Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-15 / 113. szám
4 1992. május 15. Szabad ÚJSÁG A fiúk a bányában dolgoz(ná)nak... Szénszünet tavasszal Gyorsan elterjedt a hír, hogy május negyedikétől a nagykürtösi Dolina szénbányában - igaz, egyelőre „csupán“ két hónapra - leállt, szünetel a termelés. A témával kapcsolatos írás első részét lapunk tegnapi számában olvashatták. II. rész Nem mind arany, ami fénylik Délután negyed kettő lehetett. Április valahányadika volt. A bányadombok fölé magasodó irodaházak főbejárata előtt megélénkült a forgalom. Szűk félóra leforgása alatt nyolc, zömmel férfiakkal tömött autóbusz gördült be a megállóba, s az autóparkolóban meg a poros bekötőutak mentén egyre több volt a személygépkocsi. Két óra előtt már több mint 60 jármű vesztegelt a völgykatlanban. Nofene, morfondíroztam magamban, ilyen jól megy a bányászoknak még ma is? Kocsival járnak munkába, közben meg sírnak, panaszkodnak, s alacsony fizetésről beszélnek? Hogy is van ez?- Régebben -, jegyezte meg a fák árnyékába húzódó VKA-66-09 forgalmi rendszámú piros Lada fiatal vezetője -, a bányászok sajátos kasztot alkottak Bányásznak lenni rangot jelentett. Valóban. - Bányász vagyok - kérkedtek izmaikkal a csillogó szemű legények és férfiak az ivók pultjainál ki több nálam? Mostanára (meg)fordult a világ kereke! S módosult a jelszó is.- Bányász vagyok - hangzik ma már az új változat, rettegek a jövőtől! Az úgyszintén ifjú Nóta József Ostraván tanulta ki a bányászmesterséget. A fiatal férfi 1979-ben családjával együtt Nagykürtösre költözött. Villanyszerelő a bányában.- Szeretem a munkámat - jelentette ki -, társaim és vezetőim szerint is értem a mesterségem. Ehhez értek igazán! Manapság azonban, úgy látom, megkopott a szakma értéke, becsülete. Ez idáig jól megéltünk a fizetésemből, most viszont már egyre nehezebben tudom eltartani a családomat, s a feleségemnek is munkát kellett keresnie. Sokfélét beszélnek, rebesgetnek az emberek. Egyesek újabb elbocsátásokról suttognak, mások még ennél is vészjóslóbb híreket terjesztenek... A Fülekről származó fiatalember igyekszik bebiztosítani magát, családja számára pedig a megélhetést: szabadidejében tanul, képezi magát, de már nem akar izomszaggató munkát végezni. Masszörképzö tanfolyamra jár, így reméli, ha végül elbocsátják, vagy bezár a bánya, nem marad hoppon, mert „szakma" lesz a kezében. Ezen kívül ért a famegmunkáláshoz, meg vesszőkosárfonáshoz is. Mostanában gyakran fáj a dereka, a nehéz munka következtében megkoptak az Ízületei. Pihenésre viszont nem gondolhat, mert meg is kell élni valamiből! A tömött bajszú roma családapa fél a jövőtől. A vezetőket is „káderezze“! Egy szürke, kopott Dáciából öten kászálódnak elő.- Jó ideig egyedül jártam a kocsival- adja tudtomra a „szocialista pléhcsoda" középkorú tulajdonosa-, most viszont már a környékbeli társakkal együtt. Inkább összeadjuk a benzin árát, hogy ne kelljen naponta majd négy órát autóbusszal utazni. Ne higgyem azért azt, mutatott körbe, hogy a parkoló autók mindegyikében bányászok jöttek. Legalább a fele a hivatalnokoké!