Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-05 / 131. szám
6 Szabad ÚJSÁG 1992. június 5. Agrárvilág if Amerikaiak a „tizenkettek“ piacán Az amerikai Washington Post szerint Washington rövidesen szankciósorozatot léptet érvénybe az európai „tizenkettek" mezőgazdasági exportja ellen. Az Európai Közösséget nem sikerült az amerikai elképzeléseknek megfelelően befolyásolni, azaz nem csökkent radikálisan a mezőgazdasági termelés állami támogatása. Washington az amerikai farmerek export-pozíciójának és lehetőségeinek javulását reméli az itteni mezőgazdasági szubvenciók megszűnésétől. A legkényesebb probléma az olajmagvak behozatala területén lépett fel. Brüsszelben már huzamosabb ideje folynak a tárgyalások a kérdés megoldása érdekében, s az Európai Közösség képviselője nyilatkozatban kijelentette: az USA egyoldalú lépése a szankciókat illetően nem megfontolt s indokolatlanul korai, ráadásul akadályokat gördít a GATT- tagságon belüli kereskedelmi liberalizálódás elé. Brüsszelben számolnak azzal, hogy Washington összeállítja az USA- ba exportált EK-termékek jegyzékét (olasz tésztafélék, borok, szeszesitalok, sajtok, gyümölcskészítmények, marhahús stb.) - ha a rájuk kiterjesztett szankciók életbe lépnek, az európai exportot 2 milliárd dolláros veszteség éri. Az EK-képviselók meggyőződése, hogy újabb, körülbelül egyhónapos tárgyalássorozat eredményeként a termékek jegyzékét oly módon pontosíthatnák, hogy a veszteség legalább a felére csökkenne. A legújabb ellentét az amerikai és európai tárgyalófelek között az olajmagvak behozatalát illetően keletkezett. Az EK jelenlegi gazdaságpolitikája az 1962-es szerződések értelmében nem teszi lehetővé az amerikai olaj vámmentes behozatalát az európai piacra. Washington szerint az EK gazdaságpolitikája az amerikai mezőgazdaságnak, pontosabban az olajnövény-termesztóknek évi 1 milliárd dollár veszteséget okoz. Svédek Oroszországban Egy dél-oroszországi közös vállalat létrehozásáról szóló szerződést írtak alá a minap a Tetra Pak nemzetközi részvénytársaság képviselői Kubányban. A társaság a tervek szerint 50 százalékos részvényese lesz az üzemnek, amelynek már a neve is megvan: Tetra Pak - Kubány, s élelmiszercsomagolásokat: dobozkákat, skatulyákat, tégelyeket, zacskókat, tasakokat stb. fog előállítani, jórészt műanyagból. Főleg a tej, zöldség, gyümölcslé, mélyhűtött élelmiszerek, hús, vaj, zsiradékok csomagolására összpontosítanak, ugyanakkor aszeptikus, szigetelt tasakokat, csomagolóanyagokat is előállítanak különféle folyadékok tárolására és biztonságos szállítására. A svéd-orosz csomagoló nagyüzem létrehozása potom 45 millió dollárba kerül. Teljes üzemeltetésekor ezer embert foglalkoztat majd. Az orosz piacon ennek következtében az eddig rosszul vagy sehogy sem csomagolt élelmiszernek a 60 százaléka új „ruhát“ kap majd. A Tetra Pak - Kubány közös vállalat a csomagolás fontosságát demonstrálja az élelmiszerkereskedelemben. Az oroszországi hiányosságok és a lemaradás kiküszöbölésére még legalább 10 ilyen vállalatra lenne szükség, nem beszélve arról, hogy az egész orosz élelmiszeriparra ráférne az azonnali alapos modernizálás. A svéd társaságnak a kubányi vállalat már a negyedik befektetése lesz a FÁK területén, hiszen a Kijev - Tetra Pak üzem rövidesen elkezdi működését, a litvániai svéd-orosz-brazil közös vállalat pedig már javában tasakozza a gyümölcs- és zöldséglevet. A moszkvai Tetra Pak - Lucs a műszaki-technikai szolgáltatásokat helyezi előtérbe, ugyanakkor a gépek ellátására szakmunkásokat képez, és a csomagológépek, gépsorok javítását is vállalja. Ausztriai ágazatfejlesztés Az osztrák piac már hosszabb ideje marhahúsfelesleggel és tejtúltermeléssel bajlódik. Óriási ráfizetéssel jár a fölösleg biztonságos raktározása, nem beszélve az esetleges export kiadásairól. A minőségi hízó bika ára 15 ezer schilling - a közgazdászok számítása szerint a telített európai piacon való értékesítés körüli kiadások pedig elérik a 7 ezer schillinget. Az export tehát nem rentábilis; a marhatenyésztők tehetetlenek, helyzetük kilátástalan. Hasonlóan groteszk a helyzet a tejtermelésben is, hiszen a már csaknem 40 éves túltermelési problémára csak pár éve keresik a megoldást. Az a farmer jár jól, aki az országos limithez tudja tartani magát. Az osztrák szaklapok szerint a szarvasmarha-tenyésztőknek a borjúhús-előállításra kellene összpontosítani, hiszen a borjú mind a mai napig hiánycikk a belföldi piacon. Mostanáig főleg Csehszlovákiából, Lengyelországból és Magyarországról vásárolták a rendkívül olcsó borjakat, amelyeket vágásig tejpor alapú, marhafaggyúval, disznózsírral és növényi zsiradékkal dúsított tápszerrel hizlaltak. Az olcsó borjakat tehát drága tápszeren tartották, ezért a borjútenyésztők száma, a magas állami támogatás ellenére, igen kevés volt. Legújabban a borjak teljes tejjel való etetését propagálják - az új eljárást az állam anyagilag optimálisan támogatja: a borjútartás kiadásaihoz 140 kilogramm élősúly elérése esetén 3 ezer 500 schillinggel járul hozzá. Az a tendencia érvényesül tehát, hogy a szarvasmarha-tenyésztés borjúhús-termelési ágazatára összpontosítsanak, s így elkerüljék az exporttal járó problémákat. Az osztrák tenyésztők semmi kivetnivalót nem látnak az új szakágazat fejlődésében - különösen, hogy ezáltal a két-három schillinges tej ára előreláthatólag 7 schilling fölé szökik. Lengyel „szeszgondok“ A lengyelek évröl-évre kevesebb vodkát fogyasztanak. Egyre nagyobb teret hódít és egyre „divatosabbá“ válik a sör és a bor. A lengyel szeszgyártóipar adatai szerint az év első negyedében a tavalyihoz viszonyítva egyharmadával csökkent a vodka iránti kereslet. Míg tavaly egy átlagos lengyel 6,43 liter alkoholt fogyasztott, s ebből 3,77 liter volt a tömény szesz, addig 1988-ban a lényegesen magasabb átlagfogyasztásból 4,12 liternyi volt a vodka mennyisége. A „vodkaivás" folyamatos csökkenése a gyártók szerint a lakosság alacsony átlagjövedelmével függ össze. A kispénzű lengyeleknek a drága „nemzeti ital“ helyett be kell érniük az olcsóbb sörrel, borral. A szeszgyártók a vásárlók igényeihez igazítják kínálatukat. Változatlanul nagy a kereslet az eddig hiánycikknek számító eredeti, márkás lengyel vodka iránt, amelynek renoméja a jövőben még inkább megerősödik, mivel minősége a gyártási higiénia fokozásával és a világszínvonalú palackozással még tovább növekszik. (A Rornicke noviny, a Hospodárske noviny és a Szlovák Sajtóiroda nyomán) _________________________________________________ 6.00-7.00: Jó reggelt. 12.00: Hírek. 12.12: Táncházi muzsika. 12.30: Barangolás Zeneországban (ism.). 13.00: Hírek. 