Szabad Újság, 1991. augusztus (1. évfolyam, 138-164. szám)
1991-08-14 / 149. szám
1991. augusztus 14. 5 A haszonélvező * __ * Szabad ÚJSÁG C K u 11 úr a Aki jókedvvel jön, azé a színpad Beszélgetés Július Bombáiéval, a Landers cég tulajdonosával- Sokan vállalkoznak manapság, de annál kevesebben a kultúra terén. Nem gondolja, hogy rossz lóra tett?- Mindent jól átgondoltam. Anyám kiskoromban megtanított szeretni a kultúrát, s én azóta szeretem és szívesen hozok áldozatokat érte.-Az ,,Elefántember“ bemutatója után a Kármán Színkör tagjai melegen ünnepelték. Számítanak az érzelmek is, vagy csak az anyagiak?- Hát inkább az érzelmek, mert az anyagiak felől egyelőre nem is gondolkodtunk. És ami a pénzt illeti: nem néztük a hasznot, csak azt, hogy Losoncon végre már legyen színház.- Hogyan került kapcsolatba a Kármán Színkörrel?- A rendező, Szabó Árpád megnézte a termet. Mivel megfelelőnek találta, megkérdezte, mennyibe kerül egy fellépés. Az összegről aztán már nem is tárgyaltunk. Voltam a Csemadokban, megnéztem a színdarabot. Nagyon megtetszett, és fölajánlottam nekik, hogy a bemutató után maradjanak nálam, mert ott nagyon kis helyiségekbe voltak beszorítva, nagy gondot jelentett a kellékek elhelyezése is. Megegyeztünk: ha tudom, támogatom őket, ha nem, kisegítjük egymást annyira, hogy meg tudjunk élni.- Más szponzoraik is vannak?- Igen, rajtam kívül öt-hat maszek támogatja őket.- ön szerint átmenthető, megmenthető a kultúra ilyen módszerekkel?- Ha az állam a jövőben nem támogatja a vidéki kultúrát, csak szponzorok segítségével menthető át. A vallásos költészetnek évezredes hagyományai vannak a magyar irodalomban is. Az Ómagyar Mária-siralomtól, Balassi Bálinton keresztül Sík Sándorig csak jelezni lehet ennek a költészetnek a gazdagságát és sokszínűségét. Persze, nemcsak örökérvényű versek születtek, hanem csengőbongó versikék is, amelyek egyegy gyermeklapban talán elfogadhatóak, de szerzőik hiába vágyakoznak a Parnasszusra. Az egyházak az évszázadok alatt keletkezett és csiszolódott, megzenésített verseket énekeskönyvekben szokták időről időre közreadni. Kíváncsian vettem kézbe a Glória énekes imakönyvet, melyet a Szlovákiai Magyar Katolikus Papok Társulata, a Glória adott ki, Koller Gyula szerkesztésében. Katolikus ismerőseimtől tudom, a könyvnek nincs nagy keletje, mert az utóbbi években a magyar énekes- és imakönyvek szinte szabadon bejutottak hozzánk. Húsz évvel ezelőtt szintén kiadtak egy hasonló könyvet a szlovákiai magyar katolikusok számára. Belelapozva a könyvbe, néhány furcsaság rögtön szembeötlik. A 32. oldalon a szerkesztő arról tájékoztatja olvasóját, hogy az énekek nagyobb részét a „Szent Vagy Uram!“ énektárból vette át, de fölhasználta a Hozsanna c. énekeskönyvet is. A 293. ének némi módosításon ment keresztül (303—4. o.). Egyrészt: a négy strófából három- Dédelgeti egy majdani losonci profi, azaz magánszínház tervét is.- Igen, lesz egy saját színházam is. A tagtoborzás, a konkurzus megvolt, már kiválasztottuk a tagokat. Zenés játékokra fogunk összpontosítani, a rockszínházra.-Mi mindenre lehet még kihasználni egy ilyen 360 férőhelyes termet?-A legutolsó dolog, amit csinálni lehetne belőle, az egy kávéház. De az az utolsó lehetőség, mert minden sarkon van kocsma. Úgyhogy azt gondoltuk a testvéremmel meg a rokonsággal: a legjobb, ha kulturális rendezvények céljára használjuk.- Gondolom, nem mondanak le a Kármán Színkör támogatásáról sem.- Szó sem lehet róla, nem engedem őket el, mert nagyon jók.- Biztosított az anyagi háttér?- Egyelőre hatvanezer márkát kaptunk Németországból, a többit majd meglátjuk.- A kulturális vállalkozások mellett egyéb vállalkozásai is vannak: a bolhapiac, bankettek rendezése és a büfé. maradt. A negyedikkel a szerkesztő nem tud mit kezdeni: Ránk bűnösökre minden verés ráfér. De könyörögnek ók tépett hazánkért. Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek; Hazánkat így mented meg. Az ének pedig eredetileg így kezdődött „Isten, hazánkért térdelünk Elődbe“..., de helyette ezt olvassuk: „Isten, népünkért térdelünk elédbe!“ (303.) A „Szent Imre herceg, Magyarország éke“ c. (299. sz.) ének a Glóriában imigyen hangzik: „Szent Imre herceg, magyar ifjak éke... (306. o.). A versfaragót nyilván a 6. versszak inspirálta: „Szent Imre herceg, magyar ifjak pajzsa...“ Az „Ah, hol vagy magyarok Tündöklő Csillaga“ c. (294.) éneknek is csak három versszakát közli a Glória. Nem tudtak mit kezdeni az olyan sorokkal, mint: „Tekints, István király, szomorú hazádra,/ Fordítsd szemeidet régi országodra“/, vagy: „Reménységünk vagyon benned a Máriában,/ Mint magyar hazánknak hű királynéjában“. Hogy a 306. sz. ének, a magyar Himnusz kimaradt, azon már nem is csodálkozunk. Dehát eddig sem énekeskönyvből tanultuk azt! A legszebb átköltésen a 284. ének ment át, amelyet szinte mindenki ismer, vallási hovatartozásától függetlenül: „Boldogasszony Anyánk- Mindezeken túl működni fog a mozi is, a két vetítőgép már megvan. Az iskolák számára olcsóbban kívánunk vetíteni, mint az állami mozi. A szerződés már megvan. A filmek kapcsolódhatnak a tananyaghoz. A bolhapiacot lemondtuk, mert ezt a gyönyörű termet kár összerondítani a megbízhatatlan árusok által.- ön szlovák ember. Hogy lehetséges az, hogy tehetségét, életét a magyar kultúra támogatásának szenteli?- Anyám Magyarországról származik. Nem felejtett el magyarul, és magyarul is tanított kicsi korunktól, nemcsak szlovákul. Zólyom környékén, Sliacon laktunk. Ha az utcán véletlenül magyarul szólaltunk meg, csúfoltak, ütöttek. Alig beszéltünk azután magyarul. Ez a hetvenes években volt. Isten ments, hogy most ezzel propagáljuk magunkat, de ez megmarad az emberben, öt-hat éve jöttünk vissza Losoncra (mert különben itt születtünk), ez az idő nagyon kevés ahhoz, hogy tökéletesíthettük volna a nyelvet. Szeretném fölhívni mindenki figyelmét, legyen az német, román, ukrán, magyar, bárki: itt a kultúrcentrumban lehetővé tesszük bármilyen csoport fellépését. Bennem nincs előítélet. Aki jókedvvel jön, azé a színpad.-Az önkormányzat támogatja-e az ön vállalkozását?- örültek a járáson is, itt helyben is, hogy nem kocsmát nyitottam, hanem a kultúrát támogatom és próbálom újraéleszteni Losoncon a művelődési életet - úgyhogy megértésre találtam. Balázs F. Attila Régi nagy Patrónánk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes Hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!“ A Glória csak három strófát közöl a 12 helyett. Az elsőt a szerény anonimitásba burkolózó versfaragó imigyen „jobbította“: „Boldogasszony Anyánk,/ Régi nagy Patrónánk!/ Nagy ínségben lévén,/ így szólít meg imánk:/ Mennyországodból,/ édes hazánkból,/ Ne feledkezzél el/ Szegény magyarokról!“ (296. o.) E sorokat olvasva elkapott a nevetés. Nem azért, mert a szöveg éneklése egyhelyütt suta lesz, hanem azért, mert e versizzadmány „maximálisan jóindulatú“ óhajt fejez ki: minden magyart egyből a mennyben óhajt látni, megszabadítva őket a földi lét minden nyűgétől. A hatást csak fokozza, ha a második oldalra lapozok és azt olvasom: Nihil obstat - Nincsen semmi akadálya; és: Imprimatur - Nyomandó. Még emlékünkben él az 50-es évek gyakorlata, amikor régi énekek és népdalok szövegét írták át a napi politika elvárásai szerint. De hogy ma miért van szükség ilyenfajta manipulálásra, s ezt Sokol érsek miért hitelesíti, arra csak szomorú és kínos magyarázat található. Jézus Krisztus nem ezért vállalta a kereszthalált! BALASSA ZOLTÁN Jóember, én a szocializmussal, amióta megmutatta a színét meg a visszáját is, állandóan hadban álltam, és ezt nemcsak most mondom meg hangosan, amikor már lehet, megmondtam akkor is, amikor még nem járt érte vállveregetés. Pedig nem vagyok, meg nem is voltam soha esküdt ellensége a szocializmusnak. Annak, amit beleírtak a szocialista katekizmusba. Annak, amit prédikáltak. De amit csináltak, vagy ahogy csináltak, bizony nem voltam a legbuzgóbb híve. Szegény gyereknek születtem, mint a legtöbb ebben a kánaánban, meztelenül, mint a csupasz kismadár. Ezt nem is bántam volna túlságosan, ha a szüleimnek lett volna mivel eldicsekedni, de nekik se volt más a meztelen feneküknél. Miben reménykedhet a szegény ember fia? Hogy egyszer jobb lesz neki is! Ezt hirdette a szocializmus. Apám kapott is földet ettől a szocializmustól, megörült neki, annyira, hogy egy isten világért se tudott volna megválni tőle. Engem taníttatott, őt meg nyomorgatták az ingyen kapott földjén. Nem akart bemenni a szövetkezetbe, hát szorongatták, ahol csak tudták. így mesélte, mert az én szememen akkor még hályog volt és taknyos gyerek voltam. Ezért is, meg sok minden másért a magasabb iskolának csak az első lépcsőfokáig tudtam eljutni. Hátha ott nem lehet magasabbra tömi, próbáljunk meg valami mesterséget. Volt már akkora öntudatom, hogy a géplakatosságon alul nem adhattam. Dumálni mindig szerettem, így lett belőlem ifjúsági vezető. Nem sokáig, mert nem azt mondtam, amit súgtak, hanem a magam feje szerint. Aztán az évek folyamán sok helyre beválasztottak még, így közelről megtapasztaltam, hogy a szocializmus nem szereti azokat a híveit, akik a saját fejükkel gondolkoznak. Én meg mindig úgy voltam ezzel, hogy Béla, amíg a nyakadon az a kerek tök a tiéd, ne a más fejével gondolkozzál. Nem volt könnyű, mert nagyon erős volt a tömegvonzás. A más fejével gondolkodó tömegek vonzása. A kisipar terén nagyobb volt a szerencsém, mint a gimnáziumban, befejeztem a szakmát. Hatvanháromban már önálló voltam, saját műhellyel. Ebben a mai falunkban azokban az években, el nem hiszi, több mint háromszáz önálló kisiparos élt és dolgozott. Pontosan három-Autónk felújított parasztház előtt áll meg. Tágas, füves udvar, virágoskert, zöldségeskert, gazdasági épületek, hátsó udvar, hegy aljáig húzódó almás - a porta. Bejelentés nélkül érkezünk. A hátsó udvarban földet teritő férfi Mács József. A bátkai származású író, aki élete nagy részét Pozsonyban töltötte, most a felesége falujába vonult vissza - megvalósítani régi tervét, egy életrajzi regény megírását, s nyugalomban, békességben megöregedni. Felismerve a pozsonyi vendégeket, üdvözlésre tárja karját, s már ott az anyós, feleség is - hármasban invitálnak. A szíveslátás: gömöri itóka, kávé, rögtönzött parasztuzsonna — szalonna, hagyma, paprika. Elmondjuk, mi újság Pozsonyban, kérdezzük, milyen az élet Páskaházán. Vendéglátónk bevallja, ezen a nyáron többet volt a kezében a kaszanyél, mint toll. száznyolc. Tudom, mert én képviseltem őket. Már rebesgetni kezdték az újabb területi átszervezést, nem volt belőle ugyan még semmi, de akik előkészítették a dolgokat, előre tudták, hogy úgy lesz a jobb, ahogy kitervelték. Én meg a bázisom azon a véleményen voltunk, hogy a hangoztatott demokráciához közelebb áll még a korlátozott önkormányzat is, mint a központosítás. És amikor én kimentem a mikrofonhoz, mert mikrofonok már akkor is voltak, odaszóltam az elnöklőnek: ha úgy gondolja, hogy az, amit mondok, nem mehet az éterbe, kapcsolja ki a mikrofonokat, mert én nem teszek lakatot a számra. Nem is tettem. Odajön egyszer a szünetben egy nagy vihart kavart beszédem után egy kolléga, szorongatja a karomat és a fülembe súgja: magamban megtapsoltalak. Hát sok ilyen tapsot kaptam dicső pályafutásom során. Tűzhettem a kalapom mellé. Tíz évig voltam önálló kisiparos, képviselő, küldött, mindenes, és amikor jobban körülnéztem magam körül, azt kellett látnom, amire a párom évek óta figyelmeztet: hogy ki van a fenekem. A gyerekeket iskolába kéne íratni, szakiskolába, középiskolába, de miből? Pedig mindig ledolgoztam a napi tizenkét óra hosszát, és a lázas akaráson túl mit tudunk fölmutatni? Próbáljunk fordítani a sorsunkon. Volt egy jó haverom, aki már korábban el szeretett volna csalogatni a vasúti műhelybe. Most megint előhozakodott vele. A faluban már jó, ha hatvanan maradunk önálló kisiparosok. Az egész kommunánkban se voltak már háromszáznál többen. Amit megjósoltam, bekövetkezett. Most mit csináljak? Vagy vándorbotot veszek én is kezembe, és kimegyek külföldre, vagy megpróbálkozom a vasúti műhelyben. Ezt az utóbbit választottam. Fizetgettek bennünket, mi meg dolgozgattunk. Jelen pillanatban szabadságolva vagyunk, az egész műhely, mert nincs munka. Azt mondják, ebben az évben már nem is lesz. Csak a fizetésért járunk be minden elsején. Mert azért azt folyósítják. Végre mi is élvezzük a szocializmus áldásos hatását. Sajnos, én már csak a haldoklásban lettem haszonélvező. M. Sz. S hogy elzárkózna? Hiszen éppen tegnap is író-olvasó találkozón volt a határon túl, s e hónapban még egy jó hetet tölt Magyarországon írótársak között. Egyébként is: mindig jön valaki - régi barátok, s mi már tudjuk, tisztelők - úgy, ahogyan most mi. Közben videósunk beindítja a készüléket. Az író beszél, mesél: életút, életmű, regényhósök, sorsok - kisebbségiek, sérelmesek. Egy jó órán keresztül árad belőle a szó. Aztán elbúcsúzunk: Jó egészséget! Jó munkát! Este Rozsnyón nézzük végig a felvételt. Igaz, Mács József ezúttal nem szól a területi autonómiával kapcsolatban dédelgetett álmáról, vagy a mai szlovákiai magyar politikusok gyengéiről, mégis mindnyájan érezzük: az ember a képernyőn a szlovákiai magyarság harcos sorsírója, aki képes lehet arra is, hogy Páskaházát új Stósszá változtassa. Roz-Egy imakönyv „gyöngyszemei“ Villámlátogatás PÁSKAHÁZÁN