-A vezetőinket is „káderezze“- mondta egyik társa ók még manapság is többnyire egyedül jönnekmennek autóikkal. Nekik továbbra is jól megy, ilyen „fényűzést" is megengedhetnek maguknak... Jozef Striezenec, a „régi igazgató", bevallása szerint, nem riadna vissza a szénfejtéstől sem, hisz 14 éves korától hosszú időn át bányász volt. Végigjárta a „szamárlétra" minden fokát, míg eljutott a legmagasab posztra. Onnan aztán gyorsan távoznia kellett. Pedig a bányászok javaslatára foglalta el 1991. március 11 -én az igazgatói széket.-Társadalmunk „terméke" vagyok - állítja magáról -, a rendszer nevelt, és egyben szigorúan ellenőrizte minden lépésemet. Tény, hogy munkásór voltam, ám soha senkinek nem ártottam. Szerinte a bányaipart is meg kellene reformálni. A mennyiségi termelés helyett a minőségi munkára kellene helyezni á fő hangsúlyt, s akkor talán elindulhatnánk végre felfelé. Igor Cífer, megbízott igazgató azt állította, nem akar pályázni a kiírás során az igazgatói tisztségre. A bányászok viszont úgy tudják, hogy a számításba jövő jelöltek között az ö neve is szerepel.- Pünkösdi királyságom idejére nem dolgoztam ki semmiféle „világ-Ferencz József megváltó" válságtervet - bölcselkedett -, persze ez még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem veszem komolyan a rám bízott feladatot. Nem vágyom minden áron íróasztal mögé, nem ijedek meg a kétkezi munkától sem. Munkatársaim sorsát a szívemen viselem, számomra - talán fellengzősen hangzik, de igaz - egyetlen dolgozónk sorsa sem közömbös. Persze a mai nehéz gazdasági helyzetben nehéz, sót szinte lehetetlen mindenkinek a kedvében járni. Most talán még Mátyás királynak sem sikerülne teljes közmegelégedésre igazságot tennie. Jozef Striezenec hát örüljön hogy megszabadult az igazgatás terhétől? Vak bányásznak nem kell lámpás Az üzem, győzködtek az „igazgatók", igen is törődik a bányászok, a dolgozók egészségével. Az üzem koprovnicai rehabilitációs központja Szlovákia más tájairól is fogadja a bányászokat. Az intézmény szakemberei állítólag a kórtünetekböl akár két évre előre is jelezni tudják, kit, hova, milyen munkahelyre lehet beosztani. A csökkent munkaképességű dolgozók számára a vezetők állítólag igyekeznek megfelelő beosztást találni. Amint azonban azt a dolgozóktól hallottam, ez nem mindig sikerül! Újabban már egyre gyakrabban dézsmálják a bánya vagyonát. Csak az év első két hónapjában a tolvajok több mint félmillió korona kárt okoztak az üzemnek. A jól szervezett bandákat szinte lehetetlen tetten érni, lefülelni. A bánya 2 ezer 200 hektár területen fekszik, minden szellőzőhöz, kürtőhöz képtelenség őrt állítani... Más kérdés, hogy elvállalná-e egyáltalán valaki a hálátlan, s egyben veszélyes megbízatást? Evezzünk, néhány gondolat erejéig, más vizekre. Szóljunk például az importszénnel kapcsolatos problémáról. Félmegoldás a külföldről behozott szénre alapozni kohóiparunkat, vagy akár a hazai szénszükséglet biztosítását. Igaz, hogy ideig-óráig olcsón hozzájut(hat)nánk a külföldi fűtőanyaghoz, ám, ha az importtal párhuzamosan - bármire is hivatkozva - leépítjük a hazai széntermelést, kiszolgáltatottjaivá válnánk szállítóinknak, akik aztán kedvük szerint diktálhatnák az árakat. A bányák újraindítása pedig hoszszú időt venne igénybe. Jozef Striezenec és Igor Cífer egyaránt meglepődött a kéthónapos bányabezárás híre hallatán.- Kacsa az egész - szögezte le kategorikusan Igor Cifer nem is hallottam ilyesmit ez idáig. Igaz, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Együttérzek a munkásokkal, hisz nem látják tisztán, világosan a jövőjüket, megértem őket, ha félnek, sötétben pedig tudjuk jól, az ágreccsenés is puskadörrenésnek tűnhet...