Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-23 / 260. szám
4 1991. december 23. Télapó járt a kastélyban Otthonná varázsolt menedékhely Lassít a szán. Utasa lejászálódik. A ..kocsis“ leugrik a bakról, hogy felsegítse az óriási puttonyt. ,,Hát igen, újra a kosúti Abrahámfi kastélyba látogatok" - mondja a piros palástos. nagy szakáilú ..bácsika", majd így folytatja: „Amikor 1953-ban először jártam itt, még szegényház volt. Azoknak nyújtott menedéket, akiknek nem volt hol lehajtaniuk a fejüket. Szalmakazlakban, padokon háltak, és itt meleg ételt, fekhelyet kaptak. Csak később jöttem rá, hogy az éhségnél és nyomorúságnál is rosszabb, ha az embert gyámoltalan öregkorában attól fosztják meg, amit egész életében másoknak nyújtott: a szeretettől és a gondoskodástól. Később - folytatta a puttonyos utazó, a távolba révedve - magányos és beteges idős emberek otthonává vált a kastély. Azóta minden télen eljövök, hogy egy kis ajándékot hozzak, s hogy megürült zsákomban a szomorúságukat is messzire vigyem. " Ezen a reggelen tehát a kosúti öregek otthonába megérkezett a Télapó. Elsőként az intézet igazgatónője, Bubenik Anna ajtaján kopogtatott, majd közösen indultak meglátogatni az otthon lakóit. A folyosón csatlakozik hozzájuk Haás Judit egészségügyi nővér is. Elsőként Szöcs Ottó szobájába nyitnak be. Az időjárás ma nem kedvez a derékfájásnak, de Ottó bácsi a kedves vendégek láttán felemelkedik és hellyel kínálja őket. Szinte magától ered meg a nyelve: ,,Sokáig hitoktatóként dolgoztam. Később hazatérve, két öreg, beteg szülőmet gondoztam, hiszen apámat huszonöt, anyámat kilenc éven át kínozta a betegség. De amint Szent Pál apostol mondja: »Míg másokat vigasztalok, addig magam tönkremegyek.« így kerültem azután ide. Fájdalmaimat gadja bizalmas ismerősként a vendéget. „Bizony, Mariska a nővérek jobb keze volt. Fürösztötte, öltöztette, gondozta a fekvőbetegeket" - szól közbe Haás Judit, majd arra kéri a nénit, hogy énekeljen valamit, hiszen nagyon szép a hangja. ,,Szeretném a homokórát megállítani, szeretném az emlékeim elfelejteni - szól halkan, de tisztán nyugtatóan pihenő kézből látszik erőt meríteni, ahhoz, hogy végigénekelje A látogatók sietve mennek tovább, mert a Télapó csak nehezen tudja Szakálla mögé rejteni elérzékenyülését. A néninek udvarlója van? Az otthon igazgatónője és a nővér szerint az idős embereknek csak a javukra válik, ha barátot, barátnőt találnak maguknak. A kastélyban, bármilyen meglepő is, nem egy szép kapcsolat, sót szerelem is született már... A ,,párocskák“ nagy előszeretettel buzdítják, segítik egymást. Sloboda Jani bácsi például hetven éves. de korát meghazudtoló módon udvarol. A Télapó most is László Janka és Katona Júlia szobájában találja öt, ahová ezen a reggelen Lehoczky Erzsi néni is átjött egy kis tereferére. Az asszonyok arcán enyhe pír tükröződik, bizonyítva, hogy ugyancsak jólesik nekik az öregúr jelenléte. A Télapó két tenyere közé fogja Janka kezét. „Jól érzi itt magát?" - kérdi tőle Janka bólint, majd igy folytatja:,, Csak az fáj, hogy a fiatalabb lányom még egyszer sem jött el utánam, amióta itt vagyok. Az idősebbiktől ugyan küldött tavaly az ünnepekkor egy hálólnget, de szépen becsomagoltam és visszaküldtem. Sokkal jobban esett volna, ha ö érkezik, hiszen csak itt lakik Pereden, és még autója is van..." Szavait nyugtalan csend igazolja, amelyet a nővér próbál Az otthonban nem egy idős ember találja meg „párját". A kölcsönös segitség és vigasz sokszor édes együttlétet is kíván, s az otthon lakói délután kettesben sétálnak egy kicsit. (A szerző felvételei) elfelejtem, amikor vallástörténeti könyveket lapozgatok. Ilyenkor karáf csony táján együtt énekelünk, beszélgetünk az otthon lakóival. Most ugyan nincs közös helyiségünk, ezért ritkábbak az ilyen összejövetelek..." - teszi hozzá, kissé elszomorodva. „De úgy tudom, hogy a kastély felújítása hamarosan véget ér, s a karácsonyi ünnepséget már az új nagyteremben tartjuk Nem igaz?" - néz a Télapóra, mintegy segélykérőén. Helyette az igazgatónő válaszol: „Ottó bácsi, ez valóban így van...“ „Hát ha igaz, akkor minden rendben, mert régen volt ám énekkarunk is, verseket szavaltunk, felolvastunk. Én voltam a kultúrfelelös!" A puttonyos vendég, ajándékait közben átadva lassan búcsúzik. Még sok helyen várják. Mariska egykor dézsában fürdetett Babos Mariska néni évek óta nem lát. A huszonnyolc éve itt élő, mosolygós asszonykához régi ismerősként kopogtat a Télapó. .. Amióta újjáépítették a kastélyt, kicsit nehezebben tájékozódom, hiszen korábban fejből tudtam a járást " - fofeloldani: „Na de ne mondja, hogy Jani bácsi nem deríti jókedvre!" A Télapóhoz fordul, és cinkosan a felébe súgja: .. Tetszik tudni, néha órákon át ülnek együtt, jóleső csendben, s el nem engednék egymás kezét. Ivancsík néni a legfürgébb A nyolcvanöt éves Ivancsik néni büszkén mutatja a Télapónak a nagy zacskó sebtampont: ,,Ezeket ma készítettem. Nézze csak meg, olyan kemények. hogy dobálódzni lehetne velük. “ Az otthon lakói örömmel készítik az egészségügyben nélkülözhetetlen tamponokat, s bizony sokszor versenyre kelnek egymással, ki a legfürgébb. A Télapó társaságában Ivancsik néni csakhamar a régmúlt karácsonyokra tereli a szót: „Az ostyát megkentük mézzel, s a gerezd fokhagyma, amit elfogyasztottunk erőt adott az új év kezdetéhez. Aztán ahányan voltunk, annyifelé vágtuk az almát, s megettük. Végül feltörtünk egy diót, s ha egészséges volt, akkor mi is elkerültük a betegséget a következő esztendőben. Lehet, hogy mindez babona, na de még most is itt vagyok" Szabad ÚJSÁG Az ostyasütő karácsonya „Ennek is megvan a maga titka...“ „Szeretnénk, ha lakóink itt is éreznék, hogy igazi karácsony van, nem ebédkor kapják majd az ostyát, hanem vacsorakor, ahogy illik “ - fordul a Télapó az igazgatónő.- neveti el magát a néni, miközben serényen rendet rak a férje ágyán is. Ők ugyanis egy szobában laknak, s bár asztalukon nincs magnó, mint az előző, vidám hangulatú szobában, a falon függő képek, a kis térítők otthonosabbá varázsolják ezt a szobácskát is.__Mindig volt karácsonyfánk" - folytatja. „Szaloncukorral, olcsó édességekkel díszítettük A karácsony szép volt, bár amikor a férjemmel összekerültünk, kettőnknek volt együtt ötven fillérünk. Állatokat neveltem. rengeteg kacsát, csibét tartottam, úgy próbáltunk megélniés még hosszasan folytatja az emlékezést. Nagy kék szemeiből a Télapó is könynyen kiolvashatja, hogy az ajándékánál is többet ér Ivancsik néni boldogsága, hogy valakivel jólesöen elbeszélgethetett Karácsony - az ágyhoz láncolva... A mozgásképtelen betegek részlege következik. A falakon vallásos képek, a kis asztalkákon feszületek, imakönyvek. „Szeretnénk, ha lakóink itt is éreznék, hogy igazi karácsony van. Nem ebédkor kapják majd az ostyát, hanem vacsorakor, ahogy illik. Nem baj, hogy szétmorzsolják: majd másnap összetakarítjuk " - fordul a Télapóhoz az igazgatónő, majd maga elé tekintve nyugtalanul így folytatja: „Szép az ünnep, de nekik talán éppen ezek a napok a legfájdalmasabbak. Segítenünk kell nekik, hogy érezzék, szeretjük őket, gondoskodunk róluk Ebből meríthetik a legtöbb erőt." És valóban: az ágyhoz kötött öregek meleg tekintete kíséri ki a szívélyesen búcsúzó puttonyos vendéget. Mese helyett - jóleső valóság A konyhában összeülnek a szakácsnők, hogy „kisüssék", milyen finomságokkal lepjék meg az otthon lakóit. A nővérek azonnal munkához látnak, ellátják a fekvőbetegeket, fürdetnek, tornáztatnak... Az ünnepi hangulat viszont egyikük arcáról sem tűnik el. Mosolyogva, de ha kell, megrovóbb hangon, amolyan tettetett szigorral korholják az idős embereket Tudják, kit érint a dorgálás érzékenyebben, ki fogad szót, ki morgolódik. Bubenik Anna és Haás Judit időközben lesegíti a piros köpenyt és a nagy fehér szakállt Nagy Sarolta nővérkéről. Ezúttal együtt mennek végig a folyosón, ahol Oravec néni köszönti őket. „Hogy van, Oravec néni? Már nem fáj annyira a lába?" „Ne is kérdezze lelkem. Hát reggel is járt már itt az orvos, kértem is tőle tablettákat, hiszen olyan rosszul alszom!" A nővérkék összenéznek, majd nevetve megkérdik: - „Na és hogyan nézett ki az a doktor?" „Hogyan, hogyan"- néz rájuk értetlenül a néni. „Hát... olyan köpenye volt és hosszú fehér szakálla. Cukrot hozott az, nem orvosságot" -nyugtázza Oravec néni, majd bicegve továbbmegy. A Télapó jövetele felrázta az otthont a megszokott délelőtti álmosságból. A nővérkék és az otthon lakói éreztették velem először igazán, hogy valóban itt a karácsony. Csillogó szemük, egymásba kulcsolt kezük, a várakozás ráncaival behálózott arcuk még sokáig vibrált előttem. „Mert a szivem magányos szegény. Elviszem én magammal az emlékeimet... ” Mariska néni vékony, el-elcsukló hangját hallom újra. amikor kilépek az otthon ajtaján. SZÁZ ILDIKÓ Nyitragerencséren ez idő fájt, karácsony előtt mind gyakrabban kopogtatnak Tábi Mária néninél. S ha bemegy a faluba, bevásárolni, akkor is többen szólítják meg. mint az esztendő bármely más szakaszában. Sokan egyszerűen csak annyit kiáltanak neki az út túloldaláról, hogy „Mári néni, aztán már ránk is gondoljon!" Igen, most van az ö „szezonja." Az ostyasütóé. És Mári néni valóban mestere ennek a szakmának Már vagy két évtizede csinálja. Kezdetben az év minden szakában „mivelte", de az utóbbi években már kimondottan a karácsonyra összpontosít. Vagy egyhavi munkáról van szó: úgy november végén nekifog - de akkor aztán ám nincs megállás, úgyszólván a Szentestéig. „Nem, nem családi hagyomány folytatója vagyok" - emlékszik vissza az indulásra a hetvenhat éves özvegyasszony. „Csak egyszerűen ellestem a szomszédasszonytól. No de megjegyzem, azért nem olyan egyszerű finom, ízletes ostyát sütni. Hej, mennyit elrontottam jómagam is, amikor még csak kezdtem tanulgatni ezt a mesterséget! Mint szinte mindennek, ennek is megvan a titka. Bele kell jönni az Ízesítésbe , és a formálásba is. Az mondjuk még nem tudómány, hogy a vajat össze kell keverni a cukorral,, a tojással, a liszttel meg a tejjel. Annál fontosabb azonban ügyelni a megfelelő arányokra. Én mindig este szoktam bekeverni az egészet - és aztán reggelig állni hagyom. Másnap aztán neki lehet fogni a sütésnek . . . " Mári néni vagy ezer ostyát is képes megsütni egy nap. „Laposat" és „tekercseset“ egyaránt készít. Talán nem érdektelen az a megfigyelése-tapasztalata, miszerint az idősebbek főképpen a lapos ostyát kedvelik, míg a fiatalabbak meg a gyerekek inkább a tekercseset részesítik előnyben. „Pár éve már több élelmiszerboltban is árusítanak lapos ostyát. Nagyon sokan ott veszik meg, mert olcsóbb. Ezzel együtt állítom: össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Az otthoni sokkal zamatosabb, ízletesebb. Persze, abban a^ esetben, ha a készítő nem spórol a belevalóval, s minden összetevőt pontosan beleadagol a tésztába Mert csalni itt sem érdemes. Nagyon hamar észre lehet venni, hogy mi is hiányzik az ostya tésztájából, vagy miből van benne kevesebb az előírtnál..." Az idős néni többnyire egyedül végzi a sütés körüli munkálatokat, valamint a sütést is. Igaz, az egyik unokája gyakorta „lesegeti" a nagyi tudományát, de a sütéssel eddig nem próbálkozott. Csakis a csomagolást bízza rá Mári néni, mondván, még nem kell neki sütni, hiszen ráér, a nagymama is viszonylag későn kezdte - és egészen belejött A „szakma" leírását az ostyasütő további emlékezésekkel színezi: „Már csak néhány családban ápoljákórzik az egykori szép karácsonyi szokásokat, hagyományokat. Emlékszem, a Szenteste el nem múlhatott anélkül, hogy ne ettünk volna ostyát. Fokhagymásat azért, hogy a következő évben ne fájjon a gyomrunk, borsozottat pedig azért, hogy erősek, szívósak legyünk. Egy darab mézes ostyát is meg kellett mindegyikünknek ennie Ádám-Eva estéjén. A hagyomány az volt, hogy ezeket az ostyákat az ünnepi vacsora előtt fogyasztottuk el Ha a gyerekek, a fiatalok belemerültek a szentesti szórakozásba, mi, idősebbek észrevétlenül fogtuk a mézet, s bekentük vele homlokukat, azt kívánva mindezzel, hogy a gyerekeket a jövőben ne érje semmiféle bántódás, minden a legnagyobb rendben, békességben menjen végbe. De nem csupán ezek a szokások tették színesebbé valamikori karácsonyainkat. Az ostyasütéskor például nem feledkezhettünk meg jószágainkról sem Egy kevéske tésztába petrezselyemzöldet kevertünk, úgy sütöttünk ostyát állatainknak, hogy a jószágot ne érje semmiféle betegség, ne pusztítson vész. Mindezek a hagyományok már számos házban hiányoznak manapság. Teljesen más az élet zajlása, mint mondjuk húsz -harminc évvel ezelőtt. Itt nálunk, Nyitragerencséren is. Annyit még mindenképpen szeretnék megjegyezni, hogy a békességért nem csupán karácsonykor kell imádkozni. A békességet mindig védeni, istápolni kell. Hogy ne csupán a karácsonyaink legyenek békések, szeretetteljesek. Valamennyi napunk ilyen legyen!" *■***•»■ + ** + ** ( Kétpercesek SUSLA BÉLA *********** Ponty vagy irhabunda! Géza ül. arca hófehéren világít a gyér fényű hajnali autóbuszban. „Mi az, komám? Úgy nézel ki, mint aki már vagy egy hete le sem hunyta-a szemét" - huppan mellé az örök jóbarát, Jenő, s a busz álmosító zötyögésében hangja ébresztőén hat a közelben szunyókálókra is. „Rá se ránts" - mondja Géza, miközben még arra sem tesz kísérletet, hogy arcát barátja felé fordítsa. „Már éppen egy hete vagyok itthon, tudod a főnök valamennyiünket szabadságra küldött. A gyárban nincs munka." „Na de Géza, ezt cseppet sem értem. Mitől vagy akkor ennyire megviselt? Talán csak nem a mama fogott be a karácsonyi előkészületekbe?" „Tudod mit pajtikám? Ha viccelni akarsz, keress más beszélgetőtársat. Én valahogy ma erre nem vagyok képes. Nézd, a hét első napjától kezdve minden áldott hajnalban kimegyek a folyóra. Előtte persze éjszakákon keresztül gyártom a csalit, készítem a botokat. Aztán rémálmaimban mindig kinyitom a hűtőszekrényt, és látom, hogy a feleségem már megvette a kockára fagyasztott ünnepi pontyot! Hát ez rettenetes érzés!" Jenő részvéttel nézi Géza meg-megremegő kezét, idegesen rángatódzó arcát, majd vigasztalni próbálja: „Barátocskám, nem mindig van a horgásznak kapása. Miért veszed ennyire a szívedre? Ha most nem, hát majd máskor sikerül. Lesznek még ünnepek." „Tegnap - folytatta szomorúan Géza - már azt hittem, itt a nagy pillanat. De nem: az a kegyetlen állat egyszerűen csak lezabálta a vitaminokkal dúsított haleledelt, s ráadásul még a horgomat is elvitte!" „Fel a fejjel, barátom. Én is tudom, mi a horgászbecsület, mégsem értem, hogy ennyire kikészít a dolog. A horgászás a nyugalom és a csend sportja, te pedig idegroncs leszel tőle Megér ennyit az egész?" „Pedig a legrosszabbat még el se mondtam! Kedves nejem ugyanis kilátásba helyezte, hogy ha nem lesz hal, vigaszdíjul egy valódi szőrmebundát kíván. Tegnap óta csak ez jár a fejemben csaligyúrás közben. Valamit tennem kell! Már új horgokat is vettem: ugye, ma biztosan lesz kapásom? Délután kimegyek a folyóra, s addig nem lát a család, míg egy jókora ponttyal nem térek haza. Na szervusz, Gézám, itt leszállók. Boldog, ajándékban gazdag ünnepeket mindnyájatoknak!" (Száz)
