Szabad Újság, 1991. december (1. évfolyam, 242-264. szám)
1991-12-03 / 243. szám
Szabad ÚJSÁG U m MtAflllAHA ifimfA^ Ilii IRI^lfl w W■gj jr • 1991. december 3. Az ügyben érintett rimaszombatiak véleményeinek meghallgatása után a két illetékes minisztériumba látogattunk el. A mezőgazdasági minisztériumban a tárca vezetőjét, a privatizációs minisztériumban pedig az üggyel foglalkozó osztályvezetőt szólaltattuk meg. Jozef Krsek: gyeimet, hogy a RÁCIÓ Kft., csak Óriáci rcalác történt“ a termelő részleget akarta megvásá..unasi csaias lonent rolnji a konzervgyárhoz tartozó tégla- Én csak október 14-én értesültem az árverésről, ezért előbb nem is léphettem közbe. Véleményem szerint a privatizációs minisztérium hibát követett el, mert a 474-es törvény 7. paragrafusa értelmében köteles lett volna velünk megtárgyalni a privatizációs tervezetet. Erre azonban nem került sor. Az esetet vizsgálva ugyanis megállapítottuk, hogy a mezőgazdasági minisztérium részéről senki sem adta beleegyezését és nem irta alá a privatizációs tervezetet. Amennyiben kikérik véleményünket, mi figyelmeztettük volna őket arra, hogy a tervezetben tévesen tüntették fel a raktárkészlet és a hitelek nagyságát; a tévedés ráadásul ezres nagyságrendű. Arról nem is beszélve, hogy a privatizáció napjáig ezek az összegek tovább módosultak, pontosabban növekedtek. Itt valószínűleg óriási csalás történt. Továbbá arra is felhívtuk volna a fi-Az egy évvel ezelőtti felvételen Hegedűs László még,, állami igazgatóként “ beszélget a konzervgyár egyik dolgozójával. Vajon ekkor már felmerült benne, hogy rövidesen akár tulajdonos is lehet... ? (Fotó: farkas) gyárat és munkásszállót nem. Ha már privatizálni akarták az üzemet, az egészet kellett volna. így viszont a minisztérium nyakán maradtak a veszteséges részlegek és mi innen nem tudjuk azokat irányítani. Ezen kívül a nyilvánosság szélesebb körű tájékoztatását kértük volna, hogy ne kelljen holland módszerrel elárverezni a gyárat. Mindezeket belefoglaltuk az általunk benyújtott bírósági keresetbe. Ami pedig Hegedűs László személyét illeti, öt nem mentettük fel tisztségéből, a mai napig, illetve a bírósági döntés meghozataláig öt tekintjük a vállalat igazgatójának, tőlünk kapja fizetését és ö felel a gyár működéséért. Mellesleg az elbocsátását kérő levelet már az árverés után írta és postázta nekünk, tehát még mint a gyár igazgatója szerepelt az árverésen. Ez pedig már eleve gyanús. A sztrájkkészültséggel kapcsolatosan annyit tartanék szükségesnek elmondani, hogy az árverést megelőző napon Rosinová miniszterhelyettest - aki mellesleg akkor szerzett tudomást az egészről - telefonon tájékoztatta a konzervgyár szakszervezete arról, hogy ha árverésre kerül sor, a munkások sztrájkba lépnek. Rosinová mérnöknó akkor lebeszélte a dolgozókat erről a lépésről, és megígérte nekik, hogy a privatizációs minisztériumban leállíttatja az árverést. Ezt sajnos nem sikerült elérnie, pedig sok kellemetlenségnek vehettük volna elejét. Én bízom benne, hogy a bíróság a számunkra kedvező döntést hoz ebben az ügyben. De bármilyen határozat szülessék is, kötelezőnek fogadjuk el magunkra nézve. Ludovít Kaník: „Jogilag minden rendben folyt“- Rosinová miniszterhelyettes az árverést megelőző napon valóban kérte annak leállítását, de nem tüntetett fel semmi olyan nyomós érvet, ami azt indokolttá tette volna. Az árverésről pedig már régebben tudniuk kellett a mezőgazdasági minisztériumban, hiszen mi mindig elküldjük az illetékes minisztériumba a privatizációs tervezetet. Az igazat megvallva a MÉM-mel nem a legjobbak a tapasztalataink, véleménykülönbségek vannak közöttünk a privatizáció megítélésében. Abban teljes mértékben egyetértek Kráek miniszter úrral, hogy ha valóban hamis adatokat tüntettek fel a privatizációs tervezetben, akkor felelősségre kell vonni a volt igazgatót. Mi ebben az ügyben azonban nem érezzük magunkat felelősnek, hiszen képtelenség a hozzánk beérkező összes adatot ellenőrizni. Különben is, az előzetes jóváhagyások és ellenőrzések után nincs okunk kételkedni az egyes értékek hitelességét illetően. A konzervgyár privatizációja jogi szempontból szabályosan folyt le, a RÁCIÓ Kft. kifizette a teljes összeget, tehát nem azt, ami hibásan lett feltüntetve, így véleményem szerint a bíróság nem nyilvánítja érvénytelennek az árverést. Mint olvasóink bizonyára emlékeznek még rá, a riport elején „elköteleztük magunkat,“ hogy ezúttal kivételesen nem foglalunk állást az ügyben; alkosson róla mindenki saját véleményt, az elhangzott hozzászólások és nyilatkozatok alapján. Egyetlen apró megjegyzést azonban mégis szeretnénk hozzáfűzni az egészhez: mi sem tudhatjuk, mi lesz a per végeredménye, de van egy olyan megérzésünk, hogy a zavarosból most sem a legnagyobb halat (halakat) fogják majd ki. Csak örülnénk, ha a valóság rácáfolna erre a megérzésre... V. KRASZNICA MELITTA FARKAS OTTÓ Kis-piaci körséta A helyzet végképp nem változatlan Komárom, 1991. november húszadika, szerda. A járási székhely immár hagyományos piacnapja. Kellemetlen, nyirkos, amolyan „influenzateremtő“ az időjárás, már reggeltől szemerkélt egy kissé, azóta pedig kiadós eső áztatja kitartóan az árusokat, a vásárlókat és a nézelödöket egyaránt. Aznapra jelezték egyébként Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszter érkezését Komáromba, de a kofák, úgy tűnik, nemigen érdeklődnek a neves vendég iránt... Számukra inkább fontos, hogy a gyakorlatban jöjjön a pénz, ne a gazdasági reform elméletében, mert ugye, azzal nem mennének sokra... Mint alighanem minden piaci napon, most is a büfések, az ételtitalt kínálók érkeztek a legkorábban. S amikorra befutottak a buszok a környékbeli falvakból, már javában sült a pecsenye, főtt a kolbász, forrt a bor. Közben persze mind több asztalt foglaltak el a „kereskedők“, a különböző portékákat kínálók. Mert tényleg sok mindent árusítottak ezen a napon is. Az idős nénikék és bácsi kák szorgosan rakodták ki kosaraikból, batyuikból az almát, vöröshagymát, tojást, sárgarépát, petrezselymet, zellert. No és természetesen nem hiányzott az őszi „csemege“, a tökmag, és a szotyola sem. Kapható gyönyörű, vérvörös színű darált paprika, torma, de sok más egyéb is. Az árak - mint minden piacon - természetesen itt is változóak. Van, aki a negyed kiló darált paprikát 40 koronáért kínálja, más ömlesztve méri az erős fűszertízesítöt: fél literéért ötven koronát kér. Persze, többen azonnal rákérdeznek, mit is jelent ez a mérték - dekában. Az idős nénike magabiztossága valóban irigylésre méltó: hát nagyon is egyszerű, harminc dekáról van szó, lelkem! A matematikában jártasabbak rögvest számolgatni kezdenek, a harmincat szorozzák hárommal, szóval kilencven deka kerül százötven koronába. És - sokallják. Egy Magyarországról érkezett férfi szól közbe: „Nálunk négyszázötven kilója...“ Na látja, mondja a néni diadalmasan a habc£óknak, éppen az előbb vitte* el, szintén magyarországiak, vagy öt kilóra valót... Szóval igazi piaci hangulat, alku, egyezkedés, tapasztalatcsere ... Lássuk csak, ki mit hozott? A perbetei Pinke Józsi bácsi például almát. Kilóját tízért adta reggel meg a délelőtt folyamán. Dél felé - az utolsó néhány kilót - már nyolcért kínálta. Hazavinni semmiképpen sem akarta...- Nagyon finom ízletes bóraima ez - magyarázta. - Ma mást nem is hoztam. Majd szombaton, a nagypiac napján, akkor általában a fiammal szoktam jönni, kocsival. Akkor mindig több és többféle árut hozunk. Már szinte állandó vevőim vannak, például a borra. Jóízű, zamatos, tiszta házi bor. Húszért adom literjét. Mintegy 16 árnyi szólónk van, évente 28-30 hektó terem rajta. Én nem nagyon fogyasztom: evés után általában két decit. Lehet, hogy ezért járok már a nyolcvannegyedik évemben ... Az almán kívül az idén is árusítottam körtét, meg valamicske zöldséget is eladtam. Sokan kérdezik, érdemes-e ide eljárni. Én azt mondtam, hogy a kevés pénz is pénz, meg különben is: amíg mozogni bírok, hát miért ne jönnék el? K. M. Gyulamajorból jött. Szintén régi „kofa“, már több éve jár a piacra. Főképpen kerti virágokkal, ilyenkor ősszel, tél elején pedig tökmaggal...-Jövök, ha az egészségem megengedi. Mert eléggé komoly szívbetegségem van... Kijárok, mert van egy nyolc áras kertem, amelyben szépen megterem az évelő virág, meg némi zöldség is. Ebben az évben több hasznot hozott a kert, mint az az egy nektár hetven ár föld, amit visszaigényeltem. Ott csakis a kiadások voltak ez idáig. Az egész területen árpát termesztettem, s a mai napig egy dekát nem sikerült értékesítenem. Nem tudom, meddig folytatom. Már hetvennégy éves vagyok... A 85 éves Sahin Klára néni Martosról jön szinte minden szerdán és szombaton Komáromba. Asztalán gyönyörű piros paprika, tökmag, szotyola, zöldség. S valamivel arrébb a gusztusosra sült disznóhús, amelyből falatozgat.- Fiam, de régi látogatója vagyok én már ennek a piacnak! Hogy hányszor indultam útnak, te jó ég! Pedig volt időszak, amikor megfogadtam, hogy most aztán már abba kell hagyni. Két szívinfarktust vészeltem át. S látod, nem hagytam abba. Ez már a véremben van, nem tehetek róla. No meg azért jól jön egy kis kiegészítés... Nem sok az egész, az biztos. A tökmagot például négy koronáért adom, fél decit. A szotyolát kettőért. A paprikám valóban szép: harminc deka ötven koronába kerül. Nekem csak ez van. De látod, itt aztán kapható minden. A ruhaneműtől egészen a magnókazettáig. Szóval ez a piac már nem az a piac... Valóban. Az idősebbek gyakran idézték fel a velük folytatott beszélgetéseim során a múlt piacát. Ők is többnyire azt mondogatják, hogy sok minden megváltozott. Számos „kereskedő“ átváltott a zöldségről, a tojásról, vágott és élő baromfiról, gyümölcsről a külföldi kozmetikára, a farmernadrágokra, a divatos trikókra, a videókazettákra. Ezek már nem a zsúfolt reggeli buszokkal érkeznek, batyukkal a hátukon, kosarakkal a kezükben, hanem méregdrága külföldi kocsikon, bőrkabátban, felaranyozva... Hát igen: ez a piac már nem az a piac... SUSLA BÉLA ___ Kétperces „Zacslcózókf< Nem új akciófilmet szeretnék az olvasók figyelmébe ajánlani, hanem vészharangot konditani, amíg nem késő. Van még idő egyáltalán? A zacskózó gyerekek látványa ugyanis már mindennapossá vált az utcákon. Az emberek többsége értetlenül és undorodva nézi őket. Szinte el sem hiszik; kábítószerrel, lerobbant narkósokkal eddig csak a tévé képernyőjén találkozhattak. Az utcai zacskósok között nincs öreg, de még középkorú sem. Ez azt jelenti, hogy most, ezekben az években, egy új kábítószeres nemzedék indult útjára. Az a tény, hogy a zacskósok már nem rejtőznek el, nem málladozó pincékben, vagy elhagyatott parkokban jönnek össze, hanem nyilvánosan, az utcán is szippantanak egyet-egyet, a jelenség előrehaladott voltáról és a szipózók erkölcsi leépüléséről, civilizációs gátlásainak leomlásáról beszél. Többségük acetont, vagy más szerves oldószert, esetleg ragasztót használ, alkohollal, cigarettával, idegnyugtató tablettákkal kombinálva. Az effajta szereket használó gyerekek kiszolgáltatottak: miután már rászoktak az ..élvezetre", mindent megtesznek azért, hogy újból hozzájussanak. Figyelmeztető jel volt annak idején, hogy az üzletekből eltűnt a Kanagon nevű közismert ragasztó. Szintén egyre gyakrabban fordulnak elő olyan - kiskorúak által elkövetett- betörések, amikor csakis oldószert visznek el, bár a pultokon sokkal értékesebb áru is van. Vagy pedig cinikus közvetítők segítségével jutnak el hozzájuk ezek a szerek, kialakult a piacuk. Vannak, akik a beszerzésben működnek közre, vannak, akik az elosztásban. És vannak, akik a földolgozásban. (Minden középiskolás tudja, hogy az aceton a legjobb szerves oldószerek egyike, nagyon sok kémiai reakció kiinduló alapanyaga.) Új bűnszervezet van kialakulóban. Talán még túlzás volna maffiának nevezni, de azt is badarság lenne állítani, hogy nem létezik. Arra se építsen senki- a szülők sem hogy ez a jelenség megmarad egy szűk körön belül, vagyis hogy ,,az én gyerekem sosem csinálna ilyet". Egy szülő általában azt sem tudja, mikor gyújtott rá először a csemetéje, vagy hogy mikor húzta meg először a pálinkásüveget. Nyilván a kedves szülők apukái és anyukái sem tudták. Különben is, az alkohol és a nikotin az élvezeti cikkek egy egészen más kategóriájába tartoznak, mint a kábítószer. Az előbbiekről ugyanis erős akarattal egyik napról a másikra le lehet szokni; mindnyájan ismerünk ilyen eseteket. Az utóbbiról azonban - egyedül, külső segítség nélkül - soha. TÓTH FERENC Valahol itt kezdődik. .. (Vass Gyula illusztrációs felvétele)
