Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-04 / 130. szám
1992. június 4. 5 Szabad ÚJSÁG Sokáig él még, aki felett kongatják a vészharangot A tallósi kastélyt nem veszik el a gyerekektől Izgatottságot és feszültséget árulnak el a fegyelmezett felnőtt járásához igazodni próbáló gyermeki léptek. Ezen a nyers, kora júniusi reggelen a szülők, mint már annyiszor, bekísérik gyermekeiket a bentlakásos kisegítő iskola épületének boltívei alá. A búcsúpuszi, anyu vagy apu biztató mosolya péntekig kell hogy kitartson az utazótáska két fülét szorongató kis nebuló megannyi várakozást rejtegető lelkében. A szobába érve viszont már azokkal a társaival találkozik, akiknek az Esterházy grófi család, majd Magyarország egykor első árvaházaként ismert kastélya jelenti az egyedüli otthont, az iskolát. A rózsalugasok illatát lélegző falak között élő nevelők és pedagógusok pedig a szülőket, a simítást és dorgálást egyaránt igazságosan osztani próbáló felnőtt cinkost. Hol terem az érték? A homlokzat boltíves, üreges részét Szent Flórián „bérelte“ ki magának, ám a tűzről mintha megfeledkezett volna, hiszen két alkalommal is oltani kellett a kastély különböző részeit. A kastély fő része arányosan megnyugtató egységet képez az egykori cselédlakásokkal, amelyek U alakban egy zárt udvarteret adtak az épületnek. Itt a grófi család szemét gyönyörködtető őzek, pávák tanyáztak azelőtt. Ma hinták, padok találhatók a gondosan ápolt rózsalugasok tőszomszédságában. A terebélyes akácfa koronája alatt a Hidaskürti Magánszakmunkásképző tanulói hallgatják ezen a reggelen Gágyor Józsefet, a kisegítő iskola húszéves igazgatói gyakorlatra visszatekintő pedagógusát. A kastély gazdag és viszontagságos múltat idéz, hiszen ablakszemei előtt cseperedtek fel a kék vérű utódok, s falai közt az árvaházat követően fegyház, majd iskola volt. Gágyor úr a suhancokat az épület belsejébe irányítja, ahol kisvártatva feltárja előttük féltett birodalmát, amely láttán bennünket is csodálattal vegyes meglepetés tölt el. Az asztalokról, egymásnak támaszkodó faliújságokról, s a falakról a községet, valamint történelmünket fanatizmussal és szédületes tehetséggel mindig új dimenziókba lendítő személyiségek tekintenek le ránk. Vezetőnk minden egyes képnél újabb mondát, történetet mesél el. A helyiség egykor az imaterem szerepét töltötte be. Gágyor József pedagógusi pályájának gyűjteménye sosem némuló fohászokat rejt zárt ajtajai mögött. Nem mindennapi uzsonna Az egykor talán kocsiszínnek használt nagyteremben hófehér abroszokkal letakart asztalok állnak, a vázákban virágcsokrok, s a mennyezetről lógó tarka díszítés nem mindennapi ünnepséget sejtet.- A hangulat a vasárnapot idézi, ekkor volt a faluban az elsőáldozás. A mi iskolánknak is nyolc kis elsőáldozója volt, és Simek Sándor plébános urunk a többi ünnepi ruhába öltözött gyereket is a mi iskolánkban látta vendégül. Nagy volt a gyerekek meglepetése a plébános úr lakomája, a frissítők és a sok torta láttán! Ennél is többet tett viszont az érdekünkben, amikor kastélyunk falai között rendezte meg az uzsonnát. Kissé elszigetelten élő gyermekeink és a környékbeli apróságok között bontotta le a láthatatlan falat azzal, hogy a csemeték hozzátartozói is részt vehettek a vendégségen - vallja be őszintén Gágyor József, majd egy másik, nem kevésbé jelentős ünnepségről kezd el beszélni, ami ugyancsak a napokban zajlott.