Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-10 / 119. szám

8 Szabad ÚJSÁG 1991. július 10. Hírkosár Menni vagy nem menni? Napjaink óriási mozislágere a Ciao, Italia című film. Érdekes módon mutatja be a tavalyi foci-vb eseményeit, egyes mozzanatait, kiemelkedő egyéniségeit, s betekintést ad a „kulisszatitkokba” is. A világbajnokság egyik jeles személyisége volt Salvatore Schilacci, aki a maga hat „kis” találatával a vb legjobb góllövője, s a bajnokság legünnepeltebb sztárja volt. Angeli, a FIAT-cég tulajdonosa szerint <5 az az ember, aki képes lenne visszahozni a régi dicsőséget, mely már elveszettnek látszik. Olyannyira ki volt éhezve a sikerre, hogy még Baggiol is megszerezte mellé. A Juventus azonban nem tündökölt. A vezetőség ezt Schilacci rovására (is) írta. Talán ebből lett a galiba. „Az egész csapat rosszul játszott, miért pont én játszottam volna jól” —mente­gette magát a futballsztár. „Mindenki többet akart tőlünk, mint amennyire képe­sek voltunk. Legszívesebben otthagynám az egészet.” Az újságírók előtt azonban nincs lehetetlen. Rögtön, amint a hír számyraka­­pott, azután kezdtek nyomozni, vajon merrefelé húz Schilacci szíve. Mint kide­rült: délre. Salvatore erről nem hajlandó nyilatkozni, őszintén szólva, nem is nyilatkozhat, hiszen a döntés joga nagyrészt az új edzőt, Giovanni Trapattonit illeti meg. Ha a „nagyfőnök” úgy dönt, hogy a focista beleillik az általa kialakított képbe, marad. Ha nem, irány Nápoly. Maradona meze még nem talált gazdára. Egyelőre... Kuparajt augusztusban Miután elkészültek az NB I és az NB II sorsolásaival, a heti feladat a Magyar Kupa sorsolásának elkészítése az MLSZ-ben. Csíki Károly végzi ezt a munkát. „A tervezetnél tartunk, hamarosan készen lesz a sorsolás is. Augusztus 11-én lesz a Magyar Kupa rajt, amikor a csapatok hatvannégyes mezőnybe kerülésért küz­denek. Azaz lesz egy mérkőzés augusztus 4-én is, a legjobb százhuszonnyolc közé jutásért” — mondta Csíki Károly. „Hogyan tovább? Három forduló megy le az NB I-esek nélkül. Az első vonal tizenhat klubja a legjobb tizenhat mellé csatlako­zik, így csak februárban kezdődik számukra a Magyar Kupa. A következő kupá­ban már másként lesz, az NB I-esek a kezdet kezdetétől versenyezni fognak.” Megtudtuk, az MLSZ-ben (bár ez nem kupatéma, de feltétlenül érdekes), hogy megérkezett a szövetségbe a belga Gent kikérője Petty Zsolt számára. Ez az a téma, amelyről az MLSZ-ben senki nem tud semmit, fogalmuk sincs arról, hol tart az ügy Gent és a Honvéd-Kispest közölt. Arról nem is beszélve, hogy Petty­nek azóta Angliából, az Aston Villa csapatától is érkezett meghívás... Mélyponton ? Mélyponton van az osztrák labdarúgás. Pedig tavaly ugyanolyan nagy remé­nyekkel rugaszkodtak neki az itáliai labdarúgó világbajnokságnak, mint a magya­rok annak idején Mexikónak. Ebből kifolyólag talán nem is véletlen, hogy tavaly a nemzetközi piacon alig volt kereslet az osztrák játékosok iránt. A nézők körében a legkedveltebb, az FC Tirol, otthon rendszerint 10 ezer néző előtt játszik, nevetségesen kevés. Úgy tűnik, felesleges volt a világhírű edző, Emst Happel fáradozása, mikor megszerezte a csapatnak az argentin Gorositót. A hajdan oly