Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-02 / 79. szám

6

1992. április 2.

Egy kortárs vallomása napjaink vitatott kérdéseiről

Térképezett történelem

Szabad ÚJSÁG

A budapesti Magvető Kiadó 1989-ben hiánypótló szerepet vállalt magára Rónai András emlékiratának, a „Térképezett történelem” megjelentetésével. A könyv napjainkban is vitatott történelmi kérdéseket taglal; a világháborúkat lezáró „vae victis” békéket, az önrendelkezési jog megsértését, a nagyhatalmi döntések hátterét, a trianoni, müncheni, bécsi döntések körülményeit, a népszavazás nélküli határmegállapításokat ismerhetjük meg a kortárs szemtanú vallomásából. Történelmünk jobb megismeréséhez szeretnénk hozzájárulni azzal, hogy a szlovákiai magyarság érdeklődésére különösen számot tartó részleteket Rónai András könyvéből lapunkban közöljük.

Teleki Pál a tárgyalóasztalnál

Törékeny, szürke kis ember volt. Száz ránc sötétes bőrű arcán. Elcsúfították volna kissé ferde arcát, ha abban nem uralkodott volna két csodálatosan barátságos fényű világoskék szeme. Mozdulatai kissé szögletesek, groteszkek voltak. Vállát sűrűn fel-felkapta, mintha egy kérdésre azt felelné: Ki tudja? Gyorsan fordult, gyorsan indult, gyorsan járt, a lépcsőket 60 évvel és gyönge szervezettel is kettőzve futotta meg, néha több kilő könyvvel a hóna alatt. Kissé nazális, gramofonszerű hangjára emlékszem. Azt lehetett hinni, nincs mögötte érzés, csak tudat. Nem izzott, nem jött ki a sodrából. Nyugodtan és egyhangúan beszélt akkor is, ha távolról sem volt egyhangú, izgalommentes, amit mondott. Egész külső habitusa alig tette különösen megnyerővé idegenek előtt. Hacsak halk szerénysége nem, s ahogy a partnerére figyelt.

Mégis, négyszemközti beszédben negyedóra alatt bárkit lekötött, megnyert. Barátságosan, békésen közeledett mindenkihez, akkor is, ha hatalmat képviselt. Meggyőzni akart, és nem sajnálta erre a fáradságot akkor sem, ha hatalmi szóval gyorsabb vagy egyszerűbb lett volna az elintézés, vagy jelentéktelen személyt kellett meggyőzni. S ehhez értett, ragyogó szónoklatok, sodró lendület, csillogó szellemesség, hatásos fordulatok nélkül. Meg tudott nyerni ellenséget is, mert látszott rajta, hogy ő nem ellenség, érvei mögött nincs hátsó gondolat, fondorlat.

Majdnem eszköztelen emberi varázsának egyik legszebb bizonyítékát 1938 telén láttam.

Az első bécsi döntés az új határt egy-egy 750 000-es léptékű, aránylag kis térképen rögzítette. Ezen a községeknek felét sem tüntették fel, a rajtuk vastag zöld vonallal meghúzott határ nem szabta meg világosan minden határmenti község hovatartozását. (A térképvonal vastagsága a valóságban 750 m széles sávot jelentett hegyen-völgyön!) Ezért a két

fél közös bizottságot küldött ki a határvonal részletes kitűzésére. A határmegállapító bizottság 1938. november végén ült össze Budapesten, és 1939 tavaszáig folytatta munkáját. Csehszlovákiát a bizottságban szlovák nemzetiségű tagok képviselték.

Az újdonsült szlovák vezetők a „cseh” igából való szabadulás után vad gyűlölettel fordultak a régi-új ellenség, a magyarság ellen. Hirtelen gyártott színdarabokban és filmekben cigányképű, brutális magyar urak és zsandárok ütlegeltek szelíd szlovák parasztokat. A sajtó lázasan uszított, Hitler védnökségét sürgette, szenvedélyesen beleélte magát a „trianoni igazságba”. A sovinizmus atmoszférájából indult el Pozsonyból az a 8 tagú bizottság, amelynek tiszte volt — a magyar bizottsággal együttműködve — végleges és pontos határt vonni Szlovákia és Magyarország között. Tagjai úgy tekintettek a magyarokra, mint akik az ezeréves szlovák hazát születése pillanatában megcsonkították, „Dél-Sílovákiát” elrabolták.

Elnökük, dr. Jansák (képzettsége szerint mérnök), igen precízen, komolyan, elszántan kívánt megküzdeni minden talpalatnyi földért, menteni, ami menthető. Kemény állát előreszegezte, szemüvege mögött hideg és indulatos szempár villogott. Ha beszélt, vonásai megfeszültek. Kollégái nagyon egyveretűek voltak vele, ők ellenszenvüket kevésbé tudták leplezni.

Velük szemben a magyar delegáció feje, Teleki Pál, akkor kultuszminiszter és a terület visszacsatolásáért folyt diplomáciai harc vezére ült a tárgyalóasztalhoz. A túlfűtött szlovák hazafiakkal és kispolgárokkal szemben egy gróf, címe szerint egy feudális nagyúr, a szlovák haza gyűlöletes ellensége.

Láttuk, hogy ilyen atmoszférában igen nehéz tárgyalás elébe nézünk. Pedig az ügy nagyon sürgetett. Községek tucatjaiban teljes bizonytalanságban éltek a lakosok. A bizonytalanság erjedést indított a társadalomban, az okosok helyezkedni próbáltak, a lelkesek és elfogultak hatni a kormánykodókra, befolyással bíróknak véltekre. Százával mentek a delegációk nyíltan és titokban ideoda, mindenki leste a másikat, memorandumok százaival ostromolták a magyar és valószínűleg a szlovák hatóságokat, hiszen számtalan helyen lakott területeken haladt át az ideiglenes demarkációs vonal, községeket, állomásokat, csomópontokat, ipartelepeket vágott át és vágott el az oda tartozóktól. Nemzeti ellentétek is éleződtek, különböző formákban. így például több szlovák község férfilakossága átszökött Magyarországra, és Budapesten sürgette községe Magyarországhoz csatolását, mondván, hogy ők ugyan szlovákok, de magyar területekből élnek. Ilyen esetek híre eljutott a szlovák delegációhoz is, és módfelett felingerelte azt. Sem közlekedési, sem gazdasági, sem önrendelkezési okból nem volt hajlandó területről lemondani még akkor sem, ha a magyar fél a határ más szakaszán hasonló indokból kölcsönös engedményre hajlott. A tárgyalások napokig majdnem minden eredmény nélkül folytak.

Teleki állhatatosan érvelt. Nem nagy nemzeti ügyekben, nem fontos államügyekben kell döntenünk, magyarázta. Kisemberek helyi dolgaiban kell egészséges rendet teremtenünk. Tegyünk félre minden más szempontot, és próbáljuk megvonni az adott helyzetben legkevésbé rossz határt. Teleki határok kérdésében nemzetközi tekintélynek számított. Földrajztudós volt, ismerte a határok politikai, gazdasági, nyelvi, vallási, kulturális és történelmi szerepét, ennek sok konkrét példáját. Ismerte Európa határproblémáit, más kontinensekét is, tudományos alapon megvizsgált és megvalósított határmegoldásokat. Elemében volt tehát, amikor érvelt. Ha van nagypolitikai érdek a munkánkban, mondotta, akkor az az, hogy a határkijelölés ne szítson további ellenségeskedést a szomszédok között, hanem levezetni segítsen a súrlódásokat. Ajánlotta, hogy bátran cseréljük ki a magyar és szlovák községeket, ha a megvont határ nem követi híven a nyelvhatárt, s ne nézzük, hogy a cserén ki mennyit „keresett”. Mondjuk ki előre a lakosok érdekében, hogy minden község teljes kataszteri területével kerül az egyik országba vagy a másikba, községhatárokat nem vágunk ketté.

A szlovákok eleinte nem hittek neki. Lehetetlennek tartották, hogy ez a gróf kisemberek dolgaival törődik. Mérték, számították minden este, hogy a javasolt elvek alkalmazása hány km2 nyereséget vagy veszteséget jelent egyiknek, másiknak. Nincsenek-e értékes bányák a kicserélni javasolt területeken? Nem magyar földesúri birtokokat kívánnak-e a magyarok átmenteni?

Eltelt egy-két hét, s akkor rájöttek, hogy Teleki nem fortélyoskodik, a cserejavaslatokban nincsen nyerészkedési számítás, és a magyar delegáció feje minden olyan szlovák javaslatot készségesen elfogad, amely szlovák emberi, társadalmi érdeket szolgál. Arra is rájöttek, hogy Teleki megérti helyzetüket, tudja, hogy odahaza el kell számolniuk eredményeikkel egy gyűlölködésig elfogult kormánynak. Nem kíván nekik nehézségeket támasztani, tiszteli szlovák önérzetüket, hűségüket, pontos munkájukat pedig becsüli. Az is hatott, hogy Teleki sohasem kerete a tárgyaláson megoldhatatlannak látszó kérdések újabb döntőbíróság elé vitelét, amire a szlovák delegáció hajlamos volt. Teleki álláspontja az volt, hogy a magyar—szlovák viszony minden mozzanata egymás közt, tárgyalásokon intézendő el, mindkét fél megelégedésére. Ezt hihetővé tette higgadt, közvetlen hangja és alig látható, de minduntalan érezhető különleges tapintata, amellyel velük szemben viselkedett. (Teleki egyetemi tanítványaival is, mint főcserkész, kiscserkész gyerekekkel is közös alapot keresve, az egyenértékűnek kijáró figyelemmel vitatkozott.) A szlovákok merevsége lassan felengedett, gondos, részletes tárgyalásokon sikerült a közel 800 km hosszú határ majdnem minden pontjában megegyezni. Néhány kisebb szakaszon voltak még viták, Pozsony körül,

Nyitra környékén, egy-két útvonalcsomópont miatt és Kassa szomszédságában.

Ekkor történt, hogy Imrédy Béla miniszterelnököt a parlament leszavazta, és a kormány lemondott. Az új kormányelnök Teleki Pál lett (1939. február 16.). Meg kellett tehát válnia a határmegállapító bizottság elnöki tisztétől, azt Andorka Rudolf vezérkari ezredes vette át, aki addig is tagja volt a bizottságnak. Amikor az új elnök bejelentette, hogy a miniszterelnök őt bízta meg a tárgyalások vezetésével, és megbízásából átadta a szlovák delegációnak üdvözletét és jókívánságait a tárgyalások sikeres befejezése érdekében, a szlovák delegáció elnöke szót kért. Nem ismertünk rá. Dr. Jansák látható megindultsággal viszonozta a szlovák delegáció nevében Teleki üdvözletét, és végtelen sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a személyes együttműködés vele megszakadt. Ok, úgymond, néhány hét alatt megtanulták tisztelni és nagyra becsülni a gróf tudását, egyéniségét és emberi közvetlenségét. Nyereségként őrzik meg a vele való tárgyalások emlékét. A szlovák delegáció többi tagján ugyanolyan megindultságot láttam, s abban a pillanatban rádöbbentem az emberi nagyság varázsára: a szlovák delegáció tagjaiban néhány hét alatt végbement változást senki más nem tudta volna létrehozni. Közülünk, a delegáció többi tagja és szakértője közül egy sem. Ezt a tárgyalások további menete is bizonyította. A légkör megváltozott, a kis dolgokban még szükséges megegyezés nehezen jött létre. Pedig az új elnök igen tehetségesnek mondott és nagyon sima modorú diplomata-katona volt. Minden erőnket megfeszítve dolgoztunk az eredményért, a példa előttünk állt, de olyan példa volt, amit csodálni lehetett, eltanulni nem.

Határkérdés kicsiben: az önrendelkezés joga

Magyarországon a két nagy háború között rengeteg szó esett határokról. Politikai határ, földrajzi, gazdasági, stratégiai határ, nyelvhatár, vallási, történelmi és műveltségi határ: e témának rendkívül gazdag irodalma volt. Miután az 1947. évi párizsi béke pontosan visszaállította az 1920. évi diktátum határait, határkérdésekkel hosszú ideig foglalkoznunk sem lehetett. Ma, alapvetően megváltozott közép—kelet-európai politikai és gazdasági helyzetben, a magyar nemzetiségi politika biztonságában történetírásunk már vizsgálhat tényeket, a múlt feltételei között. Szemügyre veheti alapvető emberi jogok konkrét érvényesítésének példáit: az 1938-as határmozgás néhol a saját elvén is túlmutatott, az önrendelkezési jog irányába. Ennek egy kis példája emlékezetes. (Ha Teleki akkor még a bizottság tagja lett volna, elveinek érvényesülését regisztrálta volna tárgyilagosan.)

A bécsi döntőbírák által átadott kis léptékű térkép a települések sokaságát nem tüntette fel, és nem tartalmazta a községhatárokat. így igen sok község hovatartozását a két fél által kiküldött határmegállapító