Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-04 / 130. szám
1992. június 4. 7 Szabad ÚJSÁG Egy megkésett riport Nagymagyarról „Tiszta” lapok és féligazságok Megvallom, az alábbiakat kereken fél évvel ezelőtt kellett volna megírnom. Annak azonban, hogy erre nem kerítettem sort, különös oka volt, s biztos vagyok benne, hogy a helyemben minden — az embertársai becsületét tiszteletben tartó — újságín» kollégám hozzám hasonlóan cselekedett volna. A kérdésre, hogy miért kellett mostanáig vámom, nehéz lenne röviden válaszolni, ezért mindjárt a sűrűjébe vágok. L Előzmények Mint arról a Szabad Újság múlt év augusztus 22-ei és 23-ai számában megjelent Van, aki fél, van aki nem című riportomban beszámoltam, a nagymagyari szövetkezet négy vezetője, illetve elnökének fia Ekosklad néven egy kereskedelmi kft-t hozott létre, s ebben nem volt semmi különös, Tóth Gyula hiszen elhatározásukat a törvényesség keretében valósították meg. Tulajdonképpen jogilag a tervezett tevékenységük ellen sem lehetett senkinek semmilyen kifogása, hiszen azzal sem vétettek volna egyetlen egy előírás ellen. Az volt a céljuk, hogy munkaadójuktól, tehát a szövetkezettől almát fognak vásárolni, azt egy speciálisan erre a célra felépített raktárban tárolják, s majd — amikor jó az alma ára — tisztes haszonnal túladnak rajta. A falu lakossága azonban nem tartotta helyénvalónak, etikusnak, hogy szövetkezetük vezetői, a közgazdász, a gyümölcsészet vezetője és egyik munkatársa, valamint az építőcsoport főnöke saját munkahelyük üzleti partnerévé válnak, ezért a dolog a faluban mindinkább szóbeszéd tárgya lett. Nyíltan azonban senki sem merte hangoztatni véleményét, mert a környéken alig van más munkalehetőség, s mindenki féltette az állását. Ez ügyben akkor telt be a pohár, amikor kiderült, hogy az Ekosklad Kft. a több községből álló Nagymagyar Csenke településének szélén engedély nélkül épít gyümölcsraktárakat. Szerkesztőségünket ekkor egy ismeretlen helybéli telefonáló értesítte az ügyről, s mivel az információt más forrásból is megerősítették, kötelességünknek tekintettük megpróbálni felderíteni az igazságot. Személy szerint én jártam a faluban, s hallgattam meg a felháborodott lakosságot, illetve az Ekosklad Kft. igazgatóját az üggyel kapcsolatosan, és adtam közre mindent úgy, ahogy ezt a megkérdezettektől hallottam. Azt hittem, számomra ezzel az ügy lezárult, mert az volt a meggyőződésem, hogy nem a sajtó feladata megoldani az ilyen és hasonló problémákat, s a bíráskodásra végképp nem jogosult az újságíró. Csakhogy jó három hónap múlva, november végén újabb telefonhívást kaptam. Egy volt riportalanyom kért, hogy okvetlenül menjek el a szövetkezet leendő tagsági gyűlésére, mert ott végérvényesen dönteni fognak arról, lehet-e egy és ugyanazon személy a szövetkezet vezető beosztású dolgozója, valamint munkahelyének üzleti partnere stb. Ezáltal tehát végérvényesen pontot tehetek majd én is az ügy végére — biztatott —, hiszen megoldódik a falu Ekosklad Kft-vel kapcsolatos gondja, így aztán a meghívásnak eleget téve kollégámmal együtt szem- és fültanúja lehettem az 1991. november 29-én lezajlott viharos szövetkezeti taggyűlésnek. A hadszíntér Kissé késve érkeztünk a kultúrház nagytermébe, ahol a szép számmal megjelent tagság előtt Tóth Gyula, a szövetkezet elnöke már a közös költségvetését elemezte. Aztán a várható gazdasági helyzetről, a szövetkezet jövőjéről beszélt és igyekezett meggyőzni