Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-25 / 98. szám
4 1992. április 25. Szabad ÓSÁG Vladimír Dlouhy a gazdasági reform további menetéről Az átalakításé a főszerep Ezerkilencszázkilencvenegyben az ipari termelés mintegy húsz százalékkal esett vissza, a reálbérek 16-18 százalékkal lettek alacsonyabbak, a munkanélküliség pedig 7 százalékra emelkedett. A Hospodárske noviny munkatársa mindezek ismeretében a gazdasági reform további menetéről faggatta Vladimír Dlouhy szövetségi gazdasági minisztert.- Mit szól ön a felsorolt „eredményekhez“?- Ezek tények, amelyek megítélésekor figyelembe kell venni a központi tervirányítás megszűnését, az árliberalizációt, a korona belső konvertibilitását. És mindez a keleti piacok jelentős részének megszűnése idején történt. Hogy ez utóbbi mennyire meghatározó, azt Finnország esete is bizonyítja, ahol a fejlett piacgazdálkodás ellenére a szovjetunióbeli kereslet csökkenése kedvezőtlenül befolyásolta a gazdaság fejlődését és a munkanélküliség növekedését vonta magával. Kérdéses továbbá az is, hogy a makroökonómiai adatok mennyire megbízhatóak, hiszen a marxista statisztikát felváltotta a nemzeti elszámolás, változik a vámstatisztika stb. Az az ár, amelyet a reform első évében fizettünk, nem teheti kétségessé a reform egészének helyességét. Éppen ez az, amit bírálóink szándékosan nem akarnak észrevenni. Állandó devalvációval, az infláció gyors növekedésével fenyegetőznek. Viszont semmi ilyesmi nem történt.- Napjainkban azonban egyre többen állnak ki amellett, hogy a gazdaságpolitika szenteljen nagyobb figyelmet a kereslet felélénkítésének és állami beavatkozást sürgetnek.- A kereslet általános támogatását nem tartom helyes lépésnek. Véleményem szerint ez csak a piacgazdaságban működhet sikeresen. A hazai gazdaságot azonban az effektivitás hiánya, a költségigényesség, alacsony termelékenység jellemzi. Fennáll tehát annak a veszélye, hogy a befektetett eszközök nem lennének kellőképpen kihasználva és az egész művelet csak tovább növelné az állami költségvetés adósságterheit, esetleg külföldi eladósodáshoz vezetne.- ön szerint tehát miként lehetne felélénkíteni a keresletet?- A gyártók alkalmazkodásával, amit elősegít a privatizáció. Természetesen látni kell azt is, hogy a privatizáció milyen körülmények között lehet a leghatékonyabb. Elsősorban vállalkozói légkört kell teremteni, amelyhez hozzátartozik a kis- és középvállalkozók támogatása, a liberálisabb adópolitika és új, speciális hozzáállás a külföldi beruházókhoz.- Ez nem jelenti azt, hogy a hazai termelők eddigi monopolhelyzetét külföldi monopóliummal váltjuk fel?- A demonopolizáció a következő tényező, amely elválaszthatatlan a vállalkozói szellem felélénkítésétől. A kis- és középvállalatok, de a nagyobb üzemek is a monopóliumok különböző formájával találják magukat szemben, de mindeddig senki sem állt elő olyan stratégiával, hogyan is lehetne megtörni ezek hatalmát. Ezzel szorosan összefügg az állami tulajdon kérdése és az állam részvétele az egyes vállalatok, ágazatok működtetésében, például az üzemanyagellátás, az energia, a kohászat, a közlekedés területén. Itt mindenképpen az állampolitikának kell érvényesülnie.- A reform bírálói azt is hangoztatják, hogy az államnak támogatnia kellene az infrastruktúra fejlesztését.- Kétségtelen, hogy az államnak rugalmas infrastruktúrára van szüksége. Azt is el kellene érni, hogy az egyes, ezzel összefüggő szolgáltatások ne legyenek ingyenesek. Ha például az autópályákon bevezetnénk az útvámot, gyorsabban áramlana hozzánk a külföldi tőke. Ugyanez érvényes a vasutakra és a közlekedésre általában.- A szerkezetváltozással egyidejűleg valószínűleg a munkanélküliség további emelkedésével számolhatunk...- A munkanélküliséget nem kerülhetjük el, amennyiben nem javul a helyzet a munkaerő-átcsoportosítás terén. Hazánkban még mindig igen merev a munkaerőelosztás. Mivel nálunk szinte teljesen hiányoznak a munkaerő-átcsoportosítás feltételei, jelentős nyomás nehezedik a lakástörvényre. A lakáspiac kialakítása és az ennek megfelelő törvényhozás a munkaerő-átcsoportosítás egyik alapfeltétele.- Milyen szerepet játszik a munkanélküliség elkerülésében a regionális politika?-A regionális politika mindenekelőtt a munkalehetőségek megteremtésének a politikája. Mindazonáltal egyértelműen elítélem a vállalatok és munkahelyek mindenároni megmentését. Ez nem vezet sehová. A kormány feladata viszont, hogy az adott körzetekben olyan feltételeket teremtsen, amely új munkahelyek létrehozását teszi lehetővé.- A munkanélküliséggel szorosan összefügg a szociális háló kérdése.-Természetesen. A kormány szociálpolitikájának a szociális háló javulását kell eredményeznie. Ennek ellenére az az érzésem, hogy a 650 ezer munkanélkülinek csupán mintegy harmada maradt önhibáján kívül állás nélkül. Ez azt jelenti, hogy a fennmaradó kétharmadot olyanok alkotják, akik ezelőtt sem dolgoztak vagy nem keresnek új munkát.- Térjünk át a mezőgazdaságra. Milyenek az ön agrárpolitikai elképzelései és mi a véleménye az Európai Közösség közös mezőgazdasági politikájáról?- A mezőgazdaság a világon mindenütt speciális helyzetben van, amihez nálunk még a volt rendszer öröksége is párosul. A központi tervirányítás következtében az ágazat elvesztette effektivitását. Ezzel egyrészt bizonyos magabiztosság alakult ki a termelőkben, másrészt viszont annak a tudata, hogy nem konkurenciaképesek, de ezen javítani nem is az ő dolguk. A hazai mezőgazdaság - egységnyi termékre átszámítva - körülbelül két és félszer annyi energiát használ fel, mint a nyugat-európai és a munkaerőszükséglet is jóval magasabb az ottaninál. Az állam mezőgazdasági politikájának alapját a tulajdonviszonyok transzformációja képezi. A következő lépés a dotációk leépítése. A mezőgazdaságnak alkalmazkodnia kell a támogatások csökkentése következtében kialakult új helyzethez. Véleményem szerint ez az egyedüli módja annak, hogy az ágazat túlélhesse ezt az időszakot. Amikor a támogatás csökkentésének szükségességéről beszélek, az nem azt jelenti, hogy teljes megvonásukat szorgalmaznám. Csupán arra van szükség, hogy a szubvenciókat sürgősen máshová csoportosítsuk át. Nem szabad megismétlődnie a tavaly első félévben elkövetett hibának, amikor is tulajdonképpen a termelést támogattuk és ez túltermeléshez vezetett. A szubvenciókat a szerkezetváltás elősegítésére kell fordítani, azoknak a mezőgazdasági üzemeknek kell odaítélni, ahol pozitív változások tapasztalhatók a költségesség, a hatékonyság és a konkurenciaképesség terén. Továbbá azokra a területekre kell irányítani, ahol a mezőgazdaságnak más, például ökológiai vagy tájképző szerepe is van. A földműveseknek igazuk van abban, hogy két malomkő közé kerültek. Egyrészt sújtja őket a bemenők magas ára, másrészt termékeik magas vételára, amelynek hasznából azonban nem részesülnek megfelelő arányban. Az agrárollónak nem lett volna szabad ennyire szétnyílnia, hibásak ebben a köztársaságok, de szövetségi szinten is látnunk kellett volna a veszélyt. Ami a piacszabályozási alap szerepét illeti, a földműveseknek meg kell érteniük, hogy ez nem a kivitel automatikus támogatására szolgál. Amíg hiányoznak az információk a hazai árakról, addig nem lehet pénzelni a felesleg kivitelét. Amennyiben jelentős túlkínálat mutatkozik, a kereskedőknek azonnal le kell szállítaniuk az árakat. A piacszabályozási alap nem működhet úgy, hogy felesleg előállítását támogassa. Mi tulajdonképpen mezőgazdasági vállalkozói légkör kialakítását szorgalmazzuk. Ugyanakkor a belső mezőgazdasági piac védelméről is gondoskodunk. A földműveseknek viszont számolniuk kell azzal, hogy ez a védelem ideiglenes és a vámok egyre csökkennek. Ami az EK közös mezőgazdasági politikáját illeti, ha a GATT szemszögéből nézzük a dolgot, szerintem Nyugat-Európa hoszszútávon csak veszíthet rajta.- Mi a helyzet a többi ágazatban?- Az energia- és üzemanyagellátás olyan ágazat, amely a vagyonjegyes privatizáció második hullámában kerül privatizálásra - véleményem szerint állami beavatkozással. Elő kell készítenünk azonban olyan változatot is, amely a hozzánk hasonló országokban, például Mexikóban és Chilében már bevált. Ott a 10-40 legproblémásabb üzem esetében állami befolyás mellett döntöttek. Ez az állami beavatozás azt jelenti, hogy az adott vállalatot teljes mértékben vagy részben kivonják a privatizációból, az állam saját felelősségére alakítja át azt, esetleg eladja külföldi beruházóknak. Kérdéses ugyanis, hogy ezek a nagyvállalatok milyen mértékben blokkolják múltbeli fizetésképtelenségükkel és eladósodásukkal a gazdaságot. Minderre a gazdasági centrumnak kell megadnia a választ.- Miként képzeli el e centrum felépítését?- Szerintem három lábon kell állnia. A központi bank lenne a vagyon kezelője, a pénzügyminisztérium a költségvetésé, a gazdasági minisztérium pedig érvényesítené az aktív állampolitikát és irányítaná a kereskedelmet.- A munka- és szociálisügyi minisztériumot kihagyná?- Ügy gondolom, hogy a szociálpolitikának szövetségi felügyelet alatt kell állnia. Ha a választások után az országban megmarad az egységes piac, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a munkaerő nem más, mint áru. Amennyiben az egységes szövetségi belpiacon azonos feltételek lesznek, akkor e speciális áru mozgásának is léteznie kell.- És mi a helyzet az ellenőrzési minisztériummal?- Ehhez nehezen tudnék hozzászólni, az ellenőrzés ugyanis nem tartozik hatáskörömbe és ez nem gazdasági kérdés.- De egyszer gazdasági kérdés lesz.- Valóban, a fejlett gazdasággal rendelkező országokban létezik bizonyos legfelsőbb számvevőszék. Néhol ez a számvevőszék az államigazgatáson kívül esik, csak a parlament ellenőrzése alatt áll, mivel maga ellenőrzi az ország összes szervezetét, beleértve az államigazgatást.- Kritikus pont a hadiipar. Dn szerint az államnak kellene támogania átalakítását?- Véleményem szerint a továbbiakban már egy fillérrel sem. Ez a külkereskedelemmel függ össze, és úgy gondolom, hogy a fegyverexport körül csapott vihar túlzás. Természetesen sajnálatos, ha egy csaló eladásra kínál valahová 100 tankot, amikor egy sincs neki. Ez kellemetlenségeket von maga után. A fegyverkereskedelem határait pontosan ki kell jelölni: fel kell sorolni, hová tilos fegyvereket szállítani, a többi országba viszont engedélyezni kell az exportot, beleértve a nehézfegyvereket is. Valahányszor felkerestem a szlovákiai hadüzemeket és azt kérdeztem: mit gondolnak,ha kezükben lesz azon országok jegyzéke, ahová engedélyezett a fegyverszállítás, tudnának-e olyan szintű exportot biztosítani, amely nyereségessé tenné a termelést? A válasz minden esetben igen volt. A következő kérdésre, miszerint ilyen feltételek mellett is szükségük volna-e a civil termelésre történő átállás támogatására, a válasz ismét egyértelmű igen volt. Ezt a kettőt azonban nem lehet összeegyeztetni. Ha az üzem továbbra is fegyvergyártással akar foglalkozni, ha exportengedélye van és - állítása szerint - ebből nyeresége származik, akkor, amennyiben az átalakítás mellett dönt, azt hadászati bevételéből kell fedeznie. Ez nemcsak erkölcsi, etikai, de gazdasági kérdés is egyben. Vagy leállítják a fegyvergyártást és az állam segítségét veszik igénybe, vagy folytatják a termelést, de akkor az állam nem nyújt további támogatást. Amennyiben a vállalatok termeléscsökkentésére hivatkozva elbocsájtják alkalmazottaik egy részét, az államnak új munkahelyeket kell teremtenie az adott körzetben. Az átalakítás ugyanis a gazdasági reform alapvető velejárója.