Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)

1992-06-20 / 144. szám

Szabad ÚJSÁG

1992. június 20.

Mit ér a dáko-román elmélet?

Várjuk a választ!

Az 1949 óta Ausztráliában élő dr. Kazár Lajos, az Australian National University keretében működő Research School of Pacific Studies munkatársa. Az urál-altáji nyelvekkel foglalkozó elismert tudós szellemi harcot indított a dáko-román kontinuitás elmélete ellen, amely a románság felsőbbrendűségét és az Erdélyben élő kisebbségek — elsősorban a magyarság — „gyökértelenségét” hivatott áltudományos érvekkel bizonyítani. Dr. Kazár Lajos angol nyelvű röpiratát elsősorban a nyugati világ tudományos intézeteinek és jelentős könyvtárainak juttatta el, azoknak, amelyekben hosszú évtizedek óta gyűlnek a dáko-román kontinuitást propagáló romániai „tanulmányok” és „tudományos művek”.

1.1 Volt-e 1920-ban olyan történelmi, régészeti vagy egyéb felfedezés, melynek következtében az enciklopédiák nagy része kényszerítve érezte magát, hogy Erdély történetét a dáko-román elmélet szellemében írja meg mely elmélet állítása szerint az . oláhok/románok a dákok uralmától fogva állandó lakosai a ma Erdélyként ismert földnek?

2/ Feltételezve, hogy az oláhok/románok állandó lakosai voltak e földnek, melyet ma Erdélynek hívnak, ahonnan a római telepeseket és légiókat Kr. u. 270 körül kivonták és figyelembe léve, hogy a rómaiakat ott követő népek (gólok hunok gepi-dák avarok bolgárok) szétszóródtak a népvándorlás sodrában, megvan-e a valószínűsége annak hogy miként a dáko-román elmélet védői állítják• az oláhok/románok ősei ugyanott barlangokban húzódtak meg és élve maradtak? Jó lenne tudni, vajon pontosan mely barlangokban élték túl elrejtőzve a háborúkkal teli évszázadokat. Hol vannak az idevágó régészeti bizonyítékok hálófülkék egész vagy töredékes edények és egyéb háztartási eszközök melyek igazolják a dákoromán tömegeknek ilyen barlangokban való állandó életét?

3./Minthogy a dáko-román elmélet védői azt állítják hogy az oláhok/románok a IV. vagy V. században lettek keresztények a ma Erdélyként ismert földön, mindenki tudni szeretne az oláhok/románok „dáko-román” őseinek olyan megmaradt alkotásairól, melyek a jól elrejtett barlangokban még ma is feltétlenül láthatóaknak kellene legyenek mint például:

a) vallásos alkotások amelyek Kr. u. hozzávetőleg 270 év és az oláhok/románok „dáko-román” őseinek megkeresztelkedése közötti időszakban keletkeztek vagy

b) vallásos alkotások ugyanennek a népnek a megkeresztelkedése és az oláhok/románoknak a Magyar Királyság okmányaiban a XIII. század elején először történt említése között.

Különösen szeretnénk tudni, vane bizonyíték kellő mennyiségű felirat alakjában az első időszakból akár dák akár latin nyelven, vagy középkori latinon a második korszakból megmaradt barlangtemplomok falain, sírköveken, esetleg egyéb hdturális tárgyakon? Ugyanis a római civilizáció ilyen tanújelei nem hiányoznak egyetlen olyan országban sem, mely valaha a rómaiak birtoka volt.

4. / Mivel lehet magyarázni azt, hogy sem Rómában, sem Bizáncban nincsenek feljegyzések vagy az alábbiakra való hivatkozások:

a) annak a „dáko-román"népnek kereszténnyé válásáról, melyről a dáko-román elmélet azt állítja, hogy Provincia Dacia Kr. u. 270 körüli kiürítése után helyben maradt;

b) e nép körében tett püspöki látogatásokról az évszázadok során;

c) latin nyelvű nép felfedezéséről az egykori Provincia Dacia földjén ?

A józan ész szerint az ilyen felfedezés komoly szenzációt okozott volna és a nagy lakosságú területet a keresztény térítés központjává lehetett volna tenni, ahol legalább egy püspökséget, számos egyházközséget és kolostort kellett volna létesíteni.

5. / Mióta a történelem említi a románok őseit, mindig a szláv szertartású Keleti Egyház híveiként tartották őket számon, és 1698-ban is csak az Erdélyben élő oláhok/románok egy része egyesült Rómával. A ma Erdélyként ismert terület 895-ben a magyarok új országának a része lett és 1003- vagy 1004-ben Szent (I.) István király a kérdéses területet — mely magyarul „Erdő-elve ”, majd rövidülve Érdél és Erdély, azaz „erdőn túli” nevet viselt — mint királysága szerves részét Róma egyházszervezeti keretébe építette be. Majd, ha nem is az ő uralkodása idején, de legkésőbben az 1054-ben történt egyházszakadás után, a szláv rítusú Keleti Egyház híveit a Magyar Királyságban eretnekeknek tekintették, s mint ilyeneket nem tűrték meg illetve nem engedték letelepedni. Mivel ez így volt, tudni szeretnénk: miként nem kerültek az oláhok/románok állítólagos „dáko-román” ősei összeütközésbe I. Endrével (1046—1060) és utódaival, ha a Magyar Királyságban éltek? Ha pedig azt állítanák, hogy e

Emberi sorsok

Még sokáig állt a peronon, miután megváltotta a jegyét. Egy kalauztól meg is kérdezte, mikor indul a vonat. Két hét óta készülődött erre az utazásra.

Van még idő, nézett az órájára, megiszik még egy felest a restiben. Elővette a pénztárcáját, számolgatott. Avisszaútravalót a másik reteszbe tette. Mielőtt rákerült volna a sor, ismét megszámolta a marék aprót. Eszébe jutott, mit mondott az orvos, nem is féldecit, hanem kávét kér. A megmaradt pénzen egy kis csokoládét vesz az unokáknak.*

Míg kavargatta a kávét, rájött: többet számolt a kiszolgáló. Hát igen, így bánnak az öregekkel. Bezzeg fiatal korában! Igaz, akkor ő sem volt angyal... Hogy eszébe jutott a fiatalsága, elmosolyodott.

„Benn áll a vonat” — hangzott innen is, onnan is. Nehezen kapaszkodott föl, ülőhelyet is alig talált. Végül is leült egy fiatalasszonyai szemben. Megpödörte a bajuszát, a szöszöket is lesöpörte nadrágjáról. Hiába, a megszokás...

A vonat lassan zakatolt, nem sürgette az idő. Csak neki tűnt egy örökkévalóságnak. Ha odaér, nem kell majd hallgatnia. Mesél az unokáknak a tehenekről, lovakról; mert bizony régen gyönyörű lovai voltak. Jó dolog ez a szabad szombat — gondolta —, ilyenkor otthon van az egész család. Jó lesz a gyerekekkel játszani, mesélni.

A csengetésre a menye nyitott ajtót. Rögtön észrevette nézésén, nem a legjobbkorjött. De most már nem fordulhat vissza. A szobában széjjelség. Utazáshoz készülődnek. Az előszobában ült le.

— Maiorcára megyünk — mondta mosolyogva a menye, de ő tudta, ez a mosoly nem neki szól.

Közben a fia is előkerült, s mivel otthon nem főztek, meginvitálta a sarki bisztróba. ízlett neki az ebéd.

Azért igazán megírhatták volna, hogy a gyerekek nyaralni mentek az iskolával, s ők is utazni készülődnek. Nem jött volna hiába.

Alig beszélgettek, igaz, sohasem voltak igazán jóban. Mindketten más világban élnek.

— Délután indulunk, papa! — törte meg a csendet a fia. — Addig hazaviszünk.

Az öreg csak bólintott. Az úton meg sem szólalt. A csokoládék megolvadtak zsebében és közben azon töprengett: Hol lehet az a Maiorca? D. E.

királyság alattvalóiként tértek át a szláv rítusú Keleti Egyházhoz, akkor kérdéseink a következők:

a) mikor tértek át?

b) miért tértek át?

c) kinek az engedélyével tértek át?

6. /Ha Britannia földjén közel 400 éves római uralom után a latin nyelv használata nem folytatódott, hogyan maradhatott volna meg a sorsára hagyott Provincia Dacia csupán 165 évi római uralom után? Különben is, a telepesek és katonák nem Itáliából kerültek oda, így nyelvük legtöbb esetben nem a latin volt.

7. /A XIX. században élt Alexandra de Cihac szerint a román nyelv szókincse ekkor a következő összetételű volt: 45,6 % szláv, 31 % latin, 8,4% török, 7 % görög 6 % magyar, 0,6% albán eredetű, de dák egy sem. Mármost a nyelvtudomány azt tanítja: ha valamely nép nyelvet cserél, szubsztrátumként (elrejtett rétegként) jelentős számban tart meg szavakat, és bizonyos nyelvtani szerkezeteket is a feladott nyelvből. Hol vannak ilyen szubsztrátummaradékok a dákból a román nyelvben?

8. / A történelem és az archeológia világosan bizonyítja, hogy a telepeseknek és katonáknak Provincia Daciából való kivonulása és a Dunától délre, a mai Bulgária területére telepítése után, a kulturálisan előrehaladott, germán nyelvű gótok és gepidák éltek ott évszázadokon át. Minthogy Cihac bizonysága szerint az oláhok/románok egyáltalán nem idegenkedtek attól, hogy különböző szomszédaik nyelvéből kölcsönözzenek, a következő kérdés vetődik fel: miért nem kölcsönöztek akárcsak egy szót is azoktól a fejlett kidtúrájú

gotoktól és gepidáktól, akiknek — a dáko-román elmélet szerint — kikerülhetetlenül a szomszédai kellett, hogy legyenek a korábbi Provincia Dacia földjén?

9. / Minthogy a tárgyilagos történelem nem állítja, hogy az albánok ősei a mai Erdély földjéről vándoroltak az akkori Albánia területére, miként magyarázzák meg a dáko-román elmélet hirdetői azt a tényt, hogy számos, feltűnően közös vonás van az albán és a román nyelvben? Talán azt kell gondolnunk, hogy az oláhok/románok eleinek Erdély felé vándorlása éppen Albánia szomszédságából indult el? Ismeretes, hogy már a X. században nagy kiterjedésű oláh szállásterületek voltak Albánia közelében. Arumun és megleni románok még ma is élnek ott.

10. / Miután I. Baziliosz bizánci császár 1018-ban döntő vereséget mért a bolgárokra és oláh szövetségeseikre, és 1020-ban az ide-oda vándorló oláhokat — a görögök által „vlachok”-nak hívott őseiket — az ohridai érsekség egyházi uralma alá helyezte, Ohrida pedig éppen Albánia délkeleti határa közelében van, a kérdés: miért tartoztak az Erdélyben élő oláhok/románok az ohridai érsekség egyházi fennhatósága alá egészen 1715-ig amikor szláv rítusú ortodox püspökségek hozzájuk sokkal közelebb is voltak.

11. / Miért volt az oláhok/románok liturgiája, egyházi szertartásrendje a ma Erdélyként ismert földön sem latin, sem oláh/román nyelvű, hanem szláv, még a XIX század második felében is, és miért volt oly sok tagja az oláh/román papságnak évszázadokon át szerb vagy bolgár eredetű?

12. /Mi a magyarázat arra, hogy a dákok és a rómaiak állítólagos leszármazottjai között még a papok sem használták a latin írást, hanem a drillt egészen a XIX század közepéig? Ha az oláhok/románok „dákoromán ” ősei tőlük feltétlenül elvárt

..

latin írást cirillel cserélték fel — mely csere nem történhetett meg a IX. század közepe előtt —, akkor mikor és miért történt ez a felcserélés a Magyar Királyság területén, ahol semmilyen más népcsoport nem használt cirill írást, mielőtt a törökök elől menedéket kereső (vagy mint azokat követő új honfoglalók) szerbek és oláhok oda jutottak?

13. /A Regestrum Varadiense (Váradi Regestrum) a nagyváradi püspökségnek istenítéleti perekben egész Kelet-Magyarországra kiterjedő illetékességi területén 1205 és 1238 között lefolyt eljárások hivatalos feljegyzéseit tartalmazza. E feljegyzésekből hozzávetőlegesen 600 helységnevet és 2500 személynevet gyűjtöttek ki. Egyik lista sem tartalmaz olyan nevet, amely oláh/román nyelvben gyökerezik, ámbár a legtöbb magyar névvel együtt vallon, német, rutén és izmaelita neveket is említ, de az oláh/román nevek csak a későbbi századok folyamán találhatók a Magyar Királyság okmányaiban. Mi ennek a magyarázata?

14. / Mi a magyarázata annak a ténynek, hogy az oláhok/románok, akik részben a dákoktól (akik megerősített városokat építettek), részben a rómaiaktól (akik messze földön híresek voltak nagyszerű városok alapításáról) származtatják magukat, soha nem építettek mégcsak egyetlen város sem Erdély földjén? Sőt, mi több, az ő nyelvükben az „oras” (város) szó az ómagyar „waras” kölcsönzése!

15. / Erdély településtörténete azt mutatja, hogy a XII. század végéig 511 — jól megállapítható — helységnévből csak három eredt az oláhok/románok nyelvéből így feltételezhető, hogy csak a XIII. században kezdtek Erdélybe bevándorolni.

16. / Végül miként lehet az, hogy Erdélyben egyetlen folyó vagy nagyobb patak neve sem származik az ő dáko-román nyelvükből?

Sütő András 65. születésnapján

Immár három esztendeje annak, hogy Komáromban Tarics Péter „Engedjétek hozzám jönni a szavakat” címmel, egész estét betöltő műsort készített Sütő András műveiből. Az előadás mondanivalója ma is időszerű (sőt: egyre inkább az), így mindmáig népszerű a kisebbségi magyar közönség körében.

A három évvel ezelőtti bemutató előadásra Sütő András — a hivatalos politika kötöttségei miatt — nem tudott elmenni. A szerző és az előadóművész találkozása azonban nem maradt el: Sütő András szlovákiai látogatása alkalmával, 1990 októberében, Pozsonyban Tarics Péter ajándékba adta Sütő Andrásnak az előadóest forgatókönyvének tiszteletpéldányát, amelybe az író a következőket írta:, Jó munkát, sikert, vigasztalást a forgatókönyvbe sűrített munkáért — szeretettel: Sütő András”.

Az alábbiakban közöljük Tarics Péter írását, amely Sütő András 65. születésnapja tiszteletére készült

A Sütő András-est margójára

Ez a Sütő András-est, melynek mondanivalója az emberi jogokért száll síkra, egyben a tisztesség, a becsület és a magyarság ünnepi estje is. Nem véletlenül, hiszen az említett három fogalom elválaszthatatlanul összeforr Sütő András nevével.

Előadóestemmel az ő személye, egyénisége és szelleme előtt szeretnék tisztelegni, mint a romániai magyar nemzetiség egyik szellemi vezetője, a lelkűnkből szóló drámaköltő, elbeszélő és publicista, anyanyelvűnk nagy művésze előtt, aki megtanított bennünket arra, hogy az öszszetartás és a hűség a legfőbb biztosítéka annak, hogy a magyarságnak necsak múltja és jelene, hanem jövője is legyen. Aki tudja, hogy a magyar etika egyetlen realizmust ismer: a vállalás hűségét.

Nincs az a fájdalmas célzása Sütő Andrásnak, ami emberségemben fel ne kavarna, s ugyanakkor el ne öntene örömmel. Ez a műsor vérzőigaz együttérzés, fogalmi bonyolítások és meghatározások nélkül.

Ha volna a kisebbségeknek is „európa-parlamentje”, európai magyarságával Sütő András e parlament elnökségéből szólhatna a világ lelkiismeretéhez.

Úgy gondolom, hogy nem is kellenek neki cécós rangok ahhoz, hogy érdeme kifessék — ezt az érdemet a magyarság már ma egyetemesen elismeri, Budapesten és Bukarestben, Bécsben és Londonban, a földgolyó minden magyar közösségében. S holnapra többet fog tudni róla a nagyvilág is, annak ellenére, hogy korunkban az agresszió hatásosabban hódít, mint az értéket felmutató tiszta és igaz szó. S ezt a tiszta és igaz magyar szót védenünk, ápolnunk és őriznünk kell — Sütő András szellemében.

Akármerre néz az ember a világban, mindenütt a személyiség válságával találkozik. Mindenütt a lét értelmetlenségét, ürességét, az emberi kapcsolatok megfogyatkozását, a magányosság állapottá rögződését tapasztalja. Az ellenségessé vált világban, mondják, az irónia, a bújócskázás, a bizonytalanság felhőibe burkolőzás az egyetlen lehetséges magatartásmód. Ilyen divatok és kényszerek közepette ístenkísértésszámba megy Sütő András vállalkozása: a közösséget egybeterelő, közösséget teremtő igyekezet, a világos fogalmazás, az „itt állok, maradok, másként nem tehetek” szembenéző eltökéltsége. Szivárgásban, morzsolódásban, a Nagy Romlás lelkekbe hatolása idején, ama sasnak háromszori jajkiáltását is hallva. A sokat emlegetett helyzet szorításában. Olykor valóban úgy tetszik, Sütő András is a lehetetlen képviseletében teszi oltárkőre szellemét.

A kényszerűség szellemében, a leszorítottság állapotában mit tehet a szellem?

Távlatokat nyit a kisvilágnak, ezer év tanulságába kapaszkodva: bizodalommal aziránt, hogy az idő pártatlanul ítél.

Választanunk kell a csúszó-mászó létezés és a sajátosság méltósága között és fel kell fognunk Sütő András parancsainak lényegét: „Ha porból lettünk is: emberként nem maradhatunk meg az alázat porában!” S ide kívánkozik még egy Sütő-idézet: „Ha reménytelen a lehetetlen, elbukásunk is ünnepély...”

A szűkebb közössége megmaradásával foglalatoskodó Sütő András torkában nem fogyatkoznak a csomók, mert ma is megőrzésért könyörög a szétszéledő történelem, s megmaradásáért kiált az anyanyelv. Maga a közösség: „Engedjétek hozzám jönni a szavakat...!”

TARICS PÉTER