népszerű, nagy múltú Rapid meccsein 5-6 ezer szurkoló lézeng a Hanappi-stadi­­onban. A másik híres együttesről, a lila-fehér Austriáról pedig jobb nem is be­szélni. Hogy hol a hiba, senki sem tudja. Vagy nem akarja? Schmitt Pál a krakkói tanácskozásról Kézzelfogható eredmények A Csehszlovák, a Magyar és a Lengyel Olimpiai Bizottság vezetői a hét végén Krakkóban tanácskoztak. Az egyes küldöttségeket Premysl Henriych és Pavel Glesk alelnökök, Schmitt Pál és Aleksander Kwasniewski elnökök vezették. — Lengyel házigazdáink kezde­ményezésére államfőink visegrádi találkozójának szellemében ültünk tárgyalóasztalhoz. Annak részleteit vitattuk meg, hogy a sportban, az olimpiai mozgalomban miként tud­nánk még jobban elmélyíteni, erősí­teni együttműködésünket — tájé­koztatta lapunkat Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB végrehajtó bizottságának tag­ja­• Hogyan összegezné e tájékoz­tatás tapasztalatait? — Hasonló helyzetben vagyunk, a társadalmi változások után egya­ránt Európa felé törekszünk, de eb­ben a helyzetben a sport még nem találta meg az igazi helyét. Főleg nincs tisztázva a sport megfelelő tá­mogatása, amelyet pedig Európá­ban az országok állami feladatnak tekintenek. • Milyen konkrét eredménnyel zárult a tanácskozás? — Három levelet fogalmaztunk meg. Az egyiket államfőinknek ír­tuk, amelyben tájékoztattuk őket ar­ról, hogy megértettük a visegrádi üzenetet, és a sportban is keressük az együttműködés lehetőségeit, s természetesen gondjainkat is meg­említettük. A másikat a következő olimpiák szervezőinek címeztük Al­­bertville-be és Barcelonába, s ebben bizonyos elképzeléseink megvalósí­tásához, nehézségeink enyhítéséhez kértünk segítséget. A harmadikat pedig Samaranch elnöknek küldtük. Ebben támogatjuk a doppingellenes GÉP-, TERMÉK-, INGATLANFORGALOM, SZOLGÁLTATÁS, OKTATÁS TANÁCSADÁS | HASZNOS, GYORS, INGYENES | yi lg /mv ti ,,WA Országos mezőgazdasági információs lap VÁLLALKOZÁS, MUNKAKÖZVETÍTÉS, ADÁS-VÉTEL * Hirdessen az AGROMARKET:ben! A Magyarországon 51 ezres példányszámban havonta megjelenő mezőgazdasági információs lapban közölt hirdetései eljutnak magyarországi, erdélyi, kárpátaljai, délvidéki és burgenlandi mezőgazdasági termelőkhöz, gyártókhoz, kis- és nagykereskedőkhöz, szakmai és érdekképviseletekhez. „ Az AGROMARKET-ben Nemzetközi Piaci Lehetőségek című mellékletében minden termelő, szolgáltató, kereskedő, vállalkozó, kis és nagy mezőgazdasági üzem és egyéni gazda KORONÁÉRT közölheti hirdetését, ha annak szövegét és a díjbefizetést igazoló szelvényt elküldi címünkre — ÚJSÁG szerkesztősége, Martanoviéova 25, 819 11 Bratislava — a hirdetés díját pedig — az alábbi díjszabásnak megfelelően — a GAZDA Kiadó bankszámlájára — VÚB 02000, ő. ú. 128340-012. Az A/4-es formátú AGROMARKET-ben az apróhirdetés ára szavanként: a keretes hirdetések díja: 1/16-od oldal 1/8-ad oldal 1/4-ed oldal 1/2-ed oldal 1 oldal 10,- korona 1200,- 2400,- 5000,- 8000,- 14 000,­korona korona korona korona korona Hirdessen az AGROMARKET-ben! Nagy példányszám, szakterületi terjesztés, jó piaci lehetőségek. ' Az Agromarket-et hirdetésének közlése után a szerkesztőség elküldi az Önök címére. harcot, s kértük a NOB elnökét, hogy ellenőrző laboratóriumaink technikai felszereléséhez nyújtson anyagi segítséget, hiszen egyelőre csak a prágai rendelkezik hivatalos minősítéssel. A budapesti és a varsói laboratóriumból több költséges fel­szerelés anyagiak miatt hiányzik. • Hogyan értékeli a tanácsko­zást? — Nagyon hasznos volt, s a köl­csönös tájékoztatás mellett számos részletkérdésben is megállapodtunk, így például igénybe vehetjük egymás edzőtáborait, felhasználhatjuk a prágai dopping-laboratóriumot, job­ban élhetünk a szakemberek s tudo­mányos tapasztalatok cserelehetősé­gével. S ahogyan a Csehszlovák Olimpiai Bizottsággal a közelmúlt­ban kétoldalú szerződést írtunk alá, ezt a lengyel—magyar viszonylatban is rövidesen megtesszük. • Miért maradt távol ismét Vera Cáslavská, a Csehszlovák Olimpiai Bizottság elnöke? — Az egykori világhírű tornász­bajnoknő, északi szomszédaink el­nöknője rendkívül elfoglalt, hiszen Havel elnök egyik közvetlen szemé­lyes tanácsadója, s így nem tudott résztvenni. Igazán sajnálom, hogy nem találkoztunk, hiszen Mexikó­ban, legnagyobb sikerei idején let­tem én is olimpiai bajnok a párbaj­­tőrcsapat tagjaként. • Amint említette, szó esett az olimpiai felkészülésről és részvétel­ről is. — Barátaink hozzánk hasonló létszámú csapattal készülnek Barce­lonába. Azaz körülbelül kétszáz ver­senyző kiküldetését tervezik, bár a sportolók létszámát a csapatsportok selejtezőinek eredményei befolyá­solják. (szekeres) Új karmester a veronai játékokon Sportfogadás A SAZKA 27. játékhetének nyere­ményelosztása: I.d(|: nincs nyertes, II. d(j: 7 nyer­tes á 32 703 korona, III. díj: 146 nyertes á 3658 korona. A §PORTKA 27. játékhetének nye­reményei: I. húzás I. d(j: nincs nyertes, II. d(j: 2 nyer­tes á 598 224 korona, III. díj: 100 nyertes á 23 363 korona, IV. díj: 6404 nyertes á 570 korona, V. díj: 129 210 nyertes á 37 korona. II. húzás I. díj: 2 nyertes á 897 285 korona, II. díj: 4 nyertes á 299 123 korona, III. díj: 212 nyertes á 8481 korona, IV. díj: 11 801 nyertes á 261 korona, V. dy: 194 986 nyertes á 21 korona. Az 5 a 40-ből Olimpiai Sazka 27. já­tékhetének nyereményelosztása: I. díj: 6 nyertes á 85 135 korona, II. díj: 12 nyertes á 25 572 korona, III. díj: 441 nyertes á 1172 korona, IV. díj: 10 422 nyertes á 68 korona. Innen-onnan A New Yorkban közzétett WTA női teniszranglista jelenlegi állása: 1. Szeles, 2. Graf, 3. Sabatini, 4. Sanchez, 5. Nav­­rátilova, 6. M. J. Fernandez, 7. Marti­nez, 8. Novotná, 9. M. Malejeva, 10. Capriati. Az olaszországi Formiában lebonyo­lított nemzetközi atlétikai versenyen Sergej Bubka új világcsúcsot állított fel a rúdugrásban 609 cm-es eredménnyel. Egyébként a szovjet sportoló az idén már kétszer átírta a világcsúcslistát. Újabb mérkőzéseket játszottak le a labdarúgó Dél-amerikai Kupában. Az A-csoportban Chile 4:2-re legyőzte Pe­ru válogatottját. Góllövők: Zamorano 2, Rubio, Contreras (11-esből), illetve Maestri, Del Solar. Argentína Venezue­lával mérkőzött, s 2:0-ás félidő után 3:0 arányban diadalmaskodott. Góllövők: Batistuta, Caniggia. * Sztojkovics a zenei rovatban A francia futball éppen nyári álmát alussza, az átigazolási hírek miatt azon­ban nehéz elszakadni a stadionoktól. Mi tagadás, beszédtéma bőven akad, a játé­koscserékről terjengő hírekkel alig lehet lépést tartani. Tegnap még Drágán Sztojkovicsnak, az Olympique Marseille jugoszláv középpályásának eladása volt a szenzáció, ma már viszont az OM és a Paris Saint-Germain „vegyes vállalkozá­sáról” beszél mindenki. Hogy a gazdasá­gi szótárból kölcsönzött fogalom a sportban mit akar jelenteni, annak ma­gyarázatául idézzük a legfrissebb francia átigazolási hírt: Fournier, Pardo és Ger­main, a Marseille komplett középpá­lyástriója ősztől a Paris Saint-Germain színeiben futballozik tovább, míg a fővá­rosiak cserébe átengedik Anglomát, s az utolsó pillanatban — az OM javára — lemondtak Jean-Philippe Durand le­igazolásáról. Az esettel kapcsolatban Bemard Tapie, a Marseille elnöke el­mondta, hogy hazafiúi kötelességének érzi a fővárosiak támogatását, Párizs ugyanis megérdemelne egy nagyszerű futballcsapatot. Tapie nagyvonalúsága elismerésre méltó; a kérdés csak az, ősz­től miként állítja ki saját csapatát. Az elnök ugyanis szinte egy teljes együttest adott most el, s egyelőre nincs hír az utódokról. Fournier, Pardo és Germain mellett elhagyta a Marseille-t Tigana, Cantona, Vercruysse, Iluard és Sítoj­­kovics is. A délfrancia kikötőváros fanatikus szurkolóinak talán ez utóbbi fáj a leg­jobban. A tavaly nyári labdarúgó-világ­bajnokság után a Crvena zvezdától meg­vásárolt jugoszláv sztárt megszeretni is alig volt idejük, hiszen még kora ősszel súlyosan megsérült, operálták, s csak idén tavasszal kezdett lábadozni. A szur­koló azonban csalhatatlan: elég egy szempillantást vetnie a futballistára, s máris tudja, ki töri a labdát, s ki „pen­ge”. Sztojkovics — vagy ahogyan Bel­­grádban, majd Marseille-ben nevezték: Pixi — pedig „penge” a javából. Abból a ritka fajtából való, aki még emlékszik rá, hogy a labdarúgás elsősorban játék, s a szurkoló nem bosszankodni, hanem szó­rakozni jár a mérkőzésekre. Más kérdés, hogy ilyen típusú játékos a Marseille­­ben idén több is akadt: például Chris Waddle, akiért az angol futballt egyéb­ként nem sokra tartó helybeliek tűzbe mennének, vagy a ghánai Abedi Pelé, aki idén tavasszal „uralkodói” nevéhez mél­tóan futballozott. A sérülésén kívül te­hát velük kellett megküzdenie Pixinek a csapatba kerülésért. Ez nem ment, illet­ve a csereként pályán töltött röpke idő — a BEK-döntőn mindössze kilenc rö­vid perc — kevés volt a bizonyításra. Sztojkovics pedig túl jó játékos — s per­sze túl drága — ahhoz, hogy mérkőzése­ket töltsön a kispadon. Az átigazolás tehát kézenfekvőnek tetszett, bár Pixi új klubjaként mindenki a Paris Saint-Germaint emlegette. S er­re a hét elején jött a hír Sztojkovics Ve­ronába tart. Az egyik marseille-i lap az információt a zenei rovatában közölte, emígy: „Sztojkovics a veronai játékok új karmestere.” Nem tudjuk, Pixi ked­veli-e az operát, s törzsvendége lesz-e az olasz város hagyományos nyári zenei fesztiváljának, de azt „borítékoljuk”, hogy az itáliai védők nem lesznek oda a Sztojkovics-keringőért. S az sem kétsé­ges, hogy Rómeó és Júlia városa a ko­moly zene mellett a futballt is komolyan megkedveli. Ha másért nem, hát Sztojkovics játé­káért. N.SZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom