Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)

1991-12-03 / 243. szám

1991. december 3. 9 Szabad ÚJSÁG PORT] Magyar NB L, 15. forduló Óriási bravúrt vitt véghez a csapat „Vígak Mmhííz” Nagymaroson Verebes hivatalosan is nemet mondott Egyszer már voltam bohóc... Ki lesz az új szövetségi kapitány? A kérdés továbbra is megválaszolat­lan, pedig százezrek szeretnék már tudni a feleletet Az MLSZ — amint azt vasárnap délelőtt megtudtuk — december húszadikán dönt, az esztendő utolsó ülésén. Addig folyik a találgatás. Vasárnap délelőtt mi is hivatalosak voltunk egy beszélgetésre az MTK-VM stadionjában. A vasárnapi matiné prológiájaként a klubszobában találkozott dr. Laczkó Mihály elnök és Berzi Sándor főtitkár az MLSZ egyik kapitányjelöltjé­vel, Verebes Józseffel. Már gyülekezett a közönség az idényzáró NB I-es mérkőzésre, amikor Verebes József hivatalosan is kimondta: nem! A beszélgetés éppen egy félidőnyi volt, s a végén összegezhettük: sajnáljuk a döntést, de a Mágus érvei helytállóak. — Uraim, térjünk mindjárt a lé­nyegre, itt még ma van egy mérkő­zés is — kezdte Verebes. — Tudod úgyis, miről van szó — vette át a szót dr. Laczkó Mihály. —­­Régebben már beszélgettünk a ka­pitányi kérdésről. Megegyeztünk, hogy majd folytatjuk. Tehát ez a lényeg, annál is inkább, mert kevés olyan futballbarát akad hazánkban, aki nem értene egyet Verebes Jó­zsef kapitányi megbízatásával. Verebes udvariasan mosolyog... — Hát igen, 1987 elején belevág­tam. Fél évvel jártunk a mexikói világbajnokság után. Mindenütt csak azt lehetett hallani, hogy a magyar labdarúgás mély válságba jutott. Fél év alatt azonban mégis kialakult válogatottunk, és lénye­gében páholyba került az olimpiai csapatunk. Ötöst rúgtunk az ab­szolút profi lengyeleknek, a Fradi­­pályán megvertük a spanyolok olimpia sztárcsapatát Pár hónap alatt bebizonyítottam, a halottnak mondott magyar labdarúgás feltá­masztható, újraéleszthető. Mások pedig azt bizonyították be —jólle­het ezért fizetik őket —, hogyan kell ellendrukkerként rombolni. A válogatott és a kapitány is csak egy bábnak számított mások nagy játé­kában. Összegezve: bohóc voltam egy nagy cirkuszban. Ebből nem kérek. Néhány győzködő mondat (a helyzet azóta egészen más, a szemé­lyek is cserélődtek — és így tovább) sem bírta más belátásra Verebest. — Tévedés ne essék, nekem az égvilágon semmi bajom az MLSZ jelenlegi vezetőivel, kiváltképp az elnökkel — mondta. — De az akko­ri kapitányi sebek a mai napig sem hegedtek be, fájnak, és a sebeket egyelőre nem akarom felszakítani. Ne vezessük félre egymást, jelenleg sem az erkölcsi, sem az anyagi, sem a szakmai feltételek nem adottak ahhoz a kapitányi munkához, amit az egész ország joggal elvárna. Ezenkívül szerződés köt az MTK­Az ősz válogatottja Pisont a Az MTI munkatársa az őszi idény be­fejeztével körkérdéssel fordult a tizen­hat NB I-es együttes vezetőihez, s arra kérte őket, jelöljék meg „az ősz csapa­tát”. A mesterek összesen 57 labdarúgót láttak kiemelésre méltónak. A legtöbb szavazatot — tizenötöt — Pisont István, a Kispest-Honvéd közép­pályása kapta. Érdekesség, hogy a kül­földi légiósok közül mindössze öten kaptak voksot (Nyikiforov, Kuznyecov, Zare, Carlos, Cigan). Úgy tűnik tehát, hogy a magyar edzők inkább honfitársa­ikat helyezik előtérbe... Védőként és középpályásként egya­hoz. Tudjátok, hívott edzőnek a Benfica, az elnök közölte, huszon­négy órán belül induljak. Ez idény közben volt. Visszaüzentem, ha kel­lek, keressenek meg az idény végén. Nem hagynám itt az MTK-t, már­pedig a kapitányság egész embert igényel. Ha kapitánynak mennék, megőrülnék attól, hogy egy évben van hat-nyolc meccs, közben hóna­pokig semmi. Ez