Szabad Újság, 1992. május (2. évfolyam, 103-126. szám)
1992-05-14 / 112. szám
1992. május 14. 7 Szabad ÚJSÁG Hetven éve tartó kedvtelés „Mesterség ám ez a javából...” legalább annyit tegyen meg, hogy elhozza. — Ahogyan így elnézem — és hallgatom —, az egészsége minden bizonnyal jól szolgál... — Hál’ Istennek, különösebb problémáim nincsenek. A mai napig nem kell szemüveg, még olvasáshoz sem. Mert nagyon szeretek ám olvasni. A napilapokat mindig rendszeresen átböngészem, de szívesen fellapozom a különböző hetilapokat és magazinokat is. Érdekel az élet zajlása, igyekszem figyelemmel kísérni mind a hazai, mind pedig a külföldön zajló eseményeket is. Egy időben azonban komoly problémáim voltak a gyomrommal. Gyomorszáj-szűkülésem volt, s 1978-ban négyszer is operáltak. Különben a mai napig visszamaradt ez a betegségem, de már távolról sem annyira vészes, mint akkoriban volt. Igaz, mindig is nagyon vigyázok arra, A napsugarak csak elvétve bújnak elő a gomolygó fellegek mögül, ennek ellenére — május elejéhez képest — elég az egy szál ing. Fojtott a levegő, valahol, nem is annyira távol Féltől, vihar van készülőben. A porta rendezett. Szépen nő a hagyma meg a zöldség, minden példásan bekapálva, a fákon dús ígérete a gyümölcsnek, a baromfiudvarban is minden pedáns. A gazda éppen megebédelt. Ma később falatozott, mint máskor, az iskolából nemrég hazatért unokával. Mihalovics Béla bácsi, a Félben és annak környékén ismert és megbecsült kosárfonó már nyolcvanötödik életévében jár. Észjárásán, gondolatmenetén azonban mit sem fogott az idő. Ezúttal is megfontoltan, higgadtan nyúl vissza a múltba, amikor arról kérdezem, miképpen is kezdődött az egész, hogyan lett, egyáltalán hogyan lehet valakiből kosárfonó. — Talán sokak számára hihetetlennek is tűnik: már tizenkét éves korom óta csinálok kosarakat. Istenem, mily hosszú idő. Akkor kezdtem kosarakat fonni. Nem itt Félben, hanem a szomszédos Vökön, mert én ottani születésű vagyok. Ezerkilencszáznegyvenháromban költöztünk át ide, Félbe. Ezt a szakmát — mert én nyugodtan annak nevezem — egyszerűen csak ellestem. Nem tanított rá különösebben senki. Voltak kosárfonó ismerőseim, akikhez itt-ott eljártam, s ez elég is volt a szakma elsajátításához. Mert tetszik tudni, ha valakit nagyon érdekel valami, s ha van hozzá fogása, az könnyen tanul. S egyébként ha már a tanulásról van szó: nem sajátítottam el semmiféle mesterséget. Mármint kitanultra gondolok. Elvégeztem a hat elemit, de azt is hét év alatt. Egyszer megbuktam... Apám azonban nem hagyta csak annyiban. Szigorúan megkövetelte tőlem, hogy legalább a hat elemim meglegyen. így lett az egy év ráadás. Annak ellenére, hogy a határban volt ám bőven tennivaló! Mert apám földeket vásárolt, amelyeket bizony alaposan meg kellett művelni. Szóval kora tavasztól egészen késő őszig volt mit csinálni. Nem egyszer szinte teljesen meggörnyedve mentem este haza a kapálásból vagy sintelésből, egyelésből. Szakma, mesterség? Harmincöt éven keretszül cséplőgépen dolgoztam. Higgye el, az sem leányálom! Szívesen emlékszem vissza arra az időszakra, amikor „vendégmunkásként” Ligetfalura kerültem a cséplőgéppel. Ott aztán igazán jól ment a sorom. Mert én ahhoz végképp nem voltam szokva, hogy reggel mondjuk hat órától „csak” napnyugtáig dolgozzak. Vökön egészen más volt a menet. Hajnali háromkor kezdtünk, s húztuk egészen este tízig, tizenegyig. És az ám óriási különbség. Ligetfalun úgy fontolgattak, hogy hiszen holnap is lesz nap. Ott fel is híztam hat vagy hét kilót... Huszonnyolc éven keresztül szövetkezeti tag voltam. Ezerkilencszázötventől — mert akkor alakult meg a féli szövetkezet — egészen 1978- ig. Kezdetben etetőként tevékenykedtem, majd nyugdíjasként tíz éven át éjjeliőr voltam. — Mostanság mennyi időt szokott szentelni a kosár- és demizsonfonásnak, valamint a seprűkészítésnek? — Még mindig eldolgozgatok egész napokat is. Vagy kosarat fonok, vagy demizsont, ami éppen jön. De a seprűkészítést is ugyanúgy említhetném. Van, hogy egy nap alatt tíz darabot is elkészítek. S darabját húsz koronáért el tudom adni... Szóval nem is olyan rossz kereset... Persze, itt azonban egészen másról van szó. A kedvtelésről. A mesterséghez való vonzódásról... A demizsonokat vékony szálból fonom, mert azokkal sokkal könnyebb dolgozni. Mondjuk egy tízlitereset egy nap alatt fonok be. És még díszítem is. Drótokkal — pirossal, zölddel, kékkel. Számomra teljesen mindegy, mit fonok. Nem szoktam válogatni. Csak talán a seprűnek való vesszőt egy kicsit nehezebb szedni. A régebbi vessző előnye az, hogy nem apad össze, abból jobb inkább kosarat készíteni. Erősebb ezáltal a kosár. Egyébként a környéken úgy szeptember utoljától szoktam gyűjteni a vesszőt egészen tavaszig. Az utóbbi telek ilyen szempontból mindenképpen kedvezően alakultak számomra. Nem volt zord, kellemetlen időjárás, gyűjthettem az alapanyagot. Nem mint például nyolcvanhét januárjában, amikor bizony kegyetlen időjárás volt. Kénytelen is voltam kényszerpihenőt tartani. De színes drótom is van bőven, a kamrában felhalmozva. Feldolgoznivaló tehát rengeteg van... Csak legyen erőm, és bírjam a munkát. Mert a megrendelésekre egyáltalán nem panaszkodhatom. Csak számtalan esetben előfordult olyasmi is, hogy a munkámat igénylők nem bánták volna, ha még el is hoztam volna a demizsont. Én szívesen befonom bárkinek, csak hogy mit eszek. Szigorúan betartom a diétát, főképpen jól megfőtt húst fogyasztok. Mert az egészséggel nem érdemes ám játszani. Egy van belőle az embernek—s arra nagyon kell ügyelni. Még visszagondolni is rossz arra, amikor abban az időben vagy másfél éven keresztül csak pépekkel tápláltak. De túléltem, s kibírtam már nehezebb napokat is... — Mit például? — Hát mondjuk átvészeltem a Don-kanyart. Csaknem négy hónapon át voltam ott. Halásziról kerültem abba a pokolba, 65 kilósán. S úgy háromhónapos ottlét után talán még negyven kilós sem voltam. Kegyetlen idők... Egyszer ettünk a nap folyamán, akkor is nagyon keveset. Negyvenkettő januárjában tértem vissza. Vissza? Lengyelország, Bécs és Budapest megállókkal. Mert Oroszországban elfagyott a bal lábam. Úgy kellett a nadrágot elvágni, hogy némileg le tudjam magamról ráncigálni. Pesten a kórházban igazán példás bánásmódban részesültünk. Rengetegen voltunk ott rokkant katonák. Istenem, de borzasztó egy világ a háború... — Béla bácsi, most szóljunk megint a jelenről és a közeljövőről. Lesz-e a családban folytatója a kosárfonásnak, a seprűkészítésnek? — Hát félő, hogy nem nagyon. Legalábbis ez ideig úgy néz ki, hogy nem. Igaz, az unokák már kiskoruktól gyakran odajöttek hozzám, lesték, figyelgették, mit s hogyan csinálok... De komolyabban nem ragaszkodnak ehhez a mesterséghez. így a stafétabotot nem lesz aki átvegye tőlem. Egyrészt kár... Viszont erőltetni egyáltalán nem akarom. Nem érdemes. Mert ha valakire úgymond ráerőszakolnak egy szakmát, abból biztos sosem lesz igazi szakember. Béla bácsinak mindenképpen a szívéhez nőtt a kosárfonás. Mert ha valaki ugyanazt csinálja hét évtizeden keresztül, azt csakis szíwel-lélekkel teheti. Amikor kikísér, még egyszer megmutatja a kertet, végigvezet a baromfiudvaron. A kamara ajtaját is kinyitja, nézzek körül, alapanyag van akármennyi. Csak dolgozni kell. Látom, boldog, elégedett. S tulajdonképpen amikor már az autóbuszban újfent elém idéződik az iménti kép, akkor tudatosítom igazából: embert így örülni az ÉLETNEK még nem láttam... SUSLABÉLA A padlás szereplői: Varsányi Mari, Holocsy István, Kukola József, Csontos Róbert (fent); Bajcsi Lajos, Dráfi Mátyás, D. Németh István, Bandor Éva, Ropog József, Pőthe István (középső sor); Boldoghy Olivér, Benes Ildikó, Szentpétery Aranka (lent) Kép: Nagy Tivadar Musical-bemutató a Komáromi Jókai Színházban A padlás A Jókai Színház nagyvállalkozásba fogott, amikor műsorra tűzte Presser Gábor — Sztevanovity Dusán — Horváth Péter A padlás c. mesés musicalét, amelynek május 15-én, pénteken este 7 órakor lesz a bemutatója. Ha reklámot akarnék csinálni a darabnak, azt mondanám: Ilyen még nem volt Komáromban! De amellett, hogy ez a kijelentés igaz, nincs szükség nagyobb hírverésre, hiszen a bérleten kívül — illetve ifjúsági bérletben — játszott darab bemutatójára és további előadásaira már régen elkeltek a jegyek. A reklámot még 1988-ban megcsinálta a budapesti Vígszínház, amely elsőnek mutatta be a darabot. Azóta számos vidéki, sőt egy lettországi színház is műsorára tűzte. A szellemekről szóló kedves történet, a Szilvásgombóc-, a Varázskönyv- vagy az Itt vagyunk! kezdetű dal mindenhol meghódított öreget s fiatalt egyaránt. Ezért ajánlja bátran a komáromi színház is A padlást 9-től 99 éves korig minden gyereknek, aki szereti a gyönyörű énekszámokat (Zsákovics László tanította be), a szép táncokat (Devecseri Veronika és Lőrincz Géza munkája), értékelni tudja a jó, a történésnek teret adó díszlet (Csanádi Judit tervezése), az illúziókeltő jelmezeket (Veress Gabriella munkája). Valamennyiük, s az összes szereplő munkáját Korcsmáros György győri vendégrendező fogta össze, s így született meg egy izgalmasnak ígérkező, a humortól sem idegen, ötletdús, fordulatokban gazdag előadás. A kétrészes mesemusical-előadás színtere egy emeleti padlás, amely Kelet és Nyugat határán, Ég és Föld között van, ahol a csillagok üzeneteit kutató Rádiós lakik Robinsonnal, a robottal. Az előadás kezdetén az évszázadok óta a Földön bolyongó szellemek: Herceg, Lámpás, Meglökő és Kölyök szállják meg a padlást, akik nem juthattak el az Emlékek Bolygójára, mert senki sem emlékezett rájuk. A padláson olyan barátokra találnak, akiknek segítségével kapcsolatot teremtenek Révésszel, hogy őket a mesebeli csillagra kalauzolja. Ám a dolog nem ilyen egyszerű. A padlásra téved ugyanis Barrabás B. Barrabás a gengszter, akit üldözői, Detektív, Üteg és a rosszindulatú, feljelentgető házmester, Témüller követnek. A nagy találkozásból aztán sok bonyodalom származik... A darabban — színpadi kellékként — egy bűvös négyzetekhez hasonló Varázskönyvet is használnak, melyet Rubik Ernő fejlesztett ki A padlás c. előadáshoz. A zene, amelyet a szerző, Presser Gábor egyedül játszott fel, play back-ről hangzik, az énekhangok azonban élőben. A nagy sikert ígérő hálás szerepeket Boldoghy Olivér f. h. (Rádiós), Benes Ildikó (Süni), Szentpétery Aranka (Mamóka), Holocsy István, másik szereposztásban Vörös Legos (Barrabás és Révész), Bqjcsi Legos (Herceg), Bandor Éva, illetve Varsányi Mari (Kölyök), Pőthe István (Lámpás), D. Németh István (Meglökő), Dráfi Mátyás (Témüller), Ropog Józsiét (Detektív), Kukola József (Üteg) és Csontos Róbert (Robinson) játsszák. SZÉNÁSSY EDIT
