Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-25 / 148. szám
4 1992. június 25. r Világgazdasági mozaik Leértékelődik a jüan Kínában a hároméves takarékossági program befejeztével a gazdaság megélénkülésének egyik leglátványosabb jele, hogy a jüan leértékelődik a dollárral szemben. Egy amerikai dollárért a kezdetleges kínai valutapiacokon manapság már 6,3-6,8 jüant is megadnak, pedig márciusban még csak 5,8 jüant ért a zöldhasú bankó. A kínai valutának ezt a közel 9 százalékos értékcsökkenését az egyre erőteljesebb importkereslet idézte elő. A dollár jelenlegi árfolyama megközelíti azt a színvonalat, amelyet 1988-ban jegyeztek a piacokon. Akkoriban a kínai gazdaságban a túlfűtöttség jelei mutatkoztak, és ez kényszerítette ki a megszorító gazdaságpolitika bevezetését. A kínai vállalatok a hivatalosan engedélyezett, úgynevezett swappiacokat vehetik igénybe külföldi valuta vásárlása, illetve eladása céljából. Az árfolyamok alapvetően a piaci erők, a kereslet és a kínálat szerint változnak. A pénzügyi szakemberek szerint ezek a valutaárfolyamok sokkal jobban tükrözik a valós viszonyokat, mint a kormány által rögzített hivatalos árfolyam, amely szerint 1 dollár továbbra is 5,5 jüant ér. A közgazdászok úgy vélekednek, hogy a jüan drasztikus piaci leértékelődését az idézte elő, hogy Li Peng miniszterelnök márciusban kijelentette: végétért a szigorú takarékossági program. A kínai vállalatok erre a kiadások és az import növelésével reagáltak. A kínai behozatal 1992 első öt hónapjában 21,4 százalékkal volt nagyobb,, mint az előző év ugyanazon időszakában, az export azonban csupán 14,4 százalékkal emelkedett. Kína külkereskedelmi forgalmában továbbra is többlet mutatkozik, ami azonban 1,74 milliárd dollárra csökkent. Kelet-Európa csökkenti adósságát 1989 óta folyamatosan csökken a kelet-európai országok tartozása Ausztriával szemben - állapította meg a bécsi WIFO gazdaságkutató intézet s ez a tendencia várhatóan folytatódik a jövőben is. 1989 végén még 172,3 milliárd schillingre rúgott a tartozás, 1990 végén 163 milliárdra, 1991 végén pedig 161,8 milliárdra. Ebből 54,7 milliárd schilling a volt Szovjetunió, 49,2 milliárd Lengyelország, 22,5 milliárd Magyarország, 12,7 milliárd Csehszlovákia, 11 milliárd Bulgária tartozása. A WIFO szerint a tartozások csökkenése elsősorban annak tulajdonítható, hogy változott a kelet-európai országok kivitelének szerkezete, az ipari berendezések helyére az értékesebb fogyasztási cikkek és beruházási javak kerültek. Új Mitsubishi Colt A Denzel cég a közelmúltban mutatta be a szakmának és a sajtónak a Mitsubishi Colt új, negyedik generációját, amelyből a tervek szerint 300 darabot például Magyarországon adnak el. Az új gépkocsik Ausztriában már nagyon népszerűek: az ott eladott 13 ezer Mitsubishi egynegyede Colt. A Denzel Magyarországon csak 15 százalékos részesedéssel számol és ötezer autót szándékozik forgalmazni az idén. Ebből előreláthatólag kétezer lesz a Mitsubishi. A Mitsubishi Autógyár Tokióban ugyancsak a minap jelentette be: 80 százalékos tulajdoni részesedést szerez a Daimler-Benz madridi központi kereskedelmi részlegében, hogy erősítse jelenlétét Dél-Európában. Japán és az Európai Közösség között megkötött szerződés hatására várhatóan jelentős mértékben megnő a japán autók spanyolországi piaca - a gyár számítása szerint az évezred végére a jelenlegi 1200 autóról akár 79 ezerre. A Mitsubishi ezzel a lépésével is szeretne felkészülni az 1995 utáni időszakra. Akkor indul be ugyanis Hollandiába telepítendő új autógyárában a termelés. Ukrajna kilép a rubelövezetből Ukrajna július 2-tól kilép a rubelövezetból - jelentette be az ukrán elnök. Leonyid Kravcsuk a döntést azzal indokolta, hogy az oroszországi gazdasági változások aláássák a rubel stabilitását. A rubelt szeptember 1 -jéig teljesen fel fogja váltani Ukrajna saját fizetőeszköze, a grivna. Kravcsuk azt is közölte, hogy felkérte Borisz Jelcin orosz elnököt, a hét legfejlettebb ipari ország müncheni találkozóján képviselje Ukrajna érdekeit is. A legkorszerűbb ócskavastároló A Majna melletti Offenbachban két év alatt egy új ócskavastárolót építettek, amely tulajdonosa a Metallhandelsgesellschaft mbH szerint a legkorszerűbb egész Európában. A körülbelül 15 millió márka befektetéssel elkészült, több mint 11 ezer négyzetméter területet betonnal fedték be, víz ellen fóliával szigetelték és óránként 20 ezer liter víz tisztítására alkalmas berendezéssel látták el. A szabadon tárolt ócskavasból ugyanis az eső kimos különféle olajakat, fúrófolyadékot és egyéb szennyező anyagokat, amelyek károsítják a rosszul tömörített talajt. A szóban forgó kikötőben havonta több mint hétezer tonna ócskavasat dolgoznak fel, de a terv szerint a kapacitást 10 ezer tonnára kívánják emelni. A tároló legfontosabb gépi berendezése az a korszerű lemezolló, amely 1250 tonna nyomással fogja aprítani kisebb darabokra a nagyméretű ócskavasakat. A hulladékból a vas és az acél - mágneses tulajdonságuk folytán - viszonylag könnyen kiválasztható, csak a színesfémek fajta szerinti szétválasztása okoz még gondot. Erre a célra lézeres eljárást fejlesztettek ki, amelynek segítségével nem csupán az egyes fémféléket lehet különválasztani, hanem az egyes ötvözeteket is. Távközlési vegyes vállalat Moszkvában Nyugat-európai és orosz cégek vegyes vállalatot hoztak létre az orosz főváros nemzetközi távközlési kapcsolatainak javítására. A vegyes vállalatnál, a World Trade Telecomban egyenként 15,5 százalékos érdekeltsége lesz az Alcatel Bell cégnek és a belga távközlési vállalatnak. A tulajdonrész 65 százalékát az orosz Sovicenter, 4 százalékát a szintén orosz Comincom cég tartja kézben. (A Reuter, a Világgazdaság, a Handelsblatt és a VWD nyomán) Szabad újság__________ Profitparadicsom vagy költségeldorádó Adómenekítés „Előfordulhat, hogy egy tanító vagy egy gyári dolgozó több adót fizet, mint egy multinacionális konszern, amely többmilliárd dollár összegű forgalmat bonyolít le az Egyesült Államokban“ - hangoztatta egy meglepő tartalmú beszámolójában Jake Pickle, az amerikai képviselőház megajánlási bizottságának elnöke. A politikai részletes számítások alapján állította, hogy az Amerikában működő, de külföldi tulajdonban lévő vállalatok mind a tőkéjükre, mind a forgalmukra vetítve lényegesen kevesebb adót fizetnek, mint a helyben honos versenytársaik. Az egyik képviselőtársa szerint az amerikai költségvetés évente több mint 30 milliárd dollárt veszít, mert a külföldi vállalatok mesterségesen csökkentik az ott kimutatott profitjukat. Az amerikai törvényhozásban elhangzott felvetésről a The Wall Street Journal a „Tarháld a saját multidat“ című írásában számolt be. A vitához csatlakozó politikusok roppant kényes kérdéshez nyúltak, és nem kizárt, hogy a felvetés nyomán intézkedéseket hoznak az „evázió" kiküszöbölésére. A problémával természetesen nem áll egyedül Amerika. Franciaországban már a hetvenes években firtatták, hogy az erős olajmultik miért mutatnak ki kevés profitot az államhatárokon belüli érdekeltségeiknél, és miért fizetnek kevés adót. Németországban a legutóbb akkor robbantak ki ilyen botrányok, amikor vizsgálatot kezdtek Szaddam Husszein szállítóinak ügyében. A mérgesgáz- és egyéb fegyvergyárak felszereléseinek eladása önmagában is óriási profitot hozott; amelyet ráadásul ravasz trükkök alkalmazásával kivontak a német adózás hatálya alól. Az adó, pontosabban az alapjául veendő jövedelmek kimenekítéséhez számos módszer áll rendelkezésre, amelyek közül a legkifinomultabbakat valószínűleg csak az elkövetők ismerik. A módszerek nyilvánvalóan eltérnek, attól függően, hogy kisstílű síbolásról van-e szó, vagy pedig a nagy multinacionális cégek által - az előírások formai betartásával - végrehajtott „transzferről“. Az említett német példában szereplő eset az előző kategóriába tartozott, amelynek során a hatalmas nyereségtartalmú jövedelmek a minimális adókat beszedő Liechtensteinben csapódtak le, természetesen úgy, hogy az áttételben szerepelt egy tisztességes polgári névvel bejegyzett svájci cég is, hiszen az alpesi miniállam nevének sajátos csengése van az adóhatóságok előtt. A síbolás... A kisstílű csalások technikájának alapeseteit viszonylag egyszerű körülírni. A dolog lényege az alul- vagy felülszámlázás. Az utóbbi bonyolultabb, de feltehetőleg biztonságosabb is. A tipikus esete az, hogy fogadni kell valahonnan a határokon túlról egy számlát valamely nehezebben értékelhető szolgáltatásra, amelynek tárgya egyszerűbb esetekben lehet például egy piaci tanulmány összeállítása vagy konzultáns igénybevétele. Fegyvergyárak vagy egyéb hasonló létesítmények esetében különösen hihetőnek látszik, ha az elszámolás során műszaki dokumentációt számláznak, hiszen az alvállalkozásba kiadott tervezés költségeit meglehetősen nehéz felbecsülni. Az igazi profik számára természetesen a szoftver az ideális eszköz. Egy doboz hajlékony lemez értéke lehet, hogy nem több, mint amennyibe maga az adathordozó került, de programokkal telemásolva speciális célú fejlesztésként eladva gyakorlatilag nincs felső értékhatára. A mai kaotikus számítástechnikai fejlesztések világában adóellenőr legyen a talpán, aki meg tudja ítélni, hogy a szellemi termék számlázása és az ellenirányú pénzügyi transzfer törvényes volt-e. A dokumentáció vagy az adathordozó mozgatása természetesen több lépcsőben is történhet, a lényeg az, hogy a láncolat vége valahol a Bermudákon, Panamában vagy más adóparadicsomnak számító országban legyen, ahol fel lehet venni az adózatlan összegeket. Az eljárás Németországban fölöttébb ismerős lehet, hiszen az ilyen ügyletekkel kapcsolatban gyakran hangzik el a „Briefkastenfirma“ megnevezés. Az ilyen „levélszekrénycégek" vagy „postafiókvállalatok" végső soron nemcsak a nyereségadó, hanem a személyi jövedelemadó nagy részének megtakarítását is lehetővé teszik, hiszen bérjellegű jövedelmeket is lehet az említett módszerek segítségével transzferálni és a láncolat másik végpontján kifizetni. ... és a nagy összegű transzfer Más a helyzet a tőkeerős multinacionális vállalatoknál. Itt a jövedelmek-nek országok és kontinensek közötti mozgatásában nyilvánvalóan nem az a cél, hogy magánszemélyek részére adómentes pénzeket fizessenek ki, hanem a legkisebb közterhek és a legjobb hozadékok megkeresése. Szabad összegek átutalása itt is történhet a költségek szintjén, különösen akkor, ha az egyenes, szorosan ellenőrzött érdekeltségek között technológiákhoz kötött szállítások mennek végbe. Az előzőek alapján felvetődhet a kérdés, miként viszonyuljanak a jelenséghez a kisebb kelet-európai országok. Az amerikai képviselöház megajánlási bizottságában elhangzottak olyan, kevésbé részletezett javaslatok is, hogy a határokon átmenő forgalom után kellene illetéket beszedni, vagy az Egyesült Államokban teljesített eladásokra kellene ötszázalékos „alternatív minimáladót“ befizettetni. Kelet-Európábán a tőkével szembeni szigorúbb fellépés nyilvánvalóan nem járható út, mint ahogy az állami tulajdon fenntartása és valamiféle szigorú ellenőrzés bevezetése sem. Valamit azonban mégis tenni lehet. Például azt, hogy az állami vállalatok eladásakor olyan tulajdoni megoszlást alakítunk ki, amelyben a tulajdonosok egymás ellenőrzésére vannak késztetve. A privatizálások során nyilvánvalóan számos vállalat kerül kisebb-nagyobb mértékben modern technológiával rendelkező nyugati cégek ellenőrzése alá. Az egyik kritikus kérdés ezzel kapcsolatban az lesz, hogy újabb és újabb technológiának a térségbe történő allokálásékor, illetve berendezések és speciális anyagok szállításakor milyen mértékben térítik el felfelé a helyi érdekeltségre terhelt összegeket egy eszmei piaci szinttől. Eszményi esetben a tulajdonosok oly mértékben ellenőrzik egymást, hogy a költségek1 szintjén folyó transzfer szigorú piaci kritériumok szerint megy végbe, miközben mindegyik fél a profit helyben való maximalizálására törekszik. E célt nyilvánvalóan csak a mágia határát súroló kifinomult privatizálási módszerekkel lehet jól szolgálni. A kérdés már csak az, hogy például az állami vagyonügynökség milyen mértékben lesz képes ilyen szempontok érvényesítésére. A feleimben - informatikai szakkifejezéssel élve „kizárólagos vagy" formájában - megjelölt alternatívából az első lenne a kívánatos eshetőség. Véget vetnek Szlovákiában a vagyonjegyes privatizációnak? A talonos „államtalanítás“ Augustin Marián Húska, volt privatizációs miniszter az utóbbi időben azt jósolja, hogy Szlovákiában hamarosan végeszakad a kuponos privatizációnak („Szlovákiában az első kör befejeztével valószínűleg a vagyonjegyes privatizáció befejezése mellett kell dönteni.“), amelyet elképzelése szerint az úgynevezett talonos privatizációval kell felváltani. A privatizáció eme utóbbi módjának elnevezése arra utal, hogy kiötlői mindenáron másfajta - legalábbis az elnevezésében különböző - privatizációs módszert szeretnének a jövőben alkalmazni. Csakhogy a két elnevezés jelentése azonos. „A talonos privatizációnak áttekinthetőbbnek, becsületesebbnek, szakmailag fejlettebbnek és szlovákabbnak kell lennie." A kicsit is figyelmes olvasónak azonban azonnal rá kell jönnie, hogy a vagyonjegyes privatizáció leállítása Szlovákiában egyben a két köztársaság gazdaságának kettéválasztását az ország szétesését is jelentené. A szóban forgó javaslat tehát Szlovákia önállósítása közvetett módszerének is tűnik. Az új koncepció a továbbiakban ugyanis egyértelműen az állam privatizációban betöltött domináns szerepére hagyatkozik. Amennyiben ezt az elképzelést kellene megvalósítani, akkor paradox helyzet áll elő: az állam által nem effektiv módon kezelt vagyont újra az államnak kellene államtalanítania. Az e fajta mérlegelések ily módon akarják újra visszacsempészni az állami hivatalnok korlátlan hatalmával jeleskedő abszurd rendszert. A privatizációnak ez a módja nem jelentené a valódi tulajdonosok megtalálását, akik a volt állami vagyonnal szemben tényleg érvényesíthetnék tulajdonjogukat, mely által gyarapíthatnák, vehetnék és eladhatnák azt. A „talonos" privatizáció viszont az egyetlen hatalmas állami szervezet eljárásaival éppen ellenkezőleg, elhidegítené az embereket a vagyontól. A talonokkal való minden műveletet csupán egy szervezet, a szlovák posta Portfolio szolgálata végezné. Más szóval a Portfolio szolgálat váltaná részvényekre a talont, jegyezné, vásárolná és adná el a részvényeket stb. Mindez csak egy dologhoz vezethet: az emberek ez ügyben közömbössé válnának, Szlovákia gazdasága pedig tőkepiac nélkül maradna vagy legfeljebb annak imitációjával rendelkezne. A talonos privatizáció tehát nem vezetne a szlovák tőkepiac kialakításához, mint azt képzelik értelmi szerzői. A részvényárusítás hároméves befagyasztása tulajdonképpen a piac likvidálását jelentené - még megszületése előtt. De lássuk a további kérdéseket is, amelyek az „új" koncepcióval együtt a felszínre kerültek. Ha talonos privatizációval kellene államtalanítani az állami részvénytársaságok 30-40 százalékát, akkor kinek a tulajdonába kerülne a fennmaradó 60-70 százalék? Miként lehet tehát ezzel a módszerrel erős magánszektort létrehozni? Hogyan lehet azt állítani, hogy az állami vagyon beígért, szétosztandó (egy főre eső) része alig egyharmadára zsugorodott a „komplikált rulett módszer" miatt, amikor azt nyilvánvalóan a lakosságnak a vagyonjegyes privatizációval szemben tanúsított óriási érdeklődése váltotta ki? A kérdésre a választ nem nehéz kitalálni. Egyértelmű, hogy a talonos privatizáció koncepciójával sokakkal elhitetik, hogy valaki (az állami bürokrácia) be tud szerezni a folyamathoz szükséges minden információt (amelyeket képes feldolgozni), mindenben optimálisan dönteni, irányítani, szabályozni, szervezni, s hogy büntetlenül be lehet avatkozni a társadalom érzékeny szociális-gazdasági viszonyaiba. Dr. JÁN ORAVEC