13.05: Útkereső. 13.15: Popzene mindenkinek, közben 13.20: Orvosi tanácsok. 13.35: Hétvégi sportajánlat. 13.45: Anyanyelvűnk. 14.00: Hírek. 14.05: Mikrofonközeiben (ism.). 14.45: Helyesen szlovákul. 14.50: Melódiakoktél. 15.00: Hírek. 15.05: Kölyökvilág. 15.35: Tánczene, közben 15.45: Műsorainkat ajánljuk. 16.00: Hírek. 16.05: Egyházi magazin (ism.). 16.35: Közkedvelt dallamok, közben 16.45: Hétvégi kulturális ajánlat. 17.00: Napi krónika. 17.30-18.00: Zenekari muzsika, közben 17.45: Sajtószemle. 4.30: Reggeli Krónika. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Az automatában. Novella. 12.00: Déli Krónika. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: Hitélet. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Válogatott perceink. 16.00: Délutáni Krónika. 16.30: Zenefórum. 17.05: A vidék magazinja. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sport. 19.30: Mese. 19.35: Vigasztalások a könyvben. 20.05: Népdalok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Kis éji zene. 1 4.30: Napindító. 8.05: Sport. 8.20: Rivaldafényben. 9.05: Zene-szó. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 13.05: Idősebbek hullámhosszán. 14.00: Péntektől péntekig. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Szocio-krimi. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Népdalok. 20.00: Marlene Dietrich önéletrajza. 21.05: Párkeresö. 22.00: Filmzene. 22.30: Jazz. 23.03: Sport. 23.10-4.20: Napforduló. ÍIM! 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.05: Párbeszéd a költészetről. 10.30: Zenekari muzsika. 11.20: Operarészletek. 12.05: Hangverseny. 13.15: Zenei ábécé. 14.52: Régi magyar muzsika. 15.10: Világhírű karmesterek lemezeiből. 16.05: Kamarazene. 17.00: Kritikus füllel. 18.05: Mozart: Szöktetés a szerájból. Opera. 20.10: Hangverseny. 22.05: Kamarazene. 23.00: Mennyei kávéház. 0.05: Lemezújdonságok. II »/SV/ D TCI CÍ/Í7IÁ -j m • ■ T EL EV IZIO^g Tv1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Sorstársak. 8.50: Fűben-fában. 9.00: Dallas. A kör bezárul. 9.50: Lottósorsolás. 9.55: Szextetthely. 34. rész: A szökevény. 10.20: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Egyetlen Földünk van. Boldog családok. III/3. rész. 17.45: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 18.55: Keresztény életkérdések. 19.00: Viszszaszámlálás... 6. Barcelona előtt. 19.15: Esti mese. 19.25: Traffic Jam. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Dallas. 76. rész: A kör bezárul (ism.). 21.35: Közjáték (ism.). 21.40: Panoráma. 22.45: Ritmikus sportgimnasztika Eb. 23.25: Kicsi, de nagyon erős. Magyar-NSZK film. 1.00: Késő esti híradó. Tv2 6.00-9.00: NAP Tv. 12.00-15.00: Szieszta. 16.00: MA DÉLUTÁN, benne: Délutáni filmajánlat. Tom, Dick és Harriet. XII/3. rész; Útravaló; Torpedó; Virágkötészet 2.17.10: Az ifjúság örök jogán. Környezetvédelmi oktatás az iskolákban. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.19: Gyerekeknek. Az én pici pónim. 18.30: öt színes karika. 18.55: Ekhós színház. 19.15: Echó. Környezetvédelmi vetélkedő. 20.30: (H)arc-képek. 50 perc képzőművészetről. 21.25: Spot-Light. 22.00: Esti egyenleg. 22.25: Környezetvédelmi világnap. 23.30: Simenon. Holland-osztrák-svájci-francia-német filmsorozat. A kis hal (Csak felnőtteknek!). F 1 8.00: Piac, üzlet, pénzügyek. 8.30: Események, kommentárok. 9.00: Hírek. 9.05: Tévébörze. 9.20: Publicisztikai műsor fiataloknak (ism.). 10.20: Riporterek stúdiója (ism.). 11.10: Hírek. 13.25: Hírek. 13.30: Roland Garros, nemzetközi tenisztorna. 19.00: Vagyonjegyes privatizáció. 19.10: Esti mese. 19.20: Műsorismertetés. 19.30: Tv-híradó. 20.05: Örményország. 20.30: Lavardin felügyelő. Francia krimisorozat. 22.05: Kroméríz Stúdió. 22.35: Események, kommentárok. 23.10: Tánc, személyiség, város. Antonio Gades. 0.10: Hírek. dó. 22.30: Rövidfilmek. 23.40: Meló. Francia film. 1.25: Hírek. 1.30: Művészek a Földért. 11.00: Vízisportok magazinja. 11.30: Eurobics. 12.00: Labdarúgás Argentínában. 13.00: Svéd rali. 14.00: Motorsport. 15.00: Eurobics. 15.30: Motorsport. 16.00: Golf. 18.00: Autószörnyek versenye. 18.30: Labdarúgás. 19.30: Furcsa sportok magazinja. 20.00: Nemzetközi sportmagazin. 20.30: Nemzetközi motorsport. 21.30: Golf. 22.30: IAAF. 0.00: ökölvívás. STv 9.00: Televíkend (ism.). 9.25: Tudunk szlovákul? 16.20: Angol nyelvlecke. 16.30: Német nyelvlecke. 16.45: American Business English. 3. rész. 17.00: Francia nyelvlecke. 17.30: Willy Fog utazása a világ körül. 18.00: Esti mese. 18.10: Angol frazeológia gyerekeknek. 18.20: A szülőföld dalai. 18.55: Körzeti adás. 19.05: Időjárásjelentés. 19.08: Számítógépes játék. 19.30: Tv-híradó. 20.06: A Távol-Kelet ünnepei. V/5. rész. 20.55: Az ibolya. Tévéjáték (ff.). 21.25: Könyvvilág. 21.40: Időszerű események. 22.08: Sporthírek. 22.20: Amíg döntenek. 22.30: Szlovák énekesek műsora. 22.45: Zenés estély. 23.25: Információk egészségileg károsultak részére. 7.00: SKY News. 9.00: MCM-zenés műsor. 10.00: Screensport. 12.00: SKY News. 12.30: Turistamagazin. 13.00: MCM-zenés műsor. 14.00: Screensport. 15.00: MCM- zenés műsor. 16.05: A TV 5 hírei. 16.15: MCM-zenés műsor. 16.40: Az amerikai természet. 17.00: Angol nyelvlecke. 17.30: Kalandok a világűrben. 18.00: Screensport. 18.30: SKY News. 19.00: Hírek. 19.35: MCM-zenés műsor. 20.10: Az amerikai természet. 20.30: M-stúdió. 21.00: Hírek. 21.40: MCM-zenés műsor. 22.00: A munkáról. Filmvígjáték. 23.30: MCM-zenés műsor. 0.05: Tutti Frutti. Erotikus játékshow. 1.00: Sztriptíz. 1.05: SKY News. 1.30: Mix All Night.------------------------------—-------:.....~........n OSZTRÁK TELEVÍZIÓ íj FS1 9.00: Hírek. 9.05: Csodálatos évek. 9.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A dinasztia. Amerikai film. 11/1. rész (ism.). 12.00: A Föld gyümölcsei. 12.15: Belpolitikai magazin (ism.). 13.00: Hírek. 13.10: Mi (ism.). 13.35: Iroda. 14.00: Big Valley. 14.50: A holnap mesterei. 15.05: Volt egyszer egy Amerika. 15.30: An-tan-ténusz. 15.55: Villámhárító. 16.05: Hatmillió másodperc. 16.30: Mini kvíz. 17.00: Mini tv-híradó. 17.10: Wurlitzer. 18.00: Hírek. 18.05: Mi. 18.30: Félix és kétszer Kuckkuck. 19.22: Tudományos hírek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: A rendőrség segítséget kér. 21.25: Oldalpillantások. 21.35: A dinasztia. Amerikai film. II/2. rész. 23.05: Esti sportműsor. 23.50: A rendőrség segítséget kér. 0.00: A hat gyanúsított. Amerikai thriller. 1.40: Hírek. 1.45: Ezer mestermú. FS2 8.30: Időjárás-panoráma. 11.45: Művészek a Földért. 11.55: Művészlexikon. 12.00: Sportműsor. 15.45: A korona ékköve. 17.30: Találkozás a természettel. 18.00: Simpsonék. 18.30: Szerencsekerék. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Dokumentumfilm. 21.00: Tudományos magazin. 21.15: Schilling. 22.00: Tv-híra-16.00: Hullámhosszon. 18.00: Wyatt Earp. 18.30: Én, a kém. 19.30: Hírmagazin. 20.00: Sportmagazin. 21.00: Vad Amerika. 21.30: Magazin. 22.30: Tózsdeszemle. 22.45: Európai jelentések. 23.00: Vesztésre álló kísértetek. Amerikai film. 0.40: Kék éj. 1.10: Szuperbevásáriás. 1.40: Egyveleg. 19.35: Hopp vagy Top? 20.15: Népzenei kívánságműsor. 21.15: Szabad a ring! 22.15: Bolondos utazás az időben. Amerikai film (ism.). 23.45: Időutazó barbárok. Amerikai-olasz film (ism.). 1.30: Híradó. 2.00: Ruck Zuck ’90. 10.00: Az igazság nevében (ism.). 10.55: Fellebbezés (ism.). 11.55: Szerencsekerék. 12.45: Tévétözsde. 13.35: Kalifornia napja alatt. 14.30: Varázslatos Jeannie. 15.05: Falcon Crest. 16.00: Cagney és Lacey. 17.05: Menj az egészre! 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 19.20: Szerencsekerék. 20.15: Agyban nagy. Amerikai film. 21.55: Szatirikus műsor. 22.25: Gyilkos mezők. Angol film. 1.05: Fekete Dekameron. Olasz-francia erotikus film. 2.45: Képújság 11.05: Játék. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Ahogy fordul a világ. 13.15: A kaliforniai klán. 14.05: A Springfield-sztori. 14.50: A főnök. 15.45: CHiPs. 16.40: Kockázatos! 17.15: Megéri az árát! 17.45: Szerencse gombnyomásra. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.10: Vigyázat, robban! 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Hitchcock-sorozat: Marnie. Amerikai thriller. 22.30: A bolondos strandszálló. Német filmvígjáték. 0.05: Tutti Frutti. Erotikus játékshow. 1.00: Sztriptíz. 1.05: Elátkozott Amszterdam. Holland film (ism.). 3.00: A bolondos strandszálló (ism.). 4.20: Forma 1-es verseny (ism.). 10.05: Ben Crop: Hajótörés a vadonban (ism.). 11.10: Szenzáció San Remóban. Német filmvígjáték. 12.50: A keményfiúk. 13.45: Warlock. Amerikai western (ism.). 15.35: Perry Mason. 16.30: Igazságszolgáltatás. 17.20: Rajzfilmek. 19.10: Stingray. 20.15: Ápolandó ápolók. Amerikai filmvígjáték. 22.00: Mike Hammer. 23.00: Mennykőcsapás. Amerikai akciófilm. 0.50: Különleges osztag (ism.). 1.40: M. A. S. H. 2.15: Stacco. Olasz krimi (ism ). 4.00: A terror órái. Olasz-német film (ism.). 5.20: John Drake titkos megbízatása. 5.40: A kalandor. Angol akciófilm-sorozat. • • JÓKAI SZÍNHÁZ: (Komárom): Esterházy (10; 13.30) (Műsorváltozás lehetséges!) Főszerkesztő: MÉSZÁROS JÁNOS, telefon; 210-39-98, 210-39-94 Főszerkesztő-helyettesek: BÁRDOS GYULA és N-GYURKOVTTS RÓZA. Szerkesztőség 819 11 Bratislava, «AG GAZDASÁGI ÉS ÉRDEKVÉDELMI NAPILAP Martanoviéova 25, ÍZ emelet Telefon: gazdasági rovat - 21039 79, kulturális rov»t - 210 39 8Z sportrovat - 210 39 8L Telefax: 210 39 92,210 36 00. Telex: 92 516. Kiadja a Gazda Kereskedelmi Kft Felelős NESZMÉX1 SÁNDOR, a Gazda Ke. nskeddmiKlL elnök—igazgatója. Készül a Danobiaprinl á. v. 02-es üzemében, valamint a Gazda számítógépes rendszerén. Nyonya a Danubiaprint á. v„ 851 80 Bratislava, Martanovicova 2L Terjeszti a Postai Hírlapszolgálat és a Media print—KAPA Előfizethető minden postán és kézbesítőnk. Külföldi megrendelések: PNS, Ústiedná expedíció adovoz tiaée, 813 81 Bratislava, Náro. slobody 6, Kéziratokat nem őrizünk meg és nem küldünk vissza. Index 48 081