Szabad Szó - Libre Palabra, 1948 (4. évfolyam, 38-48. szám)
1948-03-01 / 39. szám
6 SZABAD SZŐ Zemplényi Klára: ZSIDÓKÉRDÉS - MAGYAR KÉRDÉS A sokat olvasó embert is megragadja egy szembeötlő cím. Bizonyos ideig fogva is tartja, mindaddig, mig az irás, melynek cimét már tudja, magával nem lenditi mondanivalójával, dinamikájával. Mikor egy buenosaires-i lapban megláttam az „Antiszemiták — antimagyarok“ felirásu cikket, pár pillanatig eltűnődtem a cim értelmén. Kiket ■ nevezhet a cikk Írója antimagyaroknak, kötőjeles vonatkozásban az antiszemitákkal? A cseheket?. .. Nem egészen találó. Az angolokat?. .. Mint antiszemiták száz százalékban he’yes. do a cikk cime nem ezt fejezi ki. Lemondtam tehát a találgatásról és nekifogtam az olvasásnak. Már az első soroknál kellemetlen gyanú ébredt bennem. Azért írom a szót „gyanú“, mert a cikk, melynek írója máskor értelmes tő- és bövitett mondatokban fejezte ki gondolatait, ezúttal útvesztőbe viszi olvasóját. Rábízza, hogy úgy találjon ki a betüerdöböl, ahogy tud. Csajt a cikk végére érve jön rá az olvasó, hogy az iró fényvesztése ezúttal nem céltudatos és nem csalafintaság, hanem egy töprengő bizonytalanság, önvivódás szüleménye. A cikk írója itt egy szellemi saltomortalét, egy halálugrást végzett, kifejezhetem úgy is, hogy száznyolcvanfokos fordulatba erőszakolta magát, ahonnan aztán fejjel zuhant lefelé. Hiába foglalkozott éveken át a cikk írója lélekelemzéssel, a sötét zavarból, melyet pálfordulgsa eredményezett, ö sem tudta önmagát kiemelni. Ezért oly homályos cikkkének megírási formája, de ha hiba a homály, bűn az, ami végül mégis felismerhetően bontakozik ki belőle. Mert a cikk Írója háborút üzen a zsidó gyásznak és égő parázzsal nyúl a zsidó sebekhez. Metsző szigorral hirdeti, hogy a hatszázezer magyar zsidó mártírra való fájdalmas emlékezést ki keli törölni a zsidó szivekből és agyakból. Kezet kell fogni a gyilkosokkal, mert az antiszemitákat és az antima- - gyarokat (a zsidókat nevezi igy) ,,a gyűlölködés tartja össze, egymáshoz tartoznak elválaszthatatlanul, s meg se tudnak lenni egymás nélkül* ‘. Lássuk, kik azok a zsidók, akikhez szigorúan fenyegető hangját intézi. Az otthoniak? Ahogy ö fejezi ki' az „óhazában“ élő zsidók? Vagy az „uj hazában'', Argentínában éjök? Talán Palesztinába, a “legújabb hazába” menekültek? Vagy az angol nácitáborokban sínylődök? Sokféle magyar zsidóhoz szól a cikk irója. Hangja olyan, mint az utolsó Ítéletet hirdető harsona. Vagy, mint annak a sovány stólán élő, kolérikus és mirigyzavarokban szenvedő, falusi magyar papnak szava, ki a szószékről prédikálja ki az ájtatos gyülekezet előtt a szent dolgokban hibázó hívőket. Az első soroknál feltámadt gyanú elképesztő valósággá válik: a magyar zsidóság Argentínában élő szószólója, most egyszerre, minden átmenet nélkül, úgy fordul szembe népével, hogy csak egy kötőjellel választja el az antiszemitáktól, de azt is csak cikke címében. Később a kötőjelet is visszavonva, azt állítja, hogy “az antiszemiták mégis a becsületesebbek, mert ezek legalább mindig antiszemiták voltak“. Majd így folytatja: “Olcsó és hazug azoknak az érve, hogy a magyar zsidóság antimagyarságát hatszázezer magyar zsidó borzalmas kiirtása igazolja, s ezt elfelejteni, megbocsátani nem lehet”. így hát neki most egyszerre olcsó és hazug érvelés lett a magyar zsidók gyásza! Bűvészkedő, szuverén, önkényes joggal nem csak összehasonlítja a gyászoló zsidóságot az antiszemitizmus hirdetőivel, de becstelenebbnek is bélyegzi őket. Alsóbb fokra állít ja, őket az embernyuzó, szadista bestiáknál, a tömeggyilkosoknál, a hóhéroknál, fájdalmukat összeméri az évezredek óta dúló legbarbárabb, leggyávább megnyilvánulással, az antiszemitizmussal. Mért teszi ezt? Mért keni el szójátékkal, a zsidó-üldözés fogalmát, mért követel a zsidóktól menlevelet édesanyja gyilkosai számára, mért üt korbáccsal a zsidó szivekre? Megmondom. Mert cikke első betűjénél, cikke ötödik bekezdésére készült. Ennek körülbelül a közepén van néhány sor, mely a sok homaiyba burkolt sor közül kiviláglik és utal arra, amire az egész cikknek utalnia kellene: az uj magyar demokráciára, mely ‘ ‘gyökerestől akarja kitépni a magyar földből annak a reakciónak gyökereit, amely a hatszázezer zsidónak borzalmas pusztulását okozta.' ‘ Ha a cikk irója ezt nem csupán érinti, hanem csak erről irt volna, akkor először is: stílusát nem homályositaná köd. De akkor nem is ostorozná testvéreit, nem is forgatná meg Shylock-i kését a szivükben. Hanem jókívánságokkal engedné Útjukra azokat, kik nem képesek csalárdjuk gyilkosaival egy közösségben élni és megmagyarázná azoknak, kik mindennek dacára otthon akarnak vagy otthon kényszerülnek maradni, hogy az uj embermentalitás, az uj emberségesség, mely Magyarországon is megtalálta már hirdetőit és felállította örbástyáit, fogja kigyógyitani szörnyű sebeiket. Ezért segitsék ők is megizmosodni ezt az uj magyar demokráciát. Álljanak melléje, dolgozzanak felépítésén és járuljanak hozzá, hogy a gyönyörű szándék — az igazi emberi szabadság, az igazi emberi egyenlőség és az általános jólét minél hamarabb megvalósuljon. Mert ennek az egészen újfajta humanitásnak áldásai fogják a gyász ma még mindenképen indokolt gyűlöletét kioltani. A mártírokra való em-' lékezést és fájdalmat soha, semmisem enyhítheti de a gyilkosok iránti gyűlöletet elhalványíthatja az a rövidesen elérkező idő, amikor már nem kell tőlük tartani. Amikor az uj magyar demokrácia el fogja söpörni azokat, kik még ma is zsidót ölni és demokráciát dönteni akarnak. Ha majd ez az ■ ifjú és ezer kezdeti nehézséggel küzdő népköztársaság megizmosodik és elég ennivalót tud adni az éheseknek, elegendő lakást tud építeni a hajléktalanoknak, akkor erejének minden lendületével hozzáfoghat a neveléshez, a tanításhoz, s ha szükséges: a büntetéshez. Ha már teljesen megtalálta önmagát, akkor megtalálja azokat a megbízható munkatársakat is, kiknek helyén ma még csak titkos jelre leső ellenségek bújnak meg. Ha majd gazdasági létét rendbe hozva ott tart az uj magyar demokrácia, hogy teljesen megtisztítsa az országot azoktól az elemektől, kiken átnevelés nem fog, akkor bizonyára megszűnik azon zsidók szi-
