Szabad Szó - Libre Palabra, 1945 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1945-07-15 / 2. szám
Szabad Szó 13 100 éves ff Járt os ff Egy 22 éves vándorszínész egy szegényes pesti hónapos szobában nehány éjszaka alatt papírra vetett egy népies tündérmesét. A lángész; heve hajtotta ezt a koplalásban edzett fiatal művészt, akiben már akkor égett a forradalmi tűz. A nemesi Magyarországban egy szegény juhászt tett költői müve hősévé, aki tiszta érzéssel, de józan gon dolkodással teszi meg az utat a jobbágysors mostohaságától Tündérország királyságáig. Petőfi iázadozása itt még csak az igazságtalanság elleni küzdelemben, a gyengék és üldözöttek védelmében nyilvánul meg és a hatalmasok elleni gyűlöletét még iróniába rejti. De már a fiatal Petőfi minden során átizzik a szegény nép X-' iránti szeretete és a felszabadulásba vetett erős hite. A 117 fejezetből és 348 versszakból álló tündérmese kéziratát szorongó szívvel hordozta Petőfi foltozott, fakó ruhája zsebében, kiadót keresve, a inig végre V a h o t Imre felismerte a költői munka nagy művészi értékét és elfogadta kiadásra “János vitéz’! kéziratát. A “János vitéz" száz évvel ezelőtt megjelent első kiadását a következő “Elöbeszéd"-del vezette be Vahot Imre: Ezen költemény kiadását több okból vállalom el Első az: mert meg valók győződve ¡élességéről; második az: mert a géniális iiju költőt, a'mennyire tőlem telhetett, munkájához méltóan akaróm díjazni; a harmadik ok az; mert rám nézve sokkal jobb, ha ezen miiből bejöhető nyereség az én tárczámba szivárog, mint ha, kivált német, könyvkereskedő húzná azt. De mindenesetre legtöbbet nyerend e költe ményben irodalmunk, s ezen szellemi nyereség háttérbe szorítja az anyagit. Midőn a költő felolvasó előttünk János vitéz cimü népmeséjét. Vörösmarty oda nyilatkozók: hogy ezen mü bármelly irodalomnak diszére válnék. Igaza van a nagyköltönek. Illy, minden tekintetben jeles költői népmesét kivált a magyar irodalom nem mutathat elő. Mert lehet-e, főleg fejlődő iordalomra nézve nagyobb becsű kincs, mint az, mellyben nemzetiségünk legtisztább forrása, a népi elem, s az annyira sajátos és eredeti népköltészet a műveltebb költői szellem által némileg nemesítve tűnik fel? És János vitéz szerzője, melly derekasan fejté meg ez olly szép, mint nehéz feladatot! Hatalmas teremtőerejével visszaidézi, föleleveniti emlékezetünkben a kedves gyermekkort, midőn a köznépből származott cselédség ajkairól olly sóvárogva lestük el, s olly mondhatatlan gyönyörrel hallgatók a tündéries, kalandoros, csodás népmesék bűvös titkait! Az illy nyers előadás kielégíti a köznépet és a gyermeket, de a műveltebb osztály meglett embereinek olly hangon, olly modorban kell előadni a mesét, mint Petőfi előadó s szép költeményben, mellynek kétszeres érdeme az, hogy nem csak a müveit olvasó magasabb igényeit elégíti ki, de könnyen érthető, népies előadásánál fogva a köznépnek is gyönyörködtető olvasmányul szolgálhat. Beh kevés magyar költő tudja pedig illy kettős hatásra pöngetni lantját! A nagyobb rész csak egy pár száz úri ember számára ir, mélyen, homályosan, cikornyásan, érthetetlenül, s többször idegen irányban és szólásmódokkal; korunkban igen kevés az olly költő, ki az egészséges gondolkozása és érzésű nép sajátos nyelvét, jellemét híven felfogva, azt a költészet tündérotthonában természetes, ép színekkel visszatüntetné, hogy benne az annyi ínség- és nyomorral küzdő szegény köznép is vigaszt, enyhet és örömet, nemesebb szellemi élvezetet találna. Leginkább ily szempontból kell megitélni ezen költeményt is, melly mind költöiség, mind népiesség tekintetében irodalmunk legnagyobb becsű kincsei közé sorozható. A költő pedig leginkább ezen müvének alkotása után érezhetné azt büszke öntudattal: miszerint ö nem csak egy kis finnyás, nagyrészint beteges ízlésű úri töredékecske, hanem az egész erőteljes magyar nép költőjévé avattatott fel jó géniusza által. És hogy a mese kalandoros. merényes faösét, a derék János vitézt köznépünk is megismerhesse, az első kiadás elkeltével gondoskodni fogok jövő évre második olcsóbb kiadásról is. Pest, télhó végén 1845. VAHOT IMRE kiadó. * Egy emberöltővel később a magyar irodalom tudós tanára, Riedl Frigyes nemcsak megerősítette Vahot Imre Ítéletét, de még fokozottan kihangsúlyozta “János vitéz” irodalomtörténeti jelentőségét: “Petőfi “János vitéz”-e nagy for. dúló irodalmunkban. Ennyire költői müvet még nem írtak előtte: a tárgy maga tiszta magyar képzelet terméke, alakjai, nyelve, versmértéke, motívumai épp oly magyarok meg népiesek, mint az éposl machineria helyébe lépő óriások, tündérek, manók, kik mindannyian népünk képzeletéből valók. E mü gyújtotta meg Arany képzeletét: azt az előadást, azt a hangot, amelyet Petőfi “János vitéz”-ében talált, alkalmazta Arany a Toldi első részében a magasabb fajú eposz tárgyú-
