Szabad Földműves Újság, 1991. május (1. évfolyam, 62-86. szám)
1991-05-27 / 82. szám
2 ÚJSÁG51 C Errol jut eszembe.. Változni és változtatni D A jó másfél esztendeje lezajlott rendszerváltás természetszerűleg gyökeres gazdasági változásokat is eredményzett, ám a törvényszerű és elengedhetetlen szerkezetváltás nem von maga után kellő szemléletváltást. Egyes, változni és változtatni képtelen (nem tudó, vagy nem is akaró?) vezetők: vállalatigazgatók, gazdaságirányító szakemberek csak ülnek — sokszor lelkes pártmunkával kiérdemelt — babérjaikon, ahelyett, hogy tennének valamit a kátyúba rekedt szekér kimozdításáért. Még mindig a csodában bíznak és „állambácsi” segítségére várnak. Közben meg a tönk szélére jut erkölcsileg és gazdaságilag is lezüllesztett gazdaságuk. Sok szövetkezetvalljuk be, ha tetszik, ha nem — hosszú esztendőkön át érdemtelenül megszerzett állami támogatásból tartotta fenn magát. A „kitartott” látszatgazdaságok teljhatalmú urai most persze (nyíltan vagy szóvirágok mögé bújva) szapulják, átkozzák a demokráciát, s visszasírják a régi jó egypártrendszert, ahol ugye mindenkinek volt biztos munkahelye, keresete. Egy időben — még emlékezhetünk rá, hisz nem is olyan régen volt — bizonyos vidékeken például a szőlő telepítésért járt a legtöbb támogatás. Az egyik palócföldi szövetkezet is elhatározta hát, hogy: segít magán, s majd a kiskirály, az ügyeletes járási pártvezér is megsegíti, és sok hektáron szőlészet honosításába fog. Tudták, hogy veszteséges lesz a vállalkozás, a föld és az éghajlati viszonyok nem igen alkalmasak ilyen növényféleségek termesztésére, de kit érdekelt ak-Az utóbbi két év folyamán életbe léptetett importliberalizálás hatására Jugoszlávia mezőgazdasági és élelmiszeripari importja tetemesen megnőtt. Tavaly összesen 2,273 milliárd dollár értékű agrárterméket és élelmiszert importált, 95,9 százalékkal többet, mint egy évvel előbb. Ez az érték 12 százaléka a teljes importnak, és több mint a fele a belföldről vásárolt fogyasztási cikkeknek. Ugyanebben az évben az ország élelmiszer-kivitele 1,046 milliárd dollár volt, ami azt jelenti, hogy az élelmiszerimportra fodított devizának csupán 43 százalékát lehetett a hasonló exportbevételekből fedezni. kor mindez? A fő az volt, hogy ne apadjon el a központi segítség, s fusson belőle az év végén szétosztható prémiumokra. A kiültetett vesszők nőttek, fejlődtek, és egy idő után a tőkék termővé fordultak. Es akkor döbbentek rá a közös vezetői, hogy nincs, aki a termést betakarítsa, leszüretelje, a többnyire idős emberekből álló tagság ezt a munkát képtelen lenne időben elvégezni. A szövetkezet vezetői diákokat kértek és kaptak vendégmunkára. Igen ám, de nem tudták elszállásolni őket. A leleményes vezetőség végül is megoldotta a problémát: egy harminc valahány kilométerre levő szakszervezeti üdülőben bérelt számukra alkalmi szállást. Reggelit, vacsorát is ott kaptak. A fiatalokat kölcsönautóbusz szállította a munkahelyre és vissza. így, ahogy mondani szokás, többe került a leves, mint a hús. A fontos az volt, hogy a legtöbbször gyengécske termést a fagyok beállta előtt be tudják takarítani. Mert akkor az elnök és személyzete magas jutalékot remélhetett. Mindez az össznépi pénzpocsékolás évei alatt történt, amikor még javában dühöngött a szocializmus. Vajon, hány mezőgazdasági üzem aratott úgy, hogy nem is kellett „vetnie”? Ezeknek a szövetkezeteknek most hozzá kellene látniuk a hatékony gazdasághoz. Csakhogy ez a kor követelményeihez igazodni képtelen, távirányításhoz szokott káderekkel egyszerűen elképzelhetetlen, lehetetlen. ZOLCZER LÁSZLÓ Az idei év első negyedében importált élelmiszer értéke ismét 38 százalékkal haladja meg az egy évvel előbbit, miközben tovább romlottak a belföldi agrártermelés növelésének előfeltételei. Nehézségek jelentkeztek a tavaszi vetési munkák finanszírozásában is. Az ország gazdaságpolitikájának lényeges alkotóeleme a belföldi árak stabilizálását szolgáló importliberalizálás. Elsősorban Szerbia területén látják ebben a belföldi termelés visszaesésének egyik komoly okát, mert hiányzott a rendelet bevezetésének gondos piaci előkészítése. Emiatt egyes szakértők 1991. máso-Gépbemutató Az „Otthonunkban a természet” című budapesti kiállításon az AL-KO „S” Kft. megtekintésre és eladásra kínált egy sor praktikus kisgépet. A legérdekesebbekből válogattunk olvasóink számára. AL-KO MH 350-2 motoros kapa. M. j,: 2 ütemű benzinmotor 1,5 LE, 32 cm barázdaszélesség, tömege 17 kg. Ára 29 900 forint, amíg a készlet tart, egyébként 30 830. AL-KO Perfect 280-4 kézi fűnyíró. Kis területek gondozására alkalmas. Jellemzői: 28 cm vágási szélesség, tömege 7 kg. Ára 4730 forint, a hozzá való fűgyűjtő doboz ára 1270 forint. AL-KO Sunline-Biovariat 48 fűnyíró. Érdekessége, hogy a fű aprítására és a talajba visszalövésére — zöldtrágyázás — alkalmas. M. j.: 4 ütemű benzinmotor 2,6 LE, 48 cm vágási szélesség. Ára 32 820 forint. AL-KO Perfekt GT 350 fűszegélynyíró. M. j.: 350 W/220 V villanymotor, 26 cm vágási szélesség, automata zsinórcsévélő, a zsinór hossza 6 m, tömege 1,4 kg. Ára 5400 forint. AI .-KO RaSet 48 fűnyíró. M. j.: 4 ütemű benzinmotor 2,6 LE, ólommentes benzin is alkalmazható, 48 cm vágási szélesség, 45 literes fűgyűjtő tartály, 5 fokozatban állítható vágási magasság. Ára 28 180 forint. AL-KO KaSet 48 ES fűnyíró. M. j.: 1100 W/220 V motorfékes villanymotor, 48 cm vágási szélesség, oldalsó kiszórónytíás, 5 fokozatban állítható vágási magasság. Ára 15 640 forint. AL-KO RaSet 48 BS fűnyíró. M. j.: 4 ütemű benzinmotor 2,6 LE, ólommentes benzin is használható, 48 cm vágási szélesség, oldalsó kiszórónyfiás, 5 fokozatban állítható vágási magasság. Ára 23 460 forint. AL-KO RaSet 38 EH fűnyíró. M. j.: 1100 W/220 V motorfékes villanymotor, 38 cm vágási szélesség, 40 literes fűgyűjtő tartály, 5 fokozatban állítható vágási magasság. Ára 15 640 forint. ^T— dik felében ismét korlátozásokat várnak. A 640 millió dollár értékű úgynevezett intervenciós import (többek közt cukor, hús, étolaj, tej és tejtermék) kontingensek alapján, vámmentesen került az országba. Olyan termékek ezek, amelyekből krónikus hiány van belföldön, illetve amelyeket túlzottan drágán kínálnak. Különösen az importhús árszintje lényegesen alacsonyabb. Á múlt év teljes élelmiszerbevitelének kereken egynegyede (561 millió dollár) olyan termékekből áll, amelyeket Jugoszláviában nem termesztenek (például kávé, citrusfélék), kereken 207 millió dollárt képviselnek olyan importcikkek, amelyekből belföldön a szükségletnél kevesebbet termesztenek. Szabad munkahelyek Nyitrai járás Vállalat Beosztás Szabad hely Telefon Idea villamosmérnök 1 419 750 Csabi IZO közgazdász 1 InStala famegmunkáló 1 414 242 LUNA raktáros 3 Ján Makovicky elárusítónő 1 MONKAS ívhegesztő 1 289 40 kőműves 1 Művelődési és Pihenőpark varrótanfolyam-vezető 1 417 741 Magasépítő vállalat programozó 1 411315 Pozsonyi Priemstav kőműves 1 224 136 ács 1 Folyókarbantartó váll. vízgazd. szakember 2 243 73 REMAMONT asztalos 1 417 429 esztergályos 1 Építőipari váll. technológus 1 takarítónő 1 _______ ________ Gazdasági körkép JUGOSZLÁVIA MEGDUPLÁZTA Franciaországban nem... A mostani francia kormányátalakítást megelőzően a távközlési tárca élén álló Paul Quiles egyik nyilatkozatában kitért a telefonrendszer továbbfejlesztésével kapcsolatos tervekre. Hangoztatta, hogy — a világ számos pontján megfigyelhető irányzattal ellentétben — a kormány nem készül a távközlési szolgáltatások privatizálására. Az állásfoglalást azzal indokolta, hogy a távközlés valódi közszolgáltatás, amelyet közüzemi jellegű gazdálkodás feltételei közepette kell a lakosság és a vállalatok rendelkezésére bocsátani. Quiles szerint Franciaországban nem hangzottak el érdemi követelések a telefonrendszer privatizálására. Mint mondotta, az előfizetők azért nem feszegetik a telefonmonopólium kérdését, mert elégedettek a szolgáltatások színvonalával és áraival. A nemzetközi tarifák az előző évtized közepe óta mintegy 50 százalékkal csökkentek. A miniszter a nemzetközi összehasonlítás tekintetében is védelmébe vette a francia távközlési rendszer irányítását, mert az néhány hónapja önálló jogi egység, így már korántsem tekinthető bürokratikusán irányított kormányszervnek. A francia kormány távközlési minisztere maga is tagja a szocialista pártnak. A párizsi kabinet által követett politikát a távközlés területén is szembeállította a brit konzervatív kormány gyakorlatával. Összehasonlításul elmondta, hogy Margaret Thatcher akkor adta magánkézbe a British Telecomot, amikor az roszszul ás gyenge hatékonysággal dolgozott. Quiles arról nem szólt, hogy Párizsban most milyen megítélés alá esik a brit távközlési szektor tevékenysége, mindössze arra utalt, hogy a francia távközlési rendszer jól működik, és nincs szükség annak megváltoztatására. 1991. május 27. ( Növényvédelmi előrejelzés 22. hét ) Szlovákia megfigyelés alatt tartott körzeteiben a múlt héten meglehetősen sok csapadék hullott, amiről a 92 metorológiai állomáson mért adatok is tanúskodnak. A tapasztalatokból kiindulva azt kell mondanunk, hogy a Rimaszombati, a Nagymihályi és a Varanói járás nagyobb részének kivételével mindenütt nagy figyelmet kell szentelni az őszi búza egészségi állapotának, illetve lisztharmat elleni kezelésének. Egyes körzetekben tovább tart az almagyümölcsűeket fenyegető varasodás terjedésének veszélye (a fenyegetett körzetek felsorolását lásd a múlt heti előrejelzésben). Itt elvirágzás után azonnal meg kell permetezni az almafákat a Baycor 25 WP (0,05-0,075%), a Rubigan 12 EC (0,03-0,04%), a Punsch 40 EC (0,0035-0,005%) oldatával, 12—14 naponkénti ismétléssel. Amennyiben más készítményeket használunk, a kezeléseket 7 naponként, vagy még ennél is gyakrabban kell végezni. Ezekben a napokban kell sort keríteni az első kezelésekre Malacka, Pozsonyivánka körzetében, a Dunaszerdahelyi járásban, Zsigárd kivételével a Galántai járásban, továbbá a Komáromi járásban (kivétel Nemesócsa, Bajcs, Karva és Dunaradvány körzete), az egész Lévai, Nagyszombati járásban, Losonc környékén, valamint a Nagykürtösi járásban Ipolynyék, és a Rozsnyói járásban Rozsnyó és Murány körzetében (Dithane M 45, Polyram combi, Novozir MN 80 stb.). A múlt héten említett körzetek többségében megszűnt az almafákat fenyegető lisztharmat fertőzési veszélye. Ahol nem tartották meg az ajánlott kezelési időszakokat, ott most közepes vagy erős fertőzöttség tapasztalható. Közvetlenül elvirágzás után csak Bát (Lévai járás), Gúta (Komáromi járás), Csornok (Érsekújvári járás), Torna, Baraca és Szalánczújváros (Kassa-vidéke), Jolsva (Rozsnyói járás), valamint Szomotor és Tőketerebes körzetében kell újra permetezni az alábbi szerek valamelyikével: Sulikol K (0,5%), Thiovit, Síra 80 WP (0,3-0,7%), Bayleton 25 WP (0,01%), Rubigan 12 EC (0,03%), Sytane 12 EC (0,04%) stb. Amennyiben a többi körzetben ismét szükséges lesz kezelni az almafákat, idejében jelezni fogjuk. A múlt héten jeleztük, hogy egyes körzetekben figyelmet érdemlően terjed a kajszifákat veszélyeztető gnomóniás levélbarnulás. E héten további körzetekben (Zohor, Nagymegyer, Lelesz) is célszerű elvégezni az első kezelést (pl. a Venturol vagy a Melprex 0,07 százalékos, vagy a Novozir MN 80 0,2-0,3 százalékos töménységű oldatával. A szőlőkertekben még korai a pernoszpóra, lisztharmat vagy szőlőmolyok elleni permetezés. A kezelés megkezdésének szükségességére időben felhívjuk a figyelmet. Mindenütt célszerű megpermetezni a magra termesztett vöröshagymát, mert az újabb esők hatására elhatalmasodhat a növényzetet fenyegető pernoszpóra. Ajánlott készítmények: Novozir MN 80, Mikai M, Ridomil Z 72 WP, Ridomil MZ 72 WP stb. Itt szeretném megjegyezni, hogy ha a szövegben körzetet, egy adott település környékét említjük, akkor 8-10 km-es körzetre gondolunk. ANTONÍN MUSKA mérnök A gabonaféléket károsító, vetésfehérítő bogarak ellen csak akkor érdemes permetezni, ha átlagosan 1-1,5 tojást vagy lárvát találunk a búza legfiatalabb levelén, illetve 0,3-0,5 tojást vagy lárvát fedezünk fel egy árpasarjra számítva. Permetezéshez a Decemtion ÉK 20, a Decis 2,5 EC vagy a Karate 5 EC használható. Körtefáinkon a napokban kelnek a körtelevélbolha lárvái. Mivel a fiatal lárvák sokkal érzékenyebbek a vegyszerekre mint a kifejlett egyedek, minél hamarább végezzük el a permetezést. Felhasználható az Anthio 25 0,15 százalékos, az Ambusch 25 EC vagy a Decis 2,5 EC 0,04 százalékos, illetve a Karate 5 EC 0,01 százalékos töménységű oldata. Ezekkel a szerekkel egyúttal a levéltetveket is irthatjuk fáinkon. Persze csak akkor permetezzünk velük, ha feltétlenül szükséges. A kiadós esők után célszerű újra megpermetezni a szamócát a szürkepenészes termésrothadás ellen (Ronilan vagy Rovral 0,1%). Takácsatkák károsíthatnak alma- és szilvafáinkon. Észlelésük esetén a múlt heti előrejelzésben ajánlott szerekkel permetezzük meg a fákat. Az almamoly ellen a hidegebb időjárás miatt majd csak a 23. héten lesz szükséges védekezni. Viszont a szőlőmolyok ellen már e hét végén ajánlatos beiktatni egy permetezést (Ambush, Cymbush, Decis, Karate, Metation). Ajánlatos gyakrabban tüzetesen megvizsgálni a rózsafákat és bokrokat. A levélsodró rózsadarázs ellen ezen a héten permetezünk utoljára (Metation, Anthio, Cymbush, Karate). Ezekkel a szerekkel a rózsa egyéb kártevőit is elpusztítjuk. A permedébe gombaölő szereket is keverjünk. Lisztharmat ellen Fundazol 50 WP (0,1%), Bayleton 25 WP (0,1%) vagy Sulikol K (0,5%), a levelek feketefoltossága ellen pedig Novozir vagy Dithane (0,3%) használata ajánlható. Folytatjuk a kardvirág gladiólusztripsz elleni permetezését (lásd a múlt heti előrejelzést). MATLÁK GYÖRGY mérnök Devizapiaci árfolyamok Érvényben: Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Á 1991. miyus 27-én Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Közép- Deviza-(Pénz-)nem árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 51,70 52,74 52,22 50,39 53,53 51,96 Ausztrál dollár 22,52 22,98 22,75 21,58 23,28 22,43 Belga frank (100) 84,61 86,31 85,46 82,38 87,66 85,02 Dán korona 4,54 4,64 4,59 4,41 4,71 4,56 Finn márka 7,35 7,49 7,42 7,13 7,61 7,37 Francia frank 5,13 5,23 5,18 4,99 5,31 5,15 Görög drachma (100) 15,84 16,16 16,00 14,79 16,33 15,56 Holland forint 15,45 15,77 15,61 15,05 16,01 15,53 ír font 46,57 47,51 47,04 44,88 48,24 46,56 Japán jen (100) 21,56 22,00 21,78 20,98 2230 21,64 Kanadai dollár 25,87 26,39 26,13 25,18 26,74 25,96 Luxemburgi frank (100) 84,61 86,31 85,46 81,52 87,64 84,58 Német márka 17,41 17,77 17,59 17,13 18,05 17,59 Norvég korona 4,46 4,56 4,51 4,33 4,63 4,48 Olasz líra (1000) 23,41 23,89 23,65 22,81 24,25 23,53 Osztrák schilling 2,47 2,53 2,50 2,44 256 2,50 Portugál escudo (100) 19,88 20,28 20,08 18,96 20,58 19,77 Spanyol peseta (100) 28,06 28,62 28,34 27,29 28,99 28,14 Svájci frank 20,45 20,87 20,66 20,13 21,19 20,66 Svéd korona 4,85 4,95 4,90 4,71 5,03 4,87 USA-dollár 29,72 30,32 30,02 29,32 30,72 30,02 v________________________J