Szabad Újság, 1992. február (2. évfolyam, 28-51. szám)
1992-02-08 / 33. szám
6 1992. február 8. Szabad ÚJSÁG Molnár Imre Az Édentől nyuga^ra Fejezetek a Csehországba került magyarok II. világháború utáni történetéből (I.rész) A csehországi magyarokról szólva korábbi előzményeket is figyelembe vehetnénk, kezdetnek érdemes azonban a kassai kormányprogramhoz fordulnunk. E kormányprogram VIII. fejezete értelmében (a 2. § néhány kivételétől eltekintve) minden magyar nemzetiségű személy elvesztette állampolgárságát. Ezt a fejezetet az 1945/33. számú elnöki Alkotmányrendelettel törvényesítették. Munkaszolgálat, munkatáborok — csak magyaroknak Az állampolgárságukat elvesztett szlovákiai magyarokat súlyosan érintette a továbbiakban az 1945/71. számú elnöki rendelet, melyet 1945. szeptember 19-én adtak ki, és amely munkaszolgálatra kötelezte azokat, akik az 1945/33. számú Alkotmányrendelet értelmében elvesztették állampolgárságukat. Egy további, az 1945/88. számú elnöki rendelet munkakötelezettséget írt elő a felnőtt munkaképes férfilakosság részére, a férfiaknak tizenhattól ötvenöt évig, a nőknek tizennyolctól negyvenöt éves korukig. A rendelet szerint azonban a munkakötelezettség legfeljebb egy évre szól, kivételes esetben hat hónappal meghosszabbítható. A rendelet elsősorban a munkanélküliekre vonatkozott, de a magyar lakosság jószerével egységesen ebbe a kategóriába tartozott. Közülük is elsősorban az elbocsájtott köz- és magánalkalmazottakat, a magyar iskolák bezárása után a magyar tanítókat és tanárokat, a nemzeti gondnokság alá vont magyar üzletek, műhelyek stb. tulajdonosait, dolgozóit érintette elsők közt a rendelkezés, őket, a II. világháború után Csehországba kerülő szlovákiai magyarokat előre elkészített listák alapján gyűjtötték'össze a nemzetbiztonsági szervek emberei. A velük szemben tanúsított bánásmód az internálásnak felelt meg. Csendőrök és katonák felügyelete mellett szállították őket főleg a cseh-morva iparvidék üzemeibe, ahol gyakran együtt dolgoztak és laktak a háború idején fogságba esett német katonákkal. A Csehországba szállítás első hulláma leginkább a felvidéki kisvárosok értelmiségi, polgári rétegeit érte. Jellege semmi esetre sem nevezhető önkéntesnek, még akkor sem, ha az elhurcoltak mellett akadtak szép számmal olyanok, akik inkább önként kerestek maguknak munkát és ezzel együtt menedéket is Csehország iparvidékein, ahol a kitelepített hárommillió szudétanémet miatt óriási volt a munkaerőhiány. A magyar lakosság kitelepítésének lebonyolításával az 1945/27. számú elnöki dekrétum alapján létrehívott Települési Hivatal volt megbízva. A rendelet 1. § szerint „Belső telepítésen azoknak a szabályoknak az összeségét kell érteni, amelyekkel különleges előírások segítségével el&hető lesz Csehszlovákia egész területének az eredeti szláv elem kezébe való visszaadása. ” A 2. bekezdésből megtudhatjuk, hogy „Prágában és Pozsonyban Telepítési Hivatalt (Ostdlovací úrad) kell szervezni A Hivatal elnöke a kormányzatban tanácsadói jogkörrel bír. Őt a kormány javaslatára a köztársaság elnök nevezi ki." E hivatal három területén fejtette ki tevékenységét. Irányította és szervezte:- a magyarok és németek kitelepítését;- a külföldi szlovákság hazatelepítésést;- az ún. belső kolonizációt. Mindhárom területen felfedezhető az intézkedések nyilvánvalóan magyar-Felháborodással hallgattam a Szlovák Rádió magyar adásának Pedagógusnapló c. műsorát, melyben a Matica slovenská kétségbe vonta a magyar nemzetiségű szlovák szakos pedagógusok kellő szakmai felkészültségét és tudását. Ebből az következik, hogy nem ismeri el a szlovák tanszékek eddigi munkáját, sőt azt felülbírálja. Ezek szerint a szlovák tanszékeken oktató tanárok munkája sem felel meg a Matica követelményeinek. Milyen alapon? A Maticának mint kulturális egyesületnek nem áll jogában vizsgáztatni, vagy vizsgára kényszeríteni, s főleg nem nemzetiellenes jellege, hiszen a magyarok kitelepítése még egyáltalán nem volt eldöntött tény, amikor a külföldön élő szlovákokat az ő „hátrahagyott” javaikkal kecsegtették. A belső kolonizáció pedig ugyancsak tartalmazta a magyarok Csehszlovákia-szerte történő széttelepítésének tervét. Az ősi föld erő — szétszórni őket! 1945. november 15-ig tizenkétezer magyart szállítottak el a Telepítési Hivatal vezényletével a Somotjai, Dunaszerdahelyi, Komáromi, Galántai, Vágsellyei, Nyitrai, Verebélyi, Lévai, Zselizi, Érsekújvári és Ógyallai járásból Csehországnak Beneiov, Ceské Budéjovice, Jiéín, Kolín, Pardubice, Pízért, Praha, Strakonice, Tábor, Jihlava, Moravská Ostrava, Brno, Zlín, Olomouc, Hradec Králové, Kladno, Mladá Boleslav városaiba. Ondrej Durafka, a Szlovák Telepítési Hivatal vezetője szerint erre a lépésre a „Magyarországi kompetens tényezőkkel való tárgyalás után szánta el magát a Telepítési Hivatal”, azaz, amikor nyilvánvaló lett számára, hogy a magyarok eltávolításához Csehszlovákia egyelőre sem nemzetközi, sem magyarországi hozzájárulást nem kaphat. „Mivel az itteni magyarok elvesztették állampolgárságukat, az államelnök dekrétumának értelmében teljesen a mi hatáskörünkbe tartozik, hogy hová telepítjük át őket” A Telepítési Hivatal vezetője szerint tervezett még a „magyar elem” Észak-Szlovákiába történő áttelepítése, valamint az imigyen megtisztított területek szlovákok általi betelepítése. Dr. VaSeéka, a belső kolonizáció vezetője ezeket a terveket a jövő perspektívájából látta biztosítottnak, de hozzátette, hogy sok függ az illetékesek hozzáállásától is. Nos, az illetékesek, köztük a nemzetbiztonsági szervek, mindent megtettek az akció sikeres lebonyolításáért. Előre elkészített listák alapján, leginkább a fenti járások magyar kisvárosaiból, de falvaiból is, házról házra járva szedték össze a munkaképes magyar férfiakat, és gyűjtötték őket korábban fennálló vagy rögtönözve létesített táborokba. Innen vagy újabb cseh-morvaországi gyűjtőtáborokba vagy ipari létesítményekbe szállították őket. A többségében polgári alkalmazott, hivatalnokból álló munkaerő-utánpótlás azonban nem jelentett túl nagy segítséget a munkaerőgondokkal küszködő cseh mezőgazdaságnak és az iparnak. Az 1938 előtti államellenes magatartás megtorlásaként készült listák alapján történt toborozást sem lehetett sokáig a nemzetközi közvélemény előtt törvényes intézkedésként feltüntetni, bár a hangzatos csehszlovák propaganda győzelemként értékelte a történteket. E tények, továbbá, hogy a csehszlovák és a magyar kormány közt megindultak a tárgyalások a lakosságcsere ügyében, ahhoz vezttek, hogy 1945 végére leállították a szlovákiai magyarok cseh-morvaországi telepítésének első hullámát. Az idetelepítettek egy része önként vagy utasításra hazaindult, sokan nem tértek vissza a karácsonykor kapott munkaszüneti időről. Itt maradtak viszont azok, akik odahaza továbbra sem reméltek maguknak munkát vagy családjuknak keresetet és megélhetést, akik rákényszerültek arra, hogy életkörülményeik által diktált szorult helyzetükből itt keressenek maguknak kiutat. Részben az ő híradásaik ségi alapon. Ez a követelés sértő és megalázó. Minek alapján jelenti ki a Matica azt, hogy a magyar pedagógus tudásszintje alacsonyabb, mint a szlovák pedagógusé. Ismét a magyar iskolák lejáratását tűzték ki célul? Milyen kritériumok alapján jutott a Matica olyan következtetésre, hogy vizsgáznunk kell? A gyakorlatból temérdek példa áll rendelkezésünkre, hogy a szlovák anyanyelvű szlovák szakos sem ér el jobb eredményeket a szlovák nyelv oktatásában a magyar tannyelvű iskolákban. Amíg a Pedagógiai Kutatóintézet Szabó Károly emlékének nyomán, részben próba-szerencse alapon követte őket a Csehországba települő magyarok immár tartósabban ott maradó második hulláma. A bizonytalanságérzetet tudatosan elmélyítik Ekkor indultak el nagyobb tömegekben azok a szlovákiai magyarok, akik megelégelték az atrocitásokat, a jogfosztottság, a törvényenkívüliség tragédiákkal terhelt élethelyzetét. Említenünk kell — bár részletesen nem célunk rá kitérni — a Dél-Szlovákia szerte felállított intemálótáborokat, melyekbe az 1936/131. számú törvény 37. §-ára hivatkozva az állambiztonság veszélyeztetésének vádjával szállították a magyar lakosságot, a népbíráskodás fenyegetésére, mely az 1945/33. SZNT rendelet 1— 5.§-a értelmében az ún. háborús bűnösöket sújtotta (Janics Kálmán számításai szerint ez a családtagokkal együtt hetvenháromezer-száznyolcvanhét főt tett ki). Az 1945/5. számú elnöki dekrétum előbb nemzeti gondnokokat nevez ki a magyarok kezén levő ingatlanokra, az 1945/12. számú dekrétum azonban már mezőgazdasági vagyonuk elkobzásáról és elosztásáról, az 1945/108. számú SZNT-rendelet pedig a teljes, kártérítás nélküli vagyonelkobzásról rendelkezett. Az 1945/28. számú elnöki dekrétum az elkobzott mezőgazdasági vagyon csehek, szlovákok vagy más szlávok által való betelepítését rendeli el. A107. számú SZNT-rendeletben kimondják, hogy a magyar nemzetiségű személyek nem jogosultak nyugdíjra vagy más öregkori segélyekre. A közállapotok romlását számos szlovákiai magyar kisiparos úgy vélte átvészelhetőnek, ha műhelyét, működési területét átteszi Csehországba, ahol a németek távozása után amúgy is sok szakmában hiány mutatkozott. Hasonló indokkal indultak útnak sokszor egyszerű munkásemberek is: „Nem szívesen jöttem ide, de én már nem bírtam az otthoni magyarüldözési.. Ugye össze-vissza örökké kitaláltak valamit a népre, meg üldözték őt.. Munka nem volt, meg adtak ilyen munkakönyvét papírokkal, melyre rá volt pirossal írva eg/ "M" betű „magyar" meg volt egy csomó hasonló hülyeség Azt mondtam én ennek a Babic Palinak: Hallod, én inkább elmegyek Csehországba.. Megyek én innen tőletek Jobb magyarnak lenni a világ másik végén mint itthon..." Az említetteken kívül Csehországban kerestek megélhetést maguknak az állásukból elbocsátott értelmiségiek és a közép- vagy felsőfokú tanulmányaikat nem folytatható diákok, tanulók is. Csehország földje így egyszerre jelentett börtönt és menedékhelyet ugyanazon nép fiainak, ugyanabban az időben. Amíg az erőszakkal közmunkára szállított magyarok száma Szabó Károly becslése szerint mintegy húszezerre tehető, addig az „önként menekülők” számát megközelítőleges becslés alapján néhány ezernyinek tételezhetjük fel. A magyar kormányt lépésre kényszeríteni A fenti tények mellett a Csehszlovákiából Magyarországra menekülők nagy száma is arra késztette a magyar kormányt, hogy képviselőin keresztül megegyezést keressen a csehszlovák kormánnyal a szlovákiai magyarok kérdésének megoldása érdekében. A csehszlovák munkatársai az újabb és újabb tanmenetek kidolgozásakor figyelmen kívül hagyják a gyakorló pedagógusok javaslatait (minden tanmenet-javaslatot elküldenek bírálatra, kiegészítésre), addig érdembeli változást nem várhatunk. Ha a tanmenetekben az előírt tanagyag a jövőben sem fog igazodni a tanulók képességeihez, akkor továbbra is meddő fáradozás lesz a munkánk. Vagyis nemcsak a szlovák szakosokkal van probléma, hanem a téves felfogással is, hogy a szlovák nyelvet eddig nem úgy tanítottuk, mint idegen nyelvet. A magyar gyerekek számára a szlovák idegen nyelv. S ha jövőben ebből indulunk ki, akkor az oktatás is hatékonyabb lesz. Meggyőződésem, hogy ezt sem a Matica oldja majd meg. SZABÓNÉ PÁSZTOR EDIT kormány a magyar kérdésnek ugyanis csak egyetlen megoldási módozatához ragaszkodott, mégpedig a magyaroknak Csehszlovákiából való eltávolításához. Másfajta megoldásról tárgyalni nem volt hajlandó. A magyar lakosság helyzete azonban sürgette a megoldást. A kétoldalú tárgyalások eredményeképp született meg az 1946. február 27-én Budapesten aláírt magyar—csehszlovák lakosságcsere-egyezmény. Az egyezmény felhatalmazta a csehszlovák kormányt arra, hogy annyi magyar nemzetiségű személyt telepíthet át Csehszlovákiából Magyarországra, amennyi magyarországi szlovák nemzetiségű személy önként jelentkezik a Magyarországról Csehszlovákiába való áttelepülésre. A megegyezés annak ellenére létrejött, hogy a Magyarországon élő szlovákok száma ötödrészét sem tette ki a Csehszlovákiában élő magyarok számának. Ennek megfelelően világos volt, hogy a lakosságcsere-egyezmény a csehszlovák fél céljait szolgálja, illetőleg csak részmegoldást fog eredményezni. Erre utal az egyezmény kiegészítését képező jegyzőkönyv negyedik bekezdése, mely a következő nyilatkozatot tartalmazza: „A két kormány méltányolja a közös munkának ezen első részét, egyetértőén megállapítja, hogy ezen egyezmény aláírása ellenére is a csehszlovákiai magyar lakosság kérdése továbbra is megoldást vár. A két kormány tehát újból kinyilatkoztatja, hogy ezt a kérdést megegyezés útján a legrövidebb időn belül megoldja A csehszlovák küldöttség vezetője ebből a célból levelet fog intézni a magyar küldöttség vezetőjéhez, melyben meg fogja jelölni azt a módot, ahogy a kormány a rendezést elgondolja ” A továbbiakban a jegyzőkönyv 5. és 6. bekezdésében ezt olvashatjuk: „5. Abban az esetben, ha a megegyezés nem volna elérhető, a Csehszlovák Köztársaság Kormánya fenntartja magának a jogot arra, hogy a kérdést a békeértekezleten felvesse vagy más úton rendezze, á Ugyanerre az esetre a Magyar Köztársaság Kormánya fenntartja a jogot arra, hogy a kérdést a békeértekezleten felvesse, valamint arra az esetre, ha Csehszlovákia részéről a kérdés más eszközökkel nyerne rendezést, állásfoglalásához való jogát fenntartja " A 7. bekezdés a jövő intézkedéseire utalva leszögezi: „A jelen jegyzőkönyv 4. bekezdésében megjelölt megegyezés megkötéséig a Csehszlovák Köztársaság Kormánya továbbra is fenntartja a magyarok kiutasításának és áttelepítésének felfüggesztésére vonatkozó gyakorlatát, kivéve a munkaerő felhasználására vonatkozó törvényes rendelkezések által indokolt intézkedéseket ” Az egyezményben utalási találunk az erőszakos munkaerő-toborzás és egyéb jogtalan intézkedések elől menekültek státusza rendezésére is. Az V. cikkhez tartozó függelék úgy intézkedett, hogy az áttelepítendő magyarok számába be kell venni azokat a személyeket is, akik már átköltöztek Magyarországra. A csehszlovák kormány a megoldást a megegyezésen túl továbbra is abban látja, ha a magyar kormány — más megoldás nem lévén — egyoldalúan veszi át a Csehszlovákiában maradt magyar tömegeket. Az, hogy a Csehszlovákiában maradt magyaroknak kisebbségi jogokat biztosítanak, egyáltalán nem szerepelt a csehszlovák politikai elképzelések közt. A csehszlovákiai magyarok egyoldalú, önkéntes, illetve kötelező áttelepítésének ügyét a csehszlovák fél a párizsi békekonferencia által kívánta szentesíteni. Ezt a célt szolgálta az 1946 nyarán kibontakozott reszlovakizációs kampány, melynek értelmében mintegy háromszázötvenezer magyar kérte „reszlovakizálását”. A magyarok széttelepítése a párizsi békekonferencia negatív állásfoglalása esetén merült fel. A magyar fél ugyancsak a békekonferenciától várta az egyoldalú transzfer követelésének elvetését és a csehszlovákiai magyar kisebbség kérdésének rendezését. Az ügy azonban már a lakosságcsere kezdeténél is bonyodalmakba ütközött. Az egyezmény végrehajtásának megkönnyítésére a lakosságcsere-egyezmény X. cikke értelmében két szlovák és két magyar tagból álló vegyesbizottságot hoz létre, melyet megbíztak az eljárási szabályzat és végrehajtási határozatok kidolgozásával. A Budapesten majd Ótátrafüreden működő vegyesbizottság munkája az ingóságok el- és átszállítása ügyében akadt el végzetesen. A témával foglalkozó 16. számú véghatározat szerint ugyanis az áttelepülők csak szabad ingóságaikat vihetik magukkal; kivéve a készpénzüket, bankbetétüket, értékpapírjaikat, nemesfémet, drágakövet, valutát, devizát. Kötött gazdálkodási keretbe tartozó ingóságaik közül csak fejadagot, illetve háromtagú család esetében egy sertést takarmányadaggal együtt vihetnek magukkal az áttelepülők. Végül kompenzációs ingóságaik, azaz állataik, gazdasági felszerelésük, gépeik, szállítóeszközeik, készleteik és egyéb anyagaik összeírandók és hátrahagyva kölcsönös elszámolás tárgyát fogják képezni. (A tanulmány II. részét lapunk február 10-ei számának 4. oldalán olvashatják.) * " A Szabad Újság a múlt év júniusában hét részben közölte dr. Szabó Károly írását a kitelepítés történetéről A magyar—csehszlovák lakosságcsere — dióhéjban címmel A pozsonyi születésű dr. Szabó Károly a felvidéki magyar értelmiség háború utáni szétszóródásával párhuzamosan a Komensky Egyetemen megkezdett jogi tanulmányait Szegeden fejezte be. Az üldöztetés éveiben, látva a szlovákiai magyarság sorsának megpecsételődését, népével tudatosan sorsközösséget vállalva visszatért Csehszlovákiába 1946—47-ig a Pozsonyi Magyar Meghatalmazott Hivatal tisztviselője, majd a lakosságcsere megindulásakor a Magyar Áttelepítési Kormánybizottság kirendeltségének helyettes vezetője lett, 1947 szeptemberétől pedig meghatalmazott helyetteskent a kitelepítés irányítására kapott megbízatást. Szívügyének tekintette honfitársai mostoha sorsának enyhítését, s neki és az egykori Felvidék legjelentősebb jogászaiból összetevődött munkabizottságnak köszönhető, hogy a „vertn helyzetben a „győztes” Csehszlovákiával szemben a lehetőségekhez mérten bizonyos engedményeket ki tudtak harcolni. A lakosságcsere tragikus történéseit nálánál talán senki sem ismerte jobban, s az ő tollából került ki e korszak eddigi leghitelesebb leírása. Molnár Imre jelen írását a tavaly decemberben megfialt dr. Szabó Károly emlékének ajánlja. f j komjliAl vili Am os készülékek. vitamint BRAVN-, PHILIPS- és ROWENTA- 5^ArtmAmjok 5 vAUsrickUwi. Ha érdeklődik valamely árufajtánk iráni, kérésére árulistái küldünk. 16 fényképpel ellátóit katalógusunk rövid ismertetéssel és árral együtt tartalmazza eladói hálózatunk legkeresettebb termékeit Várjuk Önöket, árut vagy katalógust igénylő megrendeléseiket; TECHNOLAND Raéianska 31 *31 02 BRATISLAVA l tét: 07/25 50 68 itt: 07/25 35 86 Hozzászólás a vitához Vizsgázzunk...?
