Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)

1992-05-11 / 109. szám

1992. május 11. 5 Szabad ÚJSÁG Vágtornócon ismét szövetkezetei akarnak Jelenleg: válasz(ok)ra várva... Hétköznapjaink forgatagában bizony gyakran kényszerülünk gyors és határozott lépésekre, ne­hogy esetleg másnap már bánjuk, miért is fontolgattunk oly hosszú ideig. Lehet, hogy Vágtornócon egy kissé későn kaptak észbe azok, akik úgy vélekedtek: újfent vissza kellene állítani, mintegy „feltámasztani“ a földműves-szö­­vetkezetet. Ki tudja, ki tudhatja ezt mostanság? Egy valami azonban bizonyos. Mégpedig az, hogy az ottani állami gazdaság is bekerül a privatizálás második hullámába. És az idő múlik... így, összetömörítve keveset érthet az egészből az olvasó. Lás­suk tehát az előzményeket, a részleteket és az összefüggése­ket. Mindezeket Kupka István tárja elénk, aki a földműves-szö­­vetkezetet újjászervezni áhítók ál­tal létrehozott szervezőbizottság vezetője. Földműves-szövetkezet - 1977 végéig-Járási, sőt mi több, kerületi viszonylatban is egy jól működő szövetkezet volt itt Vágtornócon. Ezerkilencszázötventől egészen addig, amíg „kényszerházasság­ra“ nem léptünk a helyi állami gazdasággal. Vagyis: 1977. de­cember 31-ig. A felsőbb szervek természetszerűleg azzal indokol­ták meg döntésüket, hogy szövet­kezetünk rosszul gazdálkodott, eredményei nem feleltek meg az elvárásoknak, a járásban a lema­­radozók táborát „bővítette“. Az ilyen jellegű káderezés persze egyáltalán nem felelt meg a való­ságnak, de hát semmit sem tehet­tünk ellene. A központi nyomás mindennél erősebb volt. Pedig ma is jól emlékszem, hogy voltak évek, amikor igazán kiválóan ment a szövetkezetnek. Nem volt ritkaság például a hétezer koro­nás havi kereset sem... És az akkoriban valóban óriási pénz volt... Szóval társultunk az állami gaz­dasággal. Bevittünk 680 hektár földterületet - mert egyébként a vágtornóci szövetkezet nem tar­tozott a hatalmas mezőgazdasági üzemek sorába míg az állami gazdaság a társulást megelőzően 3700 hektárral rendelkezett. Csakhogy a további mutatók már egyértelműen az akkori szövetke­zet oldalára billentették a mérleg nyelvét. Aktívumunk 77 ezer 533 korona volt egy hektár területre, az állami gazdaságé mindössze 28 ezer 511. Nyereségünk - szin­tén egy hektárra értelmezve - 5 ezer 195 korona, ezzel szem­ben az állami gazdaságé csupán 1728 korona. Egy szó mint száz: az egyesüléskor a szövetkezet 54 millió korona értéket vitt be az állami gazdaságba. És most na­gyon úgy néz'ki, hogy több ember vagyona elvész. Hogy csak egy példát hozzak fel, konkrétan a sa­ját esetemet. Feleségemnek az édesapja után most 12 hektár jár. A földterületen kívül apósom be­szolgáltatott két lovat, három te­henet, egy-egy üszőt, illetve anya­disznót, valamint négy süldőt. Durván számítva ma mindez vagy 220 ezer korona értékű. S hányán vannak, akinek legalább ennyi pénzük van a „közösben!“ 1992. március 28. - Indul az újraszervezés Az egykori földműves-szövet­kezet „feltámasztásának“ a gon­dolata természetesen már régeb­ben foglalkoztat több vágtornócit. De a fent említett napon már konkrét léjtóseket is tettek az új­jáélesztés érdekében. A szerve­zőbizottság tagjai felkeresték a földtulajdonosokat (vagy azok utódait), akik többnyire volt szö­vetkezeti tagok - és aláírásokat gyűjtöttek, a szövetkezet újbóli beindítását támogatandó.-Vagy hetven aláírást szed­tünk össze. Az egykori földtulajdo­nosok szinte valamennyien támo­gatják a szövetkezet felújítását. Hát hogy is ne?! Hiszen saját vagyonukról van szó, amelyhez joguk van! Mert ha a földjeik benn­maradnak az állami gazdaság­ban, tudják, a privatizálás során elvésznek. Az aláírásgyűjtést kö­vetően Galántán volt egy komo­lyabb összejövetel, ahol informál­tak bennünket a helyzet alakulá­sáról. Már akkor sem bíztattak különösképpen. Jómagam sze­mélyesen is beszéltem Krsek me­zőgazdasági miniszterrel, aki szintén eléggé pesszimista hang­nemben nyilatkozott igyekeze­tünkről. Pozsonyban ismételten tárgyalásokat folytattunk, legiszla­­tív vonatkozásban is - sajnos, eredménytelenül. Ezt követően le­velet intéztünk mind a szövetségi kormányhoz, mind pedig a Szö­vetségi Gyűléshez. A szlovák par­lamentet kihagytuk a játékból, mi­vel az elvetette azt a javaslatot, hogy a valamikor az állami gazda­ságokhoz csatolt szövetkezetek most visszakérhetik földterületei­ket - és az egyéb leltárt - a gaz­daságoktól. Csakhogy a levéllel- és még néhány intézkedéssel- talán elkéstünk egy kicsit. Ko­rábban kellett volna eszmélnünk, akkor most már számos probléma meg lehetne oldva. Egyébként áp­rilis 17-ei keitezésűek az általunk írt levelek - s most a válasz(ok)ra várunk. Sajnos, a szövetségi par­lament már befejezte munkáját... S ha mégis megalakulna a szövetkezet...-Terveink, elképzeléseink ter­mészetesen vannak. Persze, semmi esetre sem akarjuk alapul, példaként venni a szocialista szö­vetkezeteket. Másképpen képzel­jük el a termelést és a gazdálko­dást. Lenne vagy 450-500 hektár­nyi földterületünk, állatunk (első­sorban is szarvasmarhánk) csak annyi, hogy saját szükségletre biztosítani tudjuk a jó minőségű istállótrágyát. Mert az a valódi alapja a földnek. A 2-3 évenkénti alapos trágyázás... Minden bi­zonnyal előnyben részesítenénk a kacsatenyésztést, mivel annak már hagyományai vannak a köz­ségben. Sok pénzt hozhatna a konyhára a melléküzemági ter­melés is. S talán beindítanánk az intenzív kertészkedést... De hát egyelőre csakis feltételes módban beszélhetünk... Mi csakis a volt szövetkezet vagyonát akarjuk vissza. Semmi egyebet. Azt, amit 1978-ban be­vittünk az állami gazdaságba. Ami hasznot hoztunk a gazdaságnak ezerkilencszázhetvennyolctól, ab­ból nem kérünk. Csakis a sajátun­kat. Mert az jogunkban áll! SUSLA BÉLA Élelmiszer-piaci harcok Akik a világot (meg)etetik Az európi élelmiszer-piac évenként több mint 700 milliárd dollárnyi forgal­mat bonyolít le. Az általános pozíció­harcban a nagyok közt a legagresszí­­vabbnak a Nestlé mellett az angol­­-holland Unilever és az amerikai Phi­lip Morris bizonyult. Az utóbbi a do­hányról átszállt az élelmiszerpiacra is: a svájci Jacobs Suchard csokoládé- és kávétermékek érdekeltségét vette meg. A 3,8 milliárdos vásárlással a ne­gyedik legnagyobb élelmiszer-ipari cég lett a nyugat-európai piacon. A Philip Morris nem az egyetlen érdek­lődő az Óceánon túlról. A Pepsi Co., a Sara Lee és a Campbells Soup szintén szívesen „átugrana“ Euró­pába. Mi az oka a versenyfutásnak? A legnagyobbak is csak viszonylag szűk termékskálával tudnak verseny­ben maradni. Azzal a néhány márká­val viszont ott kell lenniük Nyugat- Európában minden fontosabb piacon, hogy a megfelelő profitot fel tudják mutatni. Az értékesítési csatornák feltöltése kevésbé költséges, ha helyi terme­lőegységtől származik az áru. A na­gyok diverzifikációs törekvése is sok­szor ilyen módon valósul meg. Ha megjelenik egy kis vagy közepes cég egy piacképes újítással, gyakran meg­éri az innovációval együtt a vállalatot is bekebelezni és tovább fejleszteni. Ennek ellenére az élelmiszer-ága­zatot nem fenyegeti a monopolizáció veszélye. A 20 legnagyobb cég jelen­leg csak 12 százalékos piaci részese­déssel rendelkezik. Ez részben a fú­zióellenes szabályozás miatt van így, részben abból a tényből adódik, hogy a piac keresleti szempontból rendkívül tagolt és nagyon gyorsan változik. Európa változatos nemzeti és helyi fogyasztási szokásai nem kedveznek a tömegtermelésnek. A Nestlé például 50 különböző Nescafé-fajtával van je­len a piacon, hogy minél inkább meg­felelhessen a fogyasztói elvárá­soknak. Persze vannak olyan részterületek, ahol jelentős kínálati koncentráció ala­kul ki egy oldalon. Az Unilever például az étkezési zsírok 60 százalékának a szállítója. A Kellog a zabpehely-üzlet felét tartja a markában. A csokoládé­­piacot pedig olyan jól ismert nevek uralják, mint a Marsh, a Nestlé, a Su­chard és az angol Cadbury. Ezzel szemben szinte senkinek sincs egyér­telműen vezető pozíciója a sajtok, a gyümölcslevek és a húsipari termé­kek területén. A fokozódó versenyben egyre fon­tosabb szerepet játszanak a forgalma­zók. Angliában, Hollandiában, Né­metországban és Franciaországban 1-2 nagy kiskereskedelmi vállalat tart­ja kezében a belföldi forgalom több, mint harmadát. Az elektronizáció terje­désével információs monopóliumuk is erősödött. A számítógépek segítségé­vel naprakész adataik vannak arról, melyik árucikkből mennyi fogy, és me­lyik árucikken mennyi profitot tudnak felmutatni. Egyre több az általuk for­galmazott olyan termék, amely nem nagy márkanév, hanem saját címkéjük alatt kerül a polcokra. Ezek rendsze­rint olcsóbbak és gyorsabban képesek alkalmazkodni a változó fogyasztói igényekhez. Hogy mi lesz a termelők versenyfu­tásának a vége, azt csak találgatni lehet. Ezt tette Mr. Malrejs, az Unilever egyik szakembere: „Két vállalattípus­nak van jövője. Az egyik a jól szerve­zett specializált kisvállalat, 1-2 ter­mékkel a nemzeti piacon. A másik a multinacionális. A közepes cégekre, amelyek több termékkel 2-3 ország­ban vannak jelen, nehéz idők várnak.“ (f-ö-) A Subalter társaság a me­zőgazdasági szövetke­zetek transzformációjá­hoz nyújt segítséget. A Hospo­­dárske noviny munkatársa Ján Vesely mérnököt, a társaság kép­viselőjét arról kérdezte, miként képzelik el a szövetkezetek jövő­jét, milyen programokat kínálnak ügyfeleiknek. A válaszokból kiderült, abból az elvből indulnak ki, hogy a szövet­kezeteknek - természetesen nem az eddigi formában - mindenkép­pen van jövőjük. Szövetkezete­inknek kétségtelen pozitívumai mellett volt egy alapvető hibájuk. Az elmúlt évek során ugyanis a szövetkezeti tagok hozzászok­tak ahhoz, hogy mindent felsőbb utasításra, pontosan meghatáro­zott állami tervek alapján végez­egy példát: a szövetkezetnek á nagykapacitású tehénistállóban egy liter tej előállítása átlagosan 6 koronába kerül, értékesíteni vi­szont csak 5,40-ért tudja. A szö­vetkezet ezt az istállót bérbe adja és a bérleti szerződésben kötelezi magát, hogy két éven keresztül 6,10-ért vagy még drágábban ve­szi meg a bérlőtől a tejet. A két év alatt a bérlőnek a nyereséget olyan technológiák vásárlásába kell fektetnie, amelyek a veszte­séges istállót nyereségessé te­szik. A szövetkezet tehát tulajdon­képpen pénzt kölcsönöz a bérlő­nek. A pénzt a nyereséges üze­mek, részlegek biztosítják, ame­lyeket a szövetkezet természete­sen szigorúbb feltételek mellett ad bérbe. Tételezzük fel, hogy egy ilyen üzem felépítése 2 millió ko-A transzformáció egy szaktanácsadó szemével A siker a tulajdonosokon múlik zenek. Napjainkban ez jól lemér­hető az egyes vezetők rugalmat­lanságán, akik ugyan jó szakem­berek, de rossz menedzserek, ke­reskedők. A Subalter által kínált program lényege az, hogy a szövetkeze­tekben felhalmozott alapeszkö­zökben lévő tőkét azonnal fel kell szabadítani és azt máshová kell befektetni. Bárhová, de semmi esetre sem újból az elsődleges termelésbe. Az alapeszközök pénzzé tétele azonban nem egy­szerű, hiszen a magángazdálko­dóknak nincs szükségük például nagykapacitású silótornyokra. Az