Szabad Újság, 1992. március (2. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-03 / 53. szám

4 1992. március 3. Egy panaszlevél nyomában AKIÉRT A HARA(N)G SZÓL I. rész Panaszos hangvételű levelet hozott címemre a postás. Feladója - az Ujváry Zoltán, „Szülőföldön hontalanul“ című könyvéből ismert - LESTÁK Elemér, „az első magyar szökevény“, egy lévárti vállalkozó, aki többek között ezeket írja: „A szlovákok deportáltak bennün­ket, de én hazaszöktem és bujdosó lettem a saját szülőföldemen. Elkon­­fiskálták a vagyonúnkat s odaadták a szlovákoknak, akik folyton azt hajto­gatták, hogy „Menjetek ti Ázsiába!“. Mindenünktől megfosztott a kommu­nista államhatalom. Apámat kuláknak nyilvánították és börtönbe vetették. Amikor kiszabadult a prágai tömlőé­ből, csont meg bőrre lefogyott élő halott volt. Kórházba került... Miután kifizettük a „honfoglaló" telepeseket (mert csak húsz-húszezer korona fej­pénz lefizetése ellenében voltak haj­landók távozni a saját földjeinkről), újra kezdtük a kínkeserves életet. Vet­tünk húsz borjút, hogy ezekből pénzel­jünk és újra felfuttassuk a gazdaságot a régi szintre, de bevezették a kontin­genst, majd jött a szövetkezetesítés... Szepsiben elvégeztem a mezőgaz­dasági középiskolát. A szövetkezet­ben mechanikusként, traktorosként is dolgoztam, később agronómus, majd gépesítő lettem. Tele voltam olyan ötlettel, amiből pénzt lehetett volna csinálni. De a kommunista párt másfé­le „stratégiát“ követett: halálos ellen­sége volt az önálló kezdeményezés­nek és mindhalálig üldözője a vállalko­zó szellemnek. Az egyenlósdit erőltet­te és a régi gazdák körében is „meg­honosította" a tunyaságot. Engem nem olyan fából faragtak, hogy kisiskolásként hagyjam magam vezetni olyan elvtársak által, akik mit sem konyitottak a (paraszt)gazdasági élethez, és azt sem tudták, mi fán terem a vállalkozás. Abban az időben egyedül a méhészek ,,lóg(hat)tak" ki a sorból. Tehát felhagytam a taposó­­malmozással, otthagytam a „kollekti­­vizálókat“, vettem néhány család mé­­het s hamarosan 160 kaptár lakójával „társulva“, apám és anyám segítsé­gével gyűjtöttem (Szlovákiában szinte elsőként) a virágport és a propoliszt. Mellesleg a Jednota felvásárlójaként tevékenykedtem. A környékről, de a többi felvásárlóknál előnyösebb ár­ajánlat miatt még a távolabbi vidékek­ről is ide hozták s hozzák eladni a hul­lott almát, diót, mézet, vadszilvát, bo­rókabogyót, csigát stb. Filléres ha­szonkulccsal dolgoztam. Sok kicsi sokra megy alapon szépen gyarapo­dott a vagyonom. Én keményen megdolgoztam s megdolgozom a pénzemért, amit oly sokan irigyelnek tőlem. Pedig a dolog rém egyszerű: próbáljanak szeren­csét, csinálják utánam, s az eredmény biztosan nem marad el. A siker titka: munka, állhatatosság, áldozat- és kockázatvállalás. Ennyi! Nagyszerű küzdőnek kell lenni, ha megroggyan­­tanak, se hagyni magunkat kiszá­molni ... A nyereségem egy részét igyekez­tem beruházni; kétemeletes házat, majd egy nagyobb gazdasági épületet „emeltem“ a portámon. A kommunis­ták levitézlése után végre elérkezett az az idő, amire én mindig is vártam. A szabad vállalkozások korában élünk, s én 63 esztendősen is tele vagyok ambícióval és tervekkel. Visz­­sza akarom venni a földünket, ami vagy 70-80 holdat tesz ki, de még vásárolok is hozzá. Gazdálkodni aka­rok a fiammal