van testem, de mintha ólomból öntöttek volna, nem bírtam a szememet sem kinyitni. Aztán mintha ezer hangya lepte volna meg a testemet, zsibbadni kezdett minden tagom. Nekem úgy tűnt, hogy álmodtam csupán, de amit akkor láttam és hallottam, több volt, mint álom. Kiderült ugyanis, hogy kislányom aznap valóban sokat sirt, mert beteg volt. Hallottam, amint az orvos táviratot küldött a bátyámnak. A szöveg megegyezett az akkor hallottakkal, meg aztán itt van az orvosi megállapítás, amely szerint nem teljes két percig halott voltam. Dóra előtt azóta számtalanszor leperegtek azok a koc­kák - az élete filmje -, amelyeket a klinikai halál beálltakor látott először. Annyi különbséggel, hogy hangokat nem hall, csak látja, de nem érzi, mert éli át a cselekményt. Hiába élt át azóta újabb élményeket a ,,film“ mindig ugyanannál a kockánál megszakad. Az is megmagyaráz­hatatlan számára, hogy a ,, filmet" nem akkor látja, amikor szeretné, az ő akaratára nem indul be a ,,mozigép''. ,.Olyan volt mint egy álom“ - mondogatja. Ezek szerint az álom nem más, mint rövid halál? A halál pedig hosszú álom? Ki tudja... FARKAS OTTÓ Vér, ingyenruha és tartós élelmiszer Kartondobozokba „csomagolt“ együttérzés Megnyíltak a ruhásszekrények, mosó­gépbe kerültek a régen használt pulóverek és trikók A könyvespolcokról lekerültek a megunt képeskönyvek. Segítünk, ha tud­juk, valahol várnak küldeményeinkre. A Csehszlovák Vöröskereszt Érsekújvári Járási Bizottságának dolgozóival az idén már találkozhattunk Nyitrán. ahol Ukrajna számára negyvenhat karton élelmiszert, száznyolcvanöt karton ruhaneműt, valamint öt doboz higiéniai kelléket raktak a konténe­rekbe. A városi és községi hivatalok, okta­tásügyi létesítmények és a lakosság segít­ségével akkor több mint kilencvenezer ko­rona értékben küldtek segélyt a rászorulók­nak. Az akciót egy újabb követte, amikor is a járási székhely főterén a vöröskereszt által kiképzett fiatalok vérnyomást mértek a Csehszlovák Vöröskereszt Napja alkal­mából. A Csehszlovák Televízió kezdemé­nyezésére a Remény alapra befolyó össze­gből négy alkalommal segítettek beteg gyermekeken.- Igen. ebből az alapból, amelyet a su­­rányi malom leégésekor a rászorulók megsegítésére hoztak létre, egyéb terü­letekre is jutott. A támogatásra a legna­gyobb szükségük a szociális gondozóin­tézeteknek és a rehabilitációs gyermek­szanatóriumoknak volt. A pénzen moz­gássérült fiúk számára zuhanyozó fülké­ket, továbbá tanszereket és speciális asztalokat vásároltak, valamint sikerült a vízgyógyászathoz szükséges berende­zéseket is beszerezniük - tudjuk meg ottjárttunkkor Ol'ga Hurnátol, a járási iroda­központ vezetőjétől, aki bevallja, nem szí­vesen nyilatkozik, mivel egyes hírközlő szervek a transzfúziós állomások érdeme­ként tüntetik fel az ó munkájukat. Ennek ellenére Marta Ficzová gazdasági dolgozó­val együtt megválaszolják kérdéseinket. Vállalatokat és üzemeket bomlasztott fel a felvásárlók fizetésképtelensége. Pedig a múltban a monopolhelyzetüket élvező, több száz embert foglalkoztató intézmények jelentették az önkéntes véradók komoly bázisát. Marta Fitzovától megkérdeztük, ho­gyan birkóznak meg manapság a toborzás cseppet sem könnyű feladatával.- Most is az önkéntes véradók tobor­zása jelenti fő feladatunkat. Továbbra is rendszeresen felkeressük az egyes üze­meket, munkánk azonban jóval nehe­zebb, mint azelőtt volt. Legutóbb Pár­kányban jártunk, ahonnan az egyik alka­lommal a megrendelt autóbusz húsz vér­adót szállított a járási kórházba, másod­szor viszont, amikor ugyanennyi embert vártunk, a megállóban csupán egyetlen ember várakozott! - tudjuk meg beszélge­tőpartnerünktől, aki elmondja továbbá: ilyen módon nem számíthatnak biztos véradókra. Az orosz laktanyákba mára a csehszlovák hadsereg költözött. Ók jelentik az ..utánpót­lást". f.- Nem szabad viszont megfeledkez­nünk azokról, akik ezelőtt is és most is eljönnek vért adni. Az ősszel öt arany- és nyolcvankét ezüstplakettet tudunk majd átnyújtani önkéntes véradóinknak - tud­juk meg Olga Hurnától, aki ezután az ön­kéntes gondozónők kiképzéséről beszél. Az Érsekújvári, Surányi és Párkányi Vá­rosi Hivatalokkal együttműködve harminc­hét gondozónőt képeztek ki, akik közül ma négyen állnak a vöröskereszt szolgálatá­ban, ingyen gondozzák az erre rászoruló idős embereket. Az önkénteseken kívül a környék vállalkozói is segítik a szerveze­tet munkájában Pintér Zoltán és Bajnok Igor vállalkozók szolgáltatásaikkal, anyagi segítséggel támogatják munkájukat. Nem szóltunk még a Csehszlovák Vö­röskereszt Járási Bizottsága által szervezett egészségügyi továbbképzésekről, valamint a közúti rendőrséggel közösen tervezett autóellenörzésekröl sem. amelyek során majd a kötelező elsősegélycsomagokat, a gépkocsivezetők felkészültségét kívánják ellenőrizni. Beszélgetésünk során az éven­te megrendezésre kerülő egészségügyi versenyekről és ünnepi rendezvényekről is szóltunk. Sajnos a vöröskereszt pénztárá­ból ezen akciók szervezőinek, valamint az önkéntes gondozónők megjutalmazására már nem jut pénz.