Szabad Újság, 1992. április (2. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-11 / 87. szám
A zsérei iskola ügyében egyetlen ember, az iskolaszék igazgatója dönthet? 8____________________________________Szabad ÚJSÁG_____________ A történet folytatása... Kedd - március 20. Meghallgatást kértünk dr. Rózsa Ernő képviselő úrnál a zsérei magyar iskola ügyében. A találkozóra Galántán, a képviselő irodájában került sor, ahová kicsit késve érkeztünk, de türelmesen várt bennünket vendéglátónk. A megbeszélésen jelen volt Pukkai László, az SZMPSZ elnöke, Hupka László, a nyitrai MKDM területi szóvivője, valamint Maga Ferenc mérnök a zsérei szülői szövetség képviseletében és jómagam. Röviden összefoglaltuk az elmúlt napok eseményeit, vagyis a zsérei* iskola önkényes összevonását, szlovák igazgatóság alá való helyezését. Egyúttal a képviselő úrnak valamint Pukkai László elnöknek átadtuk a tiltakozó levelek fénymásolatait és a nyugdíjazott, leváltott igazgatónő Fazekas Erzsébet levelét is, amelyet az Iskolaügyi Minisztériumhoz intézett, ecsetelve sérelmeit, tisztségétől való váratlan, s jogtalan megfosztását. Ugyancsak bemutattuk és átadtuk az iskolaszék egy korábbi levelét, amelyben arról biztosították a Csemadok Nyitrai Területi Választmányát, hogy kulturális téren javasolják a szoros együttműködést és a magyar iskolák ügyében mindig liberálisan, demokratikusan járnak majd el. A levél aláírója ugyanaz a dr. Ján Strieska úr volt, aki néhány hónap múlva, amikor már erősnek érezvén pozícióját az iskolaszék igazgatói tisztségében, egy másik háromsoros levélben, eltörölte, azaz szlovák igazgatás alá helyezte a zsérei önálló magyar iskolát. A sikeresen (?) végrehajtott intézkedés nem a véletlen, vagy a kilátástalan helyzet műve volt, hanem előre aprólékosan kidolgozott és megfontolt manőverről van szó. Mi más bizonyítja ezt fényesebben, mint az, hogy a Komensky Emlékérmet a zsérei magyar iskola nem kapta meg, Zsérén már csak egyetlen érmét osztottak, amit az összevont iskola igazgatósága vett át. Tehát ne tévesszen meg senkit az a hitegetés, amely szerint csak ideiglenes megoldásról van szó! Az „ideiglenes“ szótól és megoldásoktól manapság országszerte undorodnak az emberek... Dr. Rózsa Ernő képviselő úr megígérte, hogy a szlovák parlamentben majd nyilvánosan is szól e nacionalista intézkedés ellen, ám a hirtelen kirobbant politikai események miatt nem kerülhetett rá sor. Dr. Pukkai László elnök úr viszont arról biztosított bennünket, hogy a zsérei iskola ügyét felülvizsgálat tárgyává teszi és az Iskolaügyi Minisztériumban, a megfelelő miniszterhelyettesnél kér kihallgatást az ügyben... Csütörtök - április 2. Az iskolaszék (Nyitra) elnöke, dr. Ján Strieska úr az egyik tanfelügyelő kíséretében Zsérére látogatott. Látogatásának célja az igazgatói hivatal átadása (bélyegző, kulcsok, leltár stb.), illetve a magyar igazgatóság teljes és végleges likvidálása volt. Ellátogatott a községi hivatalba is, az ügylet a polgármester Gál László határozott ellenállása miatt nem történt meg. A polgármester úr imigyen ecsetelte a történteket: ,,Bejöttek hozzám a hivatalba, az élen dr. Ján Strieskával, akinek arcán ragyogott a nála már megszokott kaján mosoly. Szó esett sok mindenről, még azt is bizonygatták, hogy ők mennyire nem soviniszták, hiszen a sofőrjük is magyar. ,, Magyarok a takarítónők is nálatok“ mondtam, vagy gondoltam, de aztán mellemnek szegezték a kérdést, hogy „miért fontos nekem annyira a magyar iskola?" ,, Fontos mert az unokáim az egyik ágon magyar iskolába járnak, a másikon viszont szlovákba. Nekem a magyar iskola is, a szlovák iskola is egyformán fontos. Strieska úr arcáról lelohadt a mosoly, a nyílt és őszinte válaszra nem tudott mit mondani. Nálunk így állnak a dolgok!" Péntek - április 3. Dr. Rózsa Ernő képviselő úr Csiffár községben tartott előadást a föld- és transzformációs törvényről. Az előadás után felkerestük. Arról tájékoztatott és biztosított, hogy a legközelebbi parlamenti ülésen (április 23.) szól a zsérei iskola ügyéről, de addig is talál rá módot, hogy az önkényes, durva intézkedést felülvizsgálják. Hétfő - április 6. Ülésezett a Csemadok Nyitrai Területi Vá-1992. .