Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-30 / 39. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 5 1988. szeptember 30. Változva változtass A Poltaval Mezőgazdasági Főiskola végzős diákja a d>plomaosztás napián — egyébként Vörös diplomát vehetett át — alaposan összeveszett az iskola rektorával, aki első felindulásában még a diploma visszatartásával Is megfenyegette a makacs ftüt. Az akkor, 1962-ben, huszonhat éves Iván Poltavec azonban nem engedett elhatározásából: „Akár a legelmaradottabb kolhozba is elmegyek, csak emberek között, a föld közelében lehessek. Semmiképpen sem maradok a főiskolán“ — hajtogatta. így lett az akkori paraszt* gyerekből — a rektor által felajánlott tudományos karrier visszautasítása után — equ kis kolhoz agronómusa, majd elnöke. 10 évvel ezelőtt a horoli járási pártbizottság első titkárává választották. Senkt sem mondhatja, hogy Iván Poltavec a könnyű megélhetés reményében választotta a kis falusi gazdaságot. Ideérkezésekor elhagyott tanyák, tavasszal és ősszel járhatatlan földutak fogadták, a gépek a szabad éq alatt rozsdásodtak ... A parasztokat, akiknek munkáját szinte lépésről lépésre meghatározták „fentröl“ — nem nagyon érdekelte, ml történik a valaha még oly nagy becsben tartott földön. Tvan Poltavec szerette ezt a földet. Mivel szüleit korán elvesztette — édesanyja meghalt. édesapja 1941-ben elment a frontra, és soha nem tért vissza —, a tizenhárom éves kisfiú önállóan gondoskodott magáról és húgáról. Gabonát vetett, füvet kaszált, tehenet fejt, de nem feledkezett meg húga tanulmányainak nyomonkövetéséről sem. Sőt, 0 Is eljárt a legalább tíz kilométerre lévő Iskolába. Tanult, hogy életben maradjon és dolgozhasson a szeretett földön... 'A pártba még a kolhozban vették fel. amely lassan ugyan, de folyamatosan emelkedett az elmaradottságból. — Számomra nem volt kérdés. hogy belépjek-e a pártba — emlékezik vissza Iván Poltavec. — Bár tudom, hogy abban az Időben sokan érdekből, valamilyen többletjuttatás reményében jöttek a párt soraiba, amit meg is kaptat». Ёп dolgozni akartam, az emberek hasznára lenni; a kommunisták eszmél örök lelki energiaforrást jelentettek számomra... Ha már a pártról esett szó, hadd kérdezzem meg: az utóbbi időben nem csökkent a pártba belépni akarók száma? Iván Poltavec elgondolkodik, majd így válaszol: — Nőni legalábbis nem nőtt, A tagfelvételt kérők ma különös felelősséget éreznek... Ma olyan Időket élünk, amikor a száihősöknek nem sok babér terem. Ma már a puszta szónak senki sem hisz: az emberek tetteket várnak egymástól. Aki csak magára gondol, annak nincs helye a pártban. Évente körülbelül 100 úf tagot veszünk fel. Ez sok vagy kevés? Soha nem szerettem százalékokban gondolkozni. Véleményem szerint az a fontos, hogy azonos gondolkodású emberek jöljenek. Iván Poltavec akkor lett pártvezető, amikor az adminisztratív vezetési stílus volt a jellemző. Ez valószínűleg rá is hatással volt. A lényeg azonban. hogy ez nem változtatott a jellemén. Iván Poltavec különös figyelemmel hallgatja a hozzáforduló embereket, ad a véleményükre. Uqyanezt a pártbizottság többi tagjától Is elvárja. A járásban lakók tudják, Poltavec meg tudta győzni az embereket, de 0 Is meggyőzhető. A tárgyilagosság kedvéért Iván meqiegyzt, hogy a megyei vezetők hozzáállása is megváltozott: ma már nem az „Itt az utasítás, hajtsátok végrestílusban történnek az intézkedések. — Mennyit kellett idegeskednem. hány maqas beosztásban levő ellenséget szereztem, amíg sikerült bebizonyítani, hogy nem szabad minden ok nélkül tucatnyi falul egyesíteni hatalmas állattenyésztő telepek körül — mondja a párttitkár. — Egész falvakat veszítettünk el, az emberekben közöny alakult ki a föld, a munka iránt.., — Társadalmi igazságosságról, egyenlőségről beszélünk — folytatja Iván Poltavec —, ugyanakkor a parasztok hosszú ideig amolyan másodlagos szerepet játszottak: a fizetésük jóval alacsonyabb volt a városi munkásokénál, életkörülményeik is jóval nehezebbek: a vízvezetékről, gázfűtésről ők nem is álmodhatlak. Ennek köszönhető többek között, hogy a falvakban alig maradnak meg a lányok. A férfiak szinte állandóan dolgoznak: hol traktoron, hol kombájnon ülnek reggeltől estig, a lányok pedig a jobb élet reményében elmennek a városba. Iván Poltavec sokat harcolt azért, hogy az embereket megtartsa a falvakban. Hogy mit tett? Konkrét lépéseket az életkörülníények javítása érdekében. Ukrajnában nem minden járás dicsekedhet azzal, hogy minden falut, települést aszfaltúton lehet megközelíteni. A horoli járásban ez már régóta természetes ifölog. Versengés folyik a „járás leqrendezettebb települése“ címért — a kitüntető cím odaítéléséről határozó különbizottságot a párt első titkára vezett. Ebben az évben a járásban úgy döntöttek, hogy minimálisra csökkentik a termelés fejlesztésére iordíthatö kiadásokat, helyette komfortos lakóházak ja komfortos szót külön hangsúlyozza Iván Poltavec I, Óvodák, egészségügyi létesítmények, kultúrházak építésébe kezdenek. A járásban Poltavec kezdeményezésére még 1983-ban — tehát jóval a hivatalos irányzat bevezetése előtt — kollektív szerződéses rendszerre fért át mind a 38 traktorosbrigda. Már az első évben látványos javulás következeit be, különösen a takarmány begyűjtésében. De megerősödött az állattenyésztést ágazat, több tejet, húst adtak el, s természetesen az emberek több pénzt vittek haza. — Ml volt korábban? A bank minden különösebb akadály nélkül adta a hiteleket a kolhozoknak. „Fogd a zsákot — vidd a pénzt“. Aztán ősszel csak tonnában és literben gondolkodtak. Az önköltségről megfeledkeztek, melyekben a kölcsönök visszafizetésének elengedését kérték. Hiszen az állam gazdag! „Segítsük a lemaradóitokat" jelszóval elengedték a tartozás törlesztését. így azok persze a következő évben sem igyekeztek behozni a lemaradásokat. Most áttértünk az önfinanszírozásra. Annyi fizetést kapunk, amennyit dolgozunk. A múlt évben a járás mezőgdzdasáqból származó bevétele 21 millió rubel volt. Ma már egyetlen veszteséges gazdaságot nem találunk itt, pedig néhány évvel ezelőtt a járásban jó pár kolhoz az állam pénzéből élt. Iván már a titkárrá választása utáni években sem sokat ült irodájában, most azonban állandóan úton van. A kolhozok pártértekezleteire látogat, a problémák megoldásának új útjait ajánlja, de nem „kötelező" érvénnyel. Kikéri az emberek véleményét. Nagyra értékelt az ilyen őszinte beszélgetéseket. Igyekszik az emberek fejében és szívében feléleszteni a parasztgazda-érzelmeket, amely évszázadokig uralkodott Ukrajna gazdag földjein. Természetesen nem keresi a konfliktushelyzeteket, de ha valamivel nem ért egyet, npm hajlik meg a „magasabb“ vélemény előtt sem. — Sok tennivalónk van még — mondja Iván. — fó dolog, hogy a kolhozban már minden szintű vezetőt fa briqádvezetőtöl az elnökigj választani lehet. De mi a helyzet a helyi hatalmi szervekkel? Korábban az volt a szokás, hogy a leteltekkel előbb elbeszélgettek" a járási bizottságon, s csak aztán került a nevük a választók elé. Eemélem, hogy hamarosan maguk a választók javasolják a jelöltet, sót jelölteket. (APN) felkelés volt. És azért a kultúrálódás további formáiról sem feledkezünk meg. Januárban Petőfi-estet rendeztünk, amelyre mintegy ötven klubtagunk jött el. Márciusban kb. ugyanennyien lelentek meg a Lovicsek Bélával tartott beszélgetésen. Szakemberek tartanak előadásokat az egészséges táplálkozásról, az érrendszeri megbetegedésekről, az ízületi bántalmakről stb. És már hagyományosak a kártya- meg a biliárdversenyek. Vajon hogyan illeszkedik be a községi élet zajlásába a nyugdíjasklub? Dnbosi József klubvezető A pihenés részesei között Fantasztikus környezet, gyönyörű, Impozáns épület, exkluzív berendezés. Nem, nem egy palotáról szóló rövid jellemzés az előző mondat. így szóltak a Naszvadi (Nesvady) Nyugdíjasklubról a környékbeliek meg a falu lakói. És szinte természetszerűleg hozzáfűzték — a helybéliek talán egy kis büszkeséggel is —, hogy a Komáromi (Komárno) Járásban a legmodernebb. Igaz, nem régen. — Egészen pontosan emlékszem az átadás napiára: 1987. február 13. — fogadott nemrégt látogatásunk alkalmával a nyugdíjasklub vezetője, a 62 éves Dobosi József. — A nyugdíj előtt postavezető voltam Martoson (Martovce) — folytatta —, aztán meg vállaltam a klub vezetését. Naszvadi születésű vagyok, most is Itt élek, hát miért ne vpnződnék Ilyen formában Is az itteni lakossághoz. A naszvadi emberek szorgalmukról. Igyekezetükről ismertek széles e vidéken, olyanok, akik a munkától sosem riadtak vissza. Mindig vállalták a dologtevést, főképpen a zöldségtermesztést Illetően nem Ismertek sosem lehetetlent. Éppen ezért, úgy vélem, az Idős emberek teljes mértékben rászolgáltak erre a korszerű épületkomplexumra. S valóban egy egységes egészről van szó. Konyhai rész a bejárati ajtónál, maid olvasóterem, de ami az ember emlékezetében a legmélyebbre vésődik: a virágokkal, hatalmas, üdezöld színű pálmákkal díszftett-ékített. modern bőrbevonatű asztalokkal és fotelekkel „ellátott“ nagyterem. — Általában a főteremben Ölnek össze legszívesebben az emberek. Egy csésze tea melletti múltidézésre, nőtázgatásra, egyszerű hétköznapi beszélgetésre — folytatta az agilis klubvezető. — A virágokat valamennyien magukénak tekintik. éppen ezért nem szükséges különösebben aggódni, valón akad-e, aki megöntözze azokat. Tessék nézni, ezért Ilyen szépek, frissek, üdék. Érezzük, hogy ebben a környezetben lobban esik a szóváltás, a csevegés, hogy úgy mondjam, érdekesebbek a témák, talán még a tea is fzletesebb. A továbbiakban megtudjuk, hogy az állandó klubtagok létszáma meghaladja a kétszázhatvanat. — Természetesen ez nem pontos olyannyira. De az utóbbi évek átlaga valahogy e körül mozog. Hétfő és szombat kivételével mindennap üzemelünk, délután egytől este hét óráig. Naponta húszán huszonötén főnnek el átlagosan. Vannak azