Szabad Földműves Újság, 1991. április (1. évfolyam, 37-61. szám)
1991-04-20 / 53. szám
tvagyunk“ s halálára végezetlen dolga fölött. Igaz: olyan 5 kevés lenne megpróbálni, amit letőségeiben merítkezett meg, míg gyar-történelem szakát, etemen nem sokan voltunk, akik külföldiek számára tartott nyelvtanrlávíai magyar lap szerkesztőnője, m íróval, költővel sem találkoztunk, ánlotta egy könyvárus egyetemista. szda teraszán. Osztojkán könyvét isengey Dénes is, így aztán lassan rsadalmi közérzet, kisebbségi sors, ísdítően és nyugtalanítóan hatottak tereltek összekuszált jelenségeket. ; nyúló, amikor az asztal körül ülők értőn, építkezve. Nem lehetett sem DÓI még a közelünkben kirobbant igot. De jött a záróra. Az alkalmi is hang négyünket együtt maraszle. Meleg nyáréj volt. életérzését mutatta. Ebből idézem: ilmúlt korszak. iem sokkal utána, rövidnadrágban, (öcsik budapesti parádéját, utcára, lépjenek, járőrbe szaladjanak; (...) arták megforgatni, hanem egymás ás számára földig bombázott utcák i időben a »nemzedék« tagjai? emzedék« derékhada (...) valóban elzárva élt. Nem volt köze ahhoz, nzedék« első és utolsó közvetlen á erejű élmény érte a »nemzedék« ságok a valóság első érintésére ondolkodás, a közélet terepén, ha írsadalmi lét sokfélesége, egész lidáció meghozta volna az előző ínűleg eljutott volna az önmegvalóa a maga számára az érvényes és vő azonosulás lehetőségét. :ekben fejtegette nézeteit. A lapok- # ?k találtam, amikor feltűnt a politikai i vívódó nyugtalansággal mindig is d Zala megye képviselője, majd delme egy kissé Don Quijote-i. lélekkel. Nem vihette végig, amibe idságért hadakozásba. Hadakozott GY EMBER? Az egykor egymás tak: félreértések, rágalmak fegyvee hagyta cserben. S talán mi is, mi most itt vagyunk...“ HARASZTI MÁRIA Határ Győző (1914) űség Ars Poetica szó csak mély kíséret in megkísértelek I életszentelő hűség reszkettető gyönyörűség >k eladják elaludjék: íiszem - tegyem a munkát életszentelő hűség iket tépő gyönyörűség igám egy-testem elvermelve lünkét a munkát termelje életszentelő hűség reszkettető gyönyörűség % ! vésve gondomba ásva nak ne legyen megállása ibak nélkül fehéren: árnyam az én testvériségem életszentelő hűség két tépő gyönyörűség 1945 Megoldódik-e a Petőfi-titok? Egy legenda nyomában (2. rész) Barguzinban 22 fős csoport kezdte meg a feltárási munkákat. Az ásatások második napján - július 17-én- a 7-es számmal jelzett sírból egy 165 centiméter magas ember csontváza került elő, amelynek az első szemrevételezés után semmi adata sem utalt arra, hogy nem Petőfi Sándor csontváza. Ráadásul arról a helyről került elő, ahol előzőleg Vinokur (az egyedüli élő szemtanú, aki emlékezett Petrovics sírjára) azt karóval megjelölte. Mivel tudományos szempontból könnyebb kimondani a nemleges választ, az igenhez sokkal több munka szükséges, az amerikai, a szovjet és a magyar kutatók egyenként, egymástól függetlenül végezték el a méréseket. Milyen jel utalhat arra, hogy a csontvázat a kutatók Petőfi Sándorral azonosítják? Az expedíció kiutazása előtt a Petőfi Irodalmi Múzeumban Bruce Latimer és Clyde Sompson megvizsgálták Petőfi „sújtásos atilláját“. A csontvázon mért HUMERUS + RADIUS hosszúság megegyezett a felöltő vállrészéről mért ujjhosszával (a szakértők szerint az ilyen anyagnál nem következhet be zsugorodás). A ruhadarab méretei nem szokványosak, mint ahogy a barguzini temető 7-es számú sírjában talált csontvázáé sem, s a ruhadarab és a csontváz arányai megfelelnek egymásnak. Jókai Mór „1848“ című könyvében írja a következő sorokat: „Petőfi nem volt eszményi alak férfiban. Hátramaradt arcképei közül csak az az egy hű, melyet legelőször rajzolt Barabás, ahol Petőfi két kezét hátrafelé tartja, a többi mind eszményítve van. Termete szikár, középnagyságú, arcszíne sápadt, szemei apró feketék, szemöldökei szatyrvonalban, orra hegyes, tövén a homlokán benyomott, haja felfelé szoktatott, szája kicsiny, s egy rendületlenül előreálló fog miatt gunyoros kifejezésre nyílló.“ A Budapesti Hírlap 1902. évi 4. számában ugyancsak Jókai írja: „Petőfi felső fogazatában balfeiől egy szemfog ferdén előre nőtt, valóságos kis agyarat képezett, ez a kiálló fog nevetésének oly szatyrszerű kifejezést adott. Mikor néha bírókra keltünk s én Petőfit derékon fogva fölemeltem, ezzel a hegyes szemfogával szúrta meg a fejemet, tréfás ellenkezésből.“ Dr. Sass István Tolna megyei főorvos, aki jól ismerte Petőfit, így írt róla: „Bal szemfoga két mellékfog által növéskor helyből kitolatván, igen csak előre állt, és kaczagás közben nagyon is láthatóvá vált. Fogazatának eme szabályellenessége a mily ritka, annyira jellemző, s tán még nyomra vezető is lehetne.“ A barguzini 7-es számú sírból előkerült koponya bal felső szemfoga is arra utal, hogy nagy valószínűséggel Petőfi földi maradványaira bukkantak a kutatók. A kihantolás és a néhány napos méréssorozat után a kutatók egyenként becsomagolták a csontokat és egy páncélszekrényben helyezték el Ulan Udéban. A csontokat tartalmazó láda kulcsát Morvái Ferenc- az Ulan Udé-i hatóságok tudtával - magával vitte Magyarországra. Miért volt ez az óvatosság? Morvái Ferenc szerint azért, mivel Magyarországon olyan értesülést kapott, hogy a csontokat ki akarják cserélni. Morvái célja az volt, hogy a helyszíni méréseket Ulan Üdében pontosíttatni fogja a Magyar Tudományos Akadémia és a Szovjet Tudományos Akadémia szakembereivel, valamint egy amerikai, svájci, japán összetételű szakcsoporttal. A csontokat közvetlenül a vizsgálat előtt valaki parancsára Ulan Üdéből Moszkvába szállították. Erről Morvái is csak az Ulan Üdébe való repülés előtt értesült. Keressük a nőt A csontokat őrző ládát Morvái 1990. január 9-én a délutáni órákban nyitotta ki, közben a Magyar Rádió Kossuth adóján két nappal a vizsgálatok megkezdése előtt a déli krónikában elhangzott a MTA információja, miszerint a barguzini 7-es számú sírban talált csontváz valószínűség szerint női csontváz. A két tudományos akadémiából verbuválódott kutatócsoport méréseinek eredményei is azt bizonyították, hogy a két nappal korábban beharangozott hír igaz. Morvái kérte a mérések pontosítását. Szerinte (az eredeti anyagok a birtokában vannak) száz elvégzett mérésből 56 mérés hibás volt, és a téves adatok mind azt igyekeztek bizonyítani, hogy női csontvázat találtak. Morvái kérte a Szovjet Tudományos Akadémia embereit, hogy járuljanak hozzá a külföldi kutatók beutazásához és engedélyezzék a csontváz kontrolivizsgálatát. Az engedélyt nem kapta meg. Nemhivatalos hírek szerint Alekszejev, a Szovjet Tudományos Akadémia elismert szakembere, aki egy televíziós beszédében bizonygatta a csontváz női voltát, közvetlenül vizsgálódásai után telefonált haza a feleségének és a jelenlévő oroszul jól beszélő expedíció két tagja a félig nyitott ajtón át hallotta, amint szó szerint a következőket mondta: „Drágám, később megyek haza, kibontottuk a ládát és képzeld el, előttem fekszenek Petőfi Sándor csontjai“. A csontokat már Amerikában vizsgálják. A moszkvai vizsgálatok befejeződtek, de a Petőfilegenda nem zárult le. A MEGAMORV Petőfi Bizottság és az MTA szakemberei hazautaztak, a csontváz Moszkvában maradt. Ez év februárjában Morvái Ferenc és a Petőfi Bizottság két tagja a moszkvai Pannónia Vendégházban - a Szovjet Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tudta nélkül - a Burját Köztársaság jóváhagyásával átvették a csontvázakat tartalmazó ládát. A vendégház folyosóján csaknem összefutottak az MTA emberével, aki szintén a csontváz miatt utazott Moszkvába. Morvái a szó legszorosabb értelmében kicsempészte a Burját Köztársaságból kölcsönvett csontokat Clevlandba, ahol most egy orvosszakértői csoport vizsgálja a leletet. A koponya alapján kialakítják az arcot és azonosító leletre várnak Magyarországról. Petőfi korán elhunyt fiának vagy bármelyik vérrokona sírjának exhumálását kellene elvégezni a Kerepesi temetőben. Morvái Ferenc kérvényben fordult Demszky Gáborhoz, Budapest főpolgármesteréhez, hogy segítse a Petőfi-ügy lezárását, engedélyezze a költő valamelyik hozzátartozója sírjának az exhumálását. Ez lenne az utolsó lépés a Petőfi-ügyben, kiderülhetne az igazság, s vagy így, vagy úgy, de lezárulna a szibériai Petőfi-legenda. A clevelandi orvosszakértők pedig ún. DNS-eljárással 100 százalékos pontossággal megállapíthatnák, hogy Petőfi csontvázáról van-e szó vagy sem. Elegendő lenne az azonosításhoz az a 27 Petőfihajszál is, amit felesége őrzött meg, de ezt az MTA egyenlőre még nem bocsátotta az amerikai szakemberek rendelkezésére. Amíg a vizsgálatok nem fejeződnék be, addig csak találgathatunk, hogy kinek van igaza. A MEGAMORV Petőfi Bizottságnak, aki az állítja, hogy nem kizárt, hogy a barguzini temető 7-es számú sírjában Petőfi Sándor nyugodott, vagy a Magyar Tudományos Akadémia és a Szovjet Tudományos Akadémia szakembereinek, akik szerint egy 10-13 év körüli ivartalan kislány, vagy egy fejletlen, szülni nem tudó nő csontváza volt a 7-es számú sírban Barguzinban. Forrásmunkák alapján feldolgozta: FARKAS OTTÓ Morvái a barguzini régi temetőben (Csank Csaba felvételei) Az Újság szerkesztősége tisztelettel köszönti MÁCS JÓZSEFET 60. születésnapján! KEDVES JÓSKABÁCSI! Az Ön generációjának nem adatott meg, hogy a Kamasz-kort gondtalanul, felhőtlenül élje meg. Alig ráeszmélve a világra sok Végnélküli gyűlés kötelezően magukra kényszerített résztvevőivé kellett válniuk, s ha nem tudták elfogadni a bólogatójánosok szerepét, azonnal jött a Téli világ. A rendszer, amelyben kialakulásának kezdetén annyira hittek, a gondolkodó ember számára nagyon hamar megmutatta az igazi arcát; az írók pedig - ez köztudott - az átlagosnál lényegesen érzékenyebbek. Egy diktatúrával szemben tehetetlenül, önpusztító tépelődések közepette, Pipafüstben, dohányfüstös kávéházakban elemezték: hogyan lehetett idáig eljutni, hogy lehet túlélni, ha ennyire Megbillen az ég. Igen, az már nem is billenés volt, hanem egy feje tetejére állított világ, amelyben az áhított emberközpontúság helyett „központúság“ létezett csupán, ahol voltak „egyenlők“ és voltak „egyenlőbbek“. Látniuk, érzékelniük kellett, hogy mi, csehszlovákiai magyarok ez értékrendben még az „egyenlők“ közé sem tartozunk. Igen, velünk szemben az Adósságtörlesztés-t senki sem érezte feladatának, hiszen a kollektív bűnösség alól nemcsak a totalitárius rendszerben, hanem még e többpártrendszerű, demokratikusnak induló társadalomban sem akar bennünket feloldani a hivatalos politika. Felettünk már Kétszer harangoztak, lehet, többször is, de utunk tán mégsem a Temetőkapu felé vezet. Mindaddig nem, amíg képesek vagyunk valós értékek szerint élni és cselekedni. Az Ön generációjának életében a tekintélyelvi uralom akkora teret szorított magának, hogy volt mit tenniük a viszonyok demokratizálásáért, s tették ezt elmúlt években kisebbségi létünk történéseinek felmutatásával, a sok történelmi hányattatás után jogi és szociális biztonságot követelve néptöredékünknek, remélve, egyszer talán majd sikerül eljutnunk a személyi, politikai, gazdasági függetlenség stádiumába is. Kedves Jóska Bácsi! Regénycímei önmagukért beszélnek, puszta felsorolásuk a csehszlovákiai magyarság megélt, átélt, túlélt megpróbáltatását idézik. Tudom, van még mondanivalója számunkra, s legyen elég hite, hogy meg is írja azt! Ehhez a munkához kívánok további jó erőt, egészséget a hatvanadik tavaszon, tisztelettel: CSANAKY ELEONÓRA
