Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-10 / 59. szám
6 Szabad ÚJSÁG 1992. március 10. Közeleg az ezredik évforduló A DEÁKI BENCÉSEK NYOM Mátyusföld egyik legősibb településén, Deákin jártunk. Útitársaink a kódexekben, határjárási oklevelekben fennmaradt helytörténeti adatok, s a csaknem ezer évvel ezelőtt épült falak mélyedéseiben meghúzódó, fantázia szülte elbeszélések, fámák voltak. Az egykori „vági Szűz Mária egyház”, később román stílusban épült római katolikus bencés templom története a néhai „Nagy—Magyarország” eseményekben gazdag történelmét hordozza magán, csaknem egy ezredévet tárva elénk. Halotti Beszéd és könyörgés István a kereszténység befogadására kényszerítette az ország egész népét. Rokonaival, a somogyi Koppánnyal és az erdélyi Gyulával fegyverrel kellett leszámolnia. Kolostorokat alapíttatott, amelyeknek élén a szentmártonhegyi (pannonhalmi) bencés rendház állott. Koppány birtokai Somogy megyében is a rendház fennhatósága alá kerülnek, így a Vág néven szereplő birtok is. Itt volt található a mai Deáki, amelyet az oklevelek 1001-ben említenek először. A négyszáz Árpád-kora beli oklevél közül húsz írásban tesz említést a községről — több név alatt is. Például 1196-ban László király egyik levelében Vág néven szerepel, 2) A Szent István kápolna vaskapuja egy másik oklevél, 1240-ből felsorolja az e birtokon lévő nyolc települést, s Diakuival (Deáki) kezdi a sort, majd többek közt Staráról, Udvorcról, Molváról, Nova Viláról tesz említést. A települések a határban szétszóródva, külön léteztek. Maga a község az 1103-ban épült Szent István kápolnáról — amelyet vági Szűz Mária egyháznak is említenek — vált ismertté. Ebben a kápolnában tartották 1216-tól a tatárjárásig a 172 lapból álló misekönyvet, amelyben miseszövegek, krónikái rész, királylajstrom II. Endre koráig, az esztergomi egyházi zsinatok krónikái, egyházi naptárak voltak találhatók. A könyv 154. lapján olvasható az első magyar nyelven írott összefüggő szöveg: a Halotti Beszéd és könyörgés. A templomban ma már csupán a másolatát tekinthetik meg a látogatók. Kolostor a templom felett A kápolnához később építették hozzá a mai építmény régi szárnyát. Román stílusban épült a hasonló stílusú falusi templomok prototípusa — négy oszlop között található az alacsony karzat, a 20 méter hosszú csarnokos teret három hajó tölti be —, a középső kétszer olyan széles, mint a két oldalsó. A templom érdekessége és egyedisége abban rejlik, hogy ellentétben más építményekkel, itt a mennyezet egy vonalban található. Ennek fontos szerepe volt, ugyanis a mennyezet felett egy ugyanolyan alakzatú templomot emeltek, amelyet a bencés rend szerzetesei kolostornak használtak. A román stílusú ajtónyíláson belépve elénk tárulnak az ülőfülkék, itt az oszlopok helyett falak találhatók, az egymást követő átépítésekről a korabeli téglák és a teret kettészelő mestergerendák árulkodnak. A templom földszinti oltárát 1228. november 14-én szentelték fel, egy nappal később pedig a padlástérben található oltárt, ahol ma még kivehetők az egykor falra festett freskók körvonalai. Ha idővel elhomályosodnak, senki sem emlékszik majd rájuk. Pedig az írástudatlan hívők számára a pap semmi mással nem tudta volna közelebb hozni a szent szöveget, mint éppen a festményekkel; talán az egykori hittérítők, prédikátorok is így kezdték: „Látjátok feleim szemetekkel...” Bél Mátyás 1736-ban a Noticia Hungariaeben (Magyarország földrajzával foglalkozó tanulmányában, arról is említést tesz, miszerint:" ... hírlik, hogy Deákiban a bencések a templom felett laktak, amelynek a nyomai máig megmaradtak." így válik mindig bizonyosabbá, hogy a bencések kolostorként használták e térségeket, csendes meditációkra, közös imákra, itt elrejtőzhettek az emberek elől. Újra és újra járva a csarnokot hálófülkék, kamrák sora rajzolódik ki a szemük előtt, és életre kelnek a huzatos folyosók, amelyeket ma már csak a padlás felől néha becsapódó, porban vergődő madarak riasztják fel réveteg csendjükből. Gazdag mecénások jóvoltából... ...került sor 1875-ben arra, hogy Sulek Frigyes építész vezetésével felhúzzák a huszonöt méter hosszú bazilikális stílusban épült csarnok falait. A templom legújabb szárnyáról van szó, ahol a dongaboltozatokat keresztboltozatok követték, s a régi szárnyat egy új háromhajós templomszárny egészítette ki. A templomot azzal a tudattal építették át, hogy a lehető legtöbbet őrizzenek meg annak eredeti stílusából. A szabadságharcot követően ugyanis a meglévő emlékeket a legnagyobb buzgalommal tartották karban, hogy értékei megmentsék az utókor számára. Az ablakokat színes üvegmozaikból álló, ónozott vázzal ellátott lapok díszítették, nagy sajnálatunkra viszont az eredeti templom homlokzatáról nem sok emlék maradt... Csupán reménykedhetünk, hogy a mai bejáratnál található márványoszlopok még az egykori templom ajtaját díszítették. Az egyházközösség lélekszáma ekkorra már nagyobb volt, így az új építmény tágasabb a réginél. A templomról ezután nem sokat hallani, csendbe temetkeztek az oszlopsorok, de még őrizték a katolikusok és reformátusok közti egykori zavargásokat, a tűzvészt, s örök adósai maradtak egy titoknak: mi történt vele á tatárjárás idején, hiszen azelőtt a neve nagyon sokat szerepelt, de ezt követően több évtizedes volt a hallgatás. Hiányzó adatok, amelyeket feltevésekkel pótolnak... A templom, e néma tüntetésével, talán azokat a művészettörténészeket, építészeket bünteti, akik máig sem érkeztek ide, hogy feltárják elrejtett értékeit, megfejtsék titkait. Repednek a falak a tornyok súlya alatt Az egész templom egységes felújítására Serédi Jusztiniánusz idejében (1945-ig a magyar katolikus egyház vezetője) került sor, aki amikor Deáki 1938-ban újra Magyarországhoz került, bőkezűen támogatta a templom felújítását. Volt rá oka, hiszen jómaga is innen származott. Ennek köszönhető az a pompa és fényűzés, amellyel elhalmozta e kisközöség templomát. Kicseréltette az egész berendezést, a szószéket, szobrokat készíttetett, a régi helyébe művészien faragott oltár került. A freskókat Jeges Ernőre és Kontuly Bélára bízta. Jeges világi, az 1) A deáki bencés plébániatemplom ABAN 3) A templom főhajója 1200-as években megszokott, bizánci és román stílusból keveredett oltárképet alkotott, hogy a régi szimbólumokat helyezze előtérbe (ő a templom régi szárnyában dolgozott), Kontuly viszont emberközpontúságról volt híres, s így az első, újabb szárnyat díszítő művei eltérnek Jegeséitől. Ez kettős érzéseket válthat ki a szemlélődőben, egyrészt a korabeli különbségeket méltányolhatja — régi és új szárny közti különbséget —, másrészt viszont csalóka is lehet Jeges munkája, mert az eredetinek vélt díszítés valójában csak néhány évtizedes. Az újításra 1940—41-ben került sor, s az azóta eltelt évek nem múltak el nyom nélkül. A falakon repedések keletkeztek, külső de még sürgősebb belső felújításra lenne szükség. Ehhez viszont olyan szakemberek kellenek, akik képesek felmérni az itt található műemlék értékét, s munkájukkal nem elsősorban önmagukat, hanem e történelmi templom szépségében való fennmaradását szeretnék igazolni. A helyi lakosok szerint Deáki sosem volt olyan gazdag község, hogy nagyobb összeget áldozhatott volna az ilyen jellegű munkára. Egyesek nem csupán az anyagiakat, az igazi összefogást is hiányolják. A deáki ember közismerten nagy patrióta, sosem tagadná meg, hogy ott, a távolban égbe nyúló tornyok szülőfaluja templomát jelzik. Büszke származására — s talán majd épp e büszkeség válik a falu, a templom hasznára —, ha egykor mecénásként érzik. SZÁZ ILDIKÓ A „miért?”-en ma is sokszor elgondolkodik A csehek szerettek bennünket... „Apám ács volt, valódi szakember. Munkáját tisztelték és becsülték nem csupán itt, Pozsonyeperjesen, de az egész környéken. Ezerkilencszáznegyvenhat december huszonnegyedikén —korábbi szokásához hűen — elindult az éjféli misére. Csakhogy a templomba nem érkezett meg mert útközben megverték őt a partizánok. Elég súlyos sebei keletkeztek, komolyabb és több napig tarló ápolásra szorult. Es akkoriban valóban kezdtek halmozódni a problémák Mert ugye a beteg családfő... No és rögvest utána a következő, talán mindennél súlyosabb tragédia. 1947. január hatodikán értesítettek engem a szomszédos Gulyamezőn — ahol akkoriban napszámosként dohányt simítottam — a falumbéliek, azonnal menjek haza, mert — Csehországba telepítenek bennünket. Pozsonyeperjesről ötvennégy családot összesen... Először csak álltam, megfagyott bennem a vér. Vajon miért mindez? Kinek, mit vétettünk? Kit bántottunk valamivel is? Január nyolcadikán mindennemű indoklás és magyarázkodás nélkül Dunaszerdahelyen már vagoníroztak is bennünket. Akkor négyen voltunk testvérek Azért mondom, hogy akkor, mert később Csehországban még született egy. Kegyetlen körülmények között történt a szállítás. Dermesztő volt a hideg a vagonokban förtelmes bűz, úgyszólván semmiféle élelem — legalábbis a második-harmadik napot követően. Szegény nagynéném... Akkor, útközben halt meg egyéves kisgyermeke. A későbbiek során még a sírját sen. láthatta nil gyakran, hiszen ott, Csehországban, Resicén temettük el a gyermeket. Egy helybéli gazda adott apámnak szerszámokat, ő készítette a koporsót. Micsoda szörnyűség! Családunk az egykori Treboni járás Dvúr Cikar elnevezésű tanyáján telepedett le. Egy állami birtokon dolgoztunk, amely úgy 400—500 hektáros lehetett. A gazdán kívül még egy cseh család volt ott, de többségben mi magyarok volnink A családunkból apám, öcsém meg jómagam kapcsolódniuk be aktívan a munkák végzésébe. Nem csupán a földet volt szükséges megművelni. Viszonylag gazdag volt — legalábbis az akkori és ottani viszonyokhoz képest — az állatállomány is, vagy 40—50 tehén, tehát arról is gondoskodni kellett. Hogy némileg szemléltessem a gazdaság a gazdálkodás menetét: volt egy állatgondozó, aki csakis ebben a ’szerepben’ működött a birtokon. Tulajdonképpen ő irányította, ha lehet így fogalmazni, az állattenyésztési részleget. A fejők kinti munkákat is végeztek. Pontosabban: ők elsősorban is a földet művelték A fejés meg az etetés mondhatni már ’csak’ másodlagos tevékenységük volt. Nem vitás, hogy ezeknek a munkásoknak volt nehezebb dolguk Hiszen korán kellett kelni, szükség esetén helyettesíteni valakit az etetésnél, majd irány a határ. Es az egésznapos kemény munka végeztével következett a folytatás — ismét az istállókban. Fejés, etetés... Szóval tényleg volt mit tenni kora hajnaltól egészen késő estig. Egyébként a mezőgazdasági munka egyáltalán nem volt számunkra idegen, szokatlan, mivel a deportálást megelőzően apámnak — vagyis a családunknak — volt három hektár földje meg néhány tehene. Jómagam azért is jártam ki mindössze öt elemit meg egy polgárit. Egyszerűen nem volt idő tanulni, menni kellett a határba, legeltetni, őrizni az állatokat. De egy kissé elkanyarodtam száműzetésünk történéseinek felidézésétől Ha a csehországi évekre gondolok, mindenképpen fontosnak tartom előhozni, hogy ott-tartózkodásunknak rögvest a kezdetén érdeklődött felőlünk a gazdánk — a szülőfalunkban. Kik s mik vagyunk tulajdonképpen, milyen származásúak, mennyi vagyonnal rendelkeztünk.. Persze, mindezt a tudakolózást titok-
