Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-18 / 46. szám
1988. november 18. SZABAD FÖLDMŰVES 7 Másfél nap egy hétszázezer lakosú város megtekintésére — bárki beláthatja, hogy kevés. Főleg, ha a szóban forgó város a történelmi nevezetességű Krakkó, az európai kultúra és művészet egyik ékessége. Nekünk sajnos, ennyiben szabatott meg. beleértve a kötelező bevásárlás mizériát, illetve azt megelőzően a pénzünknek lengyel valutára történő minél előnyösebb átlényegesítésével járó piackutatást. Ráadásul jócskán vacogtunk is közijén: kellemetlen, csípősködös-hűvös idő volt. egy kis lélekmelegítőhüz jutni pedig távolról sem egyszerű ma lengyel földön Az emberfia megszokta, hogy falunk a tejbolttól kezdve a csemege- és hentesüzleteken keresztül a cukrászdákig mindenütt fiaskók (iá) díszlenek a pultokon, ha más nem. akkor ribizlibor; Lengyelországban alkohol viszont csak egyhány kijelölt üzletben kapható, ott is csak délután egytől. Viszont rendkívül könnyű megtalálni ezeket az üzleteket: már déli tizenkét órától sorban állnak az emberek az ajtajuk előtt. Az a néhány vásárló, aki ebben az időben másért főtt, előremehet, de az isten óvja őt attól, hogy suttyomban, félhangon egy üveg vodkát is próbáljon kérni: menten lecsapna rá a népharag. Azt ki kell várni, jobban mondva türelmes sorbanáHással ki kell érdemelni. Ez a kép — akár leírjuk, akár nem — elválaszthatatlanul hozzátartozik a mai Krakkó arculatához. A PIACON „'Az üzletek csak tizenegykor nyitnak, addig nézzenek körül a piacon“ — mondta cseh-lengyel-szlovák keveréknyelven az idegenvezetőnk másnap reggel az autóbuszban. Krakkó legnagyobb városrésze, .Nowa Huta utcáin araszoltunk; azon a Nowa Hutáén, amelyről mára már nehéz eldönteni, hogy a szocialista épftőmunka grandiózus kezdeteinek jelképe-e, vagy pedig mindazokat a tévedéseket testesíti meg, amelyeket ugyancsak ebben az időszakban elkövettek, és nemcsak Lengyelországban. Tény: a százezres lakótelep még ma. a többszörös „kozmetikázás“ után is rideg-uniformizált, szürke és sivár, mert annak ideién egv park, egy klub, egy művelődési ház nélkül épült fel. Ahol lehetett, igyekeztek lóvátenni ezt a hibát, de nem mindenütt lehetett. A piactér nem is olyan nagy, mint amekkorának egy háromnegyed milliós városban gondolná az ember. Viszont — elképesztően zsúfolt, és első pillantásra a teljes káosz jellemzi. Asztalokböl, bódékból mindössze egy-egy sor van, a többi árus a földre terített lepedőkre, ponyvákra rakodik. S hogy mit? Betű és sző szerint: mindent. Bármit. Amije van. Amit keresnek, mert az állami üzletekben egyszerűen nincs. Jgv fér meg egymás mellett, a szél odapergette, sárguló falevelekkel díszített lepedőn a hideg-melegvizes csaptelep és a Faszpré, a félkilós csomagolású Julius Mefnl-kávé és a régi típusú tévékészülékekbe való elektroncső, a kifényesített rézkilincs és a levehető hangdobozú, dupla magnős, Panasonic márkáid hordozható rádiómagnetofon. Odébb vodkát’árul egy néni, három faltát is, nem tartja magám nézve kötelezőnek a délelőtti szesztilalmat. A „kirakatba tett“ üvegei azonban üresek, rövid gondolkodás után ráiövök, hogy miért. Lenyúlni értük, aztán kettőt oldalra lépve beleveszni a megállás nélkül, minden irányban hömpölygő-hullámzó tömegbe itt Igazán nem lenne gond. Érdekes viszont, hogy csak a vodkára vigyáznak ennyire: a drága nyugati kozmetikumokra vagy a japán videokazettákra olykor kishíján rátaposunk. ■ Szóval igazi zsibvásár ez: kor- és honfitárs költőnk', Zs. Nagy Lajos hasonló című verse PaJejmó helyett akár itt is foganhatott volna. Igaz, „az Etna itt sem eladó“, viszont „titkárnődnek bugyit, kéket“ akármenynyit vihettél volna. Mert azért a krakkói piacon is ruhaneműből van az abszolút legnagyobb választék. Zoknitól kezdve ocelot és nercbundáig teried a kínálat, s ami közötte van, az szinte áttekinthetetlen. Főleg az áraik, és főleg a mi számunkra: az öt- és hatjegyű számok kezdetben mindenfatta viszonyítás lehetőségét kizárják. Aztán lassan belelövünk a szorzás-osztásba, és kezdenek letisztulni a dolgok. Megállapítok, hogy — nagyjából ugyanaz a helyzet, mint nálunk odahaza. Ami olcsón kapható, az itt is bóvli, a modern szabású jugoszláv vagy osztrák pulóvert pedig Itt sem úsznám meg négyszázötven-ötszáz korona alatt. Vagy ba igen, legfeljebb cserekereskedelem űtián: kincstári Pentacon fényképezőgépemet ugyanis legalább tizen akarták megvenni, kávé és csokoládé iránt pedig nem is tudom, hányán érdeklődtek. Végeredményben azonban — bár talán sejthető — semmit, de semmit nem vettem a krakkói piacon. Ez a fajta adok-veszek, ez az öntörvényű, piacorientált, eleven és zsibongó KERESKEDELEM egyelőre még nem a hazánkfiának való. AZ UTCÄN Ä magamfajta volán-megszállottnak az autópark öszszetétele szűr először szemet. Rengeteg a 128-os „törpe“ Fiat — amelyeket mellesleg a 80 kilométerre lévő Btelsko-Bialában gyártanak —, és rengeteg a modern nyugati, főleg japán kocsi. A „középkategória“ meglepően szegényes, főleg, ha tudjuk, hogy Lengyelország évtizedekig gyártotta a Fiat 125-öst. amelyből még exportra is bőségesen lutott. Aki viszont ma középkocsit akar venni — munkát vállal néhány évre Ausztriában vagy az NSZK-ban. Onnan hoz — a számunkra most már Idéző jelesen — „középkocslt“: Mazdát. Datsunt, Toyotát, Nissant, idei vagy legfeliebb tavalyi modelleket. S hogy sokan teszik, arra bizonyíték, hogy Krakkó utcáin tuca(számra futnak az elegáns vonalvezetésű, acélszürke kocsik, 20—25 éves Syrénák és Warszawák társaságában. Az utcán egyébként, hasonlóan, mint nálunk, a nap minden szakában rengeteg az ember Hogy idegen földön. más országban vagyunk, az viszont már az első pillanatokban érezhető, sokszor szinte nem is lehet meghatározni, hogy miből. Csak később áll össze a kép, apró mozaikokból, amelyek legtöbbje külön külön talán fel sem tűnne, így együttesen viszont már érezhető különbséggé „mássággá“ olvadnak össze. A galambok kultusza például: a főtéren a sző szoros értelmében ellepik az őket etető gyerekeket, felnőtteket. A vállukra repülnek, a kezükből csipegetnek, ha az ember ki akar törni a gyűrűjükből, úgy kell szelíden odébbrugdosni őket. Aztán az is szokatlan a számunkra, hogy egyszeriben muzsikaszó hangzik fel valahol: egy szabályos utcai zenekar zendített rá. kissé szokatlan összetételben: hegedű, gitár, nagybőgő. A vezérszólamot a hegedű játssza, magyaros díszftőmotívumokat keverve szláv e'emekkel, de el kell ismerni, hogy bravúrosan, helyenként virtuóz technikával. Éppen ezért döbbenek meg az elém táruló látványtól, amikor áttöröm magam a bámészkodók hadán: egy idős, béna ember hegedül, kacska lábát messze maga elé nyújtva ül a székén, a hegedűt cselló módjára tartja, a zakója hajtókájába akasztva: a szárnyaló futamok alatt monoton dünnvög a két kíséröhangszer. Persze, a hangverseny távolról sem Ingyenes: ketten is „tányéroznak" közben, gyűrött papírskatulyákkal, s olyan, alázattal vegyes határozottsággal lépnek oda az emberekhez, így hozzám 1s. hogy szinte magamtól nyúlok a zsebembe, s elökotrok egy ötvenest. A lelkiismeretem megnyugtatására csináltam egy gvors felszámolást: ez pontosan egy korona. Persze a krakkói utcán, és nem az otthoni bankban vagy utazási irodában. Mert hogy el ne felejtsem: ekkor már utána voltunk' annak, amitől én személy szerint a legjobban féltem. Mármint a pénzbeváltásnak, pontosabban az Itteni pénzbeváltásnak. Csak ezzel a sajátos, szokatlan jelzővel illethetem — semmiképpen nem nevezhetek feketézésnek vagy valutaüzérkedésnek olyasvalamit, ami itt ennyire legális. Amire mindkét utazási iroda alkalmazottai nyíltan felhívták a figyelmet, s akik nem fogadták meg a szavukat, alaposan ráfizettek. Miről is van sző? Egyszerű: a Csehszlovák Állami Bank. és így természetesen az utazási irodák is 15 — tehát tizenöt — zlotyt adnak egy koronáért a Lengyelországba készülőknek. Meg egy lótanácsot mellé: uram, ha rám hallgat, csak egy leiképes összeget vált be nálunk, hogy valami azért legyen a papírián. A többit ott — az utcán. az üzletben, a vendéglőben, bárhol, ötvenért. Negyvennyolcért már ne adja. Mondom, ettől féltem én, mert az ilyesfajta valutaügyletekben nincs túl nagy gyakorlatom. Aggodalmam azonban percek alatt kishitűségnek bizonyult, mert nem nekem kellett keresni a vevőt: az keresett engem. Egyik a másik után. tucatszámra, „Korunv máte? Forint van?“ — állítottak meg beszédünket hallva, olyan természetességgel, mintha azt kérdeznék: bocsánat, hány óra? Van. ötvenért, mondtuk eltökélten, miként azt lengve! idegenvezef5nk Is a lelkünkre kötötte. Az első kettő nem akart negyvennyols fölé menni, az egyikük — egy fiatal srác — nagyon rokonszenves, korrekt módon még azt is hozzátéve, hogy ötvenért maid 6 szeretné továbbadni. A harmadik viszont megvakarta az üstökét, és bólintott: legyen ötven. Mindketten a zsebünkbe nyúltunk, lehetőleg ügyelve arra, hogy ne előzzük meg a másikat egyetlen mozdulatban sem: a magunk bankóit mindketten csak akkor engedtük el, amikor a másikét már szilárdan markoltuk. Hogy hány csehszlovák koronám cserélt ily bonyodalommentes úton gazdát, azt azért nem árulom elf mégsem akarom teljesen kiszolgáltatni magam... A „BUDOSTAL“ BAN (AVAGY NÉHÄNY SZŐ A KOSZTRÓL IS) Nem sokat tudok lengyelül, de ez a sző alighanem „építő“-t jelent, mindenesetre valami köze van az építéshez. Nowa Huta egykori munkásszállóinak negyedét híviák így, ahol mi is szállást kaptunk két éjszakára. Persze, a munkásszállók már régen nem azok hanem turistahotelek, de így, lakályosabbá téve is őrzik még a „hőskor“ emlékét. Akárcsak a közös, hatalmas étterem. ahol étkeztünk, naponta kétszer: reggel és este. ’A félpenziő kilátásai, főleg pedig az ebéd hiánya csoportunk több tagiát komoly ővőintézkedések megtételére késztette. Nem tudom, lehet hogy elfogyasztották a külön szatyorban magukkal hozott és szerény számítások szerint Is legalább két hétre elegendő szalámit, sajtot, szendvicset, keménvtolást és pástétomot, de mindenesetre: ez az egyvalami fölösleges volt. Egyáltalán, a kosztban úgy minőségileg, mint mennyiségileg kellemesen csalódtunk. Reggelente valóságos svédasztal fogadott bennünket, s a szalámi, a finom sonka és a kolbász után még választhattunk, hogy a málnaízes kenyérhez iszunk-e még egy csésze illatos teát. A vacsora pedig két olyan fogásból állott, amelyek mindegyike önmagában Is bőségesen elegendő lett volna, s ha valamelyik elmarad, aligha tűnik fel bármelyikünknek. Az ebéd tehát egyáltalán nem hiányzott az egésznapos utcai kószálás során. sót. ennyi mozgás éppen kellett ahhoz, hogy a vacsorát egyáltalán újra meg tudtuk enni. Lengvelországbe készülő turisták, ne higgyetek tehát a szóbeszédnek. és főleg: ne féiletek a félpenziőtóll Csak rá ne szokjatok túlságosan az ilyen formátumú reggelikre és vacsorákra... ÜTBAN HAZAFELÉ Cieszyn, azaz Tőéin felé tartunk, ahol három nappal ezelőtt átléptük a határt. A busz ablakain túl már leszállt az este. valamennyien fáradtak vagyunk a sok' talpalástől, rohangálástól. Mégsem ernyedt el senki a kényelmes fotelekben, hanem ellenkezőleg: egvre lzgatottabb a légkör: nemsokára a vámon vagyunk' Mi lesz, ha amúgy alaposan átkutatnak bennünket, ahogyan néha hallani a vám-rémtörténetekben? Elég lesz-e a négy liter bor, ki adla maid oda és hogyan? Már csak néhány kilométer a határ: elölről üvegek koccanása hallatszik. amitől az odakövesült aggodalom néhány pillanatra felenged az arcokon. Aztán: ott állunk a pirosfehér csikós sorompó előtt, a busz ajtata szisszenve kinyílik és felkapaszkodik a lépcsőkön egy vámtiszt. Elől egy kéz nyújtja feléje, néhány félénk sző és űiabb űvegcsílingelés kíséretében a nájiontasakot. de a tiszt határozott felmozdulattn) nemet Int. Az autóbuszban megdermed a levegő, leírhatatlan kétségbeeséssel nézünk össze. Reszkető kézzel tartjuk a magasba útleveleinket, miközben a férfi fenyegető léntekkel végigvonul az ülések közötti szűk folyosón. Időnként egy-egy komor pillantást vet a zsúfolt csomagtartókra, majd kőarccal elhagyla a fedélzetet. Ml pedig ott maradunk és várunk, mi mást is tehetnénk: iöilön aminek lönnte kell. Aztán — valamennyiünk szemét mágnesként odarántja — felemelkedik előttünk a csíkos sorompó, és a busz mellett egyenruhás katona integet türelmetlenül: Indíts már, sokan várnak még! Český Tőéin után szinte mindenki azonnal álomba merült. Éjjel fél kettőkor értünk haza. VASS GYULA Két piaci pillanatkép A galambok Az utcai zenekar Krakkó harangjai (A szerző felvételei] 1 i