együtt, de... És most következnek az „eseteim" az újkori hatalommal, amiért én tollat fogtam. Miután eldöntöttem, hogy visszaté­rek a földhöz, egyben azt is elhatároz­tam, hogy a majdani állatállomány részére istállót épít(tet)ek a kertem­ben. De a falu polgármestere, illetve a képviselőtestület (melynek sorában van a polgármester két közeli rokona is) nem adja hozzájárulását az építke­zés engedélyezéséhez. Többek közöti arra hivatkoznak, hogy büdösség lesz a faluban, meg sok lesz a légy. De kérdem én: régen, amikor vagy 350 jószágot számláltak a faluban, vajon hol tartották állataikat a gazdák? A ha­tárban? Különben is, ez az istálló majdcsak száz méterre lesz a falutól. Az egyik szomszédom attól tart, hogy beszennyezem a kútját Hiába állítom, hogy az ö ivóvízforrása és a kertem­ben létesítendő szigetelt trágyalétar­­tály közötti távolság meghaladja az 50, métert. A környezetemben élők, ahelyett, hogy rámozdulnának a jövőre, a gán­­csolkodást választják. Ha azt látják, hogy valaki gyorsabban úszik, vagy árral szemben úszik, annak az ö logi­kájuk szerint vesznie kell. Vagyis ami nem szerepel a saját vállalkozói prog­ramjukban, azt másnak sem engedé­lyezik. Ha nekik nem jut több, akkor másnak se legyen Summa summá­mén: régen a kommunisták, most pe­dig az áldemokraták lettek a haladás kerékkötői?! Megint kiskorúnak nézik az embert, olyanoknak, akiket orruk­nál fogva vezethetnek. Ám ezzel még nem ért véget a kál­váriám. 1990-ben úgy döntöttem, hogy csa­ládi kriptát építek a helyi temetőben. Hivatalos tervrajzzal és a Rimaszom­bati Higiéniai Állomás engedélyezésé­vel a zsebemben - mivel a temetőkért az egyház tulajdonában van - felke­restem a Rozsnyói Püspöki Hivatalt. Ott, helybenhagyván szándékomat, kiállítottak számomra egy (891/1990- es íktatószámmal ellátott) okiratot, amelyben az állt, hogy a püspöki hiva­tal kérelmemmel egyetértve engedé­lyezi a kripta építését. Utóiratként pe­dig ez olvasható benne: „Ezt az enge­délyt mutassa fel a harkácsi plébánia hivatalban Ezt követően hozzáláttam az épít­kezéshez. Közben, 1991 áprilisában a püspökség (mint a temető tulajdono­sa) szerződést kötött velem a 36 négyzetméternyi alapterületen „nyug­vó" kriptának helyet adó földterület használatba vételéről. A 434/1991-es irat szerint: a püspökség meghatáro­Most ragozzuk, vagy ne ragozzuk? Fotó: Zolczer László Szabad ÚJSÁG zatlan (örök) időre átadta nekem in­gyenes használatba a kijelölt parcel­lát. A püspök úr még személyesen is ellátogatott a temetőbe, hogy szemre­vételezze az építményt. . Ezután a falusi önkormányzat „fe­kete" építkezésnek minősítette a munkálkodásomat, mondván, hogy a temető nem az egyház, hanem a fa­lu tulajdonában van. Miután vala­mennyi intézmény és közhivatal enge­délyével láttam munkához - nem szá­mítottam erre a megbélyegzésre. Az ügyintézés során senki sem mondta nekem, hogy a kriptához is kell építke­zési engedély. Egye fene, gondoltam magamban, és a Tornaijai Területi Környezetvédő Hivatal építészeti szakosztályán „megkérvényeztem“ az építkezési engedély kiállítását. Ez­zel egyidőben a lévárti polgármester­nek is írtam egy levelet, amelyben kértem ót, hogy járuljanak hozzá az építkezési engedély kiadásához. Azonban még ennyi szívességre sem futotta a jóakaratukból, ezért 1991 decemberében leállíttatták velem az építkezést, mivel a falu a saját tulajdo­nának tartja a temetőt. Mellesleg a polgármester azzal érvelt, hogy „mi­nek magának olyan nagy kripta?!“. Mint utólag kiderült, sem az egyház, sem a falu nem rendelkezik a tulajdon­jogról folytatott vitát lezáró hiteles do­kumentummal, amit a Rimaszombati Telekkönyvi Hivatalban „eltűntnek“ nyilvánítottak. S amennyiben nem tisztázódik a terület hovatartozása, vagy ha az önkormányzat továbbra is megvonja tőlem a kriptaépítés jogát, nos, akkor mihez kezdjek?... Az ellehetetlenítő rosszakarat a szomszédaim részéről is megnyilvá­nul. Az egyik például a méheim ellen tett feljelentést; csipkedik őt, vigyem el a közeléből. Az ügy kapcsán Po­zsonyból kértem szakvéleményezést. A helyszínelés folyamán megállapítást nyert, hogy a méhesemet szabályo­san helyeztem el... Eme szomszéd­dal még másféle vitám is van, nem járul hozzá, hogy szabadon lévő kö­zös határunkra, a régi ház nyomvona­lán kerítést emeljek. A másik szomszédom azzal a képte­len váddal jelentett fel vagy másfél évtizede - de ennek a problémának sem járt még a végére a falusi önkor­mányzat! -, hogy az enyémtől mé­lyebben fekvő udvarán fakadó talajvi­zet nem vagyok hajlandó átengedni a telkemen. Megnyerte a pert, pedig ilyen (talaj)vízforrás itt nem található. Én nem voltam hajlandó csatornát ásni a telkemen, mivel a kertembe érkező trágyaleves esővíznek az el-, illetve továbbfolyása ügyében nem in­tézkedett a bíróság. Erre hatóságilag megásatták a „megkívánt“ árkot, ami­be aztán esőzések idején szépen összegyűlt és nyáridóben ott büdösö­dön az „importvíz“. A helyzet tartha­­íatlan volt, erre az alsó szomszédom is megásta a vízlevezető „csatorna" következő szakaszát, mire a tócsába összegyülemlett víz már az ö telkén fejezte be vándorútját. Ahhoz pedig, hogy végleg megoldódjon ez az ideg­bajos história, tovább kellene ásni (még egy telken keresztül) a mi kis „Panamánkat" egészen a Túróc pata­kig. Igen ám, de a végső szakasz tulajdonosa nem hajlandó a mély árok megásására, tudniillik a kertjét szánta­ni akarja, és a kert teljes szélességé­ben kiásandó vízlefolyást semmikép­pen sem tudna át- meg átugrálni a traktor. Szerintem betoncsövet kel­lene rakni a teljes hosszában kiásan­dó árokban és az egészet betakarni földdel .Ezzel egycsapásra megoldód­na a 15 éve húzódó probléma, és a szomszédok is tűzszünetet tarthat­nának. A csöveket - mivel a „közvíz" elvezetéséről van szó - a falusi pénz­tárból kellene megvásárolni, de én vállalom a saját telkemre eső költsé­gek megtérítését. A reménykedés és a kétkedés kér­dőjeleivel zárom levelemet A nyilvá­nosság bevonásával szeretnék sebet ütni a butaság szilárd falán. S mivel a Szabad Újság érdekvédelemmel foglalkozik, kérem, jöjjönek ki a hely­színre és derítsenek fényt az igaz­ságra, mert az itt uralkodó viszonyok közepette egy jottányit sem tudok mozdulni a Jövő felé. Amiről írok, nem holmi falusi szeszélyeskedésból szár­mazó „fülemüleperes-játék“, hanem - Létdráma. Tisztelettel: Lesták Elemér, Lévárt (A panaszlevél kapcsán készített tényriportot a holnapi számunkban olvashatják) (Illusztrációs felvétel: - FO -) Dilemmák Sorolja a nemrégiben megválasz­tott polgármester a Galántai járás egyik kisközségében, milyen tervekkel indult a funkcióba lépést követően. Új fent felidézi, hogy számos probléma orvoslását tűzte ki célul, de elsősor­ban a szolgáltatások skálájának szí­nezését jelölte meg. Tény, azóta bi­zony alaposan beindult a folyamat a községben. És a menetnek egyálta­lán nincs vége, a folytatásra végképp nem szükséges várakozniuk a helybé­lieknek. Szóval mondhatni úgy is. hogy ez ideig sok minden akképpen alakult, ahogyan azt a község első embere eltervezte. Határozottan állít­ja, hogy mindenekelőtt a Jednotát kí­vánja próbára tenni. Vagyis magya­rán: kialakítani egy egészséges kon­kurenciát! Mert véleménye szerint az éljen meg jobban, aki a minőségibbet szolgáltatja - s természetesen az ol­csóbbat kínálja. Persze, azért ez a község polgár­­mestere sem rejti véka alá minden­napjaink ,,sztárproblémáját": a pénz­hiányt. Mert rengeteg kellene belőle, ha a célkitűzéseket szeretnék megva­lósítani. Vajon honnan előteremteni a szükséges mennyiséget a falufej­lesztéshez, a korszerűsítéshez? És rögvest egy mostanság, hétköznapi - de a helységre ez ideig egyáltalán nem jellemző - képet vonultat fel: konkrétan a lakásépítést hozza szóba. Pontosabban az engedélyek igénylé­sét. Sajnálkozással közli, hogy a mu­tatóról csakis negatív értelemben nyi­latkozhat. Az esztendő három negye­dére vonatkozólag ugyanis leszögez­hető, hogy a jelenleg több mint három és fél ezer lakost számláló községben az idén a községi hivatal még nem adott ki építkezési engedélyt. Az okot minden bizonnyal nem nehéz kitalálni Igen, pontosan azért, mert azt nem igényelte senki sem! Holott nemrégi­ben voltak évek, amikor az építkezni óhajtók a községi hivatalba (pardon: helyi nemzeti bizottságra) éves átlag­ban 27-29 lakásépítési engedélyre szóló kérvényt nyújtottak e. Hát igen. Változó idők! Felújítani* felújíttatni azért igyekeznek jó néhá­­nyan. de most - egészen az alapoktól - belekezdeni, hát bizony... Node ha alaposabban belegondolunk, egyálta­lán nem csodálkozhatunk. Mert most már igazán nem babra megy a játék... Mindezek ellenére nem nagyon csökken Jóka (mert hát a Galántai járás ezen községéről van szó) lako­sainak a száma, s ennek módfelett örül Ravasz András, a szóbanforgó polgármester. ... „Nem akarok magyar lenni. Mi tagadás, Szlovákiában manap­ság úton-útfélen sok mindenfélét lát. hall. tapasztal az ember. íme. egy eset a legközelebbi múltból: Vastagon kikent-kifent huszonéves anyuka regulázta óvodás kisleányát a Pozsony belvárosából Ligetfaluba tartó zsúfolt huszonnyolcas autóbu­szon. A leányka délelőtti élményeit mesélte édesanyjának, ám a történet­mesélés közben, nyilván izgalmában, apró nyelvi hibát vétett. Az ifjú hölgy menten ..kiszúrta" a bakit, és rátá­madt gyermekére: ..úgy beszélsz, mint egy magyar"! - rivallt az apróságra, majd hozzátet­te: ,, De niszen akKor te... ie MAG VAR vagy!. . “ A kicsi szemét elöntötték a köny­­nyek. Reszketni, sírni, toporzékolni kezdett. ..Anyuka - esedezett -, én nem akarok magyar lenni! ígérem, máskor nagyon jó leszek!" ... Gyorsan leszálltam a járműről, nehogy kiütközzön rajtam a kipancsolt szépség szerint bizonyára kizárólag (szlovák) emberhússal táplálkozó vad őseim ösztöne, s éhségem csillapítá­sára rávessem magam az ártatlan kisleányra. Vagy esetleg a (dinoszau­ruszok értelmi szintjén megrekedt) édesanyára... Zolczer László-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom