Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-28 / 23. szám
IV. Pestiif Hírlap 1992. január 28. HAZA, BUDAPESTRE... Magyar genek, osztrák szponzorok Még mondja valaki, hogy a gyorskorcsolyázás idegen a magyar lélektől, mifelénk kevéssé űzött, úgyszólván megtűrt sportág. Heerenveenben, a négytávú összetett Európa-bajnokságon csak úgy találomra végigfutottam a résztvevők névsorán, s úgy éreztem magam, mintha a magyar bajnokság indulói listáját böngésztem volna át. Hunyadi Emese, Antal Emese, Baló Zsolt, Dolp István, Zakariás Zsolt, Antal László... A dolog apró szépséghibája, hogy közülük egyedül Dolp versenyzett magyar színekben — ő is csak két napot, mert vasárnap már jégre sem léphetett, tekintve, hogy 31 induló közül csak a 27. helyen állt. A vasárnap pedig hagyományosan a legjobb tizenhaté... Például Hunyadié, aki második lett az összetettben, s ezzel pályafutása eddigi kimagasló sikerét érte el a frízföldi kisvárosban. Reméljük, ez utóbbi mondatban az „eddigi” a kulcsszó. Ugyanis jó két hét múlva kezdődik Albertville-ben a téli olimpia. CH. GÁLL ANDRÁS Bevallom, némileg zavarban voltam: most lelkendezhetek-e, amiért Hunyadi EB- ezüstérmével a magyar gyorskorcsolyázás történetének eddigi legszebb eredményét produkálta? Levonhat-e bármit is az örömömből, hogy az egykori MTK- versenyző már hetedik éve Ausztriának hozza a dicsőséget? Elvégre mégiscsak a városligeti Műjégen nőtt fel Emese, de világklasszissá már odakint küzdötte fel magát. De hát miért nem honosítjuk vissza, biztosan kapható lenne rá?! — morfondíroztam magamban, miközben Hunyadira vártam a világ első gyorskorcsolyastadionjának sajtóközpontjában. — Tényleg, hogy is állsz ezzel a „nemzetiségi kérdéssel ”—kezdtem a beszélgetést Emesével, akivel — hogy magyarázzam a sajtóban nem kimondottan szalonképes tegező stílust — egyszerűen képtelenség magázódni. — Hát úgy, hogy a szívemben magyar vagyok, ugyanolyan magyar, mint amikor még Kutas Bálint volt az edzőm, s első olimpiámra, a Szarajevóira készültem. Nyilván tapasztaltad, hogy semmiféle németes akcentus nem torzítja a kiejtésemet, pedig hét éve valóban Ausztriában élek, nem pedig amolyan ingázóként közlekedem Bécs és Budapest között. — Akkor szívesen visszavennéd a magyar állampolgárságodat? — Nincs erre szükség, mert kettős állampolgár vagyok, hivatalosan sohasem szűntem meg magyarnak lenni. Versenyezni azonban csak egy ország színeiben versenyezhetek... — És ez miért Ausztria ? — Mert ha Magyarországon élnék, már régen felhagytam volna a gyorskorcsolyázással. Gyakorlatilag mindent, amit ebben a sportágban elértem, Ausztriának köszönhetek, s nem volna igazságos, ha most — mondjuk, az albertville-i olimpia előtt — „visszamagyarítanám” magam. Vagyis: annak az országnak hozzak dicsőséget, amely meglehetősen keveset tett azért, hogy a világ egyik legjobb gyorskorcsolyázója lehessek? Ez ilyen egyszerű, ehhez nincs semmi köze annak, hogy magyarul beszélek, álmodom, gondolkodom. — Valóban, Teller Ede is büszkén hirdeti, hogy Magyarországon nevelkedett, de ha itt is éli le az életét, aligha ő fedezi fel az atombombát. Ez már a szegény országok sorsa... — Ausztriában komoly segítséget kapok a gyorskorcsolyázáshoz, Innsbruckban, még inkább Eszak- Olaszországban, egy dél-tiroli alpesi paradicsomban edzhetek. Vannak szponzoraim, a legfrissebb a Casinos Austria, éppen most kaptam tőlük egy rakás homlokpántot, talán látszik is a fényképen. — Tehát teljes mértékben profi vagy ? — Többé-kevésbé. Nyaranta például, amikor kevesebbet edzünk, még dolgozom a bankban, amelynek az alkalmazottja vagyok. De nagyon remélem, a mostani szezon után már nem lesz erre szükség. Ha Albertvilleben, majd az idény végén, a világbajnokságon, amelyet ismét csak Heerenveenben rendeznek, úgy szerepelek, ahogy tervezem, akkor végképp megoldódnak az anyagi gondjaim. Emese lengyel edzőjével, az „ezüstkovács" Marek Stanuchhal a szerzó felvétele — Engem azért nem hagy nyugodni ez az osztrák—magyar dilemma. Már hét éve hazát cseréltél — szívet persze nem —, de csak tavaly kezdtek jönni az eredmények. Negyedik hely az EB-n, most meg az ezüstérem... 1985 és 1991 között miért nem fejlődtél? —A döntő fordulat akkor következett be, amikor a lengyel Marek Stanuch lett az edzőm, éppen két éve. Azóta összehasonlíthatatlanul többet és erősebben dolgozom, mint azelőtt. Heti tizenkét edzésem van, csak a csütörtök és vasárnap délutánt hagyom ki. — Ez már valóban profi tempó, de csakis így lehet tartani a lépést a német — korábban keletnémet — gyorskorcsolyázókkal. De lehet-e? — A kérdés mögött nyilván ott lappang a ki nem mondott doppingvád, amivel az egykori NDK sportolóit illetik. Nem állítom, hogy nem szedtek tiltott szereket. De vajon csak ők „kokszoltak”? Unom már, hogy itt, Heerenveenben is minduntalan az NDK-s gyorskorcsolyázónők bajuszáról faggatnak a helyi újságírók. Ha tudni akarod, Yvonne Van Gennipnek is van bajusza, pedig ő holland, és nemzeti hős. Viszont Calgaryban három aranyat nyert, megverte a legyőzhetetlennek tartott Karin Kania-Enkét. Valószínűleg nem csak azért, mert sokat edzett, és minden este bélszínt evett... — Úgy tudom, azért hazánknak is lesz némi szerepe abban, ha Albertville-ben megnyered az 1500-at, ahogy azt heerenveeni legyőződ, Gunda Niemann megjósolta. — Ja, Kellner Adómra gondolsz? Az biztos, hogy olyan osztályon felüli „kezelésben” még sohasem volt részem, mint amilyenben a Hotel Fórum aranykezű masszőrje részesít, a Magyar Olimpiai Bizottság ajándékaként. De most egy ideig nem lesz időm igénybe venni az Adi szolgáltatásait, majd csak Albertville után jövök Pestre. — Haza ? — Igen. Haza, Budapestre. FICAK Horn-fok ____ PILHAL GYÖRGY__________________ Mindig fölbosszant, ha azt hallom a sporthírekben, vagy azt olvasom az újságban, hogy Temesvári Andrea ezen és ezen a versenyen jól kiesett az első fordulóban, merthogy elverte őt ez vagy az. A sporttudósítók szinte kizárólag a magyar teniszezőnő vereségéről adnak hírt, és csak a legritkább esetben arról, hogy Temesvári fogta magát, és továbbment egy kanyart, a betyárját neki... Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag immáron több éve csámcsog a magyar sportsajtó a Temesvári-kudarcokon, és ez nagyon nem szép. Ezzel szemben csúnya. Egyetlen más, külföldön portyázgató magyar sportoló vereségéről sem hallunk annyit, mint Temesváriéról, ráadásul mindig akkora csinnadrattával, hogy azt ne mondjam, kéjjel közlik ezt az emberrel, mintha ez lenne itt minden hírek legfontosabbika. Ha teszem azt, egy hírműsorban össze-vissza egy mondatnyi sportra marad idő, akkor majdnem biztos, hogy azt mondja a szpíker: „Temesvári itt és itt kikapott és kiesett. Ezzel elköszön önöktől a szerkesztő, na jóccakát!” Miért kell ezt csinálni? Fa Nándorról sem csak azt szokták bemondani, hogy fölborult a Horn-foknál, meg visszafújta a szél oda, ahonnan jött. Azt is el szokták mondani, hogy Fa Fokvárosból szépen elindult Sydney felé, sőt, meg is érkezett oda. Még képeket is mutatnak ilyenkor Nándiről, amint éppen, zutty, bedobja a vasmacskát a stégnél. Azt viszont még soha nem mondták be, hogy Temesvári Andrea Nizzából minden gond és baj nélkül megérkezett New Yorkba, holott előfordult ilyen. Kellene már ide egy médiatörvény. BREHME MÜNCHENBEN VETT TELKET Vissza Bajorországba! MUNKATÁRSUNKTÓL Andreas Brehme, az Internazionale német nemzetiségű világbajnok labdarúgója a minap 1200 négyzetméter alapterületű telket vásárolt Bajorországban, München közelében. A hír így önmagában inkább még a földhivatalba kívánkozna, nem a sportrovatba, de Brehme a Sport Bild képes német magazin hasábjain kijelentette: „A Bayern és én egyek vagyunk.” Az Inter elnöke, Ernesto Pellegrini hallani sem akar a váltásról, és keményen harcol balhátvédjéért. A karácsonyi ünnepek alatt meghívta Brehmét a villájába, és új, 1993 nyaráig szóló szerződést kínált neki. Andy erre —baráti társaságban — állítólag úgy reagált: egy évre soha nem lenne hajlandó aláírni. A francia bajnokság második helyezettje, az AS Monaco is szenvedélyesen vadászik a német sztárra Még Stephanie hercegnő is hallatta az ügyben a hangját, Jean-Louis Campora elnök pedig mesés ajánlatot szellőztetett meg. Brehme felesége, Pilar úgy nyilatkozott, nem lennének Monacóban nyelvi problémáik, ráadásul fiúk egyszerre három nyelvet tanulva nőne fel. Brehmét azonban július elsejétől a jelek szerint csak egy nyelv érdekli — a német. A Németország—Wales mérkőzés után Brehme hosszasan tárgyalt a Bayern két alelnökével, Beckenbauerrel és Rummeniggével, valamint Üli Hoeness menedzserrel. A nagy hármas hároméves szerződéssel kereste meg a 31 éves világbajnokot, aki — őszinte meglepetésükre — visszautasította őket, méghozzá a következő indokkal: „Nem akarom, hogy azt mondják az emberek, csak pénzt keresni jöttem, A hároméves szerződés nekem már nyugdíjig tartana, ezért inkább csak kétévest kötnék.” Ezután az anyagiakra terelődött a szó, a Sport Bild értesülései szerint Brehme éves nettó jövedelme egymillió márka felett lesz majd. Az Inter és a Monaco jövőre minden bizonnyal indul az UEFA-kupában, a Bayern München viszont a pillanatnyi helyzet szerint erről nem is álmodhat. Andy Brehme egészen könnyen túllépett ezen a problémán, mondván: — Ez nem gond, meg vagyok róla győződve, hogy két év múlva, már velem, újra a BEK-ben rajtolhat a Bayern. A Sport Bild Lothar Matthäust is megkérdezté esetleges visszatéréséről, de ő kerek-perec fogalmazott: — Túl nagyok lennének az elvárások, nem akarom tönkretenni a hírnevemet. Elég csak Berthold példáját nézni. Az AS Rómában soha nem játszott olyan rosszul, mint most, a Bayemben.