nem az én vilá­gom. Nem felejtem, hogy kapitány­ságom után ütötték-vágták a klu­bomat. Azok, akik soha, semmit nem tettek ingyen! Én pedig kapi­tányságom alatt — csak egy példa — saját gépkocsimon vittem a sze­relést, mert járműre sem volt pénz... Dr. Laczkó és Berzi szinte egy­szerre vetette közbe: — Pénzben most sem dúskálunk, egy fillér támogatást nem kapunk, de élünk... Verebes a következő pillanatok­ban korántsem látszott udvariasnak. Kifakadt: — Na látjátok, hol van itt a sport megbecsülése?! A sport je­lenleg nem kap megfelelő elisme­rést. Erre céloztam, amikor az er­kölcsi feltételek hiányáról beszél­tem. Mikor veszik már észre, hogy egyedül a sport vitte, és viszi a jó hírünket a világba. Ha Egerszegi Krisztiért, vagy a múlt héten a bu­nyós Kovács Pistáért szól hazánk­tól sokezer kilométerre a Himnusz, az semmi a vezetőknek?! Tisztelem a többi sportágat, de ezen belül a labdarúgás a legnépszerűbb, az el­ső számú nemzeti sportunk. Fel­sőbb szinten is komolyabban kelle­ne venni a sportot, ezen belül a labdarúgás ügyét. Ez milliók örö­me, olykor éltetője, s mint említet­tem jó hírünk hordozója az egész világban. És akkor álljon be valaki szövetségi kapitánynak, akit majd átkoz a fél ország. Jól van ez így?! Nehéz Verebessel vitatkozni. El­hangzottak érvek: most lenne nagy tett „megnyerni ezt a meccset”, újra legjobb ránt „szimpatikus” egyéniség a szakve­zetők szerint Kovács Ervin, Nagy Tibor, Keller, míg Vincze egy középpályás-sza­vazat mellett jórészt csatárként „ara­tott” a voksolók között. Az ősz válogatottja: Koszta (Vác) vagy Végh (Rába ETO)-Pintér (BVSC-MÁVTRANSS­­PED, 5-5 szavazattal)-Simon T. (FTC, 7), Bérczy (Kispest-Honvéd, 4), Pisont (Kispest-Honvéd, 15), Lipcsei (FTC, 9), Kovács E. (Kispest-Honvéd, 11), Keller (FTC, 10)-Eszenyi (Újpest, 10), Orosz (Vác, 12), Vincze I. (Kispest- Honvéd, 10). bizonyítani, ha a vezetők is megijed­nének, becsukhatnánk azonnal az egész boltot. — Nem vagyok ijedős ember, ki­fejezetten szeretem a rázós felada­tokat — mondotta erre Verebes. — A Videoton, az ETO vagy az MTK sem az álmok világa volt, amikor leszerződtem. De csapatot csinál­tam, ha úgy tetszik, labdarúgó-for­radalmat hajtottam végre, s ugyan­ez megtörtént kapitányságom alatt a válogatottnál is. Ha majd egyszer csak a szakma lesz a lényeg, hívnak és kellek, akkor a legnagyobb örömmel mondok majd igent a ka­pitányi felkérésre, de most nem vállalom, s őszintén nem is tudom, ki vállalja el ezt a feladatot Aki elvállalja, az véleményem szerint halott! Egyelőre még viselem, nyö­göm, fájlalom első kapitányságom sporttól nagyon idegen mellékzön­­géit Csak azt ígérhetem, hogy ami­ben tudok, segítek, mert az ország színeit képviselő válogatottért min­denkinek tennie kell. Kézfogás, sajnálkozás, néhány szó az őszi idényről, kedves érdeklő­dés a családról, bírálat az MLSZ-ről (például Verebes szerint, miként le­het a szövetségen belül önálló a Já­tékvezető Testület, amikor a vihar az MLSZ-re csapódik le) —, aztán ment mindenki a dolgára. Dr. Laczkó Mihály és Berzi Sán­dor kedden reggel indul New York­ba, az 1994. évi világbajnokság selej­tezőinek sorsolására. Amint haza­jönnek, Garami Józseffel folytatják a tájékozódó beszélgetéseket. Meg­erősítették, hogy kapitány-ügyben december húszadikán, az MLSZ el­nökségi ülésén döntenek! — Kétségtelen, de az igazi futballt a klubok csinálják. Nekem megadatott, hogy a legnépszerűbb csapat mellett dolgozhassak. Ezért mindent vállalok. Az átlagosnál is több gond terheli mostanában a zöld-fehérek labdarúgó­szakosztályát. Hatalmas adósságokról suttognak a jól értesültek, a jelenlegi helyzet szerint két bajnoki pontot pá­lyán kívül veszített el a csapat, már-már megbüntették edzőjüket, s egyre keve­sebben látogatnak ki az Üllői útra. Ha­vasi Mihály technikai vezetővel beszél­gettünk a tengernyi problémáról. — Állítólag hatvanmillió forint a szakosztály adóssága Talán még a belga IMAM reklámcéggel most kötött együtt­működési szerződés sem vidítja íeL_ — Téved. Igaz, tényleg nincs túl sok okunk az örömre, de az adósságunk pél­dául mindössze huszonnyolcmillió fo­rint. Persze, ennyi pénzt is nehéz kifizet­ni, de esetleg már éppen a jövő héten találunk olyan szponzort, amelyik akár tízmillióval segít rajtunk. — Gond azért így is jócskán akad a házuk táján. Például az ominózus veszprémi óvás. Két pontjuk bánhatja a tájékozatlanságukat. Akár ha lakodalomba toppant volna be az ember... Pedig nem esküvőt tartot­tak Nagymaroson a Yacht Clubban, de a hangulat legalább olyan, vagy tán még fényesebb volt. Ezen a szombat estén a Váci Izzó ve­zetői és játékosai szállták meg a kastélyt, hogy hét törzsszurkolő — Bergmann Jó­zsef, Fogarasi Péter, Mezey József, Cső­ka Richárd, Kálmán Edgár, Ogel József és Nyéki Gyula — meghívásának eleget téve együtt ünnepeljenek. A csoport egyenesen Veszprémből érkezett, hogy lezárja a klub kétségkívül eddigi legsike­resebb esztendejét. Volt ok az örömre, hiszen nyáron a negyedik helyen végzett a csapat, Magyar Kupa-döntőt játszott, most pedig az első helyen várhatja a ta­vaszt. A szakma Csank Jánost választot­ta az év edzőjének, irányíthatja a ligavá­logatottat is. A góllövőlistát váci labda­rúgó (Orosz) vezeti, s a klub három játé­kost (Nagy, Zombori, Orosz) is adott a válogatottba... Mindezeknek megfelelően nem is le­hetett összetéveszteni az asztalok körül ülő társaságot mondjuk Leonardo Utol­só vacsorájának alakjaival... Fogarasi Lajos, Iványi Károly és László Attila széles mosollyal járt körbe a teremben, hogy koccintva köszöntsön mindenkit. „Óriási bravúrt vitt véghez a csapat — mondta Iványi Károly —, hi­szen rengeteg nehézség ellenére értük el sikereinket. Nem nekünk kell minősíte­ni magunkat, de az öröm a miénk...” Az asztaloktól lassan mindenki a táncparkettre vonult, csak a Szalai, Ré­­pási kettős maradt ülve. „Vérre menő” sakkcsatát vívtak — mulatás ide, zene­szó oda... A bárpultnál Zombori András külön társaságot alakított. A középpályás név­napját (is) ünnepelte, s egy pillanatig sem csinált titkot abból, hogy az sem lenne éppen ellenére, ha egyenesen Nagymarosról kellene a válogatott va­sárnapi találkozójára mennie... A csapat legszomorúbb tagja Bánföl­di Zoltán volt. — Ilyen az én szerencsém — sopán­kodott —, végre lehetőséghez jutok, kezdőként játszhatok a csapatban, erre tessék, már az elején elcsúszik a kon­taktlencsém... Nem láttam rendesen, azért kellett lecserélni. Ki tudja, mikor kerülök újra kezdő tizenegybe? — Egyelőre, mert a jogászok még vi­tatkoznak, s nekünk is van még adu a kezünkben. A csere ugyanis szabályos volt, a veszprémiek pedig ezt óvták. Könnyen lehet, hogy nemsokára vissza­kapjuk pontjainkat, amiért a játékosok becsülettel „megdolgoztak”. Egyébként a győzelemért járó prémiumot minden­képpen kifizetjük nekik. — Kétségtelen, hogy helyesebb, ha a pályán dől el minden, nem pedig a zöld asztal mellett, ám ettől függetlenül Ön, személy szerint, nem érzi magát hibás­nak az ügyben? — Sokat rágódtam rajta, s szerintem mindenki így tett volna a helyemben. Nem bírálom a törvényeinket, de micso­da dolog az, hogy a köztársasági elnök aláírása mit sem ér?! — Valamirevaló profiklubban a jó szándékú, de ennek ellenére hibás és komoly következményekkel járó dönté­seket is súlyosan büntetik. — Még senki nem tett szemrehá­nyást nekem, s úgy tudom, nem is fog. — Ha már itt tartunk, Nyilasi Ti­bort sem büntetik meg a klubon belül, amiért — nem először — elveszítette a fejét? A „tapintatlan” csapattársak nem osztoztak Bánföldi bánatában. Demjén Ferenc Szerelemvonatának hangjaira „vonatozni” kezdtek, magukkal sodorva a bús középpályást és mindenkit, aki nem tudott, vagy nem akart elmenekülni az emberkígyó elől. Még szegény Füle Antal sem úszta meg a táncoltatást, pe­dig a balsorsú csatár lábát térdig gipsz takarta... Horváth László, aki a nyáron Békés­csabáról igazolt Vácra, egy sarokba ült le pihenni. „Ilyen jól még nem sokszor éreztem magam. Pedig akkor sem volt rossz a hangulat, amikor a Csabával megnyertük az MNK-t. Akkor is Csank János volt az edzőm, de még a kupagyő­zelem után sem láttam a mestert ilyen boldognak.” Igen, a mindig komoly, rendíthetet­len nyugalmú edző volt láthatóan a tár­saság egyik legvidámabb tagja. Ő is „körbevizitálta” a termet, senkit sem hagyva néhány csipkelődő megjegyzés nélkül. „Attila, magának nincs szeren­cséje — szólt oda Szálainak. — Úgy ala­kult, hogy elviszem a ligaválogatottal Ungvárra, hiszen magára fér még egy mérkőzés...” Időközben Luis Carlos műsoron kí­vüli előadására figyelt mindenki. A bra­zil védő úgy döntött, eljött az idő arra, hogy felvillantson valamit tánctudásá­ból. Ám általános meglepetésre nem szamba, lambada vagy rumba bemuta­tót rögtönzött, hanem Kosztát átölelve magyar csárdást ropott... Meglepően jól. A társaság hölgytagjai, a futballista feleségek elnézően mosolyogva vették tudomásul, hogy ezen az estén helyettük is leginkább egymást ölelgetik a játéko­sok. Magán-asztaltársaságukban azon­ban a kötött garbó vagy a bakonyi borda elkészítési fortélyai helyett felejt­hetetlen ballábas kapáslövések és mara­dandó emlékű hitvesi alagútcselek szol­gáltatták a csevegés alaptémáit. Jócskán éjfél után indult „oszlásnak” a társaság. Csank János az utolsók kö­zött távozott. — Futballról majd holnap, vagy hét­főn beszélgessünk — mondta búcsúzó­ul. — Ez az este nem erre való. Ma végre lehetett ünnepelni. Megérdemelték a fi­úk. De ha hétfőn az edzésen nem dol­goznak rendesen... (gonda) is ideges — Az MTK elleni mérkőzésre gon­dol, ugye? Nos, szerintem csak azok akarhatnak ilyenkor bármiféle retorzi­ót, akik még soha nem ültek kispadon. Az edzősködés ilyen foglalkozás, egy kis idegeskedés belefér. Ha akkora bűn pél­dául, hogy Tibi földhöz vágott egy pa­pírfecnit, csak tessék, büntessék meg! — Miéri nem fordul elő ugyanez Beckenbauerrel? Nem gondolja, hogy az edzői tekintélyre illene ügyelni? — Minden trénerrel előfordul egy­­szer-kétszer, hogy nem tud uralkodni magán. Hallotta és látta volna, miként viselkedett Beckenbauer a Népstadion­ban, a barátságos mérkőzésen. Pedig ő aztán tényleg ízig-vérig úriember! — Mit szól ahhoz, hogy a játékosaik is elvesztik a fejüket? — Ebben az országban sokan vannak, akiket felfokozott indulatok vezérelnek. Éppen a futballisták lennének a kivételek? — Ilyenkor feltétlenül dühöngeni, tombolni kell? — Nem, tényleg viselkedhetnének megfontoltabban. Hiszen a bírók akár a javukra is tévedhetnek. Bukovi Marci bácsi mondta mindig: nem szabad fog­lalkozni a külső körülményekkel. Csak a játékkal kell törődni. — Változott a célkitűzésük a történ­tek miatt? — Nem. Továbbra is a dobogón kell végeznünk. V.GY. (boskovicsl A Fradiban senkinek nem veszik a fejét Néha Beckenbauer — Nem bánta meg, hogy elvállalta? — Egy percig sem. A Ferencváros technikai vezetőjének lenni a legna­gyobb feladatok egyike. Számomra mindenképpen — felelte Havasi Mihály. — Mostanában azért nyilván zaklatottabb az élete, mint volt a váloga­tott mellett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom