Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-04 / 130. szám

8 1992. június 4. Szabad ÚJSÁG A felvidéki magyar kisebbség sorsa Az Osztrák-Magyar Monarchia gazdasági potenciáljának jóko­ra hányada a későbbi Csehszlovákia területén volt. így a Mo­narchia Lajtán túli tartományainak ipari ereje mintegy 70 százalékában az új köztársaság területén összpontosult. A szin­te nyugat-európai színvonalú gazdaság nagyarányú belső fel­halmozást tett lehetővé, minek következtében e régióban egye­dül Csehszlovákia nem vett igénybe nagyobb összegű külföldi tőkét. Ezzel függött össze az, hogy viszont a cseh tőke nagy szerepet kapott Jugoszlávia, Románia, Bulgária, valamint Len­gyelország és Litvánia gazdasági életében. Az 1929—1933 közötti évek vi­lággazdasági válságának hatása Közép- és Kelet-Európábán legsú­lyosabban Csehszlovákiát érintet­te. A válság mélypontján az ipar termelése az 1929. évi színvonal­hoz képest 40 százalékkal maradt el. Ez a mélypont nagyarányú munkanélküliséggel járt együtt. Az 1929-ben nyilvántartott 50 ezer munkanélküli száma 1932-re 738 ezer fölé emelkedett, s ez az összes ipari munkás egyharmadát jelen­tette. A világgazdasági válságot ugyan föllendülés követte, de a nagy visszaesést nem sikerült pó­tolni. Az első köztársaság utolsó évében, 1938-ban, a csehszlovák ipar az 1929-es esztendő termelé­sének csak mintegy 97 százalékát adta. „Gyártemető” Az új köztársaság gazdaságpoli­tikája csak növelte a cseh terüle­tek, valamint Szlovákia és Kárpá­talja között mutatkozó különbsé­get, s már-már egy gyarmati jelle­gű kizsákmányolással ért fel. Pél­dául a kereseti adó Szlovákiában és Kárpátalján 10 százalék, a cseh országrészekben pedig csak 4 szá­zalék volt. A szeszadó Szlovákiá­ban 23, Csehországban 10 koronát tett ki. Miközben Szlovákia az összadók 15 százalékát fizette be az államkasszába, a költségvetési részesedése csupán 6 százalékos volt. A vasúti tarifa diszkrimináci­ója ugyancsak károsan érintette Szlovákiát és Kárpátalját, mert az ott működő gyáraknak jóval több fuvarköltséget, szállítási pénzt kel­lett Fizetniük, mint a cseh terüle­ten lévőknek. Például a Prágától Kassáig való szállítás költsége ki­sebb volt mint Zsolnától Kassáig. Ezeket a tarifadiszkriminációkat csak 1932-ben szüntették meg. Habár Szlovákia és Kárpátalja magyarlakta területe geopolitikai­lag a központi magyar terület felé gravitált (ezt mutatták a folyók, völgyek és a vasútvonalak), ez a mezőgazdasági jellegű vidék mégis viszonylag gyorsan beilleszkedett, integrálódott a csehszlovák gazda­ságba, s annak számottevő ipara bizonyos fokig kedvezően hatott e terület mezőgazdaságának fejlő­désére is. Mindazonáltal az új gaz­dasági egységbe való betagolódás igen sok és súlyos megpróbáltatás­sal és szenvedéssel járt. Főképp a magyarlakta városok vesztették el környéküket. Azok a vasutak és országutak, amelyek mellett fe­küdtek, a peremekre szorultak, s emiatt maguk a városok sorvadás­nak indultak, kispolgári, kézműves jellegűek maradtak. Szlovákia a magyarlakta területekkel együtt eleve elmaradottabb volt, ráadásul a cseh nagypolgárság a gyárak egész seregét állíttatta le Szlováki­ában. 1919—1926 között (más adat nem áll rendelkezésünkre) a bá­nyászat és kohászat 25 százalék­kal, a fémipar 29,2 százalékkal, az építőipar 3 százalékkal, a bőripar 18,8 százalékkal, a papír és a cellu­lóz gyártása pedig 4,8 százalékkal esett vissza Szlovákiában. Ez az iparpolitika mérhetetlen károkat okozott a magyaroknak és a szlo­vákoknak egyaránt. Habár akad­tak fejlődő iparágak is, összefogla­lóan mégis azt kell mondanunk, hogy Szlovákiát elkerülte az ipar korszerűsítésének a két világhábo­rú közti hulláma, és Szlovákia — korabeli kifejezéssel élve — a gyá­rak temetőjévé vált. Földreform A magyarlakta területeknek mintegy 35 százalékát — 330 000 hektár terjedelemben — foglalták le a földreform céljaira. Ez össze­sen több mint hatszáz nagybirto­kot foglalt magában. A régi tulaj­donosoknak a területek egyhar­madát hagyták meg, míg kéthar­madát az ott lakó magyar paraszt­ság kapta. Ugyanakkor a magyar területeken minegy 300 „mara­dék” birtok létesült, s azokat „ha­zafias érdemekért” nem magyar (cseh és szlovák) személyek kap­ták meg. A még fennmaradó terü­letek jelentékeny részére szlovák telepeseket