Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-05 / 131. szám

1992. június 5. 5 Szabad ÚJSÁG A feketézők Eldorádója A lengyel gazdasági vezetés teje felett lassacskán összecsapnak a pi­acgazdaság hullámai. Gombamódra szaporodnak a ,,hullámlovasok“, akik a kínálkozó alkalmat kihasználva, ver­senyszerűen űzik a tehetetlen hatósá­gok kijátszását. A varsói utca zajának ma már szer­ves alkotórésze az autók riasztóbe­rendezéseinek jajongása - ennek el­lenére naponta átlagosan 30-45 gép­kocsit kötnek el. A varsóiak a szakértő jártasságával tapogatnak meg minden 500 ezer, illetve egymillió zlotys bankjegyet; így ismerik fel a hamisítványokat, ame­lyekből többezres mennyiség van for­galomban. A hazai és külföldi stricik, valutá­­zók, szélhámosok, csirkefogók és pro­fi játékosok alkotják manapság a var­sói luxushotelek bárjainak és kaszinói­nak törzsközönségét. A fordulat óta eltelt két és fél év alatt a diktatúra nyomaival együtt köddé foszlott Varsó mindennapi életének a nyugalma is. Az ország ma már valóságos Eldorá­­dó, a szörmebundás és bőrdzsekis nepperek számára. A különféle botrá­nyok és afférok végeláthatatlan töme­ge követte a piacgazdaságba történt „fejesugrást“. David Bogatin, az Egyesült Álla­mokban az FBY által adócsalás miatt körözött bűnöző Lublinban minden to­vábbi nélkül megnyithatta az „Első Ke­reskedelmi Bank“-ot. Bydgoszczban kéteshírü magánbankárok kísérelték meg, hogy ügyfeleik pénzét kijuttas­sák az országból. Az úgynevezett „Art B-botrány“ főszereplői azok az okos üzletemberek voltak, akik az állami bankok hosszú reakcióidejét használ­ták ki. Két különböző pénzintézetnél is vettek fel kamatot, ugyanarra a pénz­összegre, s állítólag mintegy 200 millió dollárt külföldre menekítettek, aztán saját maguk is angolosan távoztak. Mindez egyenesen következménye a posztkommunista országokra jel­lemző zűrzavarnak, a hivatalok naivi­tásának, a komótos tervgazdálkodás­ból visszamaradt, idejét múlt törvé­nyeknek és fejetlen ellenőrzési rend­szernek. Egyetlen példa a sok közül: a kor­mányzat csak a közelmúltban hozta létre az Adóügyi Nyomozó Hatóságot. Az új modern követelményeket is ki­elégítő banktörvény pedig hónapok óta hever a Szejm szakbizottságának asztalán. Egy magasrangú varsói bűn­ügyi szakember így jellemezte a kia­lakult helyzetet: „Ideális talaj a bűn­cselekmények számára: ha bűnöző lennék, biztosan itt kezdeném“. Néhány politikus már vizsgálóbi­zottság elé került hivatali hatalommal való visszaélés és hűtlen kezelés vád­jával. Grzegorz Wojtowiczot, a Len­gyel Nemzeti Bank vezetőjét már el­bocsátották állásából és még nem zárultak le a Mieczyslaw Rakowski (exminiszterelnök) és Leszek Balcero­­wicz (expénzügyminiszter) ellen indí­tott vizsgálatok sem. Mindketten felelősek az úgyneve­zett „szeszbotrány“ kirobbanásáért. Az ügyben játszott szerepüket a Szejm bizottsága fogja felderíteni. A lengyel állam, hogy tanúbizony­ságot tegyen liberális gondolkodásá­ról, 1990-ben megszüntette az állami szeszmonopóliumot. Ennek köszön­hetően olyannyira könnyűvé vált a kül­földi égetett szeszesitalok behozatala, hogy Lengyelországot valósággal elá­rasztotta az importált tömény szesz. A hibás előírások, a hiányos ellenőr­zés és a korrupt vámhivatalnokok mu­lasztásai oda vezettek, hogy az állam 1,8 milliárd dollár adóbevételtől esett el. A legbizarabb és legbotrányosabb pénzügyi visszaélés azonban még csak most következik. A neve: „Ala­pítvány a külföldi adósságszolgálat csökkentésére“. Ezt az alapítványt még a lengyel kommunisták hozták létre - a legjobb szándékkal - 1989 februárjában, nemsokkal leköszöné­sük előtt. A szervezet feladata az lett volna, hogy az ország 46 milliárd dol­láros adósságállományának egy ré­szét vásárolja vissza. A lengyelek a kapitalizmus egyik sajátságos játék­­szabályát akarták a javukra fordítani: a hitelezők, abban a reményben, hogy pénzüknek legalább egy részét vi­szontlátják, követeléseiket jelentős árengedménnyel áruba bocsátják. Aki megteszi, az viszont arra számít, hogy később a teljes összeget be tudja hajtani az adóstól; a különbözet ter­mészetesen az ő haszna. Akkoriban egy dollár - amellyel a lengyelek tartoztak - kevesebb mint 20 centet ért. Úgy tűnt, Varsó számára elérkezett a legkedvezőbb pillanat ar­ra, hogy passzívumát csökkentse. A manőver devizafedezetét a külke­reskedelmi vállalatok biztosították, cserébe megfelelő mennyiségű zlotyt kaptak a kincstártól. Az ötlet ragyogó volt, csak nem volt legális. A lengyelek ugyanis annak idején olyan szerződést írtak alá a hi­telezőikkel, amely egyértelműen tiltja, hogy saját adósságaikat a későbbiek­ben visszavásárolják. Hogy a nyomo­kat eltűntessék, fedőcégeket alapítot­tak, valamint további hivatalokat és vállalatokat kapcsoltak be a tranzak­cióba. Az akció azonban hamarosan töké­letesen ellenőrizhetetlenné vált: az át­könyvelések, tranzakciók és invesztí­ciók áttekinthetetlen szövevénnyé nőt­te ki magát. Ez idáig 150 millió dollár tűnt el nyomtalanul. Az állami ügyészség becslése sze­rint az összes okozott kár a fenti összegnél egy nagyságrenddel na­gyobb: 1,5 milliárd dollár. Boguslawa Adamowska, a Legfelső Ellenőrzési Hivatal nyomozónője szerint: „A tisz­tességtelen manipuláció ellenőrzése egyszerűen lehetetlen. Hiányzik min­den szükséges dokumentum.“ Krimibe illő, misztikus halálesetek foglalkoztatják újabban a lengyel köz­véleményt e botrány kapcsán: Michail Falzmann, az egyik legrámenősebb nyomozó szívinfarktusban halt meg; főnöke pedig egy évvel korábban autóbaleset áldozata lett. Nem csoda, hogy Zbigniew Figurs­ki, aki annak idején az ügyre fényt derített, munkája során állandó halál­­félelemben élt: „Mindenekelőtt azok­ban a pillanatokban rettegtem, amikor az autóm indítókulcsát elfordítot­tam“. (A Der Spiegel nyomán) Tóthpál Gyula felvétele Hogyan váljunk házi pszichológussá Gyógyítani - gyógyszerek nélkül Medica mente non solum medica­­mente, vagyis gyógyítani nem csupán gyógyszerek segítségével lehet, tartja a latin mondás, s nekünk lehetősé­günk van erről meggyőződni, amikor valamelyik családtagunk betegség miatt az ágyat kénytelen heteken, sőt olykor hónapokon át nyomni. Nem egy házi kezelésre szoruló paciens szá­mára ugyancsak kellemetlen, hogy szerettei állandó gondoskodására, ápolására szorul. Vannak viszont olyanok, akik visszaélnek helyzetükkel és a kelleténél többet panaszkodnak, mi több követelőznek. A kérdés: mi­ként váljunk beteg családtagunk házi pszichológusává (népiesen villámhárí­tójává), hogy segítségünkkel elviselje állapota nehézségeit. „Hiszen ez nem is én vagyok!“ A házi kezelés során a különféle konfliktusok is kiéleződhetnek, illetve felszínre kerülhetnek. Az egyik mód­szer a beteg megértésére a vele való azonosulás. Az empátia során a prob­lémák racionális megértésére fordí­tunk nagy figyelmet, valamint arra, hogy megtanuljunk érzelmileg reagálni a beteg problémáira. Meg kell próbál­nunk a dolgokat a beteg szemszögé­ből nézni. Ez viszont nem azt jelenti, hogy mindenben számíthat a támoga­tásunkra. Azt kell elsősorban megérte­nünk, hogy a beteg miképpen éli meg gyötrelmeit, illetve ítéli meg régi és jelenlegi önmagát. Tisztelet a kórházban is kijár Előfordulhat, hogy családtagunk baleset következtében egy időre kór­házi kezelésre szorul. Ilyenkor állandó érdeklődésünkkel, látogatásainkkal elérhetjük, hogy a beteget ért megpró­báltatásokban lélekben a sorstársává váljunk. A balesetet szenvedett ember első reakciója, hogy igyekszik meghazud­tolni mindazt, ami vele történik. A be­tegnek a történtek az elveszettség érzését keltik. Ilyenkor van a legna­gyobb szüksége arra, hogy az őt kö­rülvevő ápolók megértéssel, tisztelet­tel, jószándékkal közeledjenek hozzá. Nem szabad hogy elkerülje figyelmün­ket ez a tény. A gyermekek ilyen esetekben gyakran úgy vélik betegsé­gük, kórházi tartózkodásuk „örökké“ tart majd. A középkorú páciensek el­sősorban társadalmi helyzetükért, munkahelyük elvesztéséért, család­tagjaikért aggódnak. Az idősebb em­bereknél gyakori a halálfélelem, s az aggodalom, hogy betegségükben tel­jesen magukra maradhatnak. Mind a kezelőorvosnak, mind pedig az egészségügyi alkalmazottaknak és családtagoknak tudniuk kell vállalni nélkülözhetetlen szerepüket. A beteg a valós helyzetét kell hogy lássa a szemünkben. Nem szabad, hogy attól tartson, becsapják, kijátsszák őt, visszaélnek kiszolgáltatottságával, Sem szépítenünk, sem pedig túloz­nunk nem szabad az állapotát illetően. Újra otthon Kedvességünk, törődésünk nem biztos, hogy pozitív visszhangot vált ki. Számítanunk kell esetleg arra, hogy a beteg, akit váratlanul érték az események, s mind fizikai mind pedig lélektani szempontból elveszettnek ér­zi magát, agresszívan reagál, elutasí­tóvá válik. Cinikus lehet az a beteg, aki elhiteti magával, nem szükséges teljes mértékben átélnie a betegség gyötrel­meit, s nem kell szembenéznie a tes­tiek mellett a lelki megpróbáltatások­kal sem. Ilyen esetben a beteg azzal áltatja magát, hogy ha nem érzi, illetve gondolja át jelenlegi helyzetét, akár meg nem történtnek is tekintheti a bal­esetet ... Családtagjainkat a „megbékélés" fázisa már javarészt otthon éri. Ez az időszak, amikor házi kezelésre szorul­nak, s így állandóan a közelükben lehetünk. A betegnek sajátos látás­módja van, torzítva látja állapotát, benne önmagát. Furcsa elképzelései vannak arról, miként kellene nekünk, családtagoknak ilyen helyzetben visel­kednünk. Éppen ezért van szüksége ránk. Látásmódját nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. A be­teg részéről tanúsított depressziós ál­lapotából adódik. Tudnunk kell azt is, nem minden beteg reagál ilymódon. Vannak, akik helyzetük felmérését, átértékelését követően megváltoznak, s „igent“ tudnak mondani betegség­gel terhelt életükre. A balesetet szenvedett, vagy tartó­san mozgássérült páciensek lelki gyó­gyításával a szakemberek, pszicholó­gusok foglalkoznak. Mi „házi“ pszi­chológusként nagyon sokat tehetünk családtagjaink egészségi állapota ja­vításának érdekében, mivel érzelmi szálak fűznek a beteghez. Igyekeze­tünk eredményeképpen a betegség­nek „köszhönhetően“ előfordulhat, hogy más életfilozófiájú, a korábbinál jóval érettebb személyiséggé válik a balesetet szenvedett családtagunk. (szász)

Next

/
Oldalképek
Tartalom