Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)

1970-09-03 / 36. szám

Thursday, Sept. 3, 1970. SZAB4D SAJTÓ Sc oldal ' HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA FIATAL ASSZONY, — Tisztelt Miss Homoki, legyen szives válaszoljon nekem az alábbi ügy­ben, ami nagyon érdekel. 9 évvel ezelőtt költö­zött ide egy házaspár, abban az évben esküdtek meg. A férj akkor 62 éves volt, az asszony 40 volt, így az asszony most még csak 49 éves, a férj pedig már 71 éves. Jóban vagyok az asszony­nyal és egyszer bizalmasan megkérdeztem tőle, hogyan birja ki ezt, hiszen még fiatal no. Azt mondotta, hogy amikor férjhezment, tudta, hogy igy lesz és amig a férje él, hűséges hozzá, eszébe sem jut más férfire gondolni. Én nem hiszek ne­ki, biztosan van barátja, csak titokban tartja. VÁLASZ. — Mások legbensőbb magánéletében vájkálni nagyon csúnya és ízléstelen dolog. Az ő helyében azt feleltem volna, hogy ne üsse az orrát olyanba, ami nem tartozik magára. Külön­ben sincs joga valakit gyanúsítani. Van egy né­met közmondás: Wie der Schelm so denkt er, ami magyarul olyasfélét jelent, hogy amilyen a hun­cut, úgy gondolkodik. A gondolkodásmódja so­kat elárul és meglehetősen rossz fényt vet ma­gára. * * * ŐSZI HARMAT. — Kedves Miss Homoki, a Lel­ki Klinika augusztus 2-án megjelent rovatában olvastam, hogy megírta egy kérdezőnek egy régi magyar nóta hiteles szövegét. Nagyon szépen ké­rem, hogy válaszoljon az én hasonló kérdésemre is. Szeretem azt a szép szomorú bujdosó dalt, amelyik úgy kezdődik, hogy “őszi harmat után”. Ez egy kuruc nóta és nem egyforma szöveggel éneklik. Melyik az igazi szöveg? VÁLASZ. — A bujdosó-dal, amire gondol, vol­taképpen Balassi Bálint, az első nagy magyar líri­kus “Boldogtalan vagyok” cimü verse egyik sza­kaszából született. Ez bujdosó-vers. Balassi 1551- ben született, 1594-ben halt meg. Reménytelen szerelem fűzte az egri várkapitány feleségéhez, losonczy Annához, hozzá irta gyönyörű Julia­­verseit. Közben megnősült, házasságát azonban semmisnek nyilvánitota az egyházi biróság. Ak­kor megkérte az özvegy Losonczy Anna ke­zét, de az asszony kikosarazta. A költő bánatá­ban kibujdosott Lengyelországba. Abban az idő­ben irta az említett verset. Ennek harmadik sza­kasza igy szól, — Nem sok idő múlván — Sárgul, hulldogálván — Fáról a gyönge levél. — Zöld er­dő harmatját, — Piros csizmám nyomát, — Hóval lepi bé a tél.” Később ebből dolgozták fel több változatban a kuruc bujdosó-dalt. KÉRŐ (Kanada). — 27 éves vagyok, nagyon csendesen élek. 4 év óta dolgozom az üzleti iro­dában, a főnököm szintén magyar, elvált em­ber, gyereke nincs, 36 éves, nagyon jómegjelené­­sü szimpatikus férfi. Sietve irom, hogy mi tör­tént, mert sokat adok az ön véleményére. Teg­­map megkért, hogy zárás után maradjak az iro­­odáhan, mert magánügyben beszélni szeretné ve­lem. Mikor a többiek elmentek, elmesélte, hogy már régen figyel engem, megtetszettem neki, szí­vesen elvenne, de van több feltétele, mert az első felesége úgy viselkedett, hogy majdnem tönkre­tette az életét. Azt mondotta, hogy ha feleségül vesz, többé nem kell dolgoznom, jó anyagi hely­zetben van, mindent megad nekem. Feltétele az, hogy csak azokkal a nőkkel batárkozhatok, akik ellen neki nincs