Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-09 / 118. szám

1991. július 9. Szabad ÚJSÁG 3 Gorbacsov gyorsít Gorbacsov egyetért azzal az amerikai javaslattal, hogy gyorsítsák meg a START -egyezmény befejezéséről szóló tárgyalásokat. Ezt a washingtoni Fehér Házban jelentették be: A hírt alátá­masztja, hogy Besszmertnih szovjet kül­ügyminiszter holnap az USA-ba utazik, hogy amerikai partnerével, Bakerrel tár­gyaljon a stratégiai atomfegyverek szá­mának csökkentéséről. Besszmertnih feladata, hogy a Gorbacsov és Bush köz­ti legutóbbi levélváltás szellemében ve­zesse a tárgyalásokat. Bush elnök üdvö­zölte Besszmertnih kiküldését és véle­ménye szerint a tárgyalások meggyorsít­hatják a START-egyezmény előkészíté­sét. Kivonulnak a katonák Tegnap reggel megkezdték az algé­riai katonai egységek kivonását a fővá­rosból. A hadsereg június ötödiké óta tartotta megszállva Algír fő pontjait, amikor az államelnök rendkívüli állapo­tot hirdetett az iszlám fundamentalisták által szított zavargások miatt. Újabb hí­rek szerint 530 kilométerre Algírtól le­tartóztattak több iszlám egyházi sze­mélyt, akik tüntetésekre szólították fel a lakosságot. Letartóztatták a fundamen­talista szervezet új elnökét, Muhammad Szaidot is. A fővárosban a parlament rendkívüli ülést tart. Társulás, kapcsolatok, beruházások Az Európai Közösség nemcsak a ju­goszláviai események kapcsán fokozza aktivitását Az egységes belsőpiac meg­teremtése határidejének— 1993. janu­ár 1. — közeledtével az időszerű gazda­sági és együttműködési kérdésekre összpontosítja figyelmét A hatodik menet Brüsszelben a szakértők megkezdték a Lengyelország társulásáról folyó tár­gyalások hatodik menetét. A tanácsko­zás homlokterében a lengyel áruk nyu­gat-európai elhelyezésének kérdése áll. Lengyelország főleg mezőgazdasági ter­ményeket, továbbá szenet, acélt és tex­tilt szeretne eladni Nyugaton. A legna­gyobb problémát a marhahús szállítása jelenti, mert erről a „tizenkettek” leg­többje hallani sem akar. Olechowski lengyel küldött szerint a mezőgazdasági kérdésekben az EK igen arrogánsán vi­selkedik. Együttműködés Albániával Az Európai Közösség számára Albá­nia eddig az európai térkép egyetlen fe­hér foltja volt. A kapcsolatok kiépítését most kezdték meg. Tegnap Tiranába re­pült a „tizenkettek” küldöttsége, hogy megismerkedjék az ország gazdasági és politikai viszonyaival. A küldöttség je­lentése szolgál majd alapul ahhoz a dön­téshez, amelyben meghatározzák az Al­bániának nyújtandó élelmiszersegély nagyságát. A tervek szerint a jövőben együttműködésre is sor kerülhet az EK és Albánia között. Hírek szerint még eb­ben a hónapban az EK nemzetközi kap­csolatokkal folgalkozó bizottság elnöke is ellátogat Tiranába. Vita a tőzsdei szabályokról Az EK pénzügyminiszterei és gazda­sági miniszterei Brüsszelben a beruhá­zásokról és a tőzsdei szabályokról tár­gyaltak. E két probléma sok fejtörést okoz az egységes belsőpiac megteremté­sének előkészületeiben. Tizennyolc hó­napon belül fel kell számolni a tizenkét tagállam között az emberek, a pénz, az áru és a szolgáltatások szabad mozgásá­nak akadályait. Franciaroszág, Spanyol­­ország és Olaszország azt szeretné, ha a részvénykereskedelem pontosan megha­tározott szabályokhoz kötődne. Nagy- Brítannia, Hollandia és Németország a szabadabb kereskedelem híve és a rész­vényforgalmat a tőzsdén kívül is elkép­zelhetőnek tartja. Sokat vitatott kérdés a bankok részvétele a tőzsdeügyietek­ben. Németország, amelynek tőkeerős bankjai vannak, a pénzintézetek részvé­telének híve, míg Spanyolország és Por­tugália egyértelműen szembehelyezke­dik a bankok részvételével a tőzsdén. Távolodó háború, közelgő béke A horvátországi Eszék melletti Terije községben golyóspuskával felszerelt horvátok felvették a harcot a helyi szerbekkel Az összecsapásoknak sok halá­los áldozata volt Telefotó: CTK/AP (Folytatás az 