- Némi alapja azért mégis van a hírnek - vette át a szót Jozef Striezenec -, a valóságban ugyanis májusban egy időre tényleg leáll a termelés. Negyedikétől két hétig nem tud|uk elszállítani készleteinket, tehát „raktárra" termelünk. Ez idő alatt látnak hozzá a szén elszállítására szolgáló vasútvonal magyarországi, tizenegy néhány kilométeres szakaszán a megrongálódott sínpár felújításához. A következő 14 napban pedig, tehát a hónap végéig az üzem szabadságra küldi dolgozóit, de remélhetőleg június elején újra kezdhetik a munkát... Épülhetne „régióvasút“ A szenet Kürtösről kizárólag csak a Magyarország területén is átvezető vasútvonal igénybevételével lehet nagy mennyiségben elszállítani. Ez viszont eléggé drága megoldás. Tulajdonképpen kényszermegoldás. Talán lehetne hazai területen is pótolni a hiányzó vasútvonal-szakaszt, ám mindez rendkívül költséges vállalkozás volna. Igaz, az érintett régió összefogásával, s tőkeerős partnerek segítségével talán kivitelezhető lenne az egyelőre megoldhatatlannak tűnő feladat. A környéken megfelelő vasúthálózat híján jószerével kizárólag az országúton zajlik a személy- és a teherszállítás. Az utak zsúfoltak, a túlzott igénybevétel miatt gyorsan elhasználódnak. Javításukra nem jut pénz, időszakos toldozgatásuk viszont nem oldja meg a problémát. Az állás nélkül maradtak bizonyára örülnének az új munkalehetőségnek. A vasúthálózat kiépítésével nemcsak a szén, hanem a mezőgazdasági termények gyors elszállításának a gondja is megoldódna. Erre nagy szükség volna, mivel Kürtös és környéke elsősorban mezőgazdasági vidék. Sok külföldi nagyberuházó, vállalkozó épp a szükséges infrastruktúra, elsősorban is a korszerű úthálózat hiánya miatt mond le az Ipoly mentére tervezett befektetési szándékáról. A bánya vezetői április végén még nem tudták, a közeljövőben ki, mennyi szenet fog igényelni tőlük.- Az amúgy sem rózsás hangulatot még tovább fokozza a tény, hogy a szlovák kormány elodázta a bányák számára adandó állami támogatás megítélését - panaszolta a megbízott igazgató. Egyébként az is csupán részmegoldás volna, hisz korántsem oldódna meg végérvényesen a szénbányák és a szénbányászat ügye. A fennmaradáshoz szükséges dotáció ugyanis évről évre nagyobb összeget emésztene fel. Szeretnénk már végre tiszta vizet önteni a pohárba, tessék nekünk egyértelműen megmondani: kellünk-e vagy nem? Az üzem bezárásával családok jutnának szomorú helyzetbe. Dalibor Surkos mérnök sem igen tudná, mihez fogna ó, meg a famíliája. A fiatalember bányászcsalád ivadéka, apja, anyja és testvére egyaránt bányában dolgozott, vagy dolgozik ma is. Szegény Ferencz Jóska! Görcsi Gyula már jó ideje Kürtösön él. Nagyzellöból költözött a bányászvárosba, mozdonyvezető. A férfi elégedetlen a fizetésével, de a jelenlegi bányászmódot is nehezményezi.