Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-12 / 110. szám
Szabad ÚJSÁG 1992. május 12. Kassán járt a Külföldi Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke Cserkészet és nagyvilág „A külföldi magyar cserkészet az elmúlt két évben is igyekezett négy világrész magyar ifjúsága szolgálatában helytállni. Idősebbjei boldogan tekintenek az ifjú vezetői gárdára, melynek tagjai szinte kivétel nélkül külföldön születtek, nevelődtek és a mai önző társadalomban, árral szemben is, vállalják a magasabb eszmények: Isten, haza, embertársak és a magyarság szolgálatát. (...) Számadataink szerint 1990 végén a világ 12 országában - Ausztria, Németország, Svájc, Franciaország, Belgium, Svédország, Argentína, Brazília, az USA, Venezuela, Kanada és Ausztrália területén - 81 csapat működött 12 körzetben, illetve az őket összefogó öt kerületben. További hét ország területén, öszszesen húszban élnek magyar cserkésztisztek a világ különböző pontjain. Van, aki Japánban működik, van, aki az afrikai Rhodéziában vezet cserkészeket. Létszámuk: igazolt cserkésztiszteké 872, öregcserkészeké 634, fiú- és leánycserkészeké 3396, időseké, nem aktív nyugdíjasoké 147, összesen 5019 fő. Csapataink személyi összetétele és az abban jelentkező változások külön tanulmányt érdemelnének. Kezdetben a DP-gyerekek (a második világháború menekültjei) dominálták cserkészetünket. Ezt az 56-osok hegemóniája követte. Manapság az utódállamokból érkezők adják az alapszínt.“ (Részlet Bodnár Gábor ügyvezető elnöki jelentéséből) Újra itthon Bodnár Sándor, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke tiszteletére a kassai cserkészek rendkívüli körzeti gyűlést tartottak, amelyen felkérték, számoljon be a magyar cserkészet helyzetéről, sajátosságairól, történetéről. Nála aligha lehetett volna avatottabb ismertetője a tárgykörnek, hiszen 46 éve irányítja a nyugati magyar cserkészet életét. Rövid kassai tartózkodását használtam fel arra, hogy elbeszélgessek vele a megőrzött kassai Széchenyi cserkészcsapat zászlaja alatt.- 1988-ban voltam először otthon. 44 év után! Azóta minden évben legalább kétszer jövök.- Gondolom, nem volt sok ideje körülnézni nálunk.- Sajnos, nem.- Mégis, milyen benyomásokat szerzett?- Örömmel jöttem. Annyi időm volt, hogy megnézzem a várost. Elég időm volt megismerni annak idején, hiszen itt katonáskodtam. Amikor most megérkeztünk és a Schalkház Szálló helyén láttam azt a „nagyon szép“ épületet, elbizonytalanodtam. A vasút arra van? Igen. Szóval, átalakult a városkép, teljesen másképp festenek a kontúrok. Ez mindenütt Így van. Szülővárosomban, Miskolcon is. El is panaszoltam, hogy Miskolc városát kezdem nem szeretni, mert a házat, amelyben születtem, lebontották. Ahol éltem, azt is.- Önök annak ellenére, hogy külföldön működtek, bázisuk szűk volt, mert az emigrációra építhettek csupán. Mégis nagy előnyben vannak, mivel ezt a munkát folyamatosan vállalták. így tehát nekünk segítséget tudnak nyújtani. Miben tudnak segíteni az itteni cserkészeknek?- Első nagy lépés volt, hogy 1988- ban itthon jártam. Arról tárgyaltunk, hogy könyveket adunk ki. Akkor még Kádár-, ill. Grósz-világ volt. Teljes mértékben a kommunizmus szisztémája működött. Ebben az időben határoztuk el, hogy 30 000 cserkészkönyv jelenjék meg, kerüljön az ifjúság kezébe, és beindítottuk a mozgalmat. Akkor még ez nem volt olyan egyszerű, mert lektorokat kellett keríteni. A könyv hátán az állt, hogy ezzel a Népköztársaság ugyan nem ért egyet, de hát ilyen is van, bemutatjuk. Ez volt a nihil obstat és utána, egy fél év múlva már mindez megszűnt. Azután gondoltunk arra, hogy nemcsak könyvekkel, ismertetéssel, hanem vezetőképzéssel is beszállunk. Az idén a negyedik olyan tisztképző tábori tartjuk, ahol nagyon alapos képzést adunk az arra jelentkező tisztjelölteknek és a csapatok vezetőinek. Tehát itt a segítség: a könyvek és a képzés. A szellemi alap megteremtése. Sőt, az idén ezt még fokozzuk is, nemcsak vezetőket képzünk, hanem a vezetők vezetőjének a képzésére is gondolunk. Minden környező országból és Magyarországról két, esetleg három embert hívunk meg, aki előad e táborban. Itt most saját lábra kell állni. Az anyagiakkal ott állunk mögöttük, de sokkal hasznosabb és értelmesebb, ha a helyiek saját gondjaikhoz szabják munkájuk menetét. Százezer dollár a Kárpát-medencébe „De nemcsak négy évtized alatt gyűjtött szellemi kincseinket, s húsz országban szerzett tapasztalatainkat adtuk át készséggel a most induló magyar cserkészkezdeményezéseknek. Az idei tisztképzésre előirányzott kiadásokat is beleszámítva, több mint 100 000 dollárt vetettünk be a Kárpátmedencében működő testvérszövetségek segítésére. Ilyen hatalmas öszszeget csak mások segítségével teremthettünk elő. Hála és köszönet illeti a külföldi magyar társadalmat. A Kárpát-medence magyar ifjúságát csak az ő bőkezű és példás áldozatvállalásukkal segíthettük.“ (B. G. elnöki jelentéséből)- Önök a világcserkészettel is jó kapcsolatokat tartanak fenn. Gondolom, e kapcsolatteremtésben segíteni tudnak, hogy bekerüljünk a világcserkészet vérkeringésébe.- Sajnos, nem. Nem vagyunk tagjai. Nem lehetünk tagjai, mert a szervezeteket országonként veszik föl. Mi külföldön élünk. Csak úgy lehetnénk tagja, ha beolvadnánk az amerikai vagy az argentin, netán a venezuelai cserkészetbe, s ezt mi nem akarjuk. Köszönjük szépen, ebből mi nem kérünk... De - horribile dictu - húsz éven keresztül, ’89-ig, dr. Nagy László volt a világcserkészet főnöke. Ennyivel is könnyebb volt. Nem számított, tagok vagyunk, vagy sem, hiszen saját emberünk állt a világszervezet élén. Most már azonban egy országból több szövetséget is fölvehetnek. Németországban négy szervezet van: vallásos, nem vallásos, katolikus és protestáns. Van ország, ahol öt is van. Csehszlovákiában legyen szlovák, cseh és magyar szövetség, egyenlő társszervezetként, egy cserkészúnióban. Ezt így kell Romániában is megoldani. Enélkül nem lehetnek igazából tagjai a világszövetségnek. Csak a beszélgetés után értettem meg a célzást, amikor beleolvastam a már többször idézett jelentésbe: „Ezzel párhuzamosan román cserkészek kapcsolatot kerestek Genffel. A Károly király által 1936-ban feloszlatott cserkészetet szeretnék mielőbb visszaállítani. A világcserkészet kiküldte megfigyelőjét. Sajnos, úgy tűnik, magyar cserkészek ez esetben sem remélhetnek jót a cserkészet világközpontjától. A küldött Spanyolországból érkezett és igyekezett a magyarokat meggyőzni: Románia nemzeti állam, miért kellene ide külön magyar cserkészet. Spanyolországban is vannak baszkok, katalánok, gallegók, akik mind spanyol cserkészek. „Kemény beszéd“ ez a nyugatról várva-várt vendégtől, amikor a baszkok és katalánok akcióiról naponta olvasunk az újságokban. Jó lenne hinni: ami történt nem több, mint egyéni vakság. Reméljük, a Világiroda nem engedi meg a kérdés szőnyeg alá seprését. Amikor Erdély minden jelentősebb városában van már magyar cserkészet. Kegyetlen lenne, ha a nemzetközi iroda őket is cserbenhagyná, útszélre dobná, mint a menekülteket - észt, lett, litván, lengyel, ukrán és magyar cserkészeket - a háború után. „Ti nem vagytok testvéreink, vándoroljatok ki és olvadjatok be“ - mondották.- Miben látja a gondolkodásbeli, mentalitásbeli gondokat, amelyek felmerülhetnek a nyugati és a „keleti" cserkészek között?- Erről sokat beszéltünk. A cserkészet csak arra vállalkozik, hogy akik megértették a követelményeket, illetve a kívánalmakat, vállalják. Én nem fogadom el azt, hogy mert úttörő volt, mert ilyen vagy olyan volt, nem lehet cserkész. A cserkészet azelőtt sem volt mindenkié. Azon a Magyarországon élt akkor 11 millió ember és közülük csak 80 000 volt a cserkész. Ártalmas lenne, ha mindenki az lenne. Félek kimondani, hogy elit mozgalomról van szó. Mi nem manipulálni akarunk, csak öntudatosan és határozottan fölvállalni a feladatot. Vezető és cserkész egyaránt. Önkéntességre van szükség.- Bizakodóan nézi helyzetünket?- Igen. Az összes utódállamban járva és figyelve az eseményeket, ma a szlovákiai magyar cserkészetet tartom a legvirulensebbnek az összes magyarok lakta országé közül. Ezt örömmel halljuk! Köszönöm a beszélgetést. BALASSA ZOLTÁN Városszépítés és a „nyugati sokk“ hogy valódi és igaz történelmet taníthassunk" Bizonyára a kedves olvasók közül is sokan átélték a „nyugati sokkot“: ahogy megnyíltak a határok, mindenki igyekezett legalább Bécsbe átruccanni, de (ha pénztárcája engedte) még tovább is. Az újsütetű világjárókat aztán itthon nyomban a kíváncsiskodók hada vette körül: „Na, mesélj!“ Az esetek háromnegyedében az illető így kezdte a mondókáját: „Azt nem lehet elmondani..Aztán megpróbálják mégis, akadozva, döcögve, de többnyire nem sikerül. Egy-egy ilyen nyugati út után döbben rá csak az ember, mekkora a szakadék Európa keleti és nyugati fele között. Egyébként nem is kell olyan messzire menni: gondoljunk csak a takaros dél-csehországi kisvárosokra, a hangulatos, macskakővel kirakott főterekre, amelyeken többnyire szobor, szökőkút áll. A mi városaink ezekhez viszonyítva... hát, hm. Az utóbbi időben némileg változott a helyzet. Az emberek egyre több időt és fáradságot szánnak környezetük szépítésére csinosítására, főleg a kerttulajdonosok. És a nem-kerttulajdonosok? Akik kockaházakban, lakótelepek paneljai között élnek? A megszállottabbja fölásózza a lakótömb előtti puszta földdarabot, fenyőket vagy virágokat telepít. Ahhoz azonban, hogy egy településnek sajátos hangulata, mindegyik mástól eltérő légköre legyen, átfogó kezdeményezésre van szükség, olyan szervezet létrehozására, amely a települések arculatának alakításával, régi épületek megmentésével, műemlékvédelemmel foglalkozna. Királyhelmecen járva futottam össze BRÖSZTH GYULÁ-val, aki, mint megtudtam, a Sátoraljaújhelyi Városépítő Egyesület alapító tagjainak egyike és megkértem, mondjon néhány szót az egyesület működéséről:- A Sátoraljaújhelyi Városépítő Egyesület 1991-ben kezdte meg a Rákóczi-emlékhelyek felkutatását. Tavaly a Rákóczi-házra helyeztünk emléktáblát, a Kazinczy utca 25. szám alatt.- Milyen kapcsolataik vannak a határnak ezen az oldalán dolgozó intézményekkel, illetve társulásokkal?- Jók a kapcsolataink Borsi községgel a Rákóczi Társaság révén, amelynek jónéhányan tagjai vagyunk Sátoraljaújhelyről, és Királyhelmeccel is. Ez utóbbi kapcsolat először a szakmunkásképző intézeteink barátságával kezdődött, most már a két város polgármesteri hivatala között is egyre gyakoribb az információcsere. Társulásunk egyébként politikamentes. Természetesen bárki a tagja lehet. Főleg műemlékekkel, történelmi nevezetességekkel, városvédelemmel és városszépítéssel foglalkozunk.- A város területén kívül is tevékenykednek?- Nem, csak Sátoraljaújhelyen dolgozunk, de tagjai vagyunk egy országos szövetségnek, amely hasonló társulásokat tömörít. A szövetségnek lapja is van, az Értékmentő, amely a tagok tájékoztatását és az információcserét szolgálja.- Hány ilyen egyesület működik Magyarországon ?- Közel négyszáz. Most már nemcsak a kisebb-nagyobb városokban, hanem a falvakban is. Itt, Királyhelmecen is megkért a polgármester, segítsünk a városvédő egyesület megalakításában. Olyan emberek, lokálpatrióták lesznek a tagjai, akik szívükön viselik városuk emlékeinek megőrzését, a városszépítést. Úgy gondolom, ez a kapcsolat mindkét fél javát szolgálja. Elősegíti a történelmi emlékek, az igazi történelem megismerését és azt is, hogy az iskolákban valódi és igaz történelmet taníthassunk.- Köszönöm a beszélgetést. TÓTH FERENC (Illusztrációs felvételünk a pozsonyi cserkészavatáson készült.)