- Az iskola az elmúlt héten ünnepelte fennállásának huszonötödik évfordulóját. Több mint százan ,, Remélem, az idei nyáron még kevesebb lesz az olyan gyermek, akit nem visznek haza a szünidőre szüleik, hozzátartozóik“ - mondja Gödölle László igazgatóhelyettes. Gyökeres György felvételei vettünk részt a jubileumi délutánon. A kastély dolgozói, a község vezetőségének tagjai, a járási tanügyi osztály vezetője és helyettese voltak azok, akik megtiszteltek bennünket, s nem utolsósorban említeném meg az iskola egykori pedagógusait és nevelőit. Legfőbb képesítés a szeretet Az iskola eddigi igazgatója húsz éven keresztül állt a létesítmény élén, viszont jelenleg maga sem tudja, milyen állást is tölt be valójában. Hiszen az iskolaigazgató szerepéről le kellett hogy mondjon, ami az ő esetében kissé egyoldalú intézkedésnek tűnik. Gágyor úr nem végzett szociális pedagógiát, alapiskolai magyar -történelem szakos pedagógusként szülőfalujában, majd Diószegen tanított. Ezután, 1972-ben érkezett a kastélyba. Itt él a gyerekek között, hiszen ő is valódi bentlakónak számít. Éppen ezért nincs is munkaideje. Az ilyen jellegű iskolában nem a pedagógus külön képesítése biztosítja a jó eredményeket, hiszen az első számú képesítés az, ha tudja szeretni száznyolc gyermekét. Róluk Gágyor úr a következőket mondja el:- Fogyatkoznak gyermekeink. Az iskolákban nemegyszer éppen a kisegítő iskolát igénylő gyermekeken múlik a párhuzamos osztályok megnyitása. Érthető hát, hogy nem engedik hozzánk azokat a tanulókat, akik ilyen határeseteknek számítanak. Bizonyos mértékben igazuk is van, hiszen a kisebb létszámú osztályokban a tanító is több figyelmet tud szentelni gyermekeinek. Más dolog, hogy a kisegítő iskolákat nem véletlenül hozták létre. Azokon hivatottak segíteni, akiknek nehezebben megy a tanulás, s átlagon felüli figyelmet igényelnek. A bentlakásos iskola egyedüli hátránya, hogy éppen azokat a gyermekeket választja el a szülőktől, akiknek a leginkább van szükségük arra, hogy családjuknál védelmet találjanak, hiszen a szülő mindig egyfajta végső menedéket jelent. Az ő szemében gyermeke minden hibája ellenére mindig a legszebb és legszeretetreméltóbb marad. Kollár Mária főnevelő éppen ügyes-bajos dolgait intézi irodájában. Mosolyából, szavaiból viszont megértjük, nem könnyű, de szép az ő hivatása. A kastély dolgozói különös figyelmet fordítanak a törékeny gyermeki lélekre, tudják, ha a kis nebulót társai előtt megszidják, megszégyenítik, az amúgy is szerencsétlen, helyét nem találó gyermek még inkább magába gubódzik. „Ki visz engem haza?“ Hány gyermek szemében olvassák majd a nevelők és pedagógusok ezt a fájdalmas kérdést a nyári szünet idejében. Gödölle László, az iskola igazgatóhelyettese próbálja megválaszolni a kényes kérdést, amikor bizakodva azt latolgatja: - Az idén talán kevesebben lesznek, mint tavaly. Húsznál mindenképpen kevesebbre számítunk. Nagy fájdalom ugyanis a kicsik számára, ha a nyár idején is az „iskolában“ kénytelenek maradni. A változatosságnál is nagyobb szükségük van arra a tudatra, hogy valahol várják őket, valahol szükség van rájuk. Nincs kegyetlenebb, mint a csalódott gyerekarc, ilyenkor mi is tanácstalanok vagyunk... - vallja be Gödölle úr, majd újabb szikrázó mosollyal és bizakodással hozzálát a holnapi kirándulás résztvevői névsorának összeírásához. A gyerekek és tanítóik Pozsonyba veszik útjukat. Az utazás előtti láz csak kevés nebuló arcán hagyja ezen az éjszakán háborítatlanul az álmot. Azt hallottuk... ... hogy az iskolát megvásárolják, majd magánvállalkozói célokra használják fel. Mi ebből az igazság? - tesszük fel a kérdést Gágyor Józsefnek és Gödölle Lászlónak, akik válaszképpen a fejüket csóválják.- Mi nem tudunk semmi ilyesmiről. Bizonytalan a mai világ, mindent eladnak és vásárolnak, de a kastélyt ilyen nagy veszély talán nem fenyegeti. Az egykori tulajdonosok távoli rokonai nemrégiben ellátogattak hozzánk, s elismeréssél vették tudomásul, hogy a kastélyt humánus célokra használjuk fel. Erről az oldalról tehát nem érhet bennünket „váratlan támadás“. Az igazsághoz tartozik, hogy a Feketevíz egy szakaszán strandfürdőt szeretnének létesíteni, s a közelben található műemlékszerű gazdasági épületet a magánvállalkozók szeretnék megvásárolni idegenforgalmi célokra. Talán ez késztette a hír terjesztőit arra, hogy a kastélyunkat is „eladják“. Egyetlen egy veszély fenyegethet bennünket: hogy évről évre kevesebb lesz a gyermekünk. Csupán ekkor szűnhetne meg az iskola, de ettől egy ideig nem kell tartanunk. Az idén tizenkét osztályt, s a jövő év szeptemberétől tizenegyet működtetünk. Komolyabb létszámcsökkenésről szerencsére nem kell számot adnunk - tudjuk meg a választ, amely talán megnyugtatja azokat a szülőket is, akik alapot és hitelt adva a pletykáknak, fontolóra vették, beírassák-e jövőre gyermeküket a tallósi iskolába. A kastély barátságosan apró ablakai mögött a bentlakók szobái húzódnak meg. Azelőtt százharmincöt, ma nyolcvan ágyban határozták meg a higiéniai előírások alapján a maximális kollégiumi kapacitást. A szobák tágabbak, barátságosabbak lesznek ezután. S az iskola dolgozói az új rendeletnek köszönhetően csaknem százszázalékos kihasználásáról beszélhetnek. Jelenleg összesen hatvan bentlakásos tanulójuk van. Elgondolkodhatunk a beiratkozó gyerekek számának csökkenéséről a kérdés anyagi hátterét is vizsgálva. Nem csupán a párhuzamos osztályokat nyitni kívánó, több pedagógus kenyérkereseti lehetőségét latolgató iskolák tartják vissza a gyerekeket, akik kisegítő iskolát igényelnének. A szülő Gágyor József a tallósi bentlakásos kisegítő iskola húszéves igazgatói gyakorlatra visszatekintő pedagógusa ma nem tudja, milyen állást tölt be. Ez viszont nem gátolja őt abban, hogy továbbra is törődjön tanulóival. is fontolóra kell, hogy vegye anyagi lehetőségeit. Az ide járó gyermeket hozni, majd a hét végén vinni kell. Az sem mellékes, hogy a hagyományos iskolai koszton kívül itt szállást kell neki fizetni, s ruhákat is kell csomagolni számára. Mindezek olyan kiadások, amelyeket meg kell fontolni a többgyermekes családok esetében. A szülőnek mérlegelni kell a gyermeke, valamint az egész család számára előnyös megoldást. Pályázati eredmények A huszonötödik születésnapjára rózsaköntöst öltött kastély termei és irodái nem csendesedtek el a gyermeki sivalkodástól, kacajtól, su.ttogóra fogott, titkos párbeszédek neszétől. Csupán néha váltja fel a hétköznapi morajt a csendjében árulkodó aggodalom. Felelősségről van szó, amelytől a gyermekek is felnőtté válnak... Ezúttal az iskola jövőjéért érzett felelősségre gondolunk. Gágyor Józsefet a pedagógusok és nevelők többsége, valamint a község önkormányzata támogatta abban, hogy továbbra is az eddigi igazgatói posztot töltse be. Az iskolaügyi minisztérium ennek ellenére nem élt a kivétel jogával, s elvetette a javaslatot. A többszörösen meghirdetett pályázatra egyedül a hidaskürti Králik László jelentkezett, aki nemrég fejezte be távúton a gyógypedagógiát. Őt a jelenlegi tanári kar, élén egyelőre Gágyor Józseffel is szívesen fogadná, átadva neki eddigi tapasztalatait. A kastély hatvanhárom alkalmazottja a mindennapokat nyugtalanságával sújtó várakozás ellenére mondhatni zavartalanul élvezi hivatását. A törődésükre, nevelésükre utalt gyermekek ezt várják tőlük. Tallós, vagy Tomasíkovo? Élénk és kihívó forrósággal támadja meg a déli nap a kastély hűs szobáihoz szokott szemet és bőrt. Igazi, száraz nyarat ígér a falu határán túl is, ahol a „Tomasíkovo“ feliratú tábla eszünkbe juttatja az iskolában elhangzottakat. Gágyor József a községi képviselet tagjaként beavatott bennünket a falu elképzeléseibe, miszerint lakosai vissza szeretnék szerezni annak egykori, magyarul ma is használatos elnevezését. Már le is zajlottak a szavazások. Az 1060 szavazó közül 800-an a javaslat mellett tették le voksukat. Hogy sikerül-e a vízimalmáról, templomáról a kirándulók körében is ismert községnek visszanyernie eredeti elnevezését, nem tudni. Látogatásunk színhelyén viszont alkalmunk nyílt megbizonyosodni arról, hosszú életre hivatottak azok a szívvel-lélekkel serénykedő kastélylakók, akik felett a szaftos pletykákat kedvelők már megkongatták a vészharangot. SZÁZ ILDIKÓ A kastély rózsalugasa ilyentájt bódító illatával árasztja el az udvart