kifogása. Itt élő rokonaim csak egy hónapban egyszer jöhetnek hozzánk látogató­ba, én csak olyan vendéget hívhatok meg, akit ő választ ki. Azt is mondotta, előre bele kell egyeznem, hogy a nevemre érkező leveleket ki­nyissa, a háztartási pénzről könyvet kell vezet­nem és pontosan elszámolni neki minden dollár­ról és ha valahová elmegyek hazulról, telefonon meg kell mondanom neki, hogy hová megyek, meddig leszek ott és amikor hazaérek, köteles vagyok telefonálni, hogy már otthon vagyok. Színházba mehetünk, moziba azonban nem mehe­tek, mert ő nem szereti a mozit, televízió nem le­het a házban, mert utálja a televíziót. A beszél­getést azzal végezte be, hogy gyorsan feleljek az ajánlatra, mert ő senkitől semmit sem kér kétszer. Mit tanácsol Mrs. Homoki? VÁLASZ. — Teljesítse a kívánságát, feleljen gyorsan: nem. Szerinte első felesége majdnem tönkretette az életét. Szerintem az lesz az igaz­ság, hogy ő akarta tönkretenni az asszony életét, annak azonban volt esze és ottahgyta. Magának még több esze legyen. Hagyja ott, mielőtt el­kezdené. A kérője betegesen zsarnoki hajlamú ember. Nem feleséget akar, hanem rabszolga­nőt. Inkább börtönbe, mint ilyen házasságba. * * * MRS. B. — Tudom, hogy minden házasságban előfordul vita és veszekedés és nem szégyellem, hogy néha nálunk is van. Ha én valamiért vitat­kozók, a férjem fölényesen azt mondja, hogy ve­lem nem érdemes vitatkozni, mert úgyis enyém az utolsó szó és utána napokig nem beszél ve­lem, nem szól hozzám, ami nagyon mérgesít en­gem. Kérek jó receptet. VÁLASZ. — Egyetlen receptem van. Ne várja amig a férje szól magához, kezdje maga a beszél­getést. Házasságban veszekedés után fontosabb az első szó, mint a veszekedésben az utolsó szó. no k BÓK? BÓK: Udvarias hazugság. * * * BÓK: Amkior egy férfi feleségül vesz egy nőt a legnagyobb bókot nyutja át neki, és egy­ben az utolsót. * * * BÓK: Az egyetlen dolog, amire az emberek mindig visszaemlékeznek. * * * BÓK: A legolcsóbb ajándék. * i * BÓK: Van, aki elvből, van, aki udvariasság­ból, van aki megszokásból bókol. Csak egyfajta hőkölő nincs: aki meggyőződésből teszi. * * * BÓK: Az alkalmazott részére a legszebb bók a fizetésemelés. * * * BÓK: A legnagyobb hazudozónak is hisznek, ha bókol. Humor Egy asszonyt megkérnek, árulja el, miért for­dítanak nagyobb figyelmet a nők a szépségápo­lásra, mint tanultságukra ? — Mert a férfiak gyakran ostobák, de ritkán vakok. * * * Egy bírósági tudósítás közli, hogy az asszony válópert indított a férje ellen, akit csak a TV ér­dekelt. “El is választották a férjétől, mert be tudta bizonyítani, hogy az az egész házasság alatt csak háromszor szólt hozzá. A három gyereket a fele­ségnek ítélték.” * * * A színházi szünetben a kritikus odarohan a ruhatárhoz és kéri a kabátját. — Uram, még két felvonás van hátra, miért szalad el? — igy a ruhatárosnő. — Azért. AZ UJ EMBERTÍPUS TÓP10NCT Irta: ANNUS JÓZSEF Isten látja a lelkem: nem irigylem én őket. Nagy hajat is növeszthetnék, rossz nadrágom, elnyúlt pulóverem is akadna, ha jól körülnéznék a lomok közt. (Rossz cipőm meg egészen bizto­san, mert annak is válik már talpa, amelyiket a múlt héten vettem). A kosz, a piszok már in­kább gondot jelentene. Gondolom viszketnék tő­le és az már igen nagy áldozat lenne, hogy foly­ton vakarózzék az ember a divat kedvéért. Amit irigylek tőlük, a filozófiájuk. Ha nekünk valamikor ilyen lett volna! De nem volt. Mert milyen tizenévesek voltunk mi? Csupa rapszódi­­ikus, szétszórt figyelmű ,szalmaláng természetű kamaszok. Egyik nap még megöltük volna a leg­jobb barátunkat, ha Jókait idejétmúlt öreg bú­tornak meri nevezni, másnap mi magunk nevez­tük annak, harmadnap pedig az egész irodalom­ra legyintettünk,, mert valaki mikroszkópot csi­nált egy olajcseppből, és azon át bámulták a le­gyek lábát, a hangyák fejét, és a vöröshagyma­­nyuzat sejtjeit. Persze csupán játékból. Mert mi, kis buta kamaszok se Jókaiból, se a fusimik­­roszkópon szemlélt természeti csodákból nem voltunk képesek felépíteni semmiféle magas ren­dű filozófiát. Hagytuk magunkat manipulálni ta­nártól, újságtól, rádiótól, és mindenféle felnőt­től. Néhány hipotézisünk volt talán, hogy nem mind ember, aki felnőtt, de mindez alapjában nem zavarta meg kisded játékainkat. Röstellem mindezt igy elmondani, amikor ezek­ről azt hallom, olvasom, hogy kész, kiérlelt, okos filozófia lapul a bozont alatt, és az ijesztő külső nagyon is humánus, békeharcos lelket takar. Azt is megtudtam, hogy a “piszokkultusz” nem öncélú mosdatlanság ám. Nem bizony ! Mint mindennek, ennek is szociológiai gyökerei van­nak. Úgy bizony! Mégpedig milyenek: a fiatalok tiltakozása, ellenkezése ez a felnőttek ápoltságá­­val, tisztaságával szemben, minthogy az nyil­ván csak felszín, csalás, szemfényvesztés. Mert tiszta csak az lehet, aki piszkos. S a rongyos ru­ha, retkes nyak, zsíros haj, koszos köröm nem az, aminek látszik, hanem negációja minden el­fogadott felnőtt normának. Innen van az is, hogy - az egyébként ápolt és csinosan öltözködő — lányok szóbaállnak (sőt!) az enyhén szólva ápo­latlan fiatalemberekkel, mint azt egy nagyon okos előadásban hallgattuk, hanem a mögötte meghúzódó szimpatikus magatartás. Némiképpen zavart, hogy erről a bizonyos ma­gatartásról már sokféle és ellentmondásos hirt hallottam, de nem hagytam magam befolyásol­ni. Amikor találkoztam a típus egyik reprezen­tánsával, minden előítélet nélkül léptem hozzá. Éppen csak a fejét mozdította. Hajából kevéske fiirészpor, vagy virágpor szóródott. Rágott to­vább. Akkor se szólt, amikor tisztességesen tu­domására hoztam, hogy szeretnék eszmét cse­rélni vele. Mondtam, és ő hallgatott. Ez kissé zavart. Talán nem hallja, amit mondok? De még­is. Valamit halkabban mondhattam, mert rákérr dezett: — Hö? Aztán rágott tovább, és én beszéltem. Dicsér­tem filozófiájukat. Ezt valahogy nem birta el­viselni. Kiköpte a rágógumit, és elém dugta az arcát. Jó morcos volt. Aztán megszólalt: — Kihúzhassa a gyufát! Értve? — Értve — bólintottam. Mert nagyfene filo­zófiám soha nem volt, de a világos beszéd az ná­lam azért értve. Csak az nem értve, hogy ezek a toprongyos gyerekek miképpen lehetnek mind­mind az álcázás ilyen rangos művészei? Hogy tudják annyira, de annyira elrejteni a művelt­ségűket, humanizmusukat, hogy jelét se látni? Rájöttem valamire, de ne mondják meg sen­kinek: egyszer ki fog derülni, hogy nincs ne­kik . . . Csak a toprongy, meg a kosz valódi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom