Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-12 / 110. szám
1992. május 12. 5 Amiről itt hallgatnak Szabad PJSAG____________________________ I Érvek a bősi vízerőmű ellen-A magyar félnek nincs semmilyen nyomós szakmai ellenérve. Környezetvédelmi kifogásai alaptalanok, politikai kérdést csinál a vízerőmű építéséből - hangoztatja a legtöbb szlovák politikus és manapság már a szlovák sajtó is egységesen kiáll a dunai víziszörny építésének befejezése mellett. Nos, ha a szlovákiai közvéleménynek nincs módja megismerkedni az erőmű építését ellenző magyar és hazai vízügyi szakemberek véleményével - ugyanis azt ma sem ajánlatos hangoztatni, akárcsak valaha, a letűnt totalitárius rendszerben -, akkor nem is lehet azon csodálkozni, hogy a lakosság végül is elhiszi a naponta hangoztatott, erőművel kapcsolatos manipulált „igazságokat“. Eközben a szakemberekre tartozó kérdésben a hazai politikusok nem az erőmű építését támogató vagy ellenző táborról, hanem szlovák és magyar álláspontról beszélnek, ami ugyancsak hamis kép (és egyes politikai erők számára különösen előnyös). Csakhogy az igazság egészen más. A vízerőmű építését ellenző magyar és szlovák, illetve külföldi szakembereknek komoly érveik vannak, amelyekkel - ha teret adna nekik a szlovák sajtó - biztosan ráébresztenék az itteni közvéleményt is arra, milyen beruházás támogatására bírta rá őt a hazai betonlobby. Lapunkban ezúttal magyarországi szakemberek legújabb véleményét, illetve a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásai alapján elkészített érveket összegző tanulmányt adjuk közre az ökológiai kockázatokról, amely a múlt év áprilisában folytatott tárgyalások alapanyagaként szolgált. A későbbiek folyamán megkérdezünk ez ügyben néhány kimagasló tudású, ám ez idő tájt a háttérbe szorult tudóst is, akik szlovák létükre ellenzik a bősi vízerőmű üzembe helyezését. (bl) A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásai és véleményei alapján ■ Int r ■ f n Hl If I I I It _• I ■ r I i| A bosi vízlépcső okologicn-komyezeti hatosairól Az ökológiai kockázatok összefoglalója Mádl Ferenc és Vladimír Meciar 1991. április 22-i tárgyalására A vízlépcső működtetésének következtében várható ökológiai kockázatok áttekintéséhez figyelembe veendő alapelvek: 1. A legutolsó jégkorszak után alakult ki a Duna és a környező vízrendszerek jelenlegi dinamikus egyensúlya. Az elmúlt 10 ezer évben ezt lényegében nem háborgatták. A terv szerint a Dunát felemelik, arréb viszik, és szigetelt csatornába teszik. Nincs alap annak feltételezésére, hogy ez nem jelent potenciálisan káros következményeket. 2. A Duna rendkívül bonyolult, a hatásmechanizmusok láncolatával jellemezhető, folyamatosan változó (vízhozam, áramlási sebesség, szennyezettség stb.) ökorendszer, ezért egyetlen paramétert sem szabad kizárólagosnak, sem állandónak tekinteni. 3. Az ökológiai-környezeti hatások és következmények prognosztizálásakor gyakran jutunk el olyan összefüggésig, amelyen túl az ismeretek hiánya miatt további egzakt következtetéseket levonni már nem lehet. 4. Az ökológiai hatások felmérésénél nagyobb hangsúlyt kell adni az időtényezőnek, amely a folyamatok egymásra épülését és egymásutánját megszabja, ezért rövid időléptékű modellek a valóságtól eltérő következtetésekre vezethetnek. A bősi vízlépcső működtetésének környezeti és ökológiai következményeit elsősorban a hidrológiai, hidraulikai változások és a víz szennyezettsége fogja előidézni. Ezek kölcsönhatása szuperponálódó és egymást erősítő; sőt, új kölcsönhatások előidézője lehet. A) A duzzasztás következményeként a tározókban a víz sebessége csökken, pangó területek alakulnak ki, erőteljes üledékfeihalmozódás indul meg, a talajvizszint emelkedik. Várható kockázatok: 1. A fenéküledékben már a felszínen is fokozatosan dominálóvá válnak az anaerob folyamatok, ennek eredményeként súlyosan káros anaerob, erjedéses bomlás, rothadás léphet fel, a szervetlen és szerves ipari szennyezőanyagok beépülhetnek biológiai anyagcseretermékekbe. 2. Génkárosító, mutagén, rákkeltő és teratogén anyagcsere-melléktermékek jutnak a vizbe, az üledékek veszélyes, jellegükben rothadó ipari szennyiszapokká változnak át. 3. A fenéküledék felszínén kialakuló biolgiai szűrőréteg súlyosan károsodik, így az ülepedés közvetetten szennyezi a parti szűrésű víztermelő telepek vizét is. 4. Az ülepedés fokozódása miatt megnövekvő fényáteresztöképesség és tartózkodási idő, valamint a tározótérbe jutó víz bőséges N és P tartalma miatt jelentősen fokozódik a szervesanyag-termelés. A Duna-víz jelenlegi trofitás fokát is figyelembe véve, duzzasztás esetén a megtorpanó víztestben káros mértékű algaprodukció alakul ki a fő tenyészidöszakban. 5. A duzzasztott területeken és a kapcsolódó térségben a talaj levegőtlenné válik, uralkodóvá válnak benne az anaerob folyamatok, nő a belvízveszély, a rossz természetes drénviszonyokkal rendelkező területeken (elsősorban a Duna balpartján, a Vág torkolattól keletre) másodlagos szikesedés is bekövetkezhet. 6. A szigetközi és csallóközi sajátos hidrogeológiai helyzet (állandó dunai táplálás, helyenként 350 méteres vastagságot is meghaladó kiváló vízvezetóképességű kavicsos vízadó) miatt a talajvízbe jutó káros anyagok idővel (néhány évtized alatt) a teljes felszín alatti vízkincset elszennyezi. A felhalmozódott iszap tervezett időnkénti kotrásai nemcsak a felszíni víz minőségére lesznek káros hatással, a szűrőréteg teljes elbontásával lehetővé válik szerves mikroszennyezök és mikrobák talajvízbe jutása is. 7. Az üzemvízcsatorna gátjának és a dunakiliti tározó partfalának több százezer négyzetméter felületű aszfalt védőburkolata epibionta baktériumközösségekkel vonódik be. Ezek katalitikus tevékenysége jelentékenyen elősegítheti az aszfaltból rákkeltő policiklusos és aromás szénvegyületek vízbe jutását. B) Az Oreg-Duna elhagyott medrében és a kapcsolódó területen a vizpótlás és az árterek nedvessége csökken, a talajvíz-elszívás következtében a talajvízszint is csökken. Várható kockázatok: 1. Az elhagyott mederben posványos vízterek alakulnak ki, elburjánzik a fás vegetáció. 2. Meggyorsul a növényi maradványok ásványosodása, csökken a talajok szervesanyag-tartalma, fokozódik a talajszerkezet leromlása és a tápanyagok kilúgozódásának veszélye. 3. Ahol a talajvízszint jelenleg a finom fedőrétegben áll, de a vízlépcső hatására a kavics fekübe süllyed, megszűnik a gyökérzóna kapilláris vízellátása, ezért a termesztett növényeknél jelentős mértékben csökken a termés, ill. elsősorban a termésbiztonság, növekszik a terület asszályérzékenysége, megváltozik az ártéri erdők kedvező vízellátása. 4. Talajvízszint-süllyedés ellensúlyozására tervezett vízpótló rendszer a tápláló nyers víz minőségétől és a kolmatálódott hullámtéri ágrendszer állapotától függően a teljes tárolt vízkészlet elszennyezését és mennyiségi károsodását okozza. C) A hidrodinamikai viszonyok megváltozása és az általa is indukált biogeokémiai folyamatok eltolódásai, továbbá a vízminőség romlása az életközösségek elszegényedéséhez és leromlásához vezet. Várható kockázatok: 1. A jelenleg még összefüggő ártéri életközösségek foltokká izolálódnak; csökken a növényi életközösségek szervesanyag-termelése, az oxigénben gazdag vízhez szokott ligeti ökoszisztémák súlyosan degradálódnak. 2. Az életközösségek összetétele eltolódik, mintázataik rövid idő alatt átrendeződnek, a folyamat során a sokféleség (a fajszám és fajok genetikai változatossága) csökken, azaz jelentős degradáció következik be. 3. A gyors változások a génvariánsok sokaságát (valószínűleg millióit) fogja végérvényesen eltüntetni a térségből. Ez veszélyezteti a megmaradt életközösségek tagjainak további alkalmazkodóképességét, melyre a megváltozott környezetben szükségük lenne. 4. A tervezett vízvisszapótlási rendszer növeli a növény- és állatpopulációk zavarását. Ez az életterük minőségi romlásán át csökkenti a reprodukciójukat. 5. A természetestől eltérő viszonyok következtében a parti sávokban lerakott halikrák, az ott tartózkodó halivadékok nem viselik el az áramlásingadozást és feliszapolódást. Ezért a halállomány mennyisége csökken, összetétele pedig jelentősen megváltozik. D) Földtani szempontból a területre vonatkozó ismeretek hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot, hiszen számos előkészítő és tervezési feladat (pl. környezeti hatásvizsgálat, műszaki tervezés) csak ennek birtokában juthat megalapozott eredményekhez. 1. Nem készült a bősi vízlépcső hatásterületének egészét értékelő földtani és geofizikai dokumentáció, az ehhez szükséges kutatások jelentős része is hiányzik. További problémát jelent, hogy mindezidáig nem történt meg a magyar és csehszlovák oldalon végzett kutatások eredményeinek összesítése. 2. Külön problémakört alkotnak a bősi vízlépcső szeizmológiai kérdései. A Közös Egyezményes Tervben rögzített szeizmicitás értékek nem fogadhatóak el; a szükséges vizsgálatok hiánya miatt a szeizmicitás kérdésében megalapozott válasz nem is adható. Budapest, 1991. április 10. A dunai vízlépcsők tervezését nem előzte meg a térség szükséges mértékű földtani kutatása. A súlyos hiányosságokat jelzi, hogy a vízlépcsők hatásterületén egyetlen szerkezetkutató mélyfúrást sem végeztek az előkészítés korszakában. így érthető, hogy a magyar építők nem rendelkeztek (és még ma sem rendelkeznek) a magyar földtani hatóság engedélyével. Az építöcégek magukra vállalták a földtani kutatások szervezését, a geológusokat, geofizikusokat csak részfeladatok elvégzésére kérték fel. így semmi sem garantálta, hogy a földtani ismeretek beépülnek a tervekbe. A szakszerűség hiányát mutatja, hogy a BNV magyarországi szakaszáról geológiai, geofizikai, szeizmológiai kutatások adatait összefoglaló zárójelentés (vagyis a kutatási részjelentéseket szintetizáló és szakértő zsűri által elfogadott értékelés) nem készült, az ehhez szükséges kutatások jelentős része is hiányzik. További problémát jelent, hogy mind ez idáig nem történt meg a magyar és csehszlovák oldal földtani ismereteinek összesítése. Például magyar területen feltáratlan a szlovák oldalon ismeretessé vált nevezetes bősi törésvonal. Pedig emiatt változtatták meg a 70-es évek elején a bősi ág helyét, az eredeti tervhez képest azonban csak mintegy 600 m-rel, ami földtani dimenegyezményes tervben rögzített szeizmicitás-értékek nem fogadhatóak el, a szükséges vizsgálatok hiánya miatt a szeizmicitás kérdésében a nemzetközi normáknak megfelelő szintű válasz nem is adható. A tervezés időszakának zavarait mutatja például a dunakiliti térségre megállapított szeizmicitás-érték sokfélesége: a Közös Egyezményes Tervben 6.0 MCS (1965), a Csehszlovák Tudományos Akadémia szeizmológusainak térképén 8.7 MSK (1978), a bohumcei atomerőmű előkészítésében működő szovjet geofizikusok szerint ez viszont 7.4 MSK. (A számok sokfélesége a megalapozó kutatások hiányát jelzi.) A probléma komolyságát - tavalyi kutatásaink eredményeként - a historikus rengések alapján a dunakiliti térségre számolt várható intenzitás-érték és a tervezésnél figyelembe vett érték összehasonlítása mutatja. A szokásos biztonsági szinten számításaink szerint ez 9.0-es fokozatú az MSK skálán, míg a tervezés során - minden szakszerűséget mellőzve - a 6.0 MCS értéket használták A földgátak stabilitása A kutatási hiányosságokból fakadó tervezési bizonytalanságok sorában hangsúlyos probléma a földgátak méretezésének kérdésköre. Geológiai-geofizikai kockázatok ziókban nem érdemi távolság. A gát így- szlovák szakvélemény szerint - egy földtani értelemben fiatal törésvonal térségében épült. Földtani szempontból tehát a területre vonatkozó ismeretek hiánya jelentette és jelenti a legnagyobb kockázatot, hiszen számos elökészitő és tervezési feladat- például a környezeti hatásvizsgálat vagy a műszaki tervezés - csak a hatásterület geológiai-geofizikai ismertsége birtokában vezethet megalapozott eredményhez. Tektonikai problémák A bősi vízlépcső hatásterületén a mélyszerkezet legfontosabb eleme a Rába-vonal, az Alpok és a magyar középhegység vastag üledékkel fedett határa. Helyzete mindmáig bizonytalan, ráadásul szlovák területen gyakorlatilag feltáratlan. Szeizmikus szelvényekben takaróhatárként és meredek törésként egyaránt értelmezik. A Rába-vo-A dunakiliti tározó töltésrendszerének magyar szakaszán az 1991-es évben végzett alkalmazott geofizikai méréseink- a horizontális ellenállásszelvények- egyik lényeges infprmációja, hogy több helyen olyan nagy ellenállású, kavicsos mederszerkezeteket mutattunk ki a töltések alatt, amelyekhez hasonlóak más folyónál gátszakadás és ezt követő árvizek kiindulópontjai voltak A töltéskoronán a vízzáró mag fölött telepített elektromágneses szelvények a beépített vízzáró mag jelentős inhomogenitására, helyenkénti kivékonyodására utalnak. A töltésrendszer egyes szakaszainak állékonysága a 100 éves tervezett élettartam alatt várható földrengések hatására nem tekinthető biztosítottnak. Hasonlóan veszélyeztetett a 7 méternél magasabb töltések helyzeti állékonysága, az elcsúszással (Baranyai Lajos felvétele) nal ÉK-en Szlovákia területére fut ki, s továbbkövetése két változatban lehetséges. Az egyikben a Rába-vonal egyenesen folytatódik tovább ÉK felé, ez azonban csak egy formális rajzi megoldás. A hegységek választóvonalaként történő értelmezése szerint viszont a vele jelentős szöget bezáró ógyallai-diósjenöi vonalban kellene folytatódnia. Szerkezeti vizsgálatok (szerkezetkutató fúrások) a fiatal üledékekben nem voltak, a nagyszámú űrfelvétel-kiértékelési változat nem ad lehetőséget egységes és meggyőző kép kialakítására. A neogén medenceüledékek szerkezetében - egyedi szeizmikus szelvények értelmezésével - lisztrikus és egyéb vetők mutathatók ki. A szerkezeti kép nem világos A szeizmológiai kockázat problémája Külön problémakört alkotnak a BNV területének szeizmológiai kérdései. A közös szembeni biztonság nem kielégítő mértéke okán. A töltés fel- és alépítménye közötti kontaktfelületen számolni lehet a folyósodás jelenségével is, ott, ahol a töltés szemszerkezetében 50 százaléknál nagyobb mennyiségben fordul elő 2 mm-nél kisebb szemcseátmérő. A tározó megbízhatóságára irányuló vizsgálatok egyértelműen igazolják, hogy a dunakiliti tározót övező töltések biztonsági és megbízhatósági jellemzői nincsenek összehangolva a nemzetközi előírások követelményeivel A tervezés során számításba vett kockázati szint ugyanis csak a lakó- és középületekre vonatkozik, ahol környezeti hatásokkal nem kell számolni A ki nem elégített biztonsági, veszélyeztetettségi és minőségi követelmények a töltésrendszert alkalmatlanná teszik rendeltetésének betöltésére az előirt biztonsági szinten. Budapest, 1992. április Hajósy Adrienne geofizikus ELTE Geofizikai Tanszék Tóth László geofizikus MTA Szeizmológiai Obszervatórium I