mindenkit a transzformáció szükségességéről. Közben a tagságot passzivitásáért bírálta, gazdasági lehetőségeket latolgatott és elutasította, jogtalannak minősítette a vezetőséget ért azon vádakat, melyek szerint az kihasználja a tagságot. Az elnök beszédét mindenki figyelmesen hallgatta, de érezni lehetett, hogy a pattanásig feszült légkörben egészen más érdekelné a tagságot. Például az, hogy az ő érdeküket vagya sajátjukat fogják-e képviselni ezentúl a szövetkezet vezetői. Ladislav Matiasko Az elnök megnyitóját követően Vass Vendel kért szót, aki azonnal konkrétabb dolgokra tért. Kimondta: szerinte az a baj, hogy a vezetőség már a saját üzleti ügyeivel törődik elsősorban, a kft., nem pedig a szövetkezet számára hajszolja a pénzt. Szerinte eközben az áldatlanná váló helyzet javításáról szó sem lehet, hiszen a munka ellenőrzésére nincs mód. És ekkor kiszakadt a zsák. A felszólalót ütemes tapssal jutalmazták a jelenlevők. Egyértelművé vált, mit akar a tagság. Aztán egy fiatalember, Dl és Csaba emelkedett szólásra, aki hangsúlyozta: a szövetkezet vezetőinek legfőbb kötelessége tudása legjavát adni, hogy minél több hasznot hajtsanak a közös kasszába, s hogy szerinte sem helyes, ha a szövetkezet veztői önmaguk üzleti partnerei. S ekkor már leírhatatlan feszültség Vass Vendel vibrált a levegőben. Érezte ezt Ladislav MatiaSko mérnök, a szövetkezet közgazdásza, az Ekosklad Kft. igaztatója is, és — bár beismerte, hogy valóban szerencsétlen volt az az elképzelés, hogy magánvállalkozóként önmaga üzlettársává váljék néhány kollégájával — próbálta megmagyarázni az embereknek, hogy őket csakis tiszta üzleti szándék vezérelte, amikor 22 vagon almát vettek a szövetkezettől, s hogy nem kevesebb áron, mint bármelyik felvásárló üzem tette volna ezt. Ez így igaz is lehet — szálltak vele vitába az emberek —, csakhogy a dunaszerdahelyi Agrofrigor hűtőházát az Ekosklad Kft. helyett maga a szövetkezet bérelhette volna, s akkor a későbbiek során jó áron eladott almából származó hasznon nem öten, hanem az egész tagság osztozhatott volna. A több mint két órás parázs vitát— néhány bátrabb szókimondó szövetkezeti tag és a két vezető között — nehéz lenne néhány sorba sűríteni. S ha nem számoltam be mindenről rögtön a történtek után, most már nem is látom különösebb értelmét. A lényeg az, hogy a közgazdász végül maga kérte, döntsön a közgyűlés, mi legyen velük, kft-tagdkkal. A döntés lebonyolításának módja miatt azonban, ha lehet, még tovább fokozódott az idegesség, elszabadultak az indulatok, a vita gusztustalan személyeskedéssé vált, amit az elnök megsokallt és bejelentette, hogy nem hajlandó ilyen cirkuszban részt venni, vegyék jegyzőkönyvbe: lemond tisztségéről és a tagság ezek után mindenben cselekedjen saját belátása szerint. Ez meglepő fordulat volt. A jelenlevők tapsoltak és véget vetettek a gyűlésnek. Bűnbak kell? Minderről be is számoltam volna részletesen, ha számomra nem folytatódik az ügy az épület halijában. A gyűlésről távozó Matiaáko mérnök ugyanis azonnal megkeresett és kiabálni kezdett velem, hogy az én cikkemnek — amellyel úgymond felbőszítettem a tagságot és szétziláltam a szövetkezete^!?) — „köszönhető”, hogy így alakult a helyzet. S ha valóban szétesik a szövetkezet — mert meggyőződése, hogy ha elmegy az elnök és ő is, akkor ez fog történni —, akkor ez az én telkemen szárad. Aligha kell mondanom, hogy a meglepetéstől alig jutottam szóhoz, és biztos vagyok benne, hogy ezt az állítását maga MatiaSko mérnök sem gondolhatta komolyan. Riportomban ugyanis nem uszítottam senkit senki ellen, mégcsak nem is minősítettem a történteket, csupán azt írtam le, amit a szövetkezetben hallottam az emberektől (azt, amit esetleg az ő szemébe nem mertek mondani), meg az ő véleményét, amelyet magnószalagon őrzök a mai napig, akárcsak a szóban forgó közgyűlésen elhangzottakat. De ezzel még nem volt vége a dolognak. Matiaáko mérnök „jelenését ’’követően elrohant, de a kft. némely tagja meg egy-két szövetkezeti dolgozó ott maradt velem és kértek, ne vegyem zokon a történteket, ideges volt a közgazdász. Velük nyugodt légkörben, mégegyszer meghánytuk-vetettük a történteket, s mint mondták, ők tudják, hogy a szövetkezetben kialakult helyzet nem az én riportom következménye, annak sok egyéb az okozója. így például az országos méretekben tapasztalható általános gazdasági és politikai bizonytalanság, a vezetőik által elkövetett hibáké (de ki nem hibáIllés Csaba zik?), az emberek türelmetlenségéé és nem utolsósorban olyan emberek műve, akiknek érdeke Nagymagyaron a viszálykeltés. Amikor rákérdeztem, hogy kik ezek, a kft. tagjai a somotjai körzeti hivatal vezetőjét, Kvarda Józsefet említették, akárcsak a riport során Matiaáko mérnök. Kvarda József csenkei lakos és tekintettel arra, hogy a kft. építkezési engedély nélkül, ráadásul mezőgazdasági területre kezdte építeni a gyümölcsraktárakat, mint az ügyintézésben érintett hivatalos szerv vezetője, különböző előírások betartására kötelezte a vállalkozókat (szerintük akadályokat gördített az építkezés utólagos engedélyezése elé). Beszélgetésünk során vele kapcsolatosan bizalmasan megsúgták azt is, hogy rosszakarójuk állítólag az állami titkosrendőrség besúgója volt. Nos, ez nem akármilyen vád és ez az oka, hogy akkor mindjárt nem írtam a gyűlésről. Útban hazafelé ugyanis megálltam Kvarda úrnál és elmondtam neki, mivel gyanúsítják. Azt is közöltem vele, hogy a történtek után szilárd elhatározásom megírni — ha ez lehetséges lesz—a teljes igazságot, s nem csupán az Ekosklad Kft-vel, hanem személyével kapcsolatosan is. Úgy gondoltam azonban, hogy ha akkor nyilvánosságra hozom az ellene felhozott vádat, akkor — ha lusztrálása negatív eredménnyel zárul — a becsületébe gázolok, ha pedig elhallgatom és bebizonyosodik a gyanú, akkor pedig az Ekosklad Kft. ellen szövetkezem egy StB-sel. A rengeteg átvilágítási kérvénynek köszönhetően Kvarda József csak három nappal ezelőtt kapta meg a szövetségi minisztertől a hivatalos igazolást, hogy soha semmi köze nem volt az állami titkosrendőrséghez. Ixhet, ez önmagában nem lenne ok arra, hogy most még egyszer visszatérjek az Ekosklad Kft. ügyéhez, de én a nagymagyariaknak nemcsak Kvarda úr múltja tisztaságának nyilvánosságra hozatalát (ehhez ő előre hozzájárult), hanem az Ekosklad körüli vitás kérdések tisztázását is megígértem. Igaz, időközben a kft. igazgatójából szlovák mezőgazdasági miniszterhelyettes lett, az elnök meggondolta magát és nem hagyta el a szövetkezetét, hanem maradt az eredeti posztján, és továbbra is befejezetlenül áll az Ekosklad Kft. egy félig elkészült raktára, kettőnek pedig az alapja, sőt a faluban azt beszélik, hogy már a kft. sem létezik. Magáról az illegálisan elkezdett építkezésről, a telek körüli vitáról és a gyümölcsraktár(ak) további sorsáról majd legközelebb. BARANYAI LAJOS Kvarda József (A befejező részt lapunk szombati számában közöljük.)