- Ezzel is magyarázható, hogy miért nem támogatjuk anyagilag az erre rászoru­lókat járáson belül. Amikor nemrégiben egy börtönből szabadult fiatalember fordult hoz­zánk, megmagyaráztuk neki, pénzt nem tudunk adni, de ha szüksége van ruhane­műre, felöltöztetjük. Ruhát adtunk azoknak a gyerekeknek is, akik szüleik italozása miatt gyermekotthonba kényszerültek. Ré­szükre a szociális osztály dolgozói kértek segítséget. Járáson belül és külföldön is készek vagyunk segíteni, ha arra szükség lesz. Az Érsekújvári járásban még nem annyira súlyos a helyzet, hogy az emberek egymásnak adják az ajtókilincset - mond|a az irodavezető. A manapság olyan gyakori vásárok ár­nyékában vajon jut-e majd hely az olcsó élelmiszert, ruhaneműt kínáló standoknak? Segítségért nem könnyű dolog kopogtat­ni. De mozdul-e majd a kéz, ha közeli szomszédainkról, városunk, falunk lakóiról lesz szó? -száz-A temetőben épülő ravatalozó... A közel kettőezerháromszáz lelket számláló Feled községben még a mai napig nincs ravatalozó. Pontosabban kettő is van. épülőfélben, az egyiket- amelyiket ebben az évben el építeni- még. az idén át is adják, a másiknak pedig már története van. Ezerkilencszáznyolcvanöt táján ké­szült el Feled falurendezési terve, amely szerint a ravatalozót a temetőtől mintegy fél órányi járásra építik. A község tiltakozott ellene, ugyanis mindenki azt szerette volna, ha a te­metőben épül fel, hiszen a logika is így diktálná. A hely kiválasztást azzal ma­gyarázták, hogy a temetőben már ke­vés a hely, és egyébként is a ravatalo­zó mellé tervezik az új temetőt. Azokban az években munkám Fő­iedhez kötött, emlékszem akkoriban rengeteg szóbeszéd járt a temetőről. Egyesek azt mondták, hogy a ravata­lozó felépülése után a régi temetőt megszüntetik. Hallottam olyan variá­ciót is, hogy a sírköveket áthelyezik az új temetőbe, aztán jönnek a gyalu­gépek ... Mindez már a múlté, felesleges ta­lálgatni, mi történt volna, ha nem kö­vetkezik be a fordulat. A helyhatósági választások után Feledi Zoltán polgár­­mester falugyűlést hivott össze, ame­lyen szavazásra bocsátotta a ravata­lozó befejezését. A több mint száz résztvevőből csupán ketten tartózkod­tak a szavazástól, a tpbbiek az épület munkálatainak leállítása mellett sza­vaztak. A gyűlésen azt is eldöntötték, hogy egy új ravatalozót építenek, a ré­git - amely valójában még fel sem épült - pedig valamiképpen haszno­sítják. Arról is szó volt, hogy lebontják, az építészeti anyagot pedig felhasz­nálják az új ravatalozó építésénél, amit természetesen már a temetőben terveznek. Az egyik önkormányzati ülésen azonban elvetették ezt a gon­dolatot, hiszen az anyag jelentős ré­sze Így tönkre menne, a betonalap szétszedése pedig jelentős kiadással járna. Végül is úgy határoztak, hogy inkább bérbe adják egy magánvállal­kozónak.- Félkész állapotban nem nagyon kellett senkinek - mondja a polgár­­mester -, hiszen se ajtó, se ablak nincs rajta, csak a csupasz falak áll­nak, és tető fedi. Akadt azonban egy vállalkozó - aki betoncsöveket, beton­lapokat készít - és bérbe vette az épületet. A szerződésben egy évre hatvanezer korona bérleti díjban egyeztünk meg a következő feltételek­kel: Ha a bérlő pénzt fektet az épület­be, azt az összeget a bérleti díjból leszámítjuk. Ha hatvanezer koronánál nagyobb összeget beruház, akkor a következő év bérleti díjából számol­juk le az összeget.- A szerződést csak erre a válasz­tási időszakra kötöttük. Gondolván ar­ra, hogy az utánunk jövők ne ütközze­nek akadályba, ha gazdaságosabban is ki tudják használni az épületet. Az új ravatalozót a régi tervek alapján épí­tettük, így nemcsak időt takarítottunk meg, hanem pénzt is. A vázlatrajz ugyanis már évekkel ezelőtt is több mint százezer koronába került.- Ami pedig a helyszűkét illeti, az elmúlt évek átlagos elhalálozását ala­pul véve több száz évig lesz még hely a régi temetőben új sírok ásásához. (fo) ...és a bérbe vett (A szerző felvételei) Bérbe adott ravatalozó Élők, holtak (meg)nyugodhatnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom