Szabad Újság, 1991. november (1. évfolyam, 216-241. szám)

1991-11-26 / 237. szám

12 Szabad ÚJSÁG 1991. november 26. c Hírkosár | Olcsó műsor a tévében Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) svájci főtitkára kemény sajtókampányba kezdett. Erre az adott okot, Blatter szerint az egyes nemzeti szövetségek potom áron, megfelelő átgondoltság nélkül adják el a labda­rúgó-mérkőzések televíziós közvetítéseinek jogait. „Különféle üzletemberek és ügynökök özönlötték el a világ futballszíntereit” — dühöngött Blatter. „Olyan emberek tesznek kecsegtető ajánlatot a tévéjogok felvá­sárlására, akiknek fogalmuk sincs arról, mit is ér egy-egy futballmérkőzés. Látván, hogy a sportág igazi nagy üzlet, úgy hállózzák be a nemzeti szövetségeket kedvező ajánlatokkal, hogy életükben nem láttak még mérkőzést és tévékamerát sem...” így aztán a nemzeti szövetségek jelentős összegektől esnek el, mert elvakítja őket egy-egy kecsegtető ajánlat, és gondolkodás nélkül bocsátják áruba a jogokat. Blatter elrettentő példaként hozta föl a törökök esetét. Az ottani vezetés nincs tekintettel arra, hogy éppen milyen fontos sorsolás előtt áll a klubkupák mezőnye, vagy a válogatottak valemely sorozata kellő átgon­doltság nélkül bocsátja áruba a közvetítési jogokat. Azután, ha egy rangosabb válogatott kerül az útjukba, mit tud már tenni a rivális válogatott szövetsége? „Ha a törökök a franciákat, angolokat vagy éppen németeket látják vendégül, nincs mit tenni, a vendégeskedő szövetség nem lát pénzt a tévéközvetítésben. Ez igen korszerűtlen gyakorlat” — fejtegeti Blatter. Szankciót egyelőre nem emlege­tett. De nincs kétség afelől, hogy azt is hoznak. Előbb vagy utóbb. UEFA-fejesek Az UEFA és a belga törvénykezés viszonya mindennek nevezhető, csak benső­ségesnek nem. Lennart Johansson, az európai futballvezérkarsvéd elnöke ugyan­is nehezményezte, hogy az 1985-ös brüsszeli Heysel-vérengzés után az UEFA korábbi első emberét, Hans Baungartert csak felfüggesztett börtönnel sújtották, ugyanis a Liverpool—Juventus meccs előtti biztonsági intézkedések tálcán kínál­ták a lehetőséget a vandalizmusra. Johansson ellen keresettel él majd. De addig is nagyon odafigyel a belgákra. Mit ad isten, a múlt héten éppen a brüsszeli Anderlecht-stadionban volt egy fontos Eb-selejtező: a „vörös ördögök” Németországot fogadták. S persze, nemcsak Berti Vogts kapitány fiai tették tiszteletüket a belga fővárosban, de néhány ezer német drukker is. Akik ugye, bizonyos sörmennyiséget „bedobtak”, esetleg... A tények: Johansson elrendelte, hogy az UEFA legfőbb vezetői tekintsék meg ezt a selejtezőt. Mintegy „ellenőrző” jelleggel. A belga szövetség főtitkára, Alain Courtois ennek hírét vette, s apait-anyait beleadott azért, hogy még véletlenül se fordulhasson elő kilengés. A meccs előtt, alatt és után rohamrendőrök biztosították a környéket. A német szurkolókat úgy eldugták egy külön szektorba, hogy a rendőrök testétől a szomszédos szektroban ülők egy fia németet sem láthattak. Szerények az esélyek... Albertville-ben, a XVI. téli olimpiai játékok színhelyén minden létesítmény elkészült már, így akár ma megkezdődhetnének az ötkarikás versenyek. Erre azonban még várni kell, hiszen a játékokon a nyitány 1992. február 8-án lesz, és versenyekkel zsúfolt 15 nap után, 23-án fejeződik be az olimpia. Ez a zárás egyben búcsú is: elválik egymástól a téli és a nyári olimpia, 1992-ben rendezik ugyanis utoljára egy évben a két játékot. A téli olimpiák ezután a nyári játékok félidejében lesznek, és így a következőre már csak 1994-ben kerül sor. A „búcsú­játékon”, Albertville-ben egyébként rekordrészvételre számítanak a rendezők: az előzetes hírek szerint 58 ország több mint 2 ezer sportolója áll majd rajthoz a különböző sportágak versenyszámaiban... Múlt, jelen, jövő Női kézilabda Újabb megmérettetés A megfiatalított csehszlovák női kézilabda-válogatottra a közeljövőben ismét megmérettetés vár, hiszen november 29-én a svájci SL Gallenben indul egy nemzetközi tornán. A házigazda svájci válogatott mellett a német és a francia együttessel kell megmérkőznie. December 6-án Bécs ad otthont egy újabb tornának, melyen a csehszlovák csapaton kívül Ausztria, Magyarország és Románia legjobbjai indulnak. A csehszlovák válogatott tagjai Nim­­burgban találkoztak, ahonnan egy rövid edzőtáborozás után Svájcba indultak. Tornái Kuíka, az együttes edzője az alábbi kézilabdázónők szereplésre szá­mít — kapusok: Úerná (Zora Olomo­­uc), Tarhaiová (Duslo Sara), Buchtová (Slavia Praha). Beállósok: Cejnarová (Slavia), Gerychová (HC Zlín). Szélsők: Koleéániová (Plastika Nitra), éumpló­vá (Slavia), Juríková (Zlín). Irányítók: Pospíiilová, Prekopová (mindkettő Sala), Krbová (Start Bratislava), Su­­lovská (Tempo Partizánske), Kostková (Danubius Bratislava), Korandová (Slavia). — A svájci torna után kissé változta­tunk a kereten. Valószínűleg ismét sze­c Innen-onnan 3 New Yorkban befejeződött a női te­niszezők Mesterek Tornája. A döntő­ben a magyar származású jugoszláv szí­nekben szereplő Szeles Mónika Martina Navratilovával csapott össze. A mérkő­zést Szeles nyerte 6:4, 3:6, 7:5, 6:4 arányban. A spanyol labdarúgó-bajnokság ti­zenegyedik fordulójának még nem kö­zölt eredményei: La Coruna—Albacete 2.2, Logrones—Burgos 1:2, Real Mad­rid—Mallorca 2:0, Sporting Gijon— Espanol 3:0, Sevilla—Real Sociedad 2:2, Bilbao—Zaragoza 1:0, Vallado­lid—Ovideo 1:1, Cádiz—Atletico Mad­rid 1:1, Tenerife—Osasuna 0:0. Az él­csoport: 1. Real Madrid 21, 2. Atletico Madrid 17, 3. G(jon 16. A svéd jégkorongliga 15. fordulójá­ban: Djurgaarden—Lulsa 11:2, Färjes­­tad—Malmö 3:1, Leksand—Gävle 5:5, Vásteras—Södertálje 3:0, HV-71—AIK Stockholm 3:7, Frölunda—MoDo 2:3. Dallasban barátságos labdarúgó­­mérkőzésen: Egyesült Államok—Cos­tarica 1:1 (1:0). Góllövők: Kinnear, ill Montero. A találkozóra 22 ezer néző volt kíváncsL „Először a félelmemet kell legyőznöm” Temesvári Andreái