hoztak: a 94 szlovák telepből 64 magyar területen ala­kult, s az összes szlovák, illetőleg cseh telep 77 százaléka került ma­gyar vidékre, hogy megbontsa a magyar etnikumot. Nem véletlen, hogy a legnagyobb cseh, illetőleg szlovák kolóniák a színtiszta ma­gyar Csallóközben és a Tiszaháton épültek ki. Érsekújvártól Ógyallán át is valóságos telepesláncot hoz­tak létre egészen a Dunáig. Magá­ban a Csallóközben huszonkét fa­lut alapítottak. A hivatalos propa­ganda e telepeket a nemzeti élet támaszaiként népszerűsítette. A Slovenská liga támogatásával eze­ken a telepeken iskolákat is létre­hoztak — szlovákosítás céljával is. Ám a magyar tengerben alapított iskolákkal nem érték el ezt a kitű­zött célt. Az 5 hektárig terjedő gazdasá­gok száma 1930-ban a 20 százalék feletti magyar lakosságú járások­ban 81 480 volt, míg a 75 százalék­nál nagyobb többségű magyar já­rásokban ez a szám 28 579-et tett ki. Egész Szlovákiában a magyar paraszti birtokok száma összesen 296 928, a birtokok átlagos terje­delme pedig 1,73 hektár volt. Minthogy azonban a föld a magyar parasztságnak egy jókora részét nem tudta eltartani, az agrártöme­gek egy bizonyos hányada — külö­nösen Gömörtől Királyhelmecig — vagy kivándorolt a tengerentúl­ra, vagy a cseh tartományok felé igyekezett. Mégis elmondhatjuk — hála a csallóközi és a mátyusföldi magyar paraszt találékonyságának —, hogy a belterjes gazdálkodás, a kertészet, a paprika-, dinnye- és gyümölcstermesztés révén a ma­gyar volt az egyetlen olyan cseh­szlovákiai nemzetiség, amelynek számaránya a mezőgazdaságban megnőtt az első köztársaság ide­jén. A magyarok tehát — kiszorul­va az iparból, a közigazgatásból és más, a cseh, valamint a szlovák elem számára előnyben részesített területekről — a mezőgazdaság­ban nemcsak megtalálták a helyü­ket, hanem fel is virágoztatták a mezőgazdasági kultúrát. Hitélet és szövetkezet A szlovák polgárság a hitélet­ben a dualizmus idején viszonylag számottevő előrelépést tett. így a dualizmus utolsó évtizedeiben a szlovák töke a Tátra Bank és a Szlovák Bank keretében összpon­tosult. 1921-ben pedig a szlovák bankok alaptőkéje meghaladta a magyarokét. Ez a folyamat később tovább folytatódott. A Prágában kiadott banktörvények ugyanis annyira sújtották a szlovákiai ma­gyar tőkét, hogy a törvények vég­rehajtását követően a magyar ban­kok és takarékpénztárak száma az egynegyedére esett vissza. Ily mó­don az 1918-ban még meglévő mintegy harminc magyar bank az első köztársaság utolsó éveire hét­re apadt le. Az 1919. évi 210. számú törvény értelmében Pozsony székhellyel szövetkezeti központot hoztak lét­re azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megszüntessék a szlovákiai szövet­kezeteknek Magyarországgal ki­épített kapcsolatait. Ugyanakkor a magyarok Szlovákiában nem hoz­hattak létre külön szövetkezeti központot. A helyzet azonban ha­marosan megváltozott, s 1925. jú­nius 18-án megkezdte működését Galántán a Hanza szövetkezeti áruközpont. Alakuló ülésén a Po­zsonytól az Ipoly völgyéig húzódó vidék negyvennégy magyar szövet­kezetének képviselői jelentek meg. A Hanza kibontakozását a kö­vetkező adatok mutatják: 1925 vé­gén már 75, 1926 decemberében 133, 1935-ben 186 és 1938-ban 215 fogyasztási szövetkezet tarto­zott hatáskörébe. Áruforgalma az 1925. évi 2 és negyed millió koronáról 1935-re 41 millióra, 1937-re több mint 60 millió koronára emelkedett. Ti­zenkét év alatt mintegy 430 millió korona áruforgalmat bonyolított le. A Hanza a korábbi Hangya Szö­vetkezet hagyományait követte, s tevékenységi köre elsősorban Nyugat-Szlovákiára terjedt ki. A szövetkezeti központ szoros kap­csolatban állt az ellenzéki magyar pártokkal. Nagy súlyt helyezett a keresztény és magyar szellemű el­lenzéki kulturális munkára, amely­nek bázisai a szövetkezet által szá­mos községben emelt közművelő­dési házak voltak. Szlovákiában és Kárpátalján a Hanzán kívül is működött össze­sen 502 különféle magyar szövet­kezet. E szövetkezetek nagymérték­ben hozzájárultak a magyar pa­rasztok anyagi gyarapodásához. Ellenben 1937-ig egyáltalán nem engedélyezték Szlovákiában ma­gyar hitelszövetkezetek szervezé­sét, s utána is csak korlátozásokkal volt arra mód. VÍGH KÁROLY Cseh csapatok Kárpátalján az 1930-as években A peremre szorulva

Next

/
Oldalképek
Tartalom