- Aki ki meri nyitni a száját és elégedetlenkedik - vallotta - megnézheti magát. A „haszontalanná" vált dolgozókat alig veszi emberszámba az üzem. Állításomat leginkább szegény volt szaktársam, Ferencz Jóska történetével tudom leginkább bizonyítani. Ferencz József 43 esztendős, nős, három gyermek édesapja, szintén nagykürtösi lakos, magyar állampolgár. Szilikózis következtében vált rokkantnyugdíjassá, ám a betegségét igazoló iratokat 20 hónapja sem tudta rendezni. Hiába megy fűhöz-fához, baját nem igen akarták az illetékesek orvosolni. A középkorú, zömök férfi Hevesben született, bányászcsaládból származik, az édesanyja és nagyanyja is a bánya alkalmazottja volt. A férfi az egercsehi bányaüzemben dolgozott, egy ideig megbecsülték, jól is keresett, ám egy alkalommal összekülönbözött a párttitkárral, s attól kezdve rájárt a rúd. Párttagjelölt létére templomban is örök hűséget esküdött szíve választottjának, ami főbenjáró bűnnek számított. Attól kezdve csőstül érte a baj. A felesége nem kapott munkát (persze a pártvezér aki a bányában „élethalál ura" volt, némi „ellenszolgáltatás“ fejében hajlandó lett volna jobb belátásra térni), öt visszaminősítették, kevésbé jövedelmező munkakörbe osztották, a beígért lakást sem kaphatta meg. Hiába no, az elvtársak mindenütt egyformán aljas módszerekkel dolgoztak! Az elkeseredett férfi Fülekről származó feleségével Szlovákiába költözött. Azóta szlovákul is megtanult. 1990-ben tudta meg, hogy szilikózisa van. Érdekes, hogy az üzemorvos pár héttel korábban nem észlelt semmilyen rendellenességet. A fiatalos családfő meghívott lakásukba, s elmesélte történetét. Szent meggyőződése, hogy 1990 április elején a bányaüzemben bennfenteseinek „sugallatára" nyilvánították egészségesnek. Ügyének intézése azóta is egyre húzódik... Hasonlóan, mint a kürtösi Dolina bánya problémáinak orvoslása... ZOLCZER LÁSZLÓ (A szerző felvételei) A párbeszéd elmaradt És Ön, miniszter úr? Gyülekeznek a nagy találkozóra. A már több héttel ezelőtt meghirdetett összejövetelre. Mert ha valakiknek van mit mondaniuk, nekik, mezőgazdasági dolgozóknak hatványozottan. Bőven van mit átrágniuk, megfontolniuk... Itt vannak Pozsonyban, Szlovákia valamennyi részéből. Árvából éppúgy, mint Kassa környékéről, Dunaszerdahelyről úgyszintén, de eljöttek Liptószentmiklósról és annak körzetéből is. Tényleg akad rengeteg vitatni- és megvitatni való. Sok a kérdés a közeljövőt illetően. De a múlttal kapcsolatosan - az eltelt utóbbi másfél-két évvel összefüggésben - is rengeteg a kérdőjel. Talán most, ezen a tanácskozáson néhány kiegyenesedik közülük... Mert aki ide érkezett, tudja, érzi, jelen pillanatban már sok mindenre késő. Ez a gyors elrobogott... S ki tudja, mikor érkezik a következő? Vajon időben jön-e? S milyen személyzettel? Vajon nem lesz-e tetemes a késés? Mert abban az esetben már nagyok, mit nagyok, óriásiak lesznek a gondok. Lesznek? Dehogy lesznek! Módfelett komolyak már manapság is! Ilyen feltételek közepette, ilyen lelkiállapotban érkeztek Pozsonyba a szövetkezet képviselői. Tudták, hogy nem itt, ezen a fórumon várható az orvoslás, nem itt születik meg a nagy megoldás... S hogy a választásokig nem nagyon lesz gyógyír a kínokra... Mégis eljöttek. Rengeteget utazva, egyéb problémák halmazát bővítve ezáltal (is). Egyrészt, hogy hallják a felettesek okfejtéseit, másrészt pedig azért, hogy saját maguk is hangot adjanak véleményüknek ... De önre, Krsek úr, hiába vártak az egybegyűltek. Távolmaradt egy jelentős, egész Szlovákiát megmozgató összejövetelről. Természetesen belátjuk, hogy miniszter úr tennivalói halmozódnak. Csakhogy közelmúltbeli pozsonyi (nem)lépésével is igencsak azt az érzést kelti a tömegekben: nem tetszik komolyan venni, hogy a végállomás előtt azért van néhány megálló... SUSLA BÉLA