április 11. Zsérei kislány, zsérei anyuka Foto: Motesiky lasztmánya. A kibővített választmányi gyűlés felszólalói elítélték a járási iskolaszék dehonesztáló intézkedését. A zsérei eset kapcsán eszembe jutott - a községi hivatalokra és választmányokra vonatkozó - nem lényegtelen dolog: a helyhatósági, de a parlamentbe való választások előtt nagyon hangsúlyoztuk a községi, városi választmányok, hivatalok fontosságát, valamint azt is, hogy az előzőekkel szemben nagyobb hatáskört, jogot fognak kapni. Kérdezem: hol van a tekintély, amikor oly fontos döntésnél, mint a magyar iskola sorsa, figyelmen kívül hagyják a falu véleményét? Még arra sem méltatják őket, hogy tiltakozó levelükre választ adjanak! Zsérén példátlanul megbukott a demokrácia... MOTESIKY ÁRPÁD Legyen végre műcentrikus! (Gondolatok az irodalomoktatásról) Az utóbbi évtizedekben iskoláinkban az irodalom oktatása meglehetősen formális volt. Mintha az irodalmi tantervek összeállítói elfeledkeztek volna arról, hogy az irodalomoktatás középpontjában maga az irodalom áll, e tantárgy fő célja az olvasóvá nevelés, s az, hogy a diákok ne csupán az irodalmi müvek esztétikai értékeivel ismerkedjenek meg, hanem a mü mondanivalójának különféle aspektusokból értékelhető lényegével, jellemformáló erejével is. Kezdetben az irodalomoktatás koncepciójának megalkotói egyenlőségjelet tettek az irodalomoktatás és az irodalomtörténet oktatása közé, ami természetesen súlyos hiba volt, hiszen ez faktografikus (adatközlő) irodalomoktatáshoz vezetett, elsikkadtak az irodalmi müvek esztétikai, tudat- és jellemformáló értékei. A diákok irodalomoktatás címén csupán a mü keletkezésével kapcsolatos történelmi háttérrel, valamint az író életének számos tényével ismerkedtek meg, megtanulták, hogy az író az adott müvet hol és mikor kezdte el írni, hol és mikor fejezte be, s mikor jelent meg a mü nyomtatásban, azt azonban, hogy miről is szól tulajdonképpen, mi a mondanivalója - többnyire nem tudták. Természetesen szükséges az egyes irodalmi müvek keletkezésének, történelmi hátterének ismerete, de a hangsúlynak az irodalomra, az irodalmi mü egészére kell helyeződnie. Nagy segítséget jelentene a magyar irodalmat oktató pedagógusok számára, ha a diákok a történelemórákon ismerkedhetnének meg saját nemzetük, a magyar nemzet történelmével. A rosszul értelmezett irodalomoktatás iskolapéldája volt a hatvanas években az a törekvés, hogy két nemzet (esetünkben a magyar és a szlovák) irodalmából párhuzamba állított hősök összehasonlításával, a cselekménynek s a hősök jellemének egybevetésével tegyük „érdekesebbé" az irodalom oktatását. Ez a halvaszületett elképzelés, mely tanterveinkben „irodalmi nevelés“ címen szerepelt, közvetve az ún. „kommunista nevelést" szolgálta, mert az irodalmi müvek hőseiben a „kommunista ember" jellemvonásait kellett volna felfedezni. A valóságban azonban semmi köze nem volt sem az irodalomhoz, sem a neveléshez és - szerencsére - hamarosan csúfos bukás lett a vége az irodalomtanárok nem kis örömére. Több országban kísérleteztek a fakultatív irodalomoktatásöal. A választhatóság (fakultáció) nem azt jelentette, hogy a diákok az irodalom helyett más tantárgyat választhattak, hanem azt, hogy az egyes korok irodalmának legkiválóbb képviselői közül kiválaszthatták azokat, akiknek az életével, müveivel részletesen kívántak foglalkozni, a többiekről viszont csak igen hiányos ismereteket szereztek. Ezek a kísérletek is hamarosan megfeneklettek, hiszen teljesen abszurd dolog, hogy egyesek például csak Petőfiről tanuljanak részletesen, mások pedig csak Arany Jánosról, holott köztudott, hogy mindkét kiváló költőnk egyforma alappillére a 19. századi magyar költészetnek. Hasonlóképpen nálunk is és más országokban is léteztek törekvések, melyek az irodalomoktatás valamiféle „poliesztetizálására" irányultak. Köztudott, hogy nálunk a pártállam oktatásügye teljesen elhanyagolta a zene és a képzőművészetek oktatását, s ez a nyolcvanas évek elején már komoly hiányosságként mutatkozott abban az oktatási rendszerben, mely az „általános műveltség" megszerzésének szükségességét hangoztatta. A fiatalok zenei és képzőművészeti nevelésének hiányosságait igyekeztek megszüntetni, de inkább csak ,.toldozni—foltozni* * azáltal, hogy a zene és a képzőművészetek oktatását az irodalomoktatáshoz akarták csatolni, mégpedig oly módon, hogy az adott irodalmi művel, irányzattal, korral összefüggő zenemüveket és képzőművészeti alkotásokat akartak az irodalmi órák keretében bemutatni. Ismerve a jól vezetett irodalmi órák rendkívüli időigényességét, s azon követelményét, hogy a diákok az irodalmi műre, valamint annak különféle aspektusokból történő megvilágítására összpontosítsanak, az irodalmatzenét-képzöművészetet egy-egy (viszonylag rövid: 45 perces) irodalomóra folyamán összekapcsolni szándékozó erőfeszítés eleve abszurdnak mutatkozott. Ennek okai különfélék voltak. Az elsőről már szóltunk: az irodalomórát teljes egészében irodalomra, a müvei (müvekkel) történő foglalkozásra kell fordítani. További ok: az irodalomtanárok egyetemi vagy főiskolai képzése csupán az irodalomoktatáshoz szükséges ismeretekre korlátozódik (irodalomtörténet, irodalomelmélet, irodalomkritika). A zenei és a képzőművészeti alkotások bemutatásához tehát nem csupán kellő idővel, hanem szakképzettséggel sem rendelkeznek. Mindezeken túl: a legtöbb iskola a szükséges számú zenei magnó- vagy lemezfelvételek és képzőművészeti reprodukciók csekély töredékével sem rendelkezik. Ha mindezek a szükséges előfeltételek meg is lettek volna, akkor is fennállt volna a legnagyobb hiányosság: a diákok zenei és képzőművészeti előképzettségének hiánya. Bizonyos fokig az irodalomoktatás vulgarizálását jelentette a „szemelvénycentrikus“ irodalomoktatás is, ami - szerencsére - csupán egyes iskolákra volt jellemző, ám ezekben az iskolákban ez a koncepció teljes mértékben megfosztotta a diákokat azoktól a sikerélményektől, melyeket az egyes irodalmi művek komplex értékelése jelenthetett volna a számukra. Ez a „módszer" csupán az irodalmi olvasókönyvekben szereplő szemelvényekre korlátozta a diákok irodalmi érdeklődését, s igen jó eszköze volt annak, hogy elvegye a kedvüket az irodalmi müvek olvasásától. A teljes mű kontextusából - gyakran teljesen véletlenszerűen - kiragadott érdeklődését a teljes mü iránt, s így aztán előfordult, hogy a diákok még a szóbeli érettségi vizsgák alkalmával is „elolvasott szemelvényekről", nem pedig elolvasott müvekről beszéltek, s fogalmuk sem volt a szemelvényben leírt cselekmény előzményeiről és folytatásáról. Sok diákban kialakult bizonyos ellenszenv az irodalom tanulásával szemben, mert számukra az irodalom szemelvények tömkelegét jelentette csupán, hiszen nem ismerkedtek meg az egyes irodalmi művek esztétikai és egyéb értékeivel. Nyilvánvaló, hogy a fentebb ismertetett koncepciók és módszerek nem kaphatnak helyet a korszerű irodalomoktatásban. Milyen legyen tehát a korszerű irodalomoktatás? A kérdés megválaszolása előtt figyelembe kell vennünk, hogy a magyar irodalom oktatása a magyar nyelv és irodalom elnevezésű tantárgy keretében történik. A tantárgy nyelvi része (nyelvtan, fogalmazás, helyesírás) a korszerű társalgásközpontú nyelvoktatás követelményeinek felel meg, természetes tehát, hogy az irodalom oktatásának ugyanilyen szellemben kell történnie. A korszerű irodalomoktatás nem irodalomtörténeti és irodalomelméleti adatok halmazát öleli fel, hanem elsősorban az írói munka eredményét jelentő kész produktummal, az irodalmi müvei foglalkozik. S ahogyan a nyelv oktatása során a társalgási szövegek illusztrálják az egyes nyelvi jelenségek és fogalmak létét és helyes felhasználását, ugyanúgy az irodalomoktatás keretében nem az irodalomtörténeti és irodalomelméleti tények, illetve fogalmak elméleti elsajátítására helyezzük a hangsúlyt, hanem az egyes irodalmi művek egészét felölelő komplex elemzésekre, s a mű formai és tartalmi egységének bizonyítása közben kell a diákoknak elsajátítaniuk a legszükségesebb irodalomelméleti ismereteket, kiegészítve azokat a mű megértéséhez elengedhetetlenül szükséges irodalomtörténeti adatokkal. Az irodalom és a nyelvi ismeretek oktatásának szoros összefüggéséről szólva hangsúlyozni kell, hogy az irodalomoktatásban a nyelvi megnyilvánulások közül a szóbeliséget kell előtérbe helyezni az írásbeli megnyilvánulásokkal szemben. Ugyanúgy, ahogyan a nyelvoktatásban a társalgás az elsődleges, hogy annak segítségével tapasztaljuk: milyen mértékben képesek a diákok a gyakorlatban alkalmazni a nyelvi készségeket, és a nyelvtani jelenségek és fogalmak szövegbe építése által helyesen beszélni, ugyanúgy az irodalmi műről folytatott (lehetőleg kollektív) beszélgetés lehetővé teszi a pedagógus számára, hogy meggyőződjék különféle eredményekről: megértették-e a diákok a mü mondanivalóját, a főhősök és az epizódszereplők cselekedeteinek indítékait, észrevették-e, milyen szerepe van a mű formájának a mondanivaló kifejezésében, tisztában vannak-e a mü esztétikai, s a hősök morális és egyéb értékeivel, hogyan értékelik a párbeszédeket, a belső monológokat, a tájleírásokat, a hősök jellemének érzékeltetése céljából felhasznált eszközöket, a mű keletkezésének történelmi és társadalmi hátterét stb. Az efféle közös beszélgetés - a több fej többet tud elv alapján - sokoldalúan tárja fel a mű számos értékét, érdekességét, s az esetleges negatívumait is. Az sem elhanyagolható tény, hogy az efféle közös beszélgetések nagy mértékben járulnak hozzá a diák.Qk kifejezőkészségének fejlesztéséhez és csiszolásához, a szép magyar beszéd pallérozásához, a diákok szókincsének lényeges bővítéséhez stb. A műben szereplő hősök jellemének boncolgatása pedig elősegíti a diákok pozitív erkölcsi normáinak, szükséges magatartásformáinak kialakulását is. A műcentrikus irodalomoktatás meghonosításával iskoláinkban el kell érnünk, hogy a középiskolák végzett növendékei irodalomértökké, irodalombarátokká és permanens olvasókká váljanak, akik számára a könyvek, a szépirodalmi alkotások mindennapi szükségletté válnak. Az elmúlt évtizedek agyonideologizált és agyonpolitechnizált oktatási rendszerének bukása után eljött az idő, hogy a humán jellegű tantárgyak, köztük az irodalom is, kellő súllyal és terjedelemben szerepeljenek a középiskolák tantervében. S ha a mücentrikus irodalomoktatás szükségessége nem csupán „pusztába kiáltott szó“ marad, hanem végre elnyeri az új tantervek és tankönyvek megalkotóinak rokonszenvét is, akkor majd elmondhatjuk, hogy ráléptünk a korszerű irodalomoktatási módszer olvasói, esztétikai és sikerélményt jelentő útjára. SÁGI TÓTH TIBOR Az étet látszólag változatlan: húsvét előtt tojást festenek a gyerekek
