Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-02 / 79. szám
1992. április 2. 7 Szabad ÚJSÁG Elkészült a jelentés, de még kiegészül „Nyelvőrségen” — szlovák módra Március 30-án Összeült az SZNT Elnökségének az a bizottsága, amelyet 1990. december 10-én hoztak létre a nyelvtörvény betartásának felügyeletére. Az ülésre készített jelentés megvitatása után a bizottság olyan határozatot fogadott el, hogy a jelentés végső változatát Ján Kmefo KDM-képviselo által kidolgozott nyugat-szlovákiai beszámoló alapján készíti el. A jelentést kidolgozó szerkesztőbizottságban ezúttal azonban már hiányozni fog Ivan ßrndiar a bizottság eddigi elnöke, aki lemondott. A bizottság többek között javasolta a Szlovák Nemzeti Tanácsnak, hogy vegye le az ütés napirendjéről a bizottsági jelentést, hogy annak végső formája után azt az SZNT 24. ülésének napirendjére tűzze. bizottságnak kellett eldöntenie. Ennek módjában állott olyan községeket, amelyeket a felnagyított határ éppen fedett (azaz a község területén haladt át) a nemzetiségi aránynak megfelelően ide vagy oda csatolni. De ilyen bizonytalan hovatartozású községeknél közlekedési vagy gazdasági érdekeket is figyelembe vehetett. A gazdasági érdekek körül a bizottságban nagy viták keletkeztek, hiszen ezek másoknak látszottak innen és onnan nézve. A szlovák fél sokáig mereven ragaszkodott a nemzetiségi elvhez, akkor is, ha gazdaságilag vagy közlekedésileg szlovák községet sújtott. A nemzetiségi ellentétet végletesen kiélezte, elképzelhetetlennek vélve, hogy bármely szlovák többségű község ne vállalna bármilyen áldozatot és gazdasági hátrányt annak érdekében, hogy Szlovákiához tartozzék. A magyar bizottságnak bőségben volt ugyan bizonyítéka arra, hogy szlovák községek lakosai az ideiglenes demarkációs vonalon átszökdösve a legkülönbözőbb magyar hatóságoktól községük Magyarországhoz csatolását kérik, nagyon világos gazdasági érdekből, de ezeknek konkrét példáit kiszolgáltatni épp a kérelmezőkre látszott károsnak. Általános utalásokra pedig a szlovák bizottság azt állította, hogy azok propagandisztikus kitalálások. Hetekig tartott a vita, amely részünkről a fájó határ fájdalommentesítését tűzte célul. Végül sikerült a kb. 800 km hosszú határ mentén és községek százaiban mindkét fél által elfogadható határt vonni. Csak néhány pont maradt, ahol helyszíni szemle nélkül nem tudtunk megegyezni. Az egyik ilyen vitás pont Kassa város északi határa volt. A város közvetlen közelében van Kavocsány szlovák falu. A magyar delegáció Kavocsány Magyarországhoz csatolását javasolta, mert a falu Kassa város ellátásából élt. A lakosság nap mint nap hordta a tejet, zöldséget, baromfit, tojást a városba. Kassának ellátó területe volt a falu, a falunak egyetlen életlehetősége Kassa. Mögötte nagy hegyek nyúlnak az égbe, és messze nincs nagyobb település, ahol termékeit értékesíthetné. Arra is hivatkoztunk, hogy tudomásunk szerint a falu nincs ellene a Magyarországhoz való csatolásnak. Nemzetiségi alapon mindenképpen a Szlovákiához csatolás volt jogos. A község ideiglenesen szlovák fennhatóság alatt állott, szlovák határőrség tanyázott benne. Hosszú vita után, amelyben a szlovák delegáció keményen visszautasította azt a feltevést, hogy a község lakossága Magyarországhoz húz, a bizottság kiszállt Kavocsányba. Magyar tagjai — katonák is — mind civil öltözetben. A szlovákokat ez alkalomkor a csehszlovák határőrség parancsnoka, Viest tábornok vezette, egy szép szál katona, tábornoki egyenruhában, kitüntetésekkel a mellén, erőt és hatalmat sugallva. A község főterén éppen hetipiac volt, nyüzsgő sokaság. Á cseh generális kiszállt kocsijából, és magabiztosan megszólított egy szálas szlovák parasztot, nevét kérdezte, s hogy helybeli-e. A szálfatermetű férfi éppen a községi bíró volt. Viest láthatóan örült, hogy jó szemmel egy nyilván öntudatos, falujában méltóságot viselő embert választott ki a tömegből, és tüstént feladta neki szlovákul a kérdést: hova akar a falu tartozni, Szlovákiához vagy Magyarországhoz? A meredek nagy ember megjártatta a szemét a tábornoki uniformison és a civil urakon, aztán körül a piacon és a saját népén, és szép nyugodtan azt felelte: „Do Koäic.” Kassához. Annakidején a szóban forgó bizottságot 22 képviselőből állították össze, s abban helyet kapott az SZNT-ben képviselt valamennyi párt és mozgalom. Tekintettel a bizottság létszámára, hogy annak tevékenységét hatékonyabbá tegyék, azt három regionális albizottságra osztották — Szlovákia területi megoszlása szerint. A kelet-szlovákiai régióban Kveta Kondásová, a közép-szlovákiaiban Stefan Kruziak, a nyugat-szlovákiaiban pedig Ján Kmeío képviselő irányította a bizottság munkáját. A bizottság feladatul kapta, hogy figyeljék a nyelvtörvény megszegésének eseteit, annak hatékonyságát, alkalmazhatóságát és esetleg vizsgálják meg módosítása szükségességének kérdését. A bizottság vizsgálatainak arra is ki kellett terjednie, hogy miként viszonyul a törvény a nemzetiségek együttéléséhez a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken, miként vélekedik arról a lakosság, s esetenként jelezze, ha feszültség forrása lenne a törvény betűje. A bizottság elsősorban azokon a területeken fejtette ki tevékenységét, ahonnan a lakosság köréből jelzések érkeztek a törvénnyel kapcsolatban. Mindhárom albizottság a három szlovákiai régió déli részén fejtette ki tevékenységét, közben találkozott két ízben is a Matica slovenská munkatársaival, amely szervezet mint ismeretes önhatalmúlag „ítélte magát” a nyelvrendőri szerepkörre. A Matica és a bizottság nagyjából hasonló következtetéseket von le a nemzetiségek együttélésének vizsgálatából Dél- Szlovákiában. Brndiar lemondása A bizottság foglalkozott mindazon feladatokkal, amelyek miatt létrehozták, ennek ellenére a közvéleményhez időnként olyan nem megalapozott jelentések is eljutottak, hogy a bizottság képtelen feladatát ellátni, s ezért munkáját több ízben megkérdőjelezték. Mindez már abban a jelentésben olvasható, amelyet átdolgoznak, illetve kiegészítenek. Valószínűleg ezzel magyarázható Ivan Brndiar lemondása is. A tevékenységről szóló bizottsági jelentés tartalmáról az alábbiakban számolunk be. A képviselők a megállapított tények alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az egyes reszortok nem egységes eljárása következtében a nemzetiségileg vegyes lakosságú területeken többször figyelmen kívül hagyják a nyelvtörvényt. Ennek leggyakoribb esete a községi és városi képviselő testületek ülésein volt tapasztalható, amikor függetlenül attól, hogy szlovák vagy más nemzetiségű egyén is tartózkodott a helyszínen, a testületben a megbeszélés magyar nyelven folyt. Hasonló, magyar nyelven folyó tanácskozás eseteit a vegyes lakosságú térségekben a járási iskolaszékek ülésein a pedagógusok és iskolaigazgatók megbeszélésein is megfigyelték. Ezeket a tényeket dokumentummal támasztották alá és az illetékes polgármesterek, hivatalvezetők és iskolaigazgatók mindezt meg is erősítették Somorján, Nagymegyeren, Dunaszerdahelyen, Komáromban, de másutt is. Ez a bizottság rendelkezik olyan eseteket bizonyító dokumentumokkal is — áll a szóbanforgő jelentésben — amikor a törvénnyel ellentétben munkahelyi feltételként szabták meg a magyar nyelv ismeretét, aminek következtében a szlovák nemzetiségűek úgy érezték, hogy hátrányos helyzetbe kerültek. Más esetekben azt igyekeztek bizonyítani, hogy a hivatalos nyelv tudását igénylő feladatkörökbe olyanokat alkalmaztak, akik a hivatalos nyelvet nem megfelelő mértékben bírták. Helységnévtáblák... Ami a kétnyelvű település helységnévtábláit illeti, a törvény szerint ez nem lenne megengedett, azonban ezt figyelmen kívül hagyják — figyelmeztetés után is. A bizottság számára az SZNT és a kormány illetékes osztályainak álláspontját is rendelkezésére bocsátották, ezekben egyértelműen az szerepel, hogy a hivatalos elnevezések kétnyelvű használata nem megengedett. Ennek ellenére a képviselőtestületekben a hivatalos helyeken a törvénynek ezt a magyarázatát figyelmen kívül hagyják. Több ízben figyelmeztették a bizottságot arra is, hogy kétnyelvű nyomtatványokat és pecséteket is használnak. Például az oktatásügyben a minisztérium álláspontjával érveltek, ahol a nyelvbizottságra és annak elnökére hivatkoztak, aki másmilyen törvénymagyarázatot is elfogadhatónak tartott. Az is szerepel a jelentésben, hogy sok községben nem biztosított a hivatalos nyelven folyó oktatás, ezért a gyermekeknek utazniuk kell. Lényeges kérdésként ítélik meg azt is, hogy városok, községek és utcák neveit változtatják meg nem a hivatalos előírásokkal összhangban lévő módon, s ez rontja az együttélés légkörét. Felrója, hogy bizonyos esetekben nem tették ki avagy levették az állami címert. A nyelvtörvény bírálatakor több esetben felvetették azt is, hogy a választási törvény nem megfelelő, mert nem rögzíti a részarányos képviselet lehetőségét, ami elsősorban a helyhatósági választások idején bizonyosodott be. Esetenként azt is kifogásolja a bizottság, hogy a helyi hangosbeszélőben nem hivatalos nyelven hangzanak el a közlemények és a hivatalos dokumentáció nem hivatalos nyelven készül. Miután a bizottság elé terjesztett információkat értékelték, ebből az tűnik ki, hogy a nyelvtörvényt sok esetben figyelmen kívül hagyják, azonban annak nem egyértelmű hangzása a törvény különböző értelmezésére lehetőséget nyújt. Fontos tényként szögezi le a jelentés, hogy sokan nem értik: az ilyen érzékeny kérdésben a törvény megszegésével vagy a fölösleges provokációkkal a nem kívánt nacionalista tendenciák malmára hajtják a vizet és szigorúbb, intoleráns megoldásokat javasolnak sokan. Dél- Szlovákia jellege a nemzetiségileg vegyes lakosságú térségek tipikus problémáit hordozza. A nemzetiségek életében túlnyomóan nyugalom tapasztalható, azonban ennek figyelmen kívül hagyásával és a realitások tagadásával is lehet találkozni, és olyan törekvésekkel, amelyek e térséget nemzetiségileg homogénné akarják változtatni egyik vagy a másik fél részéről. Az ilyen extrénizmusra való törekvések azonban ritkák, de tapasztalhatóak a politikusok megnyilvánulásaiban akár helyi, akár magasabb szinten. Ne egymás kárára A nemzetiségek együttélésének kérdése maximálisan érzékeny kérdés, tehát azt méltósággal kell megoldani a törvény útján a belügy, az oktatásügy és a kulturális szféra együttműködésével, hogy a nemzeti identitás megőrzésének feltételei biztosítva legyenek, s ne váltsák ki mindkét oldalon a diszkrimináció érzését. Semmilyen olyan igyekezet nem érvényesülhet, amelyik az egyik felet előnybe akarná hozni a másikkal szemben. A különböző nemzetiségűek közötti konfliktusos reakciók nagyon gyakran csak védekező reakciók, az etnikai veszélyeztetettség érzése kelti azokat. Az ideális olyan megoldás volna, ami olyan feltételek közötti együttélést tenne lehetővé, amikor az egyik oldal sem érezné legyőződnek magát. Annak ellenére, hogy csak a nemzetiségileg vegyes lakosságú területekre lokalizálódik ez a probléma, tanúi lehettünk annak, hogy miként mérgezte egész Szlovákia területén a politika „színpadát” és ösztönözte azt olyan fejlődés felé, amely nem kívánt. Ennek a problémának a megoldása lehetővé teszi számunkra, hogy a figyelmünket a demokrácia kiépítése és az egész társadalom felvirágoztatásának szenteljük. Közlemény A kassai Thália Színház tehetségkutató vizsgát hirdet. Elsősorban a színészi pálya iránt érdeklődő érettségizett (esetleg 3., ill. 4. osztályos középiskolás) fiatalok jelentkezését várjuk, de jelentkezhetnek az amatőr mozgalomban tapasztalatokat szerzett idősebb érdeklődők is. Mindazoknak,akik tehetségükkel és tudásukkal bizonyítani tudnak, szakmai továbbképzést biztosítunk. A felvételi előreláthatólag május végén vagy június elején lesz. A jelentkezők szabadon választott két vers, egy jelenetrészlet vagy monológ és egy énekszám előadásával készüljenek. Az írásbeli jelentkezéseket (tartalmazzon rövid életrajzot is) 1992. május 10-éig várjuk. (Divadlo Thália Színház, 040 01 KoSice, Tajovského 12.)
