Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-10 / 59. szám
1992. március 10. 7 Szabad ÚJSÁG Az Együttélés Politikai Mozgalom az önrendelkezésről ... a demokratikus jogokért folytatott küzdelem szerves része” Az Együttélés Politikai Mozgalom képviselői február végén találkoztak Marián Calfa szövetségi miniszterelnökkel, és átadták neki politikai mozgalmuk önrendelkezéssel kapcsolatos programját. A program indoklását Dnray Miklós terjesztette elő. Mivel az utóbbi hónapokban-hetekben az Együttélést számos vád érte úgymond szeparatista törekvéseiért, az alábbiakban közöljük mindkét dokumentumot Az Együttélés Politikai Mozgalom 1991 októberében tette közzé MEMORANDUMÁT, melyet Önnek is megküldtünk. Ebben értékeltük a csehszlovákiai rendszerváltozás két évét abból a szempontból, hogy mit hozott a kialakulóban levő pluralista rendszer az országban kisebbségben élő népcsoportok számára. Meg kellett állapítanunk, hogy míg az általános szabadságjogok terén javulás áll be, a kisebbségek helyzete— sajnos—romlott. Most erre kapcsolódva arról az önrendelkezési törekvésről foglaljuk össze véleményünket, mely átrajzolhatja mind Csehszlovákia, mind Közép—Európa politikai térképét és döntően befolyásolhatja a nemzeti kisebbségek sorsát is. A történelmi tapasztalat azt tanúsítja, hogy az önrendelkezési jog érvényesítése nemcsak államokat alakíthat át, hanem újakat is teremthet. Ezt onnan tudjuk, hogy századunk első harmadában az önrendelkezés szelleme egyszer már bejárta Európát. Ebből akkor azt a téves következtetést vonták le, hogy ezzel egyszer s mindenkorra győzött az új, demokratikus rend. Az önrendelkezési óhaj újólagos megjelenését az okozta, hogy az első világháború után ennek a jognak csak a térségünkön kívüli érdekek függvényében lehetett érvényt szerezni. Az új államok nem az önrendelkezés természetes feltételei szerint alakultak ki, hanem egy ezzel ellentétes politikai felfogás diktátumaként a dinasztikus politika módszerei szabták meg az államalakulás keretét. Emiatt a nemzeti önrendelkezésnek csak a torzója jöhetett létre. Ez a körülmény akkor derékba törte az itt élő nemzetek természetes fejlődését, feldúlta a történelmileg organikus kapcsolatrendszerüket. Következményeként az itt élő nemzetekben, valamint a kisebbségbe jutott nemzetrészek tömegeiben társadalmi és politikai feszültség halmozódott fel. Az előnyösebb helyzetbe juttatott népek féltették helyzetüket, a hátrányt szenvedők pedig igazságért kilicseltek. A harmincas évek vége felé — mikor egyre nyilvánvalóbbá váltak az igazságtalanaságok — a háború kitörése akadályozta meg az érdekek egyensúlyának kialakulását. A második világháború után pedig a győztesek érthető, de jogtan végezte, nem kötötte az orrunkra, hogy most éppen velünk kapcsolatosan indul felderítőútra’. Mi csak évek múltán szereztünk tudomást az egészről, amikor már visszatértünk szülőfalunkba. Nagyra becsülöm még ma is egykori gazdánkban — de valamennyi ott élő csehben —, hogy egyáltalán nem néztek le bennünket, tisztességesen és főképpen emberi módon bántak velünk. Igaz ugyan, hogy egy szobában hatan-heten is laktunk, no de köztudott, akkortájt ilyesmi szinte mindennapos volt a családi házban is. Szegény apámnak úgy kellett beosztani az idejét, hogy még a főzésre is maradjon neki. Mert ő volt ám a főszakács! Nagyon szeretett főzni — s gyakorta dicsértük is ám a finom ételt. Lehet, hogy furcsán hangzik, de olyannyira odaszoktunk, hogy... Talán ha még két-három évig maradunk, ki tudja? No de természetesen a szívünk nagyon húzott haza. Amikor Csehországba telepítettek bennünket, én tizenhét éves voltam. tálán bosszúja, majd a Szovjetunió több évtizedes, mindent megbénító befolyása, valamint a kommunista egypártrendszer tette lehetetlenné a közép-európai kiegyezés megvalósulását. A totalitárius hatások megszűntével azonban elemi erővel tört fel az önrendelkezési jog égvényesítésének óhaja. Ez az eszme — a különböző történelmi és politikai háttér ellenére is — egy nevezőre hozza a Csehszlovákiát szétfeszítő törekvéseket, Jugoszlávia szétesését, valamint a Szovjetunió megszűnését. Vannak, akik emiatt egy kialakulóban levő világválságról beszélnek. Mások úgy ítélik meg a helyzetet, hogy a XVIII. század végén elkezdődött — részben önfelszabadító, részben hódító jellegű -— nemzeti forradalom korszaka az önrendelkezés köntösében most közeledik a beteljesítéshez. Megítélésünk szerint Csehszlovákiában a szlovákság önrendelkezési törekvéseiben ez utóbbi eszme öltött testet. Megjelenése azonban a status quo védelmezőinek és az azt megváltoztatni óhajtóknak a törvényszerű szembekerulését eredményezte. A fennálló államforma védelmezőinek igazuk van abban, hogy az állam folytonosságának a megtartása stabilitást jelent és lehetőséget nyújt egyfajta érdekvédelemre a változást türelmetlenül sürgető szélsőségesekkel szemben. Ellenfeleiket azonban — történelmietlenül — a demokrácia és az európai haladás ellenségeinek nevezik. Tény, hogy Európa néhány nemzetének történelmében korábban zajlott le ez a folyamat. Az is igaz, hogy ha az önrendelkezési jog hatalmi harc keretében jut kifejezésre, önzést testesít meg. A nemzeti önrendelkezés mostani felbukkanása azonban történelmi gyökerű: egy késői, illetve késleltetett fejlődés következménye. A jelenlegi államjogi helyzet megváltoztatását sürgetőknek türelmetlenségük, nemzeti kizárólagosságuk és a kisebbségben élőkkel szemben tanúsított agresszivitásuk ellenére az ad politikai hitelességet, hogy az önrendelkezésért vívott harc a demokratikus jogokért folytatott küzdelem szerves része. Akik bármilyen módon akadályozzák a társadalmi és politikai átalakulást, igazságkeresést, azok előbb-utóbb el-Szóval azért már valamit mégiscsak leéltem a Csallóközben. Őszintén megvallva, sírtunk, amikor mentünk, de sírtunk, amikor jöttünk haza, akkor is. Örömünkben, meg azért egy kicsit bánatunkban is. Megszoktuk az ottani embereket, megszerettük, tiszteltük, becsültük egymást. A csehek szerettek minket. Arról, hogy indulhatunk vissza, már negyvennyolc őszén megtudtunk egyet s mást. Persze, azért nem ment csak úgy egyszerűen, egyik napról a másikra a dolog. Bezzeg a kitelepítést sokkal rugalmasabban, gyorsabban intézték.. Végül is ezerkilencszáznegyvenkilenc március nyolcadikán érkezett haza a családunk Vagyishogy: a házunk el volt foglalva. Szerencsére azonban mindössze két vagy három napig tartott az egész folyamat, amíg visszakaptuk egykori, saját családi házunkat..." Id. Czinege János emlékezéseit lejegyezte: SUSLABÉLA nyomókká válnak (ha máris nem azok), még akkor is, ha egyetemes értékeket képviselnek. Ez a megítélés azonban azokra is vonatkozik, akik a kisebbségben élő népcsoportok önrendelkezési jogát korlátozzák. Úgy véljük, hogy az önrendelkezési óhaj ismételt megjelenése Közép—Európában az itt élő népek kiegyezésének legnagyobb esélyét jelenti a XX. században. Ez azonban csak akkor lesz valódi esély és akkor hoz huzamos megbékélést, ha a politikusok komolyan veszik és olyan mederbe terelik a megvalósulását, hogy a végeredmény ne teremtsen ismét győzteseket és veszteseket. Állásfoglalásunkban éppen ezért hívjuk fel a figyelmet e kiegyezési lehetőség egyik legérzékenyebb mozzanatára: a kisebbségben élő népcsoportok önrendelkezési jogának tiszteletben tartására, mert az önrendelkezési jog eddigi érvényesítésének ők a legnagyobb vesztesei. Ennek kapcsán kell még egyszer emlékeztetnünk Memorandumunkra, amelyben javaslatot tettünk a „Visegrádi hármakénak egy állandó jellegű Közép—Európa Konferencia összehívására, melynek résztvevői lennének a kisebbségben élő népcsoportok képviselői is. Ez a konferencia lenne hivatott megteremteni az önrendelkezés eszméje által vezérelt mostani átalakulási folyamatban a közép—európai kiegyezés politikai feltételeit. Tisztelettel kérjük, hogy támogassa ennek az esélynek a valóraváltását és az önrendelkezési jog kiterjesztését a kisebbségi népcsoportokra is. DURAY MIKLÓS, az EPM elnöke Az önrendelkezésről Közép- és Kelel-Európa ismét gyökeres átalakulás korszakát éli. A XX. században immár másodszor. Ez nem csupán az itt élők zömének óhajával egybeeső politikai rendszerváltásban, a politikai pluralizmus és a parlamenti demokrácia újraszületésében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a nemzetekben és a kisebbségben élő részeikben feltámadt az önrendelkezés iránti vágy. Térségünkben a politikai rendszer szabad megválaszthatőságának és az önrendelkezési jog érvényesíthetőségének a határát évszázadunkban a történelmi és etnikai, ill. a nemzetközi adottságainkat hanyag nagyvonalúsággal kezelő trianoni és párizsi békeszerződés szabta meg. Emiatt a jogok torz formában valósulhattak meg. Ezért vált lehetetlenné több mint fél évszázadra az itt élő népek szerves, saját adottságainak által vezérelt kibontakozása, a természetes egyensúlyi állapot kialakulásával feltételezett együttélése. Az elmúlt háromnegyed évszázad a szabadságjogok elnyomása és diszkriminatív érvényesíthetősége miatt a félelmek időszaka volt. Korunk szégyenletes és véres eredményeként vonult be az emberiség történelmébe a Közép—Európában kirobbant második világháború, a fasizmus és a nácizmus, valamint a sztálini diktatúra. További következménye pedig napjaink történelme is a nemzeti kisebbségek törvényekkel vagy törvényszegésekkel irányított folyamatos felszámolása. Térségünk helyzetére jellemző, hogy a világot a rajtunk keresztülhúzott határral lehetett évtizedekre erőszakosan kettéválasztani. És az is közép—európai sajátosság, hogy a békeszerződésekkel kialakított új államok a külső, összetartó hatás megszűntével politikai válságba kerültek. Mindez azt bizonyítja, hogy az elmúlt hetven év történelmét irányító politika alapjában hibás volt. De az említett világhatalmi határ megszűnése és a válságba jutott államokban kialakult függetlenségi és autonómia-törekvések jellege azt sejteti, hogy — ha nem is konfliktus mentesen, de — talán végre van esélyünk a jogok kölcsönhatásával liberálisan korlátozott önrendelkezés megvalósítására, az egyéni és a közösségi autonómiák kialakítására, mert itt Közép—Európában most más történik, mint amire a körülmények évtizedeken keresztül lehetőséget nyújtottak. Ezek az események és folyamatok Cseh-Szlovákiában is erőteljesen alakítják a belpolitikát. Az önrendelkezési jog érvényesítésének szándékát legenergikusabban az ország szlovák és morva lakosságának körében fogalmazzák meg. A morvák zöme Morvaország és Szilézia tartományi önállóságára törekszik. A szlovákok többsége Szlovákia függetlenségére, önálló alanyiságára a nemzetközi jogban, sőt teljes állami önállóságra. A csehszlovák politika hadszínterén azonban az önrendelkezés égisze alatt valójában nemzeti — hatalmi küzdelem folyik. Két szemben álló érdek képviselői — az eddigi államforma védelmezői és az ezt átalakítani, ill. megszüntetni óhajtók — csapnak össze. Nyugtalanító tény, hogy az önnállóság eszméjével fellépő politikai erők politikai vakságban szenvednek. A saját onnállóságuk szorgalmazása mellett másokkal szemben türelmetlenek és a kisebbségek ellen egyenesen gyűlöletet szítanak. Az önrendelkezést nem a mindenkit megillető szabadságjogként értelmezik, nem az egyén alapvető jogából származtatják, hanem a nemzet lényegéből eredeztetik. Holott a nemzetek önrendelkezési joga sem más, mint az azonos identitású személyek csoportjoga. Tragikus ez a szembenállás. Egyik oka nyilvánvalóan az, hogy az érdekellentét hatalmi ellentétként jelentkezik. a másik ok az, hogy a XX. század végén a nemzeti önrendelkezési törekvések élére nem a társadalom legfelvilágosultabb erői kerültek és nem korunk szellemében kívánják végrehajtani történelmi küldetésüket. Ez veszélybe sodorhatja az egész térséget. Leginkább a leggyengébbek, a kisebbségben élők láthatják kárát. Látszólag két értékrend áll egymással szemben a polgári és a nemzeti. Az előbbit a „föderalisták”, azaz a csehek zöme és a csehszlovák államiság hívei képviselik, illetve mindazok, akiknek a jelenlegi helyzet védelme a saját, vagy csoportérdekük védelmét is jelenti. Az utóbbit a „konfederalisták” tábora támogatja, amely a szlovákok és részben a morvák köréből toborzódik. Ez a konfliktus azonban a láthatónál bonyolultabb, mert a két szembenálló fél nincs tekintettel arra, hogy Csehszlovákiában csehekén és szlovákokon kívül milliós nagyságrendben élnek más nemzetiségűek is: magyarok, lengyelek, németek, ruszinok, ukránok, horvátok, romák stb. Következésképpen a fenálló csehszlovák államiság védelmezőinek nagy része és a szlovák nemzeteszme képviselői egy kérdésben egyetértenek: az államiságot nemzetállamként értelmezik, a csehek és a szlovákok államaként. Ez a nézetazonosság elmossa az értékrendek közötti különbséget és az állam nemzethatalmi tartalmánál fogva közelebb hozza egymáshoz a szembenálló felek alapvető szándékát. Lényege, hogy a náluk kisebb, illetve a kisebbségekben élő népcsoportokat elzárják az önrendelkezési jogtól. A csehszlovakisták a szlovák állami önrendelkezés híveit ugyanis azzal igyekeznek leszerelni, hogy az ország a két nemzet közös állama és senki másé. Az önrendelkezés pártolói pedig a saját óhajtott nemzetállam eszméje alapján betetőzni az önrendelkezésüket. Szlovákia függetlenségét kizárólag a szlovák nemzet önrendelkezési jogából származtatják. Ebben a nemzet-hatalmi töltetű helyzetben a kisebbségben élő népcsoportok cs nemzetrészek számára nem marad más csak a küzdelem és a félelem attól, hogy nem csupán az önrendelkezési jog hatóköréből szorulnak ki, hanem elveszik meglévő csekélyjogaikat is. Nem szándékozunk mindenáron ütköztetni az érdekeket és nézeteket, noha ez nehezen elkerülhető eleibe a politizálásnak. De elfogadhatatlannak tartunk minden olyan államjogi vagy politikai megoldást, amely korlátozza a demokratikusjogokat. Politikai törekvéseinkben a jogállam kibontakoztatását, a civil társadalom kialakítását és a stabilitást tartjuk szem előtt. Ezért nem értünk egyet az önrendelkezési jog kizárólagos érvényesítésével. Ha az államot nemzetileg, kulturálisan, nyelvileg, civilizációs hagyományaikban és történelmi múltjukban különböző csoportok alkotják, akkor stabilitását, csak az ezen csoportok közötti konszenzus teremtheti meg. Ez az egyezség, ill. kiegyezés csupán akkor jöhet létre, ha egyenrangúan és adekvát módon érvényesül a csoportok önrendelkezési joga. Természetesen az önrendelkezés nem jelenti automatikusan a csoportok állami önállósulását vagy elszakadását. Sőt, főleg konszenzus esetében nem jelenti azt. A nemzetek és a kisebbségben élő nemzetrészek, népcsoportok kölcsönösen korlátozott önrendelkezése, ill. autonómiájuk megteremtése a feltétele annak, hogy a jelenleg létező csehszlovák államalakulatnak és a fennálló államjogi formának a megtartásához mint a nemzetközi politikai stabilitás tényezőjéhez viszonyuljunk. Ugyancsak hasonló követelményt állítunk bármilyen más, új államjogi megoldással és formációval szemben is. Ezért alapkövetelésünk az önrendelkezési jog kiterjesztése a kisebbségben élő népcsoportokra és nemzetrészekre is. Ennek a jognak az érvényesítése csökkentené a politikai feszültséget is. Megnyugvást hozna a többségieknek, mert nem kellene védelmezniük a kisebbek kárára igazságtalanul bitorolt jogaikat. A kisebbségeknek pedig az egyenjogúságukat és egyenrangúságukat megteremtő kulturális és területi önkormányzatot. Nagycétény, 1992. február 1. Figyelem! A pozsonyi székhelyű Gazda Kft. és a budapesti Kertimag Kft. értesít minden érdeklődőt, hogy a mezőgazdasági szakemberek 1992. március 14—15-ére meghirdetett dunaszerdahelyi találkozója technikai okok miatt elmarad. ..............■ .....:-c........................................................
