Szabad Újság, 1992. június (2. évfolyam, 127-152. szám)
1992-06-13 / 138. szám
1992. június 13. 7 A felvidéki magyar kisebbség sorsa Deportálás és lakosságcsere Szabad ÚJSÁG__________________ „Nyelvem, mely az emberi hang egyik legcsodásabb hangszere volt, kihágási objektummá szürkült. Újság a bűnös nyelvén nem jelenhet meg, rádiót tilos hallgatnom. Lekonyult fejjel járok és némán, és ha lehet, ki sem mozdulok emberek közjé. Vak, süket és mozdulatlan gettóélet ez mindenképpen: a jogfosztott emberek szégyen- és félelemterhes élete. Es az ok? Egyetlenegy tény, vádak vádja: magyarságom. ” (Fábry Zoltán: A vádlott megszólal; Stósz, 1946 május) így nagyon fontos volt, hogy a párizsi békeértekezlet 1946. október 6-ILrész A kassai kormányprogram és az ezt követő elnöki dekrétumok a magyar kisebbséget minden szempontból jogfosztottnak nyilvánították. Minthogy a csehszlovák kormányzat még ezzel — a háború utáni Európában párját ritkító cselekedettel — sem elégedett meg, a 88. számú elnöki rendelet értelmében elkezdődött a dél-szlovákiai magyarságnak a cseh-morva területekre való kitoloncolása. Át a jeges Dunán! Az akcióra kijelölt községet este a katonaság körülvette, majd kézbesítették a „kiutaló végzéseket”. Ezekben megnevezték azt a cseh-morvaországi községet, ahová a családokat költöztették. Csomagolásra csak másnap reggelig volt idő, amikor is a katonai teherautók az állomásra fuvarozták a szerencsétleneket. A Cseh- és Morvaországba telepített magyarokról eddig csak néhány írás jelent meg, ám a Magyarságkutató Intézetben, illetőleg a Széchenyi Könyvtár kézirattárában gazdag forrásanyag található nyomorúságos sorsukról, szenvedéseikről. Például levelek tucatjai, amelyeket a deportáltak a pozsonyi magyar meghatalmazott hivatalához intéztek. A deportálások óriási riadalmat keltettek a felvidéki magyarok körében. Sokan rémültükben Magyarországra menekültek, s miközben a jeges Dunán keresztül akarták az utat megtenni, többen is a folyóban lelték halálukat. Szerencsére a nemzetközi fórumokon nem sikerült minden kitervelt szörnyűséghez hozzájárulást kapnia a csehszlovák kormánynak. án nem hagyta jóvá azt a csehszlovák kérelmet, hogy 200 ezer magyart egyoldalúan áttelepítsenek Magyarországra, s úgy döntöttek, hogy a felek közvetlen tárgyalásokon rendezzék a szlovákiai magyar kisebbség sorsát. Ennek ellenére a kényszerkiköltöztetések gyors ütemben folytak, hogy ily módon kényszerítsék rá a magyar kormányt a lakosságcsere megkezdésére. Végül is a csehszlovák fél 1947. február 23-án beszüntette a magyar családok deportálását, arra is hajlandó volt, hogy az ingóságok elvitelének ügyét a magyar—csehszlovák vegyes bizottsággal újratárgyaltassa. így is mintegy 60 ezerre becsülhető a Cseh- és Morvaországba deportáltak száma. Magyar- csehszlovák lakosságcsere Ilyen előzmények után kezdődött meg 1947. április 12-én a magyar— csehszlovák lakosságcsere. Minthogy számos olyan kérdés maradt, amelyben nem született megegyezés (például személyi és vagyoni kvótában, az áttelepülők társadalmi összetételében, az úgynevezett háborús bűnösök áttelepítésében), Jőcsik Lajos kormánybiztos, a csehszlovákiai magyarság egyik köztiszteletben álló vezetője, egy nappal a lakosságcsere megkezdése előtt, április 11-én lemondott hivataláról. Utóda Hajdú István, az Országos Földhivatal vezetője lett. Pozsonyban az áttelepítés irányítását Berecz Kálmán március 4-én mint a meghatalmazott helyettese, majd 27-én már mint teljes jogú meghatalmazott vette át A főkonzul Wágner Ferenc lett. Fontos eseménynek kell tekintenünk, hogy 1947. április 9-én az áttelepítendő s a már átmenekült magyarok összefogására és megsegítésére Budapesten megalakul az Új Otthon Szövetkezet, s ez kiadta hasonló nevű újságját. Munkatársai között ott találhatjuk a szlovákiai magyar értelmiség színe-javát: Szalatnai Rezsőt, Peéry Rezsőt, Kovács Endrét, Vass Lászlót, Horváth Ferencet, Krammer Jenőt, valamint a Rákóczi Szövetség jelenlegi tiszteletbeli elnökét, Dobossy Lászlót. A csehszlovák fél még az 1946. augusztus 26-án átadott névjegyzékben szereplők közül kijelölte azokat a családokat, amelyeket a Magyarországról áttelepülő szlovák családok ellenében akart kicserélni. Közben folytak a kormányküldöttségek tárgyalásai, s azok a pőstyéni jegyzőkönyvvel zárultak. Ott egyebek között megállapodtak a társadalmi rétegződés kérdésében is. Eszerint a kijelöltek 67,6 százaléka földműves, 14,5 százaléka iparos, 3,4 százaléka kereskedő, 3,9 százaléka értelmiségi és 10,6 százaléka egyéb foglalkozású legyen. A háborús bűnösök kérdésében ellenben nem tudtak megegyezni, ezért ebben döntőbírónak az ENSZ főtitkárát gondolták felkérni. Ebből azonban semmi sem lett. Közben naponta gördültek át a magyar határon a magyarokat meg az ingóságaikat szállító szerelvények, s a Szlovák Áttelepítési Hivatal megkezdte — egyoldalúan — a „háborús bűnösök” áttelepítését is. Az első transzportban 82 személyt adtak át, holott közülük 1945. május 15-éig csak 52 személyt ítéltek el. Végül is erélyes tiltakozásra az akciót szlovák részről lefújták. 1948 elején a magyar áttelepítési kormánybiztos közölte Gyöngyösi külügyminiszterrel, hogy a paritásos csere 1947 végéig erősen aktív magyar mérleget mutat. Ennek ellenére tovább folyt a lakosságcsere. Pedig ezt már csak azért is föl kellett volna függeszteni, mert a magyar— csehszlovák vegyes bizottság pozsonyi ülésén 1948 februárjában megállapítást nyert, hogy a csehszlovák fél több megállapodást nem tartott be. így például átlépte a vagyoni kvótát, aminek az a lényege, hogy a magyarországi — általában a szegény paraszti rétegekhez tartozó — szlovákokkal szemben a szlovákiai magyar áttelepülőket főképp a gazdag paraszti rétegekből jelölték ki. Téli szünet után folytatás Ennek ellenére 1948. március 1- jén, a téli szünet után tovább folytatódott a lakosságcsere. Persze a diszparitást nem sikerült eltüntetni, mert az áttelepülésre jelentkezett szlovákok közül egyre többen vonták vissza áttelepülési szándékukat. Közben ugyanis 1948 tavaszára Magyarországon a gazdasági konszolidálódás komoly jelei mutatkoztak. Hogy ne növeljék tovább a diszparitást, a magyar áttelepítési kormánybiztos igyekezett letiltani a szlovákiai magyar áttelepülők indítását, majd a külügyminiszterrel egyetértésben 1948. június 12-én felfüggesztette a lakosságcsere további folytatását. Miután állami vonalon nem jött létre megegyezés, a két kommunista párt vette kezébe az ügyet, s 1948 augusztusában megegyezés született Pozsonyban arról, hogy a lakosságcserét 1948 végéig befejezik. Ezt a megállapodást magyar részről Heltai György, szlovák oldalról Dániel Okáli írta alá. Egyébként a szlovák fél a december 20-áig befejeződött akció során sem tartotta be a paritást. Magyarországra áttelepült 76 616 magyar, míg Szlovákiába került 60 257 szlovák. Ezenkívül több mint 10 ezer volt azoknak a száma, akik már a deportálások idején menekültek át Magyarországra. Az úgynevezett háborús bűnösök száma is a magyar kvótát terhelte. Ami a lakosságcsere gazdasági és társadalmi oldalát illeti, érdemes megjegyeznünk, hogy a magyarok 160 ezer kát. hold földet hagytak hátra Szlovákiában a szlovák áttelepülők 15 ezer kát. holdjával szemben, s míg magyar részről 15 700 ház maradt Szlovákiában a szlovák áttelepülők mindössze 4400 házat hagytak maguk után Magyarországon. Kölcsönös követelések Habár a lakosságcsere befejezése után mindkét fél kölcsönös követelésekkel lépett fel, az úgynevezett csorba-tói egyezmény (1949. július 25.) során ezekről a két fél kölcsönösen lemondott. Ebben az időszakban már javában tartott a kommunista hatalomátvétel, s az új vezetés mind Csehszlovákiában, mind Magyarországon olyan illúziókat igyekezett elhinteni a közvéleményben, hogy a mandzmus-leninizmus immár véglegesen és megnyugtatóan megoldja a cseh, a szlovák és a magyar nép között feszülő problémákat. Ellenben több mint négy évtized tapasztalatai nem erről győzték meg e régió népeit. Habár a „proletár internacionlizmus” eszméivel nem fért össze a szlovákiai magyar kisebbség jogfosztása, s fokozatosan sor került legalább a legelemibb emberi és kisebbségi jogok visszaadására, a sérelmek a pártállam keretei között már úgyszólván az egész lakosságot sújtották. Természetszerűleg a kisebbségeket még inkább... VÍGH KÁROLY A Gömör vármegyei SIMONYI községben 1990 májusában a falu lakossága elhatározta, hogy a csehszlovákiai magyarság önálló egyetemének megalakítására létrehozza a SIMONYI ALAPÍTVÁNYT. Felhívással fordulunk községi és városi önkormányzatainkhoz, hogy lakosonként 5 koronával járuljanak alapítványunk alaptőkéjének növeléséhez, vállalkozóinkhoz, hogy adóalapjuk 10 %-át utalják át az alapítvány számára, valamint minden Csehszlovákia magyarhoz, hogy támogassa a komáromi magyar egyetem megalapítását segítő alapítványunkat évente 100 koronával Címünk: Simonyi Alapítvány, P.O.Box 24, CS - 979 01 Rimavská Sobota Számlaszám: Slovenská átátna sporitefna, Rimavská Sobota,93245-399/0900 „Simonyi Alapítvány - Nadácia Simonyi” Az adományok levonhatók az adóalapból - IŐO 1422402 Áttelepítés Szlovákiából Magyarországra (1946 szeptember)