aligha kell bemutatni a sportkedvelőknek. Huszonöt éves múlt, 18 .crtendréen, 1984-ben hetedik volt a tenisz^világranglistán, jelenleg a legjobbak százas mezőnyébe igyekszik bejutni Visszaesése részben annak tudható be, hogy boka és válhérülése miatt háronszor operálták, 20 hónapot kihagyott Utána, 1989-ben kezdett ismét versenyezni, akkor a 38. helyen zárta az idényt Ezek után szinte tapintatlan a kérdés: — Andrea, megismételhető-e a ko­rábbi remek szereplés? Bízik-e abban, hogy egyszer még újra az első tíz közé kerül? — Nagyon nehéz arra válaszolni, hogy mi történhet a jövőben. Ha nem bíznék abban, hogy visszajutok a legjob­bak közé, akár le is tehetném a teniszü­tőt. Ez a felkapaszkodás persze nem konkrétan a világranglista hetedik he­lyét jelenti, hanem egy stabil szereplést az élmezőnybe. Ha összehasonlítom, mit jelentett 1984-ben hetediknek lenni, s mit jelentene most, egyértelmű — ma­napság sűrűbb a mezőny, nehezebb e­­lőrejutni. Úgy tűnhet, ezzel saját koráb­bi eredményemet kisebbítem, de nem erről van szó: ezek száraz tények. A rea­litások talaján maradva, most egy-két jóeredmény kellene a mielőbbi felzár­kózáshoz, mert munka van már mögöt­tem. — Ilyen magas szinten a tenisz már nem egyszerűen a lábak és a kéz együt­tes munkája, hanem valami más... Két, közel egyforma tudású versenyző csatá­ja talán nem is a pályán, hanem a fe­jekben dől eL.. Nem hiszem ugyanis, hogy elfelejtett volna teniszezni — Pontosan erről van szó. Egyszerű ha­sonlattal mérve, biciklizni sem felejt el az ember... A hosszú kihagyás nem is a játékra hat ki igazán, hanem az önbizalomra. Ha nincs önbizalmam, félek megütni a labdát, ahogyan azt egyébként tudom. Fejben kell „összerendezeltnek” lenni ahhoz, hogy ki­játsszam a formámat — de végül is ez min­denkivel így van. Úgy mondanám, a saját félelmeimet kell legyőznöm ahhoz, hogy új­ra féljenek tőlem a pályán. — Az előbb említett önbizalomnak nem tesz jót egy olyan vereség, mint amilyet legutóbb Brightonban Magda­lena Malejevától szenvedett el 6:1, 6:0 arányban... — Az önbizalomnak semmilyen ve­reség nem tesz jót, vereség és vereség között van azonban különbség! A brigh­­toni mérkőzés nem volt igazán önbiza­lomromboló, mert már a meccs előtt sem éreztem lehetőséget a győzelemre, fizikailag ugyanis nem voltam rendben, erős megfázással bajlódtam. Nem sze­retném, ha nagyképűnek tűnnék, de az ilyen vereségeken hamar túl kell lépni. — A közelmúltban felkészülésével kapcsolatban egyértelműen rendeződ­ni látszottak a dolgok: Machán Róbert személyében megtalálta azt az embert, akinek segítségével a felzárkózás bizto­sított lehet Aztán Machán külföldön vállalt munkát.. — Emberileg nagyon fáj a cselekede­te. Kiskorom óta ismerem őt, mindenre számítottam, csak erre nem; ezzel a lépé­sével az úgynevezett gentleman agree­­mentet szegte meg. Bár igazság szerint Robi beszélt erről a lehetőségről, de ilyen konkrétan nem számítottam — mert nem is számíthattam — a szakításra. Nem ítél­kezem felette, hiszen ehhez nincsen jo­gom; valószínű egyébként, hogy családja miatt vállalt külföldön munkát. Machán nem csak a tenisz szakmai részéhez ért, hanem pontosan azt az önbizalmat cse­pegtette belém, amire egy sportolónak— kiváltképpen egy teniszezőnek és most különösen nekem! — szüksége van. Elér­replési lehetőséget kap Kissné, aki a Vasasban vendégszerepei, Ladicsné Vágsellyéről és áesinová a SlaviábóL Sajnos, nem számíthatok sérülés mi­att Hlavatára és Velickára, akik a Duslo §afa színeiben kiváló formáról tettek tanúbizonyságot. Remélhetőleg mindkét torna megfelelő előkészüle­tet biztosít megfiatalított együttesem számára. Főleg a védekezésben szeret­nénk javulni. A felkészülésnek ebben az időszakában az eredmények má­sodlagosak, de nem szeretnék szé­gyent vallani. Bízom benne, hogy a Négyek Tomiján elszenvedett súlyos vereségek nem ismétlődnek meg — nyilatkozta az elutazás előtt Tomáá Kuíka edző. Befejeződött az alpesi jégkorongliga. A döntőben a Devils Milano 8:0 (2:0, 3:0, 3:0) arányban legyőzte a HC Bolza­no együttesét. A legújabb férfi ATP teniszranglista ál­lása: 1. Edberg 3515, 2. Courier 3205, 3. Becker 2822, 4. Stich 2675, 5. Lendl 2565, 6. Sampras 2492, 7. Forget 2392, 8. Nová­­cek 1599,9. Korda 1550,10. Agassi 1519. A nőknél: L Szeles 277,15, 2 Graf 219,29,3. Saba tini 200,06, 4. Navratilova 191,12, 5. Sanchez 153,40, 6. Capriati 142,98, 7. No­votna 108,57,8. M. J. Fernandez 100,99, 9. Martinez 95,04,10. M. Maleeva 87,62. I. jégkorongliga Kladno—Trencin Ma, ötnapos szünet után a 21. fordu­lóval folytatódnak a küzdelmek az első osztályú jégkorongbajnokságban. A ke­leti csoport éllovasa, a Dukla Trenéín a nyugati csoport második helyezettjé­nek, a Poldi Kladno együttesének az otthonába látogat. A további párosítás — 17.30: Jihlava—Poprad (játékveze­tők: Úapmka-Beneá, Grúrt), Sparta— Vítkovice (Bolina-Kfivsky, Sméfiéka), Brno—Olomouc (Skaíáni-Frarto, Siro­­tek), Pardubice—Slovan (Rejthar- Brázdil, Halas), Plzerí—Zlín (Sutka- Cambal, Unzeiting), Litvinov—Kosice (Haver-Fedoroíko, Padevét), Klad­no—Trenéín (Danko-Brunclík, Rous­petr). Keleti csoport 1. Trencín 20 14 i 5 95:77 29 Z KoSice 20 9 3 8 77:69 21 3. Zlín 20 7 7 6 69:71 21 4. Vítkovice 20 7 4 9 76:82 18 5. Olomouc 20 8 2 10 70:76 18 6. Poprad 20 6 4 10 60:77 16 7. Slovan 20 3 5 12 58:73 11 Nyugati csoport 1. Plzen 20 12 2 6 69:58 26 Z Kladno 20 10 5 5 71:68 25 3. Pardubice 20 10 4 6 65:56 24 4. Jihlava 20 11 1 8 66:55 23 5. Litvinov 20 8 4 8 92:82 20 6. Sparta 20 9 2 9 79:71 20 7. Brno 20 3 2 15 55:87 8 A jégkorong SZNL I-ben ma a 19. fordulóra kerül sor. A párosítás: Dubni­­ca—Sp. N. Vés, Martin—Kezmarok, LipL Mikulás—B. Bystrica, Nitra— PreSov, TopoTéany—Zvolen, Michalov­­ce—Pov. Bystrica. c Tippeljen velünk J te, hogy higgyek magamban — ez volt a legfontosabb! Szakmailag is éreztem fejlő­dést: újra volt kedvem edzenei, olyan dol­gokat is meg tudtam már csinálni edzése­ken, mint régen. Szóval pszichikaiig is, a felkészültségben, az edzettségben is kezd­tem olyan lenni, mint 1989-ben, amikor pedig szinte a nulláról a 38. helyre jöttem fel a ranglistán. — Jelenleg végül is ki az edzője? — Most nincs edzőm. Nehéz az ilyen hirtelent váltás, nehéz egyik napról a másikra új edzőt találni. — Úgy tudom, van egy nagy terve: olyan klubot szeretne létrehozni, ahol azok a gye­rekek gyakorolhatnának, akiknek a tehet­ségük megvan ugyan ehhez a játékhoz, de szüleik anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy a fiúk vagy lányuk teniszezzen... Mi ösztönözte, hogy ha a valóságban nem is, de legalább terv formújában már meg­fogalmazza az elképzelését? — Nagyon sokat hallottam már, hogy Magyarországon nincsenek tehetségek... Ez nem igaz; még akkor sem igaz, ha so­kat és sokan is hangoztatják... Az egyik nagy kérdés, hogy adottak-e az anyagi fel­tételek? Megfizetik-e rendesen az edző­ket, akik a közvetlen szakmai munkáért felelősek? Egyértelműen nem a vála­szom, ezért van az, hogy az edzők „masze­­kolnak”, vagyis a figyelem elfordul a te­hetséggondozásról. Mert az edző is em­ber, ő is a piacról él... Meg kell fizetni az edzőket s nem a magánórákkal kell a „mellékest összehozni”! A jelenlegi kö­rülmények között koncepció nélküli munka folyik... A dolog másik része, hogy az igazán tehetségek valóban jó feltételek között dolgozhassanak! Ha időm engedi, már játékospályám későbbi szakaszában szeretném ez ügyben megtenni az első gyakorlati lépéseket s aztán pályafutásom befejezésével teljes erővel dolgozni a cél megvalósításáért. -ks-A SAZKA 47. játékhetének telitalá­­latos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 910111213 221201121 201 0 A SAZKA 48. játékhetének műsorá­ba öt mérkőzést soroltak be az I. labda­rúgóligából, négy találkozót az I. jégko­rongligából és négy összecsapást az an­gol labdarúgó divízióból. 1. Hradec—Dukla. Mindössze két pont a különbség a két csapat között. Amennyiben a hazaiaknak sikerülne le­győzniük a tizedik helyezett Duklát, ak­kor nyugodtabban várhatják a tavaszi folytatást. Hradec: Ó: Budéjovice 0:0, Vítkovice (o) 0:3, Cheb 1:1. Dukla: Sparta 1:2, Ú. Budéjovice (o) 1:3, PreSov 0:1. Tippünk: 1. 2. Bohemians—Vítkovice. A leg­utóbbi fordulók eredményei azt mutat­ják, hogy magára talált a Bohemians. A Vítkovicének azonban mindenáron pontot vagy pontokat kell szereznie a nyugodt télhez. Bohemians: Cheb 4:2, Tmava (o) 1:1, Slavia 1:1. Vítkovice: Slovan (o) 0:2, Hradec 3:0, C. Budéjovi­ce (o) 2:1. Tippünk: 0,1. 3. B. Bystrica—Cheb. A sereghajtó vendégcsapat csak a csodában remény­kedhet. S a csoda megtörténhet Besz­tercebányán, hiszen a Dukla már hosszú ideje hullámvölgyben van. B. Bystrica: Trnava 0:1, Slavia (o) 0:1, Inter 0:2. Cheb: Bohemians (o) 2:4, Slovan 0:3, Hradec (o) 1:1. Tippünk: 0,1. 4. Ostrava—Slavia. Nem a várako­zásnak megfelelően szerepelnek a prá­gaiak. Balszerencse üldözi a csapatot. Az Ostrava már felzárkózott az élme­zőnyhöz, s valószínűleg a dobogó vala­melyik helyét pályázza meg. Ostrava: In­ter 2:1, DAC (o) 2:1, Sparta 0:3. Slavia: Olomouc (o) 0:2, B. Bystrica 1:0, Bohe­mians (o) 1:1. Tippünk: 1, 0. 5. PreSov—Inter. Azt tartja a mon­dás, hogy keletről szinte lehetetlen pon­tot rabolni. Valóban, a PreSov hazai pá­lyán eddig csak egyszer szenvedett vere­séget. PreSov: DAC 0:3, Sparta (o) 1:0, Dukla (o) 1:0. Inter Ostrava (o) 1:2, Olomouc 0:3, B. Bystrica (o) 2:0. Tip­pünk: 1. 6. Sparta—Jihlava. Mindkét együt­tes visszaesett az utóbbi két fordulóban. Egymás ellen: (o) 4:2,5:8. Sparta: Litvi­nov 7:3, Plzefl (o) 0:4, Pardubice (o) 6:3. Jihlava: Kladno (o) 0:1, KoSice 3:2, Lit­vinov (o) 6:3. Tippünk: 1, 2. 7. KoSice—Trenéín. A trencséni katonák magabiztosan állnak a keleti csoport élén, így megengedhetik ma­guknak a pontvesztést. Egymás ellen: (o) 5:6, 4:5. KoSice: Poprad 0:3, Jihlava (o) 3:2, Bmo (o) 7:5. Trenéín: Olomouc (o) 2:4, Slovan 4:3, Slovan (o) 4:3. Tip­pünk: 1, 0. 8. Olomouc—Vítkovice. Hasonló já­tékerőt képvisel mindkét csapat. A pil­lanatnyi forma dönthet, s úgy tűnik, ez az Olmouc mellett szól. Egymás ellen: (o) 2:3, 5:5. Olomouc: Trenéín 4:2, Poprad (o) 6:4, Poprad 5:2. Vítkovice: Slovan (o) 9:4, Zlín 0:4, Zlín (o) 7:3. Tippünk: 1, 2. 9. Slovan—Zlín. A kékektől keve­sebb pontot csak a brünniek szereztek az első osztályú bajnokságban. A Slo­­vannak nagyon össze kell szednie magát, ha le akarja győzni a keleti csoportban harmadik helyen álló Zlínt. Egymás el­len: (o) 2:2, 3:3. Slovan: Vítkovice 4:9, Trenéín (o) 3:4, Trenéín 3:4. Zlín: Par­dubice (o) 3:3, Vítkovice (o) 4:0, Vítko­vice 3:7. Tippünk: l, 2. 10. Arsenal—Tottenham. A bajnok csak árnyéka tavalyi önmagának, s főleg a védelme gyengélkedik. S ha mindeh­hez hozzászámítjuk, hogy a Tottenham­­ban Lineker az előretolt ék, akkor a döntetlen a legvalószínűbb eredmény. Arsenal: Sheffield W. 1:1, Oldham 1:1, West Ham (o) 0:1. Tottenham: Sheffi­eld U. (o) 0:1, Luton (o) 4:1, Sheffield W. 0:0. Tippünk: 0. 11. Crystal—Manchester U. Az éllo­vas eddig mindössze egyszer szenvedett vereséget, míg a Crystal már ötször volt kénytelen vesztesen elhagyni a pályát. • Crystal: Nottingham 1:5, Southampton 1:0, Liverpool 2:1. Manchester U.: West Ham (o) 2:1, Manchester C. 0:0, Sheffi eld U. (o) 2:0. Tippünk: 2, 0. 12. Notts County—Queen’s Park. Stejskalék egyre lejjebb süllyednek a táblázaton, már az utolsó előttiek. Az újonc hazaiak a tizennyolcadik helyen állnak. Notts: Everton 0:1, Aston Villa 0:1, Oldham (o) 2:0. Q. P. R.: Oldham (o) 1:3, Leeds 0:2, Aston (o) 0:1. Tip­pünk: 1, 2. 13. West Ham—Sheffield W. A két újonc találkozóján a vendégek az esélye­sebbek, hiszen hét ponttal gyűjtöttek többet, mint ellenfelük. West Ham: Manchester U. 1:2, Liverpool (o) 0:0, Arsenal 1:0. Sheffield W.: Arsenal (o) 1:1, Sheffield U. 0:2, Tottenham (o) 0:0. Tippünk: 1, 0, 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom