Szabad Újság, 1991. október (1. évfolyam, 190-215. szám)
1991-10-05 / 194. szám
2 Szabad tlJSÁG 1991. október 5. A zuhatagot megállítani nem lehet... Kassai botrány - és összefüggései PrÁGÁBAN a Szövetségi Gyűlés egyik kamarája sem fogadta el azt a kezdeményezést, miszerint vissza kellett volna hívni Ján LangoS szövetségi belügyminisztert és Luboá Dobrovsky szövetségi védelmi minisztert. Mindkettőt az augusztus 29-i „moänovi akció” miatt akarta eltávolítani a képviselők egyik csoportja. Ahhoz, hogy a szóban forgó tárca vezetőit visszahívják, legalább negyvennyolc képviselőnek kellett volna ezt a nézetet vallania. Azonban csak huszonegy képviselő szavazott LangoS ellen, tizenkilenc pedig Dobrovsky visszahívása mellett. JoSEF VAVROU§EK miniszter, a Szövetségi Környezetvédelmi Bizottság elnöke az elutasított környezetvédelmi törvényjavaslatról nyilatkozva elmondotta, hogy Ivan Tirpák, a Szlovákiai Környezetvédelmi Bizottság elnöke eleve azzal a szándékkal érkezett, hogy a törvénytervezetet ismételten utalják vissza a köztársasági kormányoknak további megvitatásra. Jlftí DIENSTBIERHEZ levelet intézett a Csehszlovák Demokrata Fórum vezetősége, amelyben annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy a müncheni diktátumot teljes egészében el kell vetni és a szudétanémetekkel kapcsolatos szerződésben ennek tükröződnie kell. Ján ŐARNOGURSKÍ szlovák miniszterelnök amellett tette le a voksot, hogy a francia tőke — vele együtt pedig a fejlett országok tőkéje — mielőbb részt vegyen Szlovákia fejlesztésében. Mindezt a Credit Francier banktársaság képviselőivel folytatott beszélgetése után jelentette ki. Igor NÉMEC, cseh állami ellenőrzési miniszter véleménye szerint különbség tehető a „tiszta” és a „piszkos” pénzek között. Szerinte háromféle vállalkozó létezik ma napjainkban idehaza. Az egyik a kisvállalkozó, akit az illetékes hivatalokban nyilvántartanak, a másik a középvállalkozó, akit viszont a vállalati regiszterben tartanak nyilván, míg a harmadik típus az, amelyikről semmilyen feljegyzés sincs. Az adóhivatalok az első két esetre koncentrálnak, a harmadikról mintha tudomásuk sem lenne... PHÁGÁBAN közzétették azokat az adatokat, amelyek szerint a csehek és szlovákok közös állama mellett tegnap délelőttig csaknem 600 ezer személy fejezte ki támogatását. A Szövetségi Gyűléshez eljuttatott aláírások átvétele után Rudolf Batték, a Népi Kamara elnöke úgy nyilatkozott, hogy a parlament tudatában lesz politikai felelősségének, amikor a népszavazásról szóló törvény végrehajtási rendelkezéseiről dönt, mégpedig a két kamara tizennyolcadik együttes ülésén, amely október 29-én kezdődik. Jlftí DIENSTBIER külügyminiszter szerint a Polgári Mozgalom nem vonja kétségbe a gazdasági reform alappilléreinek helyességét, sem azt, hogy az országnak át kell állnia a piacgazdaságra. Véleménye szerint azonban az országban olyan hangulat van kialakulóban, hogy egyfelől vannak a gazdasági reform szorgalmazói, másfelől pedig annak ellenzői. Szerinte azonban a gazdasági reform nem egy személy, párt vagy mozgalom „tulajdona”, hanem a piacgazdaságra való áttérés alapkövetelmény. PHÁGÁBAN a Cseh Műszaki Főiskola Építészmérnöki Kara — amely Európa egyik legrégibb ilyen felsőoktatási intézménye — megalakulásának 285. évfordulója alkalmából létrehozza végzett hallgatóinak szövetségét. Ezért felhívással fordul mindenkihez, aki egykor hallgatói közé tartozott, hogy jelentkezzenek a kar tanulmányi szakosztályán. Carlos westendorp, spanyol külügyi