Szabad Sajtó, 1952 (46. évfolyam, 8-51. szám)
1952-12-19 / 51. szám
December 19, 1952 Page 3. Oldal Legyen áldott a magyarok Karácsony-ünnepe! ZERKILENCSZÁZÖTVENKÉT éve már, hogy a bethlehemi jászol kis Csecsemője megszületett . . . Világok pusztultak, világok átalakultak azóta. Hegyek, sziklák, gránitfensikok porladtak szét, jégmezők olvadtak el és változtak át kalászos rónák termőföldjévé; népek semmisültek meg, anélkül, hogy még a nyelvükre is visszaemlékeznénk; uj népek keletkeztek és szétáradtak, mint a Nílus vize. Xanélkül, hogy a forrásukat kikutatni tudnók . .. Világhódító birodalmak omlottak össze és zuhantak a feledés mélységeibe. Csak egy van, ami négyezer emberöltőnek szétmálasztó folyamatában sem el nem enyészett; sem át nem változott. Ama názárethbeli lény, Aki születése óta mindig csak növekedik s nőni fog mindig az elkövetkezendő évezredek sokaságában. Ez a Lény, aki megfér a legkisebb szív áhítatában s mégis be képes fogadni a nagy mindenséget; Aki erősebb a kőszálnál, mert Ő a Szeretet; ragyogóbb a napfénynél, mert Ö a Világosság; szentebb a törvénynél, mert Ö az Igazság; sérthetetlenebb minden földi hatalomnál, mert Ő az Eszme, ■— csak Ő — egyedül csak ez a Lény az, aki sem el nem enyészett, sem át nem változott. Miért? Mert vigasztalása a szegénynek, megnyugvása a #szenvedőnek, reménysége az ifjúnak, istápja az öregnek egyedül csak Ő általa van. Amit Ő kimondott: az Ige szeretetté vált az egyénnél, könyörületességé az emberi közösségben, erénnyé a megpróbáltatások között, megbocsátássá a bünhődésben. Hűséggé a szülői, gyermeki, testvéri kötelékben és megváltássá a halálban. iútrársmui Halomba döntött évezredes előítéleteket, de meg nem sértett egyetlen fűszálat sem.... Az előítéletek romjaira uj törvényt, uj szokást, uj társadalmat, uj együttérzést épített és az épületnek nem árt az idő, sem vihar. Harcát egyedül vívta meg az egész világgal szemben. Fegyver nélkül állt szemben felfegy vérzett poroszlók seregeivel. Mégis, anélkül, hogy sebeket ejtett volna másokon, kivívta a győzelmet drága vérének kihullása által. Alázatossága, szivjósága, bátorsága s vértanusága örök mintául szolgál azoknak, akik az emberiség boldogságát keresik. Tanaiban, melyek befoglalnak magukban minden időt és minden népet, egy nagy és el nem évülő törvénykönyvet adott a földkerekségnek az örök igaz és állandó szeretet mindenható erkölcse által. Ami jó: azt Tőle tanultuk. Ha kenyeret adunk az éhezőnek, ha vigasztaljuk a kétségbeesőt, ha lerázzuk a visszaélés jármát, ha az elnyomatás ellen küzdünk életre-halálra, ha a közhatalom erejét megtörjük az egyéni jogok győzelmével: Ő reá hivatkozunk. Mesterünkre. A szabadságot, demokráciát, önfeláldozást, megjutalmazást, vértanuságot és megdicsőülést emlegetve: csak az Ő beszédeit ismételjük, ezeket a halhatatlan szónoklatokat, melyeknek minden szava egyegy példabeszéd, minden mondata egy-egy kinyilatkoztatás, minden hangja egy-egy eszme. Magdolna által a nőt, Lázár által a nyomort, a szamaritánusokban a szerencsétlent, a Golgothán a Keresztet — a gondolatszabadságnak akkori vérpadját és bitóját — Ő váltotta meg az erőszak, a kegyeltenség, a durvaság és az önzés szégyenbélyegétől. Tanításai által nyer igazolást minden nagyság, akár cselekedetben, akár gondolatban nyilvánuljon meg, mert az emberiség boldogságát csak azok az eszmék, cselekedetek és rendszerek szolgálják, amelyeknek az Ö törvénykönyve ad jogosultságot. E tanításoknak nincs határa, mert a halhatatlanságban kulminálnak. E tanítások léteznek anélkül, hogy látnok; érvényesülnek, anélkül, hogy megfoghatnék; beszélnek, anélkül, hogy hallanék. A családi örömök e sziveket összeforrasztó ünnepnapján, az örvendező gyermekek e mosolygó reggelén, a származásunk földjére való viszaemlékezésnek ezen a magasztos ünnepén legyen áldott az Ur Jézus Krisztus szent neve! Mai magyar mártírok... 0 BÁRÓ APOR VILMOS, GYŐRI PÜSPÖK, VÉRTANUSÁGÁNAK HITELES TÖRTÉNETE... ^ Báró APOR VILMOS (1892—1945), a szentéletű győri püpök és vértanú, a Bíboros Hercegprímás mellett, az utolsó évtizedek magyar egyházi életének legjelentősebb példát mutató egyénisége. A pusztító hatalmakkal szemben helytálló magyarságnak ma a szentek példájára van szüksége. Ezért kell, hogy megismerjük ennek a nagy magyar főpapnak életét, működését és mártírhalálát. A Gondviselés alapos előkészületet szánt Apor Vilmosnak a püspökséghez: végig kellett járnia az élet iskoláját, a papi hivatás legkülönbözőbb állomásait: volt tábori lelkész, káplán, tanulmányi felügyel, theológiai tanár és több, mint két évtizeden át, gyulai plébános. A lelkipásztori munka volt eleme és életének legszebb korszaka. Fáradhatatlanul járta híveit, családtól-családhoz, a legszegényebb kunyhóban éppúgy otthon volt, mint a kastélyokban. Az idegenkedés és tartózkodás, mely az egyszerű népben a “báróval” szemben természetes volt, hamarosan őszinte ragaszkodásnak s szeretetnek adott helyett. A "báró ur” fogalommá vált Gyulán. Mindig a nép között járt: a néppel érintkezett, a kubikusok gyűlésein éppenugy, mint iskolákban, templomban, gyóntatószékben éppenugy, mint az egyházközségi élet ezer megnyilvánulásában. A JÓSÁG ÉS SZERETET VOLT LEGFŐBB FEGYVERE. Páratlan tekintélye mellett is mindig alázatos maradt, aki szívesen tanult egyszerű híveitől is. Bár a nép körében állandóan mindig mint püspökjelölt szerepelt, maga sohasem foglalkozott ezzel a lehetőséggel. A nuncius levelét, melyben püspöki kinevezését vele első ízben közölte, felbontatlanul a zsebében hordta és csak este került véletlenül kezébe. A vatikáni rádió közlése nyomán a kinevezés hire futótűzként terjedt el hívei körében: a nép a plébánia elé özönlött, ujjongott és sirt, örvendezett és szomorkodott, mert a püspökkel elvesztette plébánosát, a Báró Úrral szerető atyját. A püspökszentelés a gyulai plébánia-templomban volt. Amikor első főpásztori áldását osztva végigvonult a zsúfolt templomon, nem maradt szem szárazon . . . AZ ÜLDÖZÖTTEK APOSTOLA Vilmos püspök egyénisége a nehézségekben, a küzdelmekben bontakozott ki igazi nagyságában. A jóság és szeretet embere a végsőkig harcolt, ha elvekről volt szó. Nem ismert hatalmat, mely megfélemlithette volna: kilátástalanul, meg nem értve és sokszor támadva, fáradhatatlanul küzdött hitéért, meggyőződéséért, melyet semmi földi hatalomnak nem volt hajlandó alárendelni. A háború utolsó évei számára is a harcnak esztendei voltak az igazságért, az emberi méltóságért, a szabadságért. Amikor Vilmos püspök 1941-ben a püspöki székét elfoglalta, a magyar törvényhozás, az egész közélet —• az egyre fokozódó német nyomás alatt — mindinkább jobbra tolódott. Az eleinte hangoztatott gazdasági indokok” nyílt faji gyűlöletté és gyakorlati faji üldözéssé fajultak. Amikor az általános emberi szabadságjogokra, Isten törvényeire való hivatkozás eredménytelen maradt, a püspöki kar az Egyház szentségeinek védelmében vette fel a harcot a faji gyűlölet ellen. Amig az ország függetlensége némileg is fennállt, sikerült is olyan megszorításokat elérni a törvényhozásban, melyek bő alkalmat adtak a faji törvények gyakorlati enyhítésére. Hogy ezt a célt a püspöki kar minél eredményesebben szolgálhassa, megalakította a Magyar Szent Kereszt Egyesületet, a zsidó származású megkeresztelkedettek Rákóczi Ezt a gyönyörű imát II. Rákóczi Ferenc irta. Egykorú kézirati másolatát Győr püspöki levéltárában őrizték. A latinnyelvü szöveg elé ezt irta a néhai másoló: “Felsővadászi Rákóczi Ferenc, Isten kegyelméből fejedelem és Tekintetes Sárosvármegye örökös főispánjának által az isteni kegyelem elnyerése végett fogalmazott imája, melyet az Ur szine előtt naponkint imádkozni szokott. A táborban közzététett azon célból, hogy a vezérlete alatt álló magyar hadsereg kegyelmes fejedelmének és urának nyomdokait az alázatos könyörgésében is kövesse. Mely igy szól: Anno 1702.” Úristen! Igazság kútfeje és kimerithetetlen forrása a kegyelemnek, ki parancsolataidról megfeledkezett népedet néhanapján a szolgaság járpiával sújtod, hogy megtörvén gőgjét, amint neki a büntetésben igazságot, úgy a megbocsájtásban újból kegyelmet nyújts.... Bevalljuk, Uram, őseink nyughatatlanságát, beismerjük mindennapi vétkeinket, amelyekkel ellened támadván,ostorodat valóban megérdemeljük. Rászolgáltunk,Uram, hogy nemzetünk dicsősége elenyésszék s gyermekeink idegen nép járma alatt görnyedjenek; méltók vagyunk, hogy magvunk szakadván, eredetünk emlékezete és nemzetünk neve feledésbe merüljön, mivel elhajoltunk Tőled, Istenünktől és Urunktól... Mindazonáltal, ó, Uram, tekintsd a nyomorúság örvényébe védelmi szervét. Ennek legfőbb irányításával a püspöki kar — Zichy Gyula kalocsai érsek halála után — Vilmos püspököt bízta meg. Vilmos püspöknek szívügye volt e megbízatás, mert lelke mélyéből átérezte a faji gyűlöletnek embertelenségét és kereszténytelenségét. Tevékenységét nem korlátozta a katolikus hívekre; a protestánsok és meg nem kereszteltek egyaránt gondját képezték. Érintkezésbe lépett a nem-katholikus érdekvédelmi szervekkel, magával a Zsidó Tanáccsal. Velük együtt tárgyalt, járt minisztériumtól minisztériumig; kért és követelt, korholt és tiltakozott. Állásra, vallásra való tekintet nélkül, csak egyért küzdött: minél több embert megmenteni a lelki és fizikai pusztulástól. Az általa kieszközölt mentesítéseknek se szeri se száma és hogy Budapest s az odamenekült sokezres zsidóság elkerülte a teljes pusztulást, azt elsősorban az ő fáradhatatlan és hősies küzdelmének köszönhető. Amikor a németek elözönlötték az országot, a törvényes védelem egyre nehezebbé, majd egészen lehetetlenné vált.A Gestapo csak az erőszakot ismerte; érvek, jog és erkölcs ismeretlen fogalmak voltak előtte. Vilmos püspök a nyílt erőszakra nyílt kiállással válaszolt. (Folytatás a 6-ik oldalon) hullott népednek sóhaját, hallgasd meg szegények, az özvegyek, az árvák Hozzád felsíró jajkiáltásait, tekintsd a bünhődésre kész ártatlanok kiontott vérét, s ne feledkezzél meg irgalmasságod cselekedeteiről, amelyekkel hajdanában szolgaságban sinlő választott népedet elárasztani kegyes voltál. És ha leikeinkben lángra lobbantottad felszabadulásunk vágyának tüzét, vezéreld cselekedeteinket, erősítsd meg karjainkat, élesítsd fegyvereinket, hogy kegyes akaratodnak egyesült erővel szolgálhassunk. Adj Uram, azoknak, akiket vezéreinkül rendeltél, a rendelkezésben bölcsességet, a balsorsban bátorságot, a szerencsében mérsékletet, hogy végzéseid utján haladjanak. Jelöld ki. Uram, táboraink határát és azt körülvevén irgalmasságod köntösével, óvd meg az ellenség cseleitől s űzd el az álmot a virrasztók szeméről, nehogy készületlenül találtassanak. A Te angyalod legyen a mi őrünk és vezetőnk a csatában, aki szétszórja a fegyverek golyóit s valamint Izráelt szárazon átvitte a tengeren, úgy vezessen át bennünket sértetlenül ellenségeink tömegén. Add végül, Urunk és legkegyelmesebb Atyánk, hogy felvétetvén néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem igazságtételeid őreivé lévén,utunk nyugalomban és békességben vezessen Tehozzád, aki végtelen kegyelmednél fogva azt akartad, hogy a szolgaságból kiszabadittassunk és megváltassunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki a Szentháromságban Veled él és uralkodik, mindörökké. Amen.
