Szabad Földműves Újság, 1991. április (1. évfolyam, 37-61. szám)

1991-04-20 / 53. szám

IRODALOM • MŰVÉSZET Szerkeszti: Balázs F. Attila „...és mi mosti Szemelvények a nyugati magyar irodalomból alap- és középiskolások részére. Csengey Déne éles megfigyelések, továbbgondolás­ra érdemes jellemzések tárháza. Kép­telen azonban Márai az ábrázolt írók és irányzatok lényegéig hatolni, mert szemléletmódját valósággal gettóba szorítja az „osztályfölötti általánossá­gok“ hajszolása és érvényesítése. A nyugati magyar irodalom I. Jóformán lehetetlen áttekinteni azt az igencsak szerteágazó és szétszórt kapcsolatrendszert, melyet a külföldre szakadt magyar nyelvű irodalom in­tézményszervezetének nevezhetünk. Nincs egy vagy két irányító szellemi központja, életét sok kisebb-nagyobb, nem ritkán egyszemélyes műhely tart­ja fenn, földrajzilag módfelett szétta­golt, egyik csoportot a másiktól óriási távolságok választják el. Irodalmi mű­helyei azokon a helyeken szerveződ­tek, ahol nagyobb lélekszámú ma­gyarság vert gyökeret: nyugat-európai országokban, az Egyesült Államok­ban, Dél-Amerikában és Ausztrá­liában. A nyugati magyar irodalom 1945- ben emigráns irodalomként kezdte el történetét. Akik 1945-ben és az utána jövő években hagyták el az országot, nem kivándoroltak, hanem száműze­tésbe vonultak. Az időszak tele volt politikai indulat­tal, gyűlölettel, számonkéréssel, irreá­lisra duzzasztott önérzettel, vágyál­mokkal, ködképekkel és hazafias szó­lamokkal, hontalanságérzéssel. A megjelent írások tetemesebb részé­ből az világlott ki, hogy az írók nehe­zen találtak magukra, nem a jelenben hanem a múltban vagy a jövőben éltek, és a hazatérés reménye tartotta fenn őket. A hatvanas évek elején változott a helyzet, akkor indult meg az a hosz­­szantartó és igazában máig lezáratlan folyamat, amelynek eredményekép­pen az emigráns fogalmát kezelte fel­váltani a diaszpóra elnevezés, előbb szociológiai vonatkozásban, aztán szellemi és irodalmi téren is. A hatva­nas évektől a Nyugaton élő magyar író négy fő típusával találkozhatunk. Az egyikbe azok tartoznak, akik a múlt emlékeitől elszakadni nem tudnak, és a „keresztény-nemzeti“ eszmekörből kilépni nem akarnak. A másikba azok sorolhatók, akik az ötvenes évek ele­jén a kulturális politika irányító káderei voltak, szerepet játszottak az irodalmi életben, és eszméiket megtagadva szembefordultak mindazzal, amiben nem sokkal előbb lelkesen hittek. A harmadik csoportba magyar és az európai műveltség szintézisén mun­kálkodó írókat sorolja együvé, míg a negyedikbe azok számíthatók, akik­nek irodalmi céljaik vannak, jó műve­ket akarnak írni, és nem mindenben osztják idősebb pályatársaik nemzeti aggodalmait. Mégis, a harmadik és negyedik típusra egyformán illik az, amit Cs. Szabó László mondott egy 1960-ban rendezett ifjúsági vándorta­lálkozón: „A legnagyobb magyar írók otthon maradtak, kevés magyar író azonban külföldön élhet. S ez a pár magyar író, köztük én is, abban a helyzetben van, hogy gondolatait a hazáról, Európáról, az európai mű­veltségről kritikusan, szabad bírálattal és szabad hittel, gátlás nélkül kifejez­heti“ Azok az írók, költők, irodalomtörté­nészek, akik a negyvenes években hagyták el az anyaországot, a nyugati magyar irodalomnak tekintélyes, oly­kor