is köztudott, hogy az alapeszkö­zök piaci értéke valódi értékük felét sem éri el. Esetenként pedig, például a szövetkezet szétesése­kor ilyen silótorony értéke nullára csökkenne. Ezért a társaság az alapeszközök hosszútávú bérbe­adását tartja járható útnak, azzal, hogy értékük fokozatos törleszté­se után a bérlő kizárólagos tulaj­donába kerülnek. Kérdéses viszont, hogy a bér­bevétel iránt lesz-e érdeklődés? Ján Vesely szerint minden azon múlik, hogy milyen feltételek mel­lett adja bérbe a szövetkezet eze­ket az alapeszközöket. Vegyünk rónába került, évente 1 millió ko­rona nyereséget hoz és a bérleti szerződés 10 évre szól. Ebben az esetben a bérlő évente 200 ezer koronájával törleszti a felépítési árat, továbbá az ár után 20 száza­lékos kamatot fizet. Mindemellett azt a bizonyos 1 millió korona nyereséget is be kell fizetnie. Ha több nyereséget produkál vagy csökkenti a költségeket, a plusz haszon az ő zsebébe vándorol. Ezzel a módszerrel 15 éven belül kétszeresére növelhető a szövetkezet alaptőkéje. Kérdé­ses azonban, hogy ezt mennyire tudatosítják a szövetkezeti tagok. Végeredményben mi is lesz a nyereséggel? Természetesen a tulajdonosi részvények értékét növeli, így elsősorban a tulajdo­nosok érdeke, hogy a szövetkezet jól működjön és ne jusson csőd­be. Nagyon fontos az is, hogy a földtulajdonosok, különösen azok, akik soha nem dolgoztak a szövetkezetben és nem vettek részt annak kiépítésében, hagyják továbbra is működni a szövetke­zetei és ne akarjanak vagyonré­szük után azonnal indokolatlanul nagy nyereséghez jutni. Ebben az esetben ugyanis valószínűleg ha­marosan súlyos pénzügyi nehéz­ségekkel kerülnek szembe. Nő a vegyes vállalatok jelentősége Az Oroszországi Föderációban már 1200 vegyes vállalat műkö­dik külföldi részvétellel, kétszer annyi, mint 1990-ben - írja az Izvesztyija. A külföldi partnerek eddig 1,9 milliárd devizarubelt fektettek be, hányaduk az alaptőkében nem haladja meg a 40 százalékot. E cégekben a foglalkoztatottak száma 1992 elején meghaladta a 135 ezret. Az orosz partnerek az ameri­kaiakkal 291, a németekkel 268, a finnekkel 151, az osztrákokkal 135, az olaszokkal 126, a britek­kel 125, a svájciakkal 95, a fran­ciákkal és a svédekkel 64-64, a japánokkal 63, a lengyelekkel 58, a bolgárokkal 54, a kanadai­akkal 45, a jugoszlávokkal 44 ve­gyes vállalatot hoztak létre. Ami a termelési volument illeti, az elmúlt évben 18,4 milliárd rubel értékű terméket állítottak elő, ami a korábbi évhez képest 2,7-sze­­res növekedést jelent. A termelés nagyrészt az ipar, az építőipar, a kereskedelem és a vendéglátói­par között oszlott meg. A kutatá­sokra és fejlesztésekre 1 milliárd rubel jutott. E cégek bonyolították le a teljes orosz export 1,4 százalékát. Kivi­telükben túlsúlyban voltak a szer­számgépek és alkatrészeik, a számítástechnikai berendezé­sek, a kőolaj, a műtrágya, a fa, a cipők, a halászati termékek. összkivitelüknek több mint 70 százaléka Japánba, Németor­szágba, Olaszországba, Ausztriá­ba, Finnországba, Hollandiába, Csehszlovákiába, Lengyelország­ba és Magyarországra irányult. Míg 1990-ben, amikor a ve­gyes vállalatok szerveződtek, és gyakorlatilag még nem termeltek, az import majdnem négyszerese volt az exportnak, addig 1991-ben a kivitel 2,2-szeresére nőtt, s a behozatal 90 százalékát fe­dezte. A vegyes vállalatok import­jának több mint 62 százaléka Né­metországból, Japánból, Dániá­ból, Ausztriából, az Egyesült Álla­mokból, Svájcból, Finnországból és Csehszlovákiából származott. A vegyes vállalatok kétszer ter­melékenyebbek az oroszoknál. Az export 25 százalékkal hatéko­nyabb, mint Oroszországban álta­lában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom