Szabad Újság, 1992. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-28 / 23. szám
1992. január 28. PestiiMírlap ni. Családi? Házi? Körzeti? Magán? Számtalan egymásnak ellentmondó hír kering a bevezetés előtt álló magyarországi háziorvosi hálózatról. A sajtó állítólag hamarabb tudta, mi lesz a körzeti orvosok sorsa, mint maguk az érintettek. Mások úgy vélik, hogy innentől kezdve a háziorvos vezeti majd a szülést, húzza ki a beteg fogát..., hogy az egész szabad orvosválasztás humbug, mert a háziorvos a haverjaihoz küld majd el vérvételre. Igaz is, nem kellenek majd sem a gyermekorvosok, sem az üzemorvosok. A Surján- „fiúk” lesznek a gyógyítás Jolly Jokerei... SESZTÁK ÁGNES MIT TUDJON A CSALÁDORVOS? Amerika Kecskeméten Körzeti orvosból családorvost „faragni” csupán elvben könnyű dolog, hiszen korántsem csak névváltozásról van szó. Mit kell tudniuk azoknak az orvosoknak, akik ezen a szakterületen szeretnének dolgozni, meddig terjed majd a kompetenciájuk, egyáltalán, milyen a jó családorvos? — ezekre a kérdésekre kerestek választ Kecskeméten. A Magyar Orvosi Kamara Oktatási Bizottságának kezdeményezésére rendezett ötnapos konferencia vendégei Minnesotából érkeztek: a Minnesotai Egyetem családorvosi tanszékének igazgatója és munkatársai, akik egyben az Amerikai Háziorvosi Akadémia tisztségviselői, s praktizáló családorvosok. LACHOWSZKY BEA Dr. Kincses Gyula orvos, az MDF országgyűlési képviselője, a Népjóléti Minisztérium Egészségügyi Rendszerváltozást Koordináló Bizottságának elnöke kétségbeesetten csapja össze a kezét, amikor meghallja értesüléseimet. A tisztázás, úgy vélem, mindnyájunk érdeke. — Miért akarja a népjóléti kormányzat leépíteni a nagy pénzekből fenntartott szakorvosi rendelőket, és az így-úgy, de működő orvosi körzeteket ? — Amelyik kormány ad magára, az fejleszti az egészségügyet. Negyven évig nem hallottunk egyebet, mint azt, hogy milyen magas színvonalú a szakorvosi ellátásunk. Eközben az erőltetett specializálódás elsorvasztotta a hagyományos, humánus orvosbeteg viszonyt. A szakellátást fejlesztették, az alapellátás stagnált. A körzeti orvos hovatovább receptírói és irányítódiszpécseri feladatokat látott el. A paciensnek fáj a torka: irány a ful-orr-gégészet, reumás: menjen az ORFI-ba. A másik, ami nagyon fontos, hogy az ország szegénysége eleve illuzórikussá tette a magas szintű betegellátást. A finanszírozás tökéletlensége miatt az egészségügyet egyszerre jellemezte a nyomor és a pazarlás. Bekövetkezett egy társadalmi méretű rendszerváltozás, ami ezt a merev, feudalisztikus képződményt sem hagyja érintetlenül. A változás lassú, hiszen itt nem gépekről vagy könyvekről van szó, hanem az emberek életéről, egészségéről. A rendszerváltozás egyik „látványos” eleme, hogy az egészségügy többé nem a költségvetés maradványaiból él, hanem a társadalombiztosításhoz befolyt járadékokból. Ebből fizetik a nyugdíjakat, a betegellátást, a gyógyszereket és az egészségügy működéséhez szükséges költségeket. — Mi indokolja, hagy a legradikálisabb változást legalul, az alapellátáson kezdjék? — Magyarországon az évi orvos-beteg találkozások száma 150 millió. Ez nagyon sok, ugyanakkor a hatékonyságát nyugodtan megkérdőjelezhetjük. A háziorvosi feladatokat ellátó doktor komoly szakképesítésű személy lesz. A körzeti orvos csak a betegséggel foglalkozott, a háziorvos a beteggel, mint állampolgárral kerül kapcsolatba Azt nyújtja majd, amire a szakvizsgája szól. Ugyanakkor minden arra ösztönzi, hogy továbbképezze magát, mert minden plusz szolgáltatásért külön térítés jár neki. Nem hiszem, hogy szüléseket fog vezetni a fürdőszobában, de az biztos, hogy egy felhasadt fejbőrt gond nélkül összevarr, és nem kell vele a traumatológiára szaladni. A háziorvos szoros kapcsolatban áll a betegével, mindent tud róla, naprakészen ismeri. Ennek a megelőzésben van óriási szerepe. — Ennek alapja a szabad orvosválasztás, és a kölcsönös bizalom. A szakorvosok félnek, hogy a háziorvos csak a kebelbarátaihoz küldi majd a beteget, ha vizsgálatokat kér. — Ez nem így lesz. A szakorvosi beutalás megbeszélés függvénye. A háziorvos csak akkor ajánl mást, ha az illetőnek nincs ismerőse, vagy nem igazán a megfelelő szakemberhez szeretne menni. Én azt szeretném, és ez még nincs eldöntve, ha a szülészekhez és nőgyógyászokhoz nem kellene beutaló. Az egészségügynek ez a legérzékenyebb pontja, és itt a nőknek meg kell hagyni a teljes körű, szabad választás jogát. Más kérdés, hogy a háziorvosnak tudnia kell arról, hogy nőbetegével mi történik. — Mikortól lesznek szakvizsgázott háziorvosok ? — 1998-ig meg kell szerezni ezt a képesítést. Természetesen egy húsz éve körzetben dolgozó belgyógyásznak egészen más követelményeknek kell megfelelni, mint kezdő kollégájának. Arról nem is szólva, hogy a körzeti orvosok krémje sok családnál ma is afféle háziorvos szerepet tölt be. — Mi igaz abból, hogy megszüntetik a szakrendelőket? — Semmi! A nagy szakrendelők adminisztratív vízfejét akarjuk levágni, és odacsatolni őket a legközelebbi kórház igazgatása alá. Kisebb városokra ez sem érvényes, ott természetesen maradnak az önálló szakrendelők. A biztosító szektorsemleges lesz, így a háziorvos bárhová küldheti a betegét: magánorvoshoz, rendelőbe vagy kórházi orvoshoz is. — Tényleg megszűnik a gyermekgyógyászati hálózat, és a háziorvos lesz a fogorvosunk is? —Ezsemigaz.Agyermekellátás marad, sem fejleszteni, sem sorvasztani nem akarjuk. Ahol gyermekorvosi rendelés van, ott a háziorvos gyermekeket nem lát el. A fogorvos pedig, aki alapellátást és szakellátást is nyújt, a szabadon választott kategóriába kerül. Itt is igénybe lehet majd venni a magánrendelést, de az extra kiadásokat a biztosító nem fizeti meg. —Az elmondottakból úgy tűnik, hogy a körzeti orvosok java részéből kerülnek ki a háziorvosok. — Igen, az alapellátást az önkormányzatoknak kell biztosítani. Ok alkalmazzák a háziorvosokat, és ők biztosítják az ügyeleti ellátást is. Rendelőt lehet venni vagy az önkormányzattól bérelni. A szabad orvosválasztás természetesen nem jelent szabad betegválasztást is. Azaz olyan nincs, hogy egy területen kiválogatok magamnak tíz-tizenöt szimpatikus pacienst, a többi meg menjen, ahová akar. Olyan sem lesz, hogy a Rózsadomb tetején egymást érik a háziorvosok, a XX. kerületben meg senki nincs. Számítások szerint 1800 lakosra jut egy háziorvos, ez körülbelül 1200 beteget jelent. — Ki fizeti meg őket? — A Társadalombiztosítási Főigazgatóság. Most nem tud lényegesen többet adni a jelenlegi fizetésüknél, de a közeljövőben ez mindenképpen változni fog. — Mi lesz az üzemorvosokkal, hiszen közöttük sok a kiváló szakember? — Két törvény elfogadása rendezi megnyugtatóan a helyzetüket. A TB csak a gyógyító munkát fizeti meg, de az üzemegészségügy ebbe nem tartozik bele. Mi úgy képzeljük, hogy az üzemorvosok az intézményük területén található rendelőben háziorvosként dolgoznának tovább. így gyógyíthatnak és táppénzelhetnek a TB terhére, a szűréseket és más egyéb vizsgálatokat pedig a munkáltató fizetné. —Mennyiben járnak jól a körzeti orvosok, hiszen a legnagyobb változás őket érinti ? — Világosan kiderül majd, ki a jó és lelkiismeretes orvos. A kezdeti idegenkedést legyőzve, nagyon fontosnak tartom, hogy megtettük az első lépéseket a vállalkozó orvos irányába. — Mikor indul útjára a rendszer? — Július elsején. A zöld biztosítási kártyát nemsokára mindenki megkapja, a körzeti orvosok júliusig enélkül is kötelesek fogadni a betegeiket. Utána azonban már csak sürgősségi ellátást kaphat az, akinek nincs leadott kártyája. —A hálapénz, úgy látom, marad. — A szegényedés miatt csökken, de nemsokára belépnek majd a kiegészítő biztosítások, és azok még tovább apasztják a hálapénzes borítékokat. Én úgy gondolom, nem kell félnünk ettől a lépéstől, és amennyiben a TB bevételei emelkednek, úgy a béreket is kellő mértékben tudjuk majd differenciálni. *** Általános kifogás, hogy a körzeti orvosok nincsenek igazán informálva saját sorsuk további alakulásáról. A háziorvosi hálózat kialakítását többen a sajtóból ismerték meg. Amíg a Társadalombiztosítási Törvényt a parlament nem fogadja el, addig az egész csak a tervezet szintjén él. A hivatalos bejelentést azonnal követi a közlönyi értesítés, és feltehetően július Tjéig rendeződik a háziorvosok sorsa. Szavaikból kiderült, hazájukban azért respektálják a családorvosokat, mert a gyakori betegségek mintegy 95 százalékát apibuláns módon, a leghatékonyabban képesek ellátni. Ez lenne a cél Magyarországon is, csakhogy a tengerentúlon 20-25 esztendővel ezelőtt tartottak ebben a kérdésben ott, ahol most mi. Meglehetősen nagy tehát a hátrány, amit be kellene hoznunk. Másrészt az is nyilvánvaló, hogy a tapasztalatok, a minnesotai gyakorlat egy az egyben nem ültethető át a magyar viszonyokra, hiszen a tudás a dolognak csak egyik összetevője, a másik főszereplő, a technikai háttér pedig ma még igencsak hiányos. A tanácskozás azonban ennek ellenére sikerrel zárult: véleményezésre kész az a 28 oldalas, az alapellátásban jelenleg dolgozó mintegy 6 ezer háziorvos-jelölt továbbképzésének céljait, irányát meghatározó anyag, amely a korábban elkészült családorvosi tevékenységi listát alkalmazható, praktikus részletekkel egészíti ki. Az ellátás tartalmi változása érdekében ugyanis viszonylag egységes szintű tudás birtokába kell juttatni a háziorvosokat. Ez nem' azt jelenti — hangsúlyozta dr. Gógl Árpád, a Magyar Orvosi Kamara oktatási bizottságának elnöke —, hogy a jelenlegi körzeti orvosokat újra kell vizsgáztatni. A vizsgák célja nem az orvosok „megbuktatása”, csupán annak lemérése, hogy a kötelezően előírt tananyagból melyiküknek mennyit sikerült elsajátítani. Célorientált szakvizsgáról van pusztán szó, hiszen a családorvos ugyanúgy szakágnak minősül majd, mint a sebészet, az urológia vagy bármelyik egyéb terület. Az új típusú ellátásra történő átállás amúgy sem megy majd egyik napról a másikra. Mindenkinek, aki ma az alapellátásban dolgozik, lesz egy „védett” periódusa, amely esetenként 4-5 évtől akár 10 évig terjedhet. A Kamara elképzelései szerint az alap-, tovább- és átképzés is az egyetemekhez kerülne majd. Ehhez létre kell hozni az oktatói gárdát, meg kell alakítani a családorvosi tanszékeket. Elkészült már a tananyagra vonatkozó javaslat is, s az lenne a jó, ha az 1992/93-as tanévben már meg is lehetne kezdeni az oktatást. Az amerikai professzorok elmondták, bár saját egészségügyi rendszerük is számos problémával küszködik, a családorvoslás az egyetlen olyan terület, amivel mindenki elégedett. Ami azonban a finanszírozás ideális szisztémáját illeti, azt még maguk sem találták meg, máig is kompromisszumkötésekre kényszerülnek. Eddig már öt családorvosképzö programot dolgoztak ki, de minden programban hangsúlyozzák: a családorvosnak minden esetben tisztában kell lennie kompetenciájának határaival, azzal, mikor kell szakorvost igénybe vennie. Hozzátették: a sikeres egészségügy záloga a jól képzett, gazdaságilag hatékonyan működő családorvoslás és a minden szinten megfelelő, az orvosszervezetek által végzett minőségellenőrzés. Ez utóbbihoz azonban — s ehhez már amerikai tapasztalatcsere sem szükségeltetik — végre a kamarai törvénynek is meg kellene születnie. TÚL AZ ÓPERENCIÁN... Szülés pezsgővel VADÁSZ ZSUZSA Amerikába készülve minduntalan figyelmeztetik az embert, hogy állandóan tartsa magánál a betegbiztosítási kártyáját, mert ha bármi okból orvosi ellátásra szorulna, anélkül nem is nagyon néznek rá. Hiszen ki állja majd a számlákat, illetve mi van, ha beperelik azt, aki segíteni próbált? Sokan vannak azonban azok, akik nem engedhetik meg maguknak a betegbiztosítást — tavaly 35 millió amerikai élt anélkül, az idén pedig a további lemorzsolódások miatt már 40 millióra becsülik e népes tábort. Ami pedig jár, az bizony sokszor semmire sem elegendő. Aki állásban van, annak munkaadója „dotációval” ugyan besegít, ám még így is drága mulatság egy jó biztosítás. Ilyen, talán a legjobbnak tartott biztosítás odaát a New York Life, ami jókora részt vállal a számlák kifizetéséből: átlagosan 85 százalékot az orvosi ellátás és a gyógyszerek után. A kórházi ágy költségeit teljes egészében átvállalják (pedig ez elérheti a napi 800- 900 dollárt is), a kórházi orvosi költségek 90 százaléka őket terheli (egy műtét esetében például külön jár a pénz az altatóorvosnak, a sebésznek stb.), s a kórházi gyógyszerek költségének 85 százaléka az övék. Egy nőgyógyászati műtét, négynapos kórházi ápolással, igaz, jó kórházban, 15 ezer dollár körüli összegbe kerül. Plafonok azonban léteznek: mivel a legkülönbözőbb árkategóriában működnek a kórházak s az orvosok, a betegbiztosító, saját magát bebiztosítandó, maximálja az ugyanazon kezelésre szánható összeget. Az árak borsosak — egy kétperces „éppenhogy-csak-megnézem ” vizit egy bőrgyógyásznál például legalább 50 dollár. S bizonyos extrákat nem fizetnek: például nem állják annak az alkoholmentes pengős vacsorának a költségeit, melyet gyermekszülés után néhány kórházban szerveznek a friss anyu-apu számára a kismama egyszemélyes (kórteremre közel sem emlékeztető) szobájában. A drágaság oka nem csak az, hogy bérleti díjat kell fizetni, s hogy meg kell venni a drága felszerelést, hanem az is, hogy a betegre hárítják az állandóan fenyegető pereskedés csődjét kivédeni hivatott, speciálisan az orvosok számára kitalált biztosítóé költségeit. A drágaság azonban a szolgáltatás — mert hisz ez is az — minőségével jár együtt. Minőséggel, amit nem csak pénzbe is kerülő színvonallal mérnek. Ha új orvoshoz jelentkezik be az ember, általános gyakorlat, hogy az első vizsgálatot megelőzően kiküldött kérdőíven (időmegtakarítás) az első helyen az szerepel, miképp kívánja a beteg, hogy szólítsák, s csak utána sorjáznak a betegségre vonatkozó kérdések. Az is természetes — időt és pénzt megtakarítandó —, hogy a műtétet megelőző vizsgálatokat is járóbeteg-rendelés formájában intézik el. Egy hétfőn reggel nyolckor kezdődő operációhoz hétre kell bemenni a kórházba, ahol minden a legolajozottabban, legpragmatikusabban s a legésszerűbb költségfelhasználással zajlik.