útmutató tagjai lettek. Valamennyi­ükre közösen jellemző, hogy működé­süket többé-kevésbé töretlenül folytat­ták az emigrációban is. Életkoruk és tekintélyük alkalmassá tette őket az összefoglaló és iránymutató szerepé­re, amit közülük Kerényi Károly és Cs. Szabó László vállalt a legnagyobb intenzitással és hatással. Ók mind eszmei, mind irodalmi vonatkozásban hosszú ideig a fiatalabb évjáratokhoz tartozó, Nyugaton élő magyar írók és értelmiségiek eszmei irányításának munkáját végezték. Márai Sándor épp az ellenkező utat járta be: jóllehet a nyugati magyar irodalom elismerten legnagyobb tekintélyei közé tartozik, semmiféle szerepet nem vállal, csak saját életművének kiteljesítésén fára­dozik. Zilahy Lajos a két világháború kö­zötti korszak egyik legsikeresebb, leg­népszerűbb írója volt. Jellegzetes ,,középosztályi“ témák, mérsékelt ro­­"mantika, valósághűséget idéző kisre­­alizmus, a társasági illemkódexet tisz­teletben tartó erotika jellemezte legna­gyobb sikert arató könyveit (Halálos tavasz, 1922, Két fogoly, 1927). Az ostrom idején Zilahy a Károlyi­grófok pincéjében kezdte írni az élete főművének szánt Ararátot (1947). E regényben szándéka szerint a ma­gyar arisztokrácia széthullását ábrá­zolta. 1948-ban az Egyesült Államok­ba emigrált, New Yorkban telepedett le, itt angolul is megjelentette az Ara­­rát kibővített változatát. Zilahy Lajos élete végén helyreállí­totta szülőhazájával való kapcsolatait. Régebbi műveivel ekkor ismerkedett meg az azóta felnövekedett olvasókö­zönség. Új kiadásban jelent meg két regénye: A lélek kialszik. (1977) és A fegyverek visszanéznek (1978), kis­regényeiből Valamit visz a víz (1976) címmel válogatás (Csöndes élet - Szépapám szerelme - Családi leve­lesláda), valamint Két fogoly (1980) című műve. A nyugati magyar irodalmat jellemzi az erős autonómiatudat, a különállás, a másképpen gondolkodás, sokan vallják, hogy ennek az irodalomnak a létét erkölcsileg az tartja fenn, hogy íróik egyszerre kapcsolódnak a ma­gyar hagyományokhoz és az általános emberi eszmékhez. Márai Sándor felszabadulás után megjelent művei arról vallottak, hogy írójuk képtelen beilleszkedni az alaku­ló új társadalmi rendbe. Naplója (1945) a magyar középosztály találó kritikája, ám ez a könyve csakúgy, mint következő művei, lépten-nyomon az általánosságban megfogalmazott „európai humanizmus“, az „elit szel­lemiség“ gondolatához tér vissza. Ez a szemlélet jellemzi a felszabadulás után írt karcolatait is, melyekben meg­próbálta - a maga módján - visszaállí­tani á fogalmak értékrendjét. Ennek kísérlete a Medvetánc (1946) gondo­latfüzére, amelyben egy művelt „euro­péer“ tűnődik jelenségek és módsze­rek fölött, és közben arról vall, hogy a művészet csak akkor érheti el célját a megváltozott világban, ha teljesen kikapcsolja vizsgálódási köréből az ér­zelmeket. Ilyen szándékoltan „érzelemmentes szellemi kalandozást“ tár elénk az Ihlet és nemzedék című esszékötete (1946) , mely szellemes paradoxonok, Határozottan volt valami menekülés­szerű már ekkor is Márai magatartá­sában nem véletlenül választotta A nővér (1946) című regényének fő­szereplőjéül Z-t, a híres zongoramű­vészt, aki elveszetten kalandozik a ha­vasok és az emlékek között, s nem akar tudni a jelenről,' amely pedig sikerrel és elismeréssel kecsegteti. A társadalmi haladás mindent át­alakító lendülete idegen tőle. „Érde­­mes-e forradalmat csinálni, vagy vál­lalni kell a sokkal lassúbb nevelés módszerét? Én döntöttem: a nevelést választom.“ - írja az Európa elrablá­sában (1947). Kinti életéről, gondola­tairól elsősorban Naplója (1968) tudó­sít. „Végzetesének nevezi azt a pilla­natot, amikor elhagyja Magyarorszá­got. Ulyssesként bolyong ettől kezdve a nagyvilágban, s ez a bolyongás hovatovább ugyanolyan szereppé me­­revül, mint korábbi „európai“ maga­tartása. Első emigrációban keletkezett regénye, a Béke Ithakában (London 1952) a haza és hazátlanság, a meg­térés és menekülés mitológiai témájá­ra íródott. Ulysses sorsa az emigráns­sors szimbóluma: az örök vándor és nagy mesélő meghalni tér haza hűsé­ges Pénelopéjához. hagyta el az országot, előbb Olaszor­szágban élt, majd Angliában telepe­dett le, a BBC magyar adásának volt munkatársa. Esszéi az európai törté­nelem és nagy művészet századain kalauzolják végig az olvasót, az antik­vitástól napjainkig. Cs. Szabó László a nyugati ma­gyar irodalom legtekintélyesebb, leg­nagyobb kisugárzású alakja, szellemi vezetője, Fáradhatatlan utazó, élő úti­könyv és művelődéstörténet s minde­­nekfölött igen termékeny író, tizenöt Nyugaton megjelent könyvének műfaji változatosságával is vállalta a diasz­pórában élő író szerepét. 1948-ban Elbeszéléseiben (Irgalom, München 1955, Halfejü pásztorbot, London 1960, A nyomozás, Oslo-Bécs 1966) a személyesség és a cselekményes­ség összefoglalására törekszik. Leg­érdekesebbek azok az esszéisztikus elemekkel átszőtt novellái, melyek a történelmi múltban játszódnak ugyan, de a jelen paradigmáját igyek­szik megalkotni bennük. Nagyon sok elbeszélésében használja az egyes szám első személyt, mások­ban történeti köntösbe rejti személyes jellegű mondanivalóját, mely majdnem mindig a körül a kérdés körül forog, miért, milyen indítékok alapján vá­lasztja valaki a hazájától való eltávolo­dást, mely ugyanakkor nem jelenti annak nyelvétől és hagyományaitól való elszakadást is. Kulcsfontosságú müve ebben a vonatkozásban A ke­­gyenc. Hasonló motívum teszi önval­lomás értékűvé A gyanútlanok (Bern 1976) hangjátékait, melyek azzal a gondolattal vívódnak, vajon itt és most volt-e értelme a megváltásnak, s egyáltalán megváltható ez az embe­riség. Talán legszebb kötetében a Római muzsikájában (München 1970) Pál apostol a központi figura. Az apostolok cselekedetei alapján rekonstruálja sokszor értelmetlennek és érthetetlen­nek látszó térítői útját, módszerét, s benne a világpolgár, az eszmének elkötelezett művelt ember egy lehet­séges ideálképét rajzolja meg. Cs. Szabó László magyar iroda­lommal foglalkozó esszéit és tanulmá­nyait egyszerre jellemzi széles euró­pai látókör és egyfajta konzervativiz­mus. Amennyire érti és értékeli nem­zedékének irodalmát, annyira idegen­kedve és szellemi affinitás híján szem­léli az újabb törekvéseket. Népszerű Casanova-regényét (Ven­dégjáték Bolzanóban) verses játékká írta át, Egy úr Velencéből (Washington 1960) címen jelent meg; legsikerül­tebb regénye, a San Gennaro vére (Róma 1963) Nápoly színes, kavargó, mozgalmas, bohém életéről szól, s a városkép leírásába, a főhős sorsá­ba újra csak a hontalanság gyötrő gondjának ábrázolása szövődik. ítélet Canudosban (Toronto 1970) című re­génye új stílussal kísérletezik, szára­zabb és tárgyszerűbb modorú, mint korábbi müvei. Az ítélet Canudosban egyéni függetlenség és társadalmi kö­töttség, rend és anarchia időtlenné stilizált feszültségét ábrázolja. Követ­kező regénye, a Rómában történt va­lami (Toronto 1971) a Julius Caesar meggyilkolását követő eseményeket beszéli el: mi történik a diktátor halála után, jön-e forradalom vagy sem, hoz-e változást az állam és a nép életében az eröskezú uralkodó halála? A re­gény válasza az, hogy minden marad a régiben: „Barátom, rritesoda aljas és gyalázatos színjáték a történelem.“ Az Erősítő a 16. század végi eret­­neküldözésröl, az inkvizíció szent hi­vatalának működéséről szól, s egy spanyol származású „kis karmelita inkvizítor“ feljegyzései alapján számol be arról, hogy a római egyház miként törte le az engedetleneket, a hitbeli tévelygőket. A regény egy hét évig fogva tartott eretnek vallatása és mág­lyahalála körüli eseményeket beszéli el, enyhén archaizált stílusban. Napló­inak, visszaemlékezéseinek négy kö­tete látott napvilágot, s kiadta össze­gyűjtött verseit is A delfin visszanézett (München 1978) címmel. Illlllllllllllllllllllllllllll Állunk dermedten 38 bevégzett év s temérdek I töménységgel élt, hogy másnak három embere Csengey Dénes megélt. Különféle mesterségek I aztán 1983-ban elvégezte a debreceni egyetem n Ott ismertem meg, Debrecenben. A nyári e< anyanyelvűnkként beszéltük a magyart, s akiknek és irodalomórák kevés újat adtak. Az egyik jugc Viktória egy napon aztán ki is fakadt:- Itt vagyunk Debrecenben, s még egyetlen ele pedig itt él a költő Osztojkán Béla is...- Ha akarjátok, megszervezek egy találkozót - Hát hogyne akartuk volna. Másnap délután ott ült a kis társaság a cuk lapozgattuk, versekről folyt a beszélgetés. De ott ü minden szóba került: irodalom, zene, művészetek, politika... Határozott volt és radikális. Gondolatai | az agyra, kérdéseket vetettek fel és logikus rendt Azon ritka beszélgetések közé tartozott az az esti nem egymás ellenében vitatkoztak, hanem egymá abbahagyni, sem megunni. A kavargó szárnyal, véres verekedés sem tudta kizökkenteni a társ; beszélgetőcsoport szétszéledt. Ám a megtalált ki tott. Az egyetem előtti szökőkút mellé telepedtü 1984-ben elküldte könyvét, amely korosztályán „A mai harmincasokkal valóban sajátosan bánt a Megszülettek a második világháború alatt vág anyjuk nyakába ülve nézhették végig a német hs mezőre játszani nemigen mehettek, nehogy akná Fújtak a fényes szelek, de ők nem a világot homokvárai ellen viseltek hadat (a győzelmes rom szolgáltak mintaként). (...) Mit hallhattak, mit tanulhattak otthon ebber Vívmányokról valószínűleg kevés szó esett. (...) A történelmi szélárnyakban, a valóságtól légmentes ami történt, alakult körülötte. (...) Azután következett az 1956-os ősz: (...) a » történelemélménye. (...) Az iskolapadok elhagyása után rögtön megren tagjait. Az ötvenes években elsajátított partéik összedőltek (...) Ha (...) szabad pályát kaptak volna a politika a társadalmi tudatban megjelenhetett volna a ellentmondásos feszültségrendszere, ha a kon évtizedek teljes feltárásának lehetőségét, (...) val sítás és a világalakítás igazi küzdőteréig, kivívta v szilárd szemléletű társadalomlátást s ezzel a cse Azonban nem ez történt.“ Hadakozni kellett: Csengey tanulmányokban, i ból követtem kitartó előrenyomulását. Természete porondon, mint az MDF egyik alapító tagja - his változtatni, jobbítani, helyet találni kívánt. Ké: pártjának alelnóke lett. Talán nem sejtette, hogy író volt. Szeizmográf-érzékenységű, csontig f; belekezdett - belehalt a kivívott szabadságba, sz helyettünk is, ellenünkben is. De mennyit bír ( homokvárai ellen csatázok politikai mérkőzéseke' révei is. Hiszem: ő bírta volna, állta volna. Csak a < mindannyian. S ahogy könyve címében írta: „.:. Aztán egy éjjel, a szokotnál is szelesebb időben kitört a maradék üveg és bedeszkázták az ablakokat. Egy málhás teve, félezer éve túlterhelve készül leheveredni • a címeres kapupajzson. Belépni veszélyes. A vak palota rémál­maiba. Belépni tilos. Az agg sarokpalota emlékeibe. Moszat szakállas márvány ajakkal roskad szülőházam a vízre. Nem hiszed, amit mondok? Máshol születtem csakugyan, messze ide, nem e csatornán, de miért ne válasszam bölcsőm­nek utólag? Hazatéréseim közt félarasznyival süllyed, magam is annyit. De olyan szép ezen a megbékélt alkonyi órán, mint iegényke koromban, amikor édesapám, a krétai kormányzó MoreaDan küzdött a törökkel. így is történhetett volna. Mórok vetik alája vállukat a szögleteken, kővé vált csillagjósok zálogban, hfába várnak váltságdíjukra keletről, fukar a hazai a szc életei Cs. Szabó László Mária bemutatása hűi szí rokonság és könyörtelen a velencei. Kurtizán kellett a vén kópénak, szórták rossz lányokra a gyöngyöt s egy görbe éjsza­kán elúszott a viteldíj. Csonka az orruk s a fülük, kettőnek hiányzik az álla; rejtély, hogy kőben sohase visszataszító kőben olykor tökéletesebb, mint éppen egy kettéhasított arc. Képzelt el ilyen szörnyű sebekkel országút szélére kihúzva karambol vagy csatatéren lovasroham után vagy körfűrész szaggató fogai közt, eleven húsból! Most is feszül már egyikre parittya. Templomkapuk küszöbéről úgy eltűntek a kántáló koldusok, mint felettük s jóval előbb fülkéikből a lesepert szentek. Miféle új hugenotta, milyen új jakobinus verte, seperte le őket? Megfeketült az oltárkép, pókhálói alatt förtelmes emberszár­nyasokat vert föl végítéletre az emberdenevérek ura. Odébb nagy vizek csörgése, zúgása holdkóros egyiptomi éjszakán, árvízben csillámló pálmaliget, homokpadjáról kihúnyó városra mereng egy magányos szentasszony, mintha a lakók álmait fejtené, az átkaikat. Más képért jöttünk ide. Körlépcső tetejében a jeruzsálemi szentély, lábánál koldusok­ból eleven piramis, felső fokán kétszarvú oszlop: a süveges főpap. Láthatatlan a megszálló hatalom, laktanyákba rejti zsoldo­sait, a tiszta szívű gyilkos parasztfiúkat. Fáraó, cézárok s más leigázók aranyigazságaival iratos oldalán fúródik a békés alko­nyégbe egy tragikus obeliszk. Koldusok és denevérek és zsoldosok s egy süllyedő palota megfeszített ablakai szülőházam is lehetett volna! Kék ünneplő­ben lépked fölfelé emelt fővel a lányka megy a főpap elé, fején láthatatlan az új élet korsója, száll a lépcsőn, száll a lépcsőn velük, minden emelkedik, ami süllyedt. ha m visze hű: szí hogy csak hű: szí lelker műnk tiszté az er hű: szí

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom