Szabad Földműves Újság, 1991. július (1. évfolyam, 112-137. szám)

1991-07-15 / 123. szám

1991. július 15. Szabad ÚJSÁG Mai horoszkóp § C Kalendárium ) HÉTFŐ Az évből eltelt 195 nap, hátra van még 169 nap A NAP kel: 5.02 - nyugszik: 20.38 A HOLD kel: 9.42 - nyugszik: 22.23 Antónia, Aurél, Baldvin, Csegó, Egon, Ferenc, HENRIK, Jenő, Ladomér, Leonóra, Manuéla, Örkény, Pompilia, ROLAND, Sára, Talamér, Vltus - Henrich névna/botS A Henrik a germán Heimrich névből keletkezett. Jelentése:,, körülkerített birtokán uralkodó ‘Valamikor a latin Henricus alakkal azonosították az Emericust, majd hibásan az Emri­­cust, azaz a magyar Imrét - így esett, hogy István király fia, Imre, voltaképpen bajor nagybátyjának, Henriknek nevét kapta a kereszt­­ségben. Az angolban Henry alakban honosodott meg, s kialakult becéző alakja a Harry, amely nagy ritkán nálunk is előfordul. A Henrik becézése: Hencsi, Heni, Henni, Henh, Henrike. A Roland név szintén germán ere­detű, ahol Hruodland volt az eredeti alakja, s ezt jelentette szó szerint: dicsőség + merész, vagyis körülbe­lül annyit: „vakmerőségével dicső­séget szerzett harcos" - lásd az Európa-szerte híres Roland-ének népszerű hősét. A magyarban a ha­sonló helyen képzett két mással­hangzó fölcserélódött, s a Rolandból Lorand, Lóránd lett. A Rolandról ér­demes megemlítenünk, hogy aki Pozsonyban megfordul, találkozhat a városháza közelében a kardos férfi alakjával díszített ún. Roland­­kúttal (van hasonló szobor a bártfai városházán s a nagybányai Szent István-torony falába illesztve is). Idővel a mórok ellen harcoló hős Roland alakját vélték fölfedezni ben­ne, pedig eredetileg a szabad királyi városokban a városi jogokat jelké­pezte. Becézés: Roli(ka). Mai tanácsunk ") A kerti krizantémot zölddugvá­­nyozással szaporíthatjuk. Dug­ványt csak garantáltan egészsé­ges, jól fejlett anyanövényekról szedjünk, illetve fogadjunk el a szomszédoktól, a kertésztár­saktól. Legjobb, ha törjük a dugványo­kat, mert a késsel vagy metszőolló­­val könnyen áthurcolhatjuk a vfrus­­betegségeket is. A dugványok meg­­szedésénél nem lényeges, hogy a levélalapnál vagy az ízközök kö­zött törjük-e el a szárat. Az a fontos, hogy két lomblevéllel rendelkező, 5-6 cm hosszú dugványokat készít­sünk, s azokat homok és tőzeg 3:2 arányú keverékébe, nyolcas vagy tizes cserepekbe ültessük. Egy cse­répbe 3-4 dugvány kerülhet. Optimális feltételek között a dug­ványok gyorsan meggyökeresed­nek, s az új növények augusztus végére kellőképpen megerősödnek, tehát végleges helyükre kerülhet­nek. Jó tudni, hogy a télálló krizan­témok alá célszerű homokos ka­vicsból vízelvezető drénréteget készíteni. A halottak napjára szánt, nagy­­virágú krizantémok hónaljhajtá­sait csípjük ki még mielőtt meg­erősödnének. Különösen a rendkí­vül nagy virágot nevelő fajtáknál fon­tos ez a művelet, mert a hónaljazás elhanyagolása esetén a föbimbó satnya marad, s gyenge és törékeny lesz a virágkocsány. Ne feledjük: a krizantém vízigé­nyes növény, a felvett vizet hamar elpárologtatja. Öntözésre legalkal­masabb a lágy esővíz. (Bk) Idejében szólunk Kezdjük meg sövénygyümölcsfák hajtásai­nak zöldválogatását. A vázága­kon sűrűn álló, a rossz irányba növekvő, valamint az ikerhajtá­sokat tőből eltávolítjuk. így la­zább, jobban besugárzott koro­nát nyerünk, amelynek hajtásai őszig jól beérnek, és rügyeik a tél hidegét is jobban elviselik. A málnabokrok letermett vesz­­szőit tőből vágjuk ki, a fertőzött vesszőket azonnal égessük el. A málnatövek aljából előtörő sarjakból csupán annyit hagy­junk meg, amennyi a felújításá­hoz szükséges, a többit vágjuk ki. Megkezdődik a kajszibarack szürete. A leg­jobb ízű és zamatú a puhára érett gyümölcs. Ezt azonban még rövid úton se szállíthatjuk minőségi romlás nélkül. Ezért a később elfogyasztandó kaj­szit félérett állapotban is szed­hetjük, mert leszedve is beérik. A fáról valamennyi gyümölcsöt szedjük le, még azokat is, ame­lyek fogyasztásra nem alkal­masak, hogy ne terjeszthessék a betegségeket. Az augusztus­ban és szeptemberben érő őszibarackot és a mandulát a most veszélyeztető kóroko­zók és kártevők ellen hosszabb várakozási idejű rovarölő sze­rekből (Sevin 85 WP-ból, Safi­­don 40 WP-ból, Bi 58-ból) és lisztharmat elleni készítmé­nyekből (Karathane FN-57- bőt), Morestanból) készített permetlével védjük. A koráb­ban érőket és a későbbi kajszi­fákat a 7 nap várakozási időt igényelő Unifosz 50 EC+ Thio­­vit szerkombinációval perme­tezzük. A szilva- s különösen a hónap végén érő ringlófákat okvetlenül permetezzük a szil­vamoly és a kaliforniai pajzste­­tű ellen Sevin 85 WP-vel vagy Safidon 40 WP-vel. A ribiszke- és közsmétebokrokat sem hagyhatjuk gondozatlanul a szüret után. Legfontosabb károsítói ellen, a kombinált ha­tású permetlébe Zinebet vagy Orthocidot, Thiovitot vagy Ka­rathane FN-57-et és Bi 58-at tegyünk. C1± tudni! LEHET-E FÉERFI ÉS NÓ KÖZÖTT BARÁTSÁG SZERELEM NÉLKÜL Mindenki tudja, hogy a baráti ér­zéseket és a szerelmi vonzalmat más-más belső késztetések okoz­zák. Kétségtelen azonban, hogy egy fiú és egy lány közt a legpuritánabb barátság esetén is vibrál valami. Barátságuk nem olyan higgadt és mély, mint például két férfi tartós barátsága, inkább évődő, sőt több­nyire felszínesebb, fecsegőbb. Gya­kori dolog az, hogy két férfi mély és régi barátság esetén sem mesél el mindent egymásnak, mégpedig nem titkolózás, inkább valami nagyvona­lú szemérem, higgadt tartózkodás miatt. Egy féri és egy nő közötti barátságban a felek tárulkozóbbak, hencegőbbek, amiben mindig ott bujkál egy kis pikantéria is, hiszen a titkait feltáró barát egy másik nemű embernek mondhatja el sikerét, csa­lódását, örömét, bánatát. Egy férfi és egy nő közötti barát­ságban - szokták mondani - több a szerelem, mint a barátság. Van benne valami. Persze, ha valóban szerelemre lobbannak egy­más iránt, akkor már nem beszélhe­tünk barátságról, legalábbis nem olyan értelemben, ahogyan a kérdés szól. (időjárás (jelentés Napközben, túlnyomóan borult időre számíthatunk. Mindenütt le­hetséges futó zápor vagy zivatar. A kora délutáni hőmérséklet 26 és 30 fok között, Árvában, Liptóban és a Szepességben 24 fok körül alakul. A mérsékelt északnyugati szél keleten délire fordul, zivata­rok környezetében pedig meg­erősödhet. Kedden és szerdán reggelen­ként kevésbé, a nap folyamán erő­sebben felhős lesz az égbolt. Hol­nap még elszórtan zápor vagy ziva­tar is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 16, a legmagasabb nappali 27 és 31 fok között, északon 25 fok körül várható. Szerdán tovább emelkedik a nappali hőmérséklet. Bak (december 22-január 20) Ne hagyja, hogy bolondját járassák Önnel! Elsősorban szerelemre vonatkozik mindez, bár ügyintézés közben is előadódhat olyan helyzet, amikor nincsenek tekintettel az idejére, a türelmére. Ne hagyja magát becsapni! Vízöntő (január 21-február 20) Nincsenek halaszthatatlan feladatai, így aztán módja nyílik arra, hogy előkészítsen egy érdekes tervet. Ez azért is ésszerű, mert délután egy telefonhívás új színben tünteti föl kollégáit. Nagyon figyeljen, mert a szavak között talán különleges értesülés rejtezik. Ha kétségei vannak, beszélje meg kedvenc kollégájával. Halak (február 21-március 20) A fiatalok napja a mai. A táborokban, a nagyobb közösségekben - amelyek valami módon a szabadidővel, a pihenéssel, a nyaralással kapcsolatosak - nagy szerelmek fogannak meg ezen a napon. Este nyolc órától kezdve szinte biztos a beteljesülés, és az éjszaka is felhőtlennek látszik. Kos (március 21-április 20) Igyekezzék feloldódni a szerelemben, szeretetben! Egy megértó társ most aranyat ér. Ha egy olyan cikk vásárlására szánja el magát, amely kifejezetten a kényelmét szolgálja, most jól választ. Az este legyen az elmélkedésé, a töprengésé. Bika (április 21-május 20) Hát mindenki nyaral! Legalábbis ez derül ki abból, hogy egyszerűen semmit nem tud elintézni. A telefonokat nem veszik fel, a levelekre nem válaszolnak. Akkor pedig Ön mit keres még mindig itt! Vegye Ön is kezébe a képzeletbeli vándorbotot, és tegye ki a „zárva" táblát. Ikrek (május 21-június 21) A lelkiző Ikrek mindenféle kellemetlenségre számíthatnak. A munka­helyen és a magánéletben egyaránt kényes kérdések kerülnek felszínre, lelki konfliktusokat okozva. Ma igazán, az jár jól, aki nem tulajdonít nekik nagyobb jelentőséget. Rák (június 22-július 22) Ma nem árt, ha olyan munkát keres magának, ami leköti a gondola­tait. Amennyiben éppen a szabadságát tölti, ússzon, kiránduljon. Éljen kedvenc hobbijának! Oroszlán (július 23-augusztus 23) Tapasztalatait, eddig jól bevált sémáit nyugodt szívvel sutba dobhat­ja, legalábbis ma. Egyikkel sem ér semmit. Jó volna valamilyen kapaszkodót találni, de ha ezt a múltban keresi, hiába vesztegeti az idejét. Nézzen a jövőbe, és keresse az új, legszokatlanabb megol­dást. Ez lesz az egyetlen lehetősége a győzelemre. Szűz (augusztus 24-szeptember 23) Elégedetten veheti tudomásul, hogy olyan hírek birtokába jutott, amelyek jótékonyan befolyásolják munkáját. Legyen azért óvatos, ellenőrizzen minden információt. Lehet, hogy akad köztük megté­vesztő is. Ha él a gyanúperrel, fontoljon meg minden fontos lépést. Este kalandok várnak Önre. Mérleg (szeptember 24-október 23) Ha a hétvégén magabiztos volt, bizonytalansági hulláma ma éri el. Általában rossz a közérzete, úgy érzi nem ért még el semmit az életben. Most minden eredményét nevetségesen kicsinek látja. Mintha mindig pályaválasztás és párkeresés előtt állna. Skorpió (október 24-november 22) Akik ma mennek először új munkahelyükre, félve indulnak el hazulról. Szorongásaik érthetőek; nem tudhatják, hogy mi vár rájuk. Ne feledjék, hogy az újrakezdés szorongása is jobb a létbizonytalan­ságnál! Nyilas (november 23-december 21) Igazi hétfői hangulata van. Fáradtnak, nyűgösnek érzi magát. Ráadá­sul a dolgai is kedvezőtlenül alakulnak. Váratlan anyagi veszteség éri. Ez soha nem hiányzik, de most a lehető legrosszabbkor jött. Közeli és távoli tervei egyaránt meghiúsulnak. Ezt a kellemetlen napot fejezze be az uszodában, ez némi felüdülést jelenthet. STÉPHANIE... ... monacói hercegkisasszony egy fran­cia magazinnak nyilatkozva a minap kijelen­tette, hogy a jövőben az eddiginél kevésbé kikapós életmódot kíván folytatni. Nem tud­ni, a fogadalom-e az oka, de Rainer herceg kisebbik lánya azóta a szó szoros értelmé­ben benyújtotta a számlát exvőlegényének, a 26 esztendős Jean-Yves Le Fürnek. A do­log meglehetősen nagy feltűnést keltett, hisz Stephanie-ról az a hír járta, hogy mindig nagyvonalúan viselkedett régebbi barátaival szemben. Korábbi széptevóje mindenesetre igencsak elcsodálkozott, amikor a 145 000 dolláros számlát kézhez kapta. A princessz többek között 40 000 dollár ajándékköttség, továbbá egy párizsi lakás négyezer dolláros bérleti dijának visz­­szafizetését várja egykori kedvesétől. A számláról nem maradt le az a romantikus hangulatú vacsora sem, amely alkalmával Le Für házassági terveivel kábította a szép herceglányt. Első meglepetéséből felocsúd­va Le Für közölte, hogy nemsokára hozzá­lát memoárjának a megírásához. Várhatóan ennek bevételéből készül kielégíteni’ Ste­phanie köveletéseit. Keddről keddre XXI. C Az ÚJSÁG rejtvénypályázata Zárul huszonegyedik „hatna­pos" rejtvénypályázatunk. A rejtvény megfejtői a hét egyes napjain (múlt keddtől máig) közölt megszámozott keresztrejtvények szürke átlöjában elrejtett zeneszer­zőneveket küldhetik be. A megfejtéseket szerdáig (július 17-éig) egyszerre kell postára ad­niuk. A levelezőlapra vagy levélboríték­ra rá kell ragasztani a keresztrejtvé­nyek sorszámait (XXI/1 -tői XXI/6-ig). Ezenkívül a megfejtők a levelező­lapra, levélboritékra írják rá: Kedd­ről keddre XXI. A helyes megfejtések beküldői között könyvjutalmakat sorsolunk ki. Reméljük, Jól szórakoztak. Az ábra helyes kitöltése esetén a szürke átlóban egy kiváló lengyel zeneszerző neve olvasható. VÍZSZINTES: 1. Mogorva. 4. Beszéd tárgya. 8. Lahore azonos hangzói. 9. Magyarországi település. 10. Lelkiis­meretes. 12. Kis sziget az Atlanti-óceánban. 13. Nirvána része. 14. MAL. 15. Osszeismertet valakivel. 17. Evőesz­köz. 18. Néma elsős! 20. Az argon vegyjele. 21. Kasza alakú hosszú kard. 23. Elföldel. 25. Ossze-vissza rak! 26. Az Irtis mellékfolyója. 27. Német gépszerkesztő. FÜGGŐLEGES: 1. Megszólítás. 2. Azonos betűk. 3. Franciaországi város. 4. fró- és festőanyag. 5. Lángol. 6. Francia forradalmár. 7. Vasötvözet. 9. Mélabú. 11. DIM. 14. Zsíros piszok. 15. Magyar színésznő (Ilona). 16. TSS. 17. Becézett női név. 19. Spanyolországi folyó. 21. Ke­mence egy része! 22. Művészi alkotás. 24. Személyes névmás. ( XXI/6 )

Next

/
Oldalképek
Tartalom