1. oldalról) szervek álláspontja továbbra is elté­rő. A Brioniban folyatatott tárgyalá­sokról Mesic államfő kijelentette: „A háború távolodik, most kezdődik a béke. Mindnyájan tanultunk az eddigi fejleményekből, s ez vonatko­zik a hadseregre is”. Tudjmann hor­­vát elnök megelégedését fejezte ki, mert az egyezmény szerinte lehető­séget kínál az erőszakhullám megál­lítására. Kucan szlovén elnök szerint az önállósághoz vezető út hosszú, de gyakorlatilag három hónapon belül véget érhetne. Szavai szerint Brioni­ban senki sem vonta kétségbe a szlo­vén népszavazás eredményeit és a szlovén parlament által elfogadott dokumentumokat. Hans van den Broek holland külügyminiszter azt mondta, hogy Brioniban közelebb jutottak a békés párbeszédhez és Jugoszlávia békés jövőjéhez. A Bri­oniban elfogadott döntések Szlové­niában tegnap éjfél óta érvényesek és betartásukat 30-50 tiszt és polgári hivatalnok ellenőrzi az Európai Kö­zösség részéről. De Michelis olasz külügyminisz­ter nagyra értékelte az EK igyekeze­tét, de kijelentette: „Horvátország problémája az eddigieknél is nehe-. zebb és bonyolultabb lesz”. A szlovén kormányfő felajánlotta, hogy kicseréli a Szlovéniában még fogva tartott szövetségi tiszteket a szövetségi hadseregben szolgáló szlovén nemzetiségű katonákért. Tegnap reggel azonban a hadifog­lyokat szabadonbocsátották, mert a hadsereg azzal fenyegetőzött, hogy saját felelőségére támadást indít Szlovénia ellen. Horvátországban tovább tarta­nak a szerb fegyveresek és a horvát rendőrség közti összetűzések. Eszék környékén a harcok számos áldoza­tot követeltek, de az elesettek szá­máról még nincs megbízható adat. A Reuter Hírügynökség szerint öten meghaltak és huszonnégyen megse­besültek. A hadsereg eleinte távol­tartotta magát a harcoktól és azután avatkozott be, amikor egy altisztjét hátulról lelőtték. Tegnap délelőtt tíz órára hívták össze a jugoszláv Államelnökséget, de az ülést estére halasztották. A kollektív államfői testület a brioni tárgyalások eredményeivel foglalko­zik. Az ülésen nem vesz részt Szlo­vénia képviselője. A jugoszláviai események foglal­koztatják a világ közvéleményét. Delors, az EK bizottságának elnöke nem zárja ki Szlovénia és Horvátor­szág diplomáciai elismerését. Egy rádióinterjúban kijelentette, hogy az önállósodási folyamatnak polgárhá­ború nélkül kellene megvalósulnia úgy, hogy a feszültség ne terjedjen ki a Balkán térségére. Spadolini, az olasz szenátus elnöke szerint az eu­rópaiak azt remélik, hogy a jugo­szláv államszövetség nem bomlik fel. Ha nem sikerül olyan megoldást ta­lálni, amely összetartaná a jugoszláv szövetséget az egyének és nemzetek jogainak figyelembe vételével, akkor az egész Európa számára visszalé­pést jelent és eloszlatja azokat a re­ményeket, amelyeket a kelet-euró­pai változásokhoz fűzött. A belgrádi Narodna armija című katonai hetilap azt írja, hogy Német­ország és Ausztria ismerte Szlovénia erőszakos elszakadásának tervét és megvalósításában közvetve vagy közvetlenül részt vett. A cikk szerint a szlovén fegyveres erők Németor­szág segítsége nélkül nem készülhet­tek volna fel a harcra a szövetségi erők ellen. Kocsevszka Recában a lap szerint a szlovén nemzetőrség 27. dandárjának kiképzését negyven német kiképzőtiszt vezette. Ausztriát gazdaságilag is súlyosan érintik a jugoszláviai események. Tavaly az osztrák-jugoszláv árucsere 19 milliárd schilling volt, de ez jelen­tősen csökkent. Aggódnak a 473 kö­zös vállalat sorsáért is. A jugoszláv turistaidény összeomlása problémát okoz a jugoszláv adósságok fizetésé­ben. A határmenti osztrák kereske­dők hirtelen elvesztették szlovéniai vásárlóikat és 30 millió schilling veszteség éri őket naponta. ÁJJSÁO hír ALEXANDER DUBCEK hatta­gú küldöttség élén Japánba látoga­tott. Tárgyalt Akihita császárral és Kaifu kormányfővel. A Kaifuval folytatott tárgyalásokon a beruhá­zások kölcsönös védelméről készí­tettek elő egyezményt. Dubőek csehszlovákiai látogatásra hívta meg a japán császárt, aki a meghí­vást köszönettel elfogadta. ÉSZAK-ÍRORSZÁGBAN a bel­fasti rendőrfőnök előrejelzése va­lósnak bizonyult: tegnap reggel bomba robbant egy rendőrautó alatt. Egy másik támadás során két rendőr és egy nyolcvanéves asszony megsérült. SZÁSZORSZÁGBAN az egykori NDK területén hétezer tanítót bo­csátanak el állásából, mert állítólag együttműködtek a titkosrendőrség­gel. Németország egyesítése óta az oktatókat és az egyetemi tanárokat vizsgálatnak vetik alá és sokat közü­lük már eddig is elbocsátottak. KOLUMBIÁBAN a Forradalmi Fegyveres Erők elnevezésű kom­mandó egy olajbányász központot támadott meg. A tartályokat, szi­vattyúkat, az igazgatósági épülete­ket és az olajvezeték egy részét le­vegőbe repítették. A napi 10 ezer hordó olajat termelő üzem műkö­dése bizonytalan időre megbénult. VÁCLAV HAVEL a Newsweek című lapnak adott interjújában kije­lentette: ha Csehszlovákiában nép­szavazást rendeznének, a szlovákok többsége minden bizonnyal a közös állam fenntartása mellett szavazna. Havel az interjúban elítélte a jugo­szláviai erőszakos cselekményeket. A VILÁGBANK évi jelentésében megállapítja, hogy a világon a hadi­kiadások meghaladják az évi egy billió dollárt. A nyolcvanas évek vé­gén az iparilag fejlett államok éven­te 860 milliárd dollárt fordítottak fegyverkezésre. Jelenleg a Perzsa­öböl térségének országai fegyver­keznek a leginkább. A Világbank felhívta a kormányokat, csökkent­sék hadikiadásaikat. A VILÁG leggazdagabb embere a japán Taikicsiro Móri, aki 87 éves és vagyonát 15 milliárd dollárra be­csülik. A világ második leggazda­gabb embere ugyancsak japán, Josi­­aki Cucuminak hívják és csak egy milliárd dollárral kisebb a vagyona. A legtöbb milliárdos egyébként az Egyesült Államokban él és számuk 64. A NEMZETKÖZI Atomenergia Ügynökség szakértőcsoportja, ame­lyet az ENSZ küldött Irakba, meg­kezdte működését. Ez már a har­madik bizottság, amely Irakban ku­tatja az atom-, vegyi- és rakétafegy­verek gyártásának lehetőségeit, hogy megkezdhessék e tömegpusz­tító eszközök felszámolását, illetve gyártásuk lehetetlenné tételét. BULGÁRIÁBAN 30 tudós me­morandumot tett közzé, amelyben követelik, hogy nemzetközi konzor­ciumot hozzanak létre a kozloduji atomerőmű irányítására és korsze­rűsítésére. A tudósok szerint az atomerőmű rendszerei igen hiányo­sak és az erőmű biztonságossá téte­le meghaladja Bulgária lehetősége­it. FRANCIAORSZÁGBAN tárgyal a Biztonsági Tanács öt állandó tagja a fegyverexport csökkentéséről. Az USA, a Szovjetunió, Nagy Britan­nia, Franciaország és Kína a világ legnagyobb fegyverexportőre. A kétnapos tanácskozás egyedülálló a második világháború után. Célja olyan nemzetközi egyezmény kidol­gozása, amely szabályozná a fegyve­rek kivitelét. KÉT SZOVJET katona betört a szibériai Jakutszkban levő kaszár­nya fegyverraktárába, géppisztolyo­kat vett magához és agyonlőtte ki­lenc, televíziót néző társát, ötöt pe­dig megsebesített. INTERCOMP Services AZ ÖN PARTNERE A SZÁMÍTÁSTECHNIKÁBAN —PC és — LAN ETHERNET, ARCNET hálózati operációs rendszerek már 25 000,- koronától —Minőségi számítógépek és tartozékaik azonnali szállítását ajánljuk, adó nélkül, jótállási év PC AT 286-16MHz, 1MB RAM, 1.2MB FDD, 44MB HDD, MONO 14" PC AT 286-16MHz, 1MB RAM, 1.2MB FDD, 44MB HDD,14" VGA PC 386SX-16MHZ, 1MB RAM, 1.2MB FDD, 44MB HDD, 14" VGA PC 38633MHz 64KB Cache PC 486 33MHz EISA, 64KB Cache ETHERNET 16BOT NE 2000 kompatibilis kártya 29900,-38990,-43 290,-59990-től 89990-től 5490,­LAPTOP 30386SX-20MHZ, 2MB RAM, 1.44MB FDD, 40MB HDD, VGA 89 600,-Az ABECO Datentechnik Kft. csúcsminőségű számítógépeit szállítjuk! Katalógusokat kérésre ingyen szállítunk! Címünk: INTERCOMP SERVICES P.O. BOX 56 Nábr. L. Svobodu 5814 99 Bratislava Tel./Fax: 07 315687 FUP-189

Next

/
Oldalképek
Tartalom