Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-30 / 126. szám
8 1992. május 30. Választások előtt Adalék egy majdani mérleghez Szabadság, demokrácia és pártok Az elmúlt több mint két esztendő sok ember számára a szabadsággal való találkozás első, valódi, személyes, meghatározó élménye volt. A „félelem nélküli élet”, a „vitához való jog” időszaka. ízlelgettük a szabadságot, tapasztaltuk korlátjait, veszélyeit, tanultunk benne és vele élni, tudatosítottuk (vagy sem) az ezzel járó felelősséget. Kerestük régen elveszett vagy annak vélt értékeinket, egy emberhez méltó élet társadalmi kereteit, feltételeit Próbáltuk újrafogalmazni a hatalomhoz, az államhoz, a többséghez való viszonyunkat. Kisebbségi sorsban, kétszeresen embert próbáló viszonyok között. Több mint két éve egy plurális társadalom, a parlamentáris demokrácia kialakításának célját fogadta el az ország lakosságának többsége. A többpártrendszert — évtizedek totalizmusát, egypártrendszerét követően. Egy olyan rendszert, melyben rendszeres időközönként a hatalomért versengő pártok választásokon kérik a polgárok bizalmát, szavazatait programjaiknak, jelöltjeiknek, s amennyiben a választások eredményei erre feljogosítják őket, vállalják a kormányzás felelősségét. Ám ha az általuk folytatott politika nem nyerte el a választópolgárok zömének tetszését, a legközelebbi választásokon önként lemondanak a hatalomról, tiszteletben tartva a többségi akaratot. A kormányon kívüli parlamenti pártok ptedig ellenzékként pótolhatatlan ellenőrző szerepet játszanak. Valahol ebben a körforgásban, a szabad választások eredményének önkéntes elfogadásában rejlik a demokrácia lényege. Ami, Churchill után szabadon, nem tökéletes, de ennél jobb rendszert az emberiség mindmáig nem talált ki. Ebben a rendszerben tehát pártok mérkőznek egymással a politikai hatalomért, az adott állam gazdasági, társadalmi alapkérdéseiben a döntés, a befolyásolás jogáért. Pártok fogalmazzák meg programjaikban a felvállalt érdekeket, tűznek ki célokat, adnak választási lehetőséget. Tán furcsán hangzik, de ebben a rendszerben a felkészült szakemberekkel megvalósítható demokratikus programmal rendelkező, az emberi jogok, a szabadságjogok tiszteletben tartását felvállaló pártok erősítése egyben a demokrácia erősítése is. Különösen fontos ezért a választásokon való részvétel és a demokráciát erősítő pártok támogatása egy olyan „fiatal” demokráciában, mint a szlovákiai, ahol a választások eredményeként olyan politikai erők is hatalomra juthatnak, melyek magát a kialakulófélben lévő rendszert, a demokráciát is veszélyeztethetik, a szabadságjogokat korlátozhatják, elvehetik. Itt különösen fontos a pártok „olvashatósága”, a képviselőjelöltek hitelessége, a programok megvalósíthatósága, az egyes pártok eddigi politizálásának ismerete. Most azonban nem erről az oldalról közelítjük meg a dolgokat. Kísérletet teszünk arra, hogy a rendelkezésünkre álló adatokból következtessünk az ország és a magyar kisebbség sorsának választások után várható alakulására, vállalva az ezzel járó veszélyeket és utaljunk néhány, a parlamentek kétéves munkája eredményeként helyzetünkben, jogállásunkban bekövetkezett változásra. A két évvel ezelőtti parlamenti választások eredményeként létrejött törvényhozó szervek legfontosabb feladata a gazdaság átalakítását biztosító törvények és az új alkotmány elfogadása volt. Ezt a feladatot csak részben sikerült teljesíteni; a gazdaság átalakítása megkezdődött, az államnak viszont nincs új alkotmánya, elsősorban a cseh—szlovák viszony rendezetlensége miatt. A nemzeti kisebbségek jogi helyzete sem rendeződött megnyugtatóan. Ez esetben mi az ország, a szlovákiai magyarság számára a választások tétje? Gazdasági reform és államjogi rendezés A választópolgárok két alapvető kérdésre adott válasz alapján választhatnak. Az egyik: a gazdasági reform folytatásának mikéntje, a másik: az államjogi elrendezés. A szlovákiai magyar választópolgárnak még van egy harmadik kérdése, mely sorrendben nála tán az első: az adott párt, mozgalom hogyan képviseli a kisebbség jogait, hogyan küzd szabadságáért, egyenlőségéért, önazonosságáért, önigazgatásáért, a kollektív bűnösség következményeinek felszámolásáért, környezete védelméért, az esélyegyenlőségért? Esélyek, esélyesek? A legutolsó közvélemény-kutatás eredményei szerint a cseh országrészekben a Václav Klaus vezette Polgári Demokrata Párt a legnépszerűbb, mely a következetes gazdasági reform és egy működőképes föderáció mellett áll ki. Szlovákiában, ahol a munkanélküliség arányát tekintve több mint kétszerese a csehországiénak, a Vladimír Meőiar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom van a népszerűségi lista élén, mely a gazdasági reformok fokozatosságát a szlovákiai specifikumokat, a szociális következményeket hangoztató, az állami befolyás növelésére irányuló gazdaságpolitikát hirdet, valamint Szlovákia szuverenitásának szükségességét, az állam konföderációs elrendezését, a Szlovák Köztársaság nemzetközi jogalanyiságának elérését. Ez egy ellentmondásos helyzet kialakulásának lehetőségét vetíti előre. Nehezen képzelhető el egy működőképes szövetségi parlament és egy döntésképes szövetségi kormány létrehozása két, egymástól teljesen eltérő gazdasági és államjogi modellt szem előtt tartó, ám az egyes országrészekben meghatározó politikai erő vezetésével. Hosszú távon ez önmagában is kettészakítaná az országot. Úgy tűnik, másak a vágyak, más a társadalom és másak az alapkérdésekre adott válaszok is a két országrészben. Az ellentmondásoknak azonban még távolról sincs végük. Az ország széthullásának realitásához egy adalék: a Szlovák Nemzeti Tanács, a szlovák parlament, 1992. május 7-ei ülésén a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló politikai nyilatkozat megszerezte a jelenlévő képviselők többségének támogatását. A nyilatkozat csak azért nem lett elfogadva, mert — furcsa mód — egy szuverenitáspárti képviselő javaslatára, minősített, 3/5- ös többséghez kötötték a jóváhagyást. (A 150 tagú parlament 139 jelenlévő képviselőjéből 73-an szavaztak a szuverenitási nyilatkozat mellett, 58-an ellene, 7-en tartózkodtak.) A közelmúltban a hazai magyar sajtó hasábjain többen vádolták a magyar koalíciót azzal, hogy Szlovákia önállóságára törekszik. A „vádlók” figyelmét valószínűleg elkerülte, hogy az elmúlt év folyamán az SZNT-ben négyszer be-Szabad ÚJSÁG tetjeszteni próbált alkotmányellenes szuverenitásnyilatkozat elfogadását a kormánykoalíció már csak az ellenzéki magyar koalíció támogatásával tudta megakadályozni. (Az utolsó ülésen már ez sem volt elég.) így az ilyen állítás egészen egyszerűen valótlan, vagy tudatos rágalom. Szuverenitásra várva? Vladimir Meäar Václav Havellel folytatott tárgyalásai során már felvázolta Szlovákia szuverenitás felé vezető útját. Meäar reményei szerint a választások után a szlovák parlamentben már minősített — tehát az alkotmány elfogadásához elegendő — többséggel bírnak majd a nemzeti és baloldali erők, így elfogadják a Szlovák Köztársaság szuverenitásáról szóló nyilatkozatot, ezt követően legkésőbb az év végéig az úgynevezett tiszta szlovák alkotmányt (saját köztársasági elnökkel, az önálló államiság minden jegyével, Szlovákia nemzetközi jogalanyiságát alapul véve). Ez jogilag az önálló Szlovák Köztársaság létrejöttét jelentené. Csupán ezt követően, a kész helyzetről kémék ki népszavazás útján a lakosság véleményét. Még egy ellentmondás: a közvélemény-kutatások szerint ma Szlovákia lakosságának többsége a közös állam megőrzése mellett voksolna, ám többségük egyidejűleg azokat a pártokat támogatná, amelyek nyíltan vagy burkoltan az önálló Szlovák Köztársaság létrehozását tűzték ki célul. A kisebbségi jogok képviseletét felvállaló néhány többségi (szlovák, illetve cseh) párt a szlovák nacionalizmus nyomása következtében ódzkodik a kisebbségi jogok melletti kiállástól, nem vállalja a koalíciót sem a kisebbségi pártokkal (az MPP esetében), ellentétben a két évvel ezelőtti állítással, miszerint csak nagy, többségi pártokon belül lehet és van értelme a kisebbségi politizálásnak. Ehhez immár a demokratikus többségi pártok sem ragaszkodnak, nem teszik kockára esetleges többségi szavazataikat. A fentiek alapján a két évvel ezelőtti helyzettel szemben nyilvánvaló, hogy sem a baloldali pártok (a kollektív bűnösség gazdasági következményeinek felszámolásánál, a nyelvtörvénynél tanúsított álláspontjuk), sem a szlovák kereszténydemokraták nem adtak kielégítő választ a harmadik kérdésre. A PDU és DP kezdeti viszonylagosan tisztességes alapállása a nacionalista tobzódás közepette erősen korlátozódott. Maradtak a kisebbségi mozgalmak és pártok, melyek számításba jöhetnek. Ezek két eltérő helyzetben politizáltak az elmúlt kétéves időszakban, egyesek a kormány tagjaként a hatalomban, mások ellenzékben, támogatva a kormány gazdasági átalakulásra és a demokratikus jogállam kialakítására tett lépéseit, de bírálva nemzetiségi politikáját. A két év parlamenti munkájából próbáljuk kiemelni azokat a momentumokat, törvényeket, amelyek alapvetően befolyásolták helyzetünket, jogállásunkat. Kisebbségek — kisebb jogok? A kisebbségi jogok szabályozása szempontjából alapvető a Tt. 23/1991. számú, az emberi jogokról és szabadságjogokról szóló alkotmánylevél, mely néhány egyéni jogot szabályoz. Ez az alkotmánytörvény, mely az emberi jogok és szabadságjogok szempontjából kétségtelenül jelentős, hatályon kívül helyzete a Tt. 144/68. sz., a nemeztiségek jogállásáról szóló alkotmánytörvényt, s ezzel a nemzeti kisebbségek államalkotó mivoltát szüntette meg, miközben hatályban hagyta az államra, Csehszlovákiára, mint a csehek és szlovákok nemzeti államára vonatkozó alkotmányos szabályozást. Tehát az állam így nem a polgárok állama, hanem a cseh és szlovák nemzet állama, vagyis kettős nemzetállam. A demokratikus társadalom kialakítása szempontjából a kisebbségek számára meghatározó az esélyegyenlőség biztosítása. A rehabilitációról, a kárpótlásról, valamint a földről szóló törvények esetében az ingatlan visszaigénylése szempontjából meghatározó időpontot, a kommunista hatalomátvétel időpontjában, 1948. február 25-ében jelölték meg. Ekkorra a magyar kisebbség zömét már megfosztották vagyonától. Az 1945 áprilisában és azt követően állampolgárságuktól, alapvető jogaiktól és vagyonuktól megfosztott, kollektív bűnösnek bélyegzett németek és magyarok, így évtizedek múltán ismét hátrányos helyzetbe kerültek nemzetiségük miatt. Törvények útján áttételesen megerősítették az őket ért kollektív bűnösség vádjának gazdasági következményeit, esélyegyenlőtlenséget teremtve számukra amúgy is előnytelen helyzetükben. A kollektív bűnösségnek nemcsak gazdasági, de erkölcsi, etikai vetülete is van. A Szlovák Nemzeti Tanács a kollektív bűnösség elvét szelektív módon, épp ezért elvtelenül alkalmazta. Előbb a szlovákiai zsidóságot, majd a kárpáti németséget követte meg üldöztetéséért. Mivel ebben az esetben morális elégtételről van szó csupán, a bocsánatkérésnél a szelektálás szempontjaként csak az adott kisebbségek immár csekély létszámát, valamint az anyaországaiktól várható gazdasági támogatás megszerzését lehet felfedezni, nem egy elvi politikát. A nemzeti kisebbségeket különösen érzékenyen érintette az akkor hatályos és a jelenlegi alkotmánnyal ellentétes diszkriminatív nyelvtörvény elfogadása a Szlovák Köztársaságban, mely nem biztosít jogokat a kisebbségek által lakott területeken sem a kisebbségi nyelvek hivatalos érintkezésben történő használatára. A törvény betartására alakult parlamenti bizottság olykor a nyelvrendőrség szerepét töltötte be. A törvény eredményeként—főleg azokban a községekben, ahol a kisebbségek kisebbségben vannak — eltűntek a kétnyelvű táblák, korlátozták, helyenként megtiltották az egyházi szertartások anyanyelven való végzését, nem engedélyezik a személynevek anyanyelvi formában történő anyakönyvezését, érvényes helyi népszavazások ellenére akadályokat gördítenek az erőszakosan átkeresztelt falu- és városnevek visszaállítására stb. A két év folyamán folytatódott a kisebbség településszerkezetét, környezetét romboló, az embereket szülőföldjük elhagyására késztető bősi vízerőmű építése, az előző rendszerből örökölt gigantomániás tervek szerint, figyelmen kívül hagyva a régió lakosságának véleményét, a polgármesterek tiltakozását. A sztálinizmust idéző bősi erőmű 58, többségében magyarok lakta települést veszélyeztet, egyoldalú befejezése a Duna mint határfolyó eltérítésével pedig nemzetközi konfliktus kialakulásának a veszélyét hordozza magában. A kétéves parlamenti munka eredményeiként elfogadott törvények az általános szabadságjogok, a gazdasági reform adta lehetőségeken túl a kettős nemzetállamban nem biztosította, hogy kisebbségiként egyenjogú és rangú polgárai legyünk az államnak; hogy gazdasági esélyegyenlőséggel vegyünk részt az átalakulásban és hogy az identitásunk szempontjából fontos kérdésekben (oktatás, kultúra, tömegtájékoztatás stb.) saját dolgainkról önmagunk döntsünk. A választási küszöbök szigora (5, 7, 10 %-os választási küszöb), a kisebbségek érdekeit figyelmen kívül hagyó választóküszöb veszélyezteti a sajátos politikai képviselet kialakulását. A tét: a képviseleti demokrácia Mekkora a tét ilyen viszonyok között a kisebbségi mozgalmak számára? Óriási! Amíg két évvel ezelőtt a több mint fél évszázados elhallgattatás után az Együttélés és az MKDM koalíciója önálló politikai szubjektumként jelent meg, most az ország kettészakadásának esélyét, a demokráciának a megkérdőjelezését sem kizáró helyzetben egy sorsdöntő jelentőségű parlamenti jelenlét biztosítása a meghatározó cél, hogy a jog eszközeivel, demokratikus módon küzdhessünk identitásunkért, jogainkért, autonóm létünkért. Kockázatos kísérlet egy előrejelzésre Amennyiben a választási előrejelzések valóra válnak, Szlovákiában nemzeti és baloldali beállítottságú parlamenti többség jön létre és alakít kormányt Az e csoportba tartozó pártok zöme teljes mértékben egyetért a kisebbségek hivatalos nyelvhasználatának teljes korlátozásával, valószínűleg az ún. maticás nyelvtörvény újratárgyalását és elfogadását támogatná. Félreérthetétlen utalásokkal jelezték, mi a szándékunk az amúgy is nehéz helyzetben lévő kisebbségi iskolaüggyel. A bősi erőmű arrogáns lobbyérdekeket nemzeti köntösbe csomagoló egyoldalú befejezési szándéka sem a helyzet megnyugvása és egy konszenzusos rendezés felé mutat. Az önállóságra, szuverentitásra törekvő erők saját szabadságuk, egyenlőségük, önrendelkezésük hangoztatása mellett megfosztanák Szlovákia lakosságának csaknem egyötödét alapvető emberi és kisebbségi jogaitól, szabadságukban, emberi méltóságukban sértenék, identitásuk felszámolására, erőszakos asszimilációjukra törekednének. Parlamenti többség birtokában, látszólag demokratikus úton, törvényekkel egy „tiszta szlovák nemzetállam” kialakítására törekednének, s ezzel az amúgyis veszélyeztetett térségben belső és külső konfliktusforrást teremtenének. Ez a felsorolás nem ijeszgetés, kedélyborzolás, csupáncsak kísérlet arra, hogy leírt, kinyilatkoztatott programokból és eddigi gyakorlati lépésekből levonja a következtetéseket. A nemzetek demokratikus önrendelkezéshez való jogát senki nem kérdőjelezheti meg, ugyanakkor senki sem kérdőjelezheti meg az önrendelkezés jogát mások, kisebb létszámú népcsoportok esetében sem. Annak érdekében, hogy ezeket a veszélyeket minimalizáljuk, vagy ottlétünkkel egyáltalán alkalmunk legyen alkotmányos tényezőként szót emelni — s ennek a két év tapasztalatai birtokában nagy jelentősége volt, ha látszólag nem a kellő hatásfokkal — el kell mennünk választani, hogy a lehető legtöbb magyar képviselőt juttattassunk a parlamentbe. kn