államtitkár, akihez az Európai Közösségek ügyei tartoznak, Prágában kijelentette, hogy az európai stabilitás legfontosabb láncszemét a közösségek képezik, s meggyőződésé! fejezte ki, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia rövid időn belül tagjai sorába kerül. O PÁVÁBAN tegnap cápát árvereztek. A 150 centiméter hosszú ragadozót állítólag Borneo szigetétől nem messze, a Csendes Óceánban ejtették foglyul. A kikiáltási ára 100 korona volt. Vele együtt árvereztek egy 250 kilós tonhalat is. Hogy mennyiért keltek el végülis, arról nem szólt a jelentés. Az elmúlt hét viharos és egyben rejtélyes kassai politikai fordulatai kinőtték a város határait és felkeltették mind Pozsony, mind Prága érdeklődését. A városházával szembeni elégedetlenség már régebben nyilvánvaló volt. Úgy tűnik, a sokasodó bírálatokra a városháza támadással reagált. Kassa főpolgármestere, Ján Kopnicky szokatlan napon és szokatlan időben, a múlt vasárnap délelőtt sajtóértekezletet hívott össze. A városi rendőrség megalakulását akarta megindokolni, mivel ez a képviselőtestület ülésén heves vitát váltott ki. A rejtély az említett városi rendőrség értelmi szerzőjének és állítólagos vezetőjének, a csehszlovák—kanadai állampolgárságú von Rhédey lovag személyét övezi. A sajtótájékoztató végül nem tett eleget céljának, de számos nagyon komoly vádat vagy tényt tárt fel az államrendőrség utódszervezetének, az alkotmányt és a demokráciát védő hivatal kassai kirendeltségének ténykedéséről. Gabriel Kládek, a főpolgármester tanácsadója a közvéleményt is felkavaró kijelentéseket tett. Állítása szerint az exminiszterelnök, Mellár ellen kellett kompromittáló anyagokat gyűjteniük, végül pedig likvidálniuk kellett volna őt. Az úgynevezett Norbert-terv Gabriel Kládek állítása alapján Slavomír Straíár volt külkereskedelmi miniszter és Marcel Stryko, a NYEE Kassai Városi Tanácsának elnöke ellen irányult. A sajtókonferencia-maraton hétfőn folytatódott G. Kládek írásbeli nyilatkozatával, kedden Marcel Str^ko hívta össze az újságírókat. Fontos bejelentéseket ígért. Hazugságnak minősítette, hogy szerepet játszott volna a Meíiar elleni kompromittáló anyagok gyűjtésében, maga azonban rendőri kísérettel jött, mert attól tartott, hogy az életére törnek. A botrányt kirobbantó főpolgármestert az NYEE jelölte e posztra, a tanácsadója pedig egy ideig Marcel Stryko helyettese volt. A szakításra akkor került sor, amikor az NYEE rájött, hogy a városban nincs minden a rendjén és megvonta tőlük a bizalmat, állítja Stryko. Kládek és Kopnicky viszont azt állítja, akkor váltak el útjaik, amikor ők ellenezni merték, hogy Jozef BakSayt miniszterré nevezzék ki. Tény, hogy a városháza nehézkes és hosszadalmas eljárásait, döntéseit a körzeti képviselőtestületek és önkormányzatok is bírálták; tény, hogy késett a város alapszabályzatának, költségvetésének és fejlesztésének koncepciója, baj (Folytatás az 1. oldalról) lönbizottsága elnökéül. A képviselők ismételten nem tudtak megegyezni a csehszlovák haderő legfelsőbb ellenőrének személyében. A feddhetetlenségi vizsgálatokról szóló csaknem száz törvénymódosítási javaslat megszavazása előtt Ján Langos szövetségi belügyminiszter kért szót. Ellentmondásosnak nevezte a vitában elhangzottakat és leszögezte, hogy a törvényes szabályozás szükséges, de irracionális felhangok és a bűnösség vagy az ártatlanság vitatása nélkül. A miniszter elmondta, hogy a kormány nem ért egyet a törvényjavaslatban meghatározott vizsgálandó személyek és funkciók körének kiszélesítésével. Stanislav Pánis, (független) képviselő felszólalásában követelte, hogy tőle, a Matica slovenskától és az egész szlovák nemzettől kérjen bocsánatot Peter Kulan, (NYEE) a Nemzetek Kamarájának képviselője a televízióban tett kijelentéséért, amelyben ezt mondta; „Kikérem magamnak, hogy ön itt folyton a saját ostobaságát fitogtassa.” Milan Sútovec (NYEE) képviselő kijelen(Folytatás az 1. oldalról) szágnak és Lengyelországnak az Európai Közösségek, a NATO és egyéb európai intézmények felé irányuló kezdeményezéséről imák alá deklarációt a legmagasabb szinten. Ahogy azt Havel elmondta, a sikertelen szovjetunióbeli puccskísérlet tapasztalatai alapján és a jugoszláviai eseményekre való tekintettel a három állam képviselői új motfvuvolt a városi rendőrség létével, illetve nemlétével... Marcel Stryko szerint a városi rendőrség léte törvénybe ütköző, s megemlítette azt is, hogy állítólag e célra a város 140 ezer dollárt kapott, von Rhédey urat magánszemélynek nevezte, aki sem a rendőrségnek, sem a városházának nem alkalmazottja, mégis beleszól mindenbe, még a repülőtér felújításába is. Ilyen anyagi rejtély több is van Kassán. Például az amerikai Centennial Bank megalapítása, a gyerekkórház építése, az állatkerti beruházások és az az 570 ezer korona, amit a nemlétező városi krónikáért fizettek ki. A leplet ezekről a bíróságnak kellene lerántania. Reméljük, ezt hamarosan meg is teszi. De mi van a sürgős „kitálalás”, a vádaskodás és ellenvádaskodás hátterében? Marcel Stryko szerint egy politikai támadássorozat a föderáció utolsó bástyája ellen. Piszkos játék ez, mely mögött sok pénz, vagy anyagi haszon rejlik. Szerdán ülésezett a városi képviselőtestület, ahol az NYEE képviselői bizalmi szavazást indítványoztak Kopnicky főpolgármester ellen. Az 58 jelenlévő képviselőből csak 22-en támogatták e javaslatot. Tehát semmi nem egyértelmű. Mégis úgy tűnik, a kassai botrány csak előszele egy sokkal nagyobb botránynak. Erről tanúskodik, hogy tegnap Kassára érkezett Ján Rumi szövetségi belügyminiszter-helyettes, a Szövetségi Rendőri Testület igazgatója, valamint Martin Fendrych, a Szövetségi Belügyminisztérium szóvivője. A kora esti órákban ők is sajtótájékoztatót tartottak. Fendrych tagadta, hogy valaha is figyeltették volna Meéiart, s hozzátette, neki is módjában állt volna ellenmegfigyelőket állítani. Rumi arra mutatott rá, a kirobbantott ügy politikai töltésű, célja, hogy a szlovák közvéleményt a szövetségi szervek ellen hangolja, így is támogatva az exminiszterelnök jelenlegi törekvéseit. Nem tisztázódott, ki vette fel szolgálati viszonyba a kémelhárításhoz von Rhédeyt, aki most Kopnicky egyik legközelebbi munkatársa. Azt sem tudtuk meg, küldött-e levelet LangoS belügyminiszter Kopnickynak, amelyben von Rhédey viselt dolgaira figyelmeztette volna őt. Marcel Stryko is ott volt a tájékoztatón. Megígérte, ha hozzájut, nyilvánosságra hozza saját kartotékjának tartalmát a belügyminisztérium irattárából. Figyelmeztetett rá, hogy ennek komoly következményei lesznek. Bejelentette, megkérte Langoä minisztert, hogy mókát akarnak bevinni a páneurópai intézmények megbeszéléseibe. A krakkói találkozón a három ország elnökei, miniszterelnökei és külügyminiszterei a csehszlovák—magyar—lengyel együttműködés fejlesztéséről, többek között a gazdasági együttműködés akadályainak eltávolításáról és szabadkereskedelmi terület, valamint közös bank létrehozásáról fognak tárgyalni. szereltesse le lakásából a lehallga'ókészülékeket és vizsgáltassa meg, ki zavarja állandóan a telefonvonalait. Azt is megígérte, nem sokára nyilvánosságra hozza azon dokumentumok másolatait, melyek a szlovák kormányalapítási tárgyalásokról készültek a választások után, s amikor komoly jelölt volt a szlovák miniszterelnöki posztra Slavomír Straéár és Miroslav Kusy. Folytatás minden bizonnyal következik... MILICKY JOLÁN (Folytatás az 1. oldalról) nek létrehozni, amely megkönnyítené a piacgazdaságra történő átmenetet — emelte ki a szovjet külügyminiszter. Ján Őamogursky a szovjet vendég tiszteletére díszebédet adott, amelyen az SZNT Elnöksége és a kormány néhány tagja is részt vett. Ezekután Borisz Pankint Alexander Dublek, a Szövetségi Gyűlés elnöke fogadta. A szovjet külügyminiszter találkozott Frantiáek Miklós kovái, az SZNT elnökével is. A szovjet diplomata kétnapos csehszlovákiai látogatásának befejezéseként újságírókkal is találkozott. Rendkívül hasznosnak, baráti légkörűnek nevezte munkalátogatását. Összetett problémák már nem akadályozzák a kapcsolatok fejlesztését, sok munkajellegű kérdés viszont még tisztázásra vár. „Keresztet tettünk a testvéri barátságra, kezdődhet a demokratikus elveken, a nyíltságon alapuló viszony” — hangsúlyozta a külügyminiszter. Kérdésekre válaszolva Borisz Pankin elmondta, hogy a Szovjetunió atomfegyver-arzenálját a megbízható központi hatalom ellenőrzi. Szlovákia esetleges önállósulásának jellegű — a román társadalmat ezután is azok irányítsák, akik a forradalom előtt tették. Ez a stratégia mindenekelőtt az ellenzék — az igazi ellenzék — ellen irányul, tönkretételét szorgalmazza, vagy ha ez lehetetlen, akkor legalább igyekszik lejáratni. Másodsorban olyan látszat ellenzék létrehozásán dolgozik, amelyet a volt nomenklatúra tagjai vagy az ehhez közel állóak alkotnak. Harmadsorban pedig — a stratégia szerint — a jelenlegi nehézségekért a régi politikai tőke kerül nyújtópadra... Ezeket a nehézségeket a régi nomenklatúristák készakarva hozzák létre, a demokrácia és a piacgazdaság törvényeitől elzárva, elszigetelve Romániát. A következő választásokig egy Diszharmónia „Bizonyos diszharmónia” van a szövetségi és a szlovák mezőgazdasági politikai elképzelések közt, mondta Vladimír Podstransky szlovák miniszterhelyettes. Nem veszik figyelembe a mi elképzeléseinket, hogy magunk szeretnénk szabályozni a mezőgazdasági piacot. Az SZK mezőgazdászai már hosszabb ideje meg akarják teremteni az ún. zöld gázolaj alapot, amely a mezőgazdaság számára forgalmiadó-mentes üzemanyagot biztosítana. A szövetségi pénzügyminisztérium ezt mindeddig megakadályozta. V- ____________________J kérdését csehszlovák belügynek minősítette, s hozzátette, a Szovjetunió is hasonló gondokkal küzd. Szerinte senki sem siet a NATO ölelésébe, és az sem tálja túlzottan ölelésre a karjait. A Szabad Újság kérdéseire válaszolva bővebb magyarázatot fűzött a kétoldalú szerződésben leszögezett „hatékony összeurópai biztonsági rendszerhez”. Az új biztonsági rendszer — tekintettel a Varsói Szerződés megszűnésére, a konfrontációs alapállás megváltozására — új tényezőkre támaszkodik. Köztük kulcsszerepet kapnak a leszerelési és bizalomerősítő tárgyalások; az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet; valamint a kétoldalú államközi szerződések megkötése. Arra a kérdésre, hogy a szerződés 22. cikkelye aránylag szűkmarkúan tárgyalja a nemzeti kisebbségek jogait, a diplomata így válaszolt: „Úgy gondolom, tüzetesen meghánytuk-vetettük ézt a cikkelyt is, amely szerintem, kellő figyelmet szentel a kisebbségek kérdéskörének, és emellett nem avatkozik be a másik ország belügyeibe.” Borisz Pankin az esti órákban Pozsonyból hazarepült Moszkvába, -zsárkoalfciő szerveződne, amelyet az SZMP, Románia Maré és a NMF alkotná. Haszonélvező, — ugyancsak a régi nomenklatúra, fgy a Front — a naivak szemében — jobb-közép színezetet kapna. Emellett megjelenne a baloldal, készen arra, hogy kihasználja a Front tévedéseit. Ez a politikai játék pluralizmusra emlékeztet, csakhogy játékosaik a régi oligarchia csapatát erősítették. A Megmentési Front egyetlen pillanatra sem szűnt meg állam- és káderpártként létezni. Egyik napról a másikra éltető stratégiáról van sző, amely a közös érdekek kiaknázásán alapul. Ez, a régi oligarchia által gyakorolt stratégia uralja a pillanatnyi politikai helyzetet... Elfogadták a törvényt Harmadszor hármasban tette, hogy tőle nem szükséges Kulan úrnak bocsánatot kérnie, és Pánisnak azt tanácsolta, hogy ezzel a kérésével forduljon a Szövetségi Gyűlés mentelmi bizottságához. Röviddel 16 óra után a parlament végre elfogadta a feddhetetlenségi törvényt, amely kihirdetésétől kezdve 1996 január elsejéig lesz érvényben. A honatyák a Peter Toman (PDP) által előterjesztett javaslatot fogadták el, amely az eredeti kormányjavaslattal szemben bővebb hatáskört biztosít a törvénynek. Valami bűzlik Romániában Támadásban a régi oligarchia Számtalan tény bizonyítja, hogy a régi kommunista oligarchia nagyarányú offenzlvát indított Romániában. Célja — bár nem mindig nyíltan — a fejlődés fékezése — az ország nyugati típusú demokrácia felé való tájékozódásának akadályozása. A második célkitűzés, teljesen magán Jószomszédi kapcsolatok Menedzserképzés nálunk is Tegnap Pozsonyban tartotta meg sajtóértekezletét a KASPROMA kassai cég a Business Training Centersszel együttműködésben, amely az utóbbi időben főleg a menedzserképzéssel foglalkozik. Mint azt Tanyasi Károly — aki a kassai cég főmenedzsere — elmondta, hogy a képzés kétnapos. Ez alatt viszont igyekeznek a legapróbb részletekre is kitérni, olyan dolgokat is megtanítanak, hogy miként kell az érdeklődőt köszönteni, vagy telefonbeszélgetés útján megnyerni. A tanítást nagyon könnyűvé és érteh-és bocsánatot kérünk»” (Folytatás az 1. oldalról) ta mártír kassai oltárán és a gályarabok emlékművénél. Protestáns és katolikus barátaink, indítsunk el közös hagyományt arra emlékeztetésül, hogy ezentúl sohasem fogunk egymás ellen protestálni, hanem mindig együtt a körülöttünk és bennünk lapuló gonosz ellen. Zengjen együtt bennünk, Közép-európa polgáraiban, a debreceni Nagytemplom Rákóczy harangjának a szava és (a Nagyságos fejedelem kriptájába is tővé teszi az Angol Business Training Centers egyik munkatársának, Christine Harveynek a kézikönyve (A siker az Ön kezében van), melyet már csehre is lefordítottak. A cég már adatbankot is létesített, amelyben a résztvevők adatait és eredményeit tárolják, őket aztán bizonyos idő után felkeresik és érdeklődnek az üzleti életben elért eredményeikről. A szemináriumot idáig Csehszlovákiában még csak Zsolnán és Liptószentmiklóson tartottak, és már készülnek, hogy Pozsonyban is beindítják. Hqjdú Endre ledöndülve), a kassai székesegyház harangjainak szava! 1991. szeptember 7-én, a kassai jezsuiták halála napjának évfordulóján; Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság, Márton Áron Társaság Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület A felhívás nemes céljaival egyetért és csatlakozik hozzá a KASSAI MAGYAROK BARATI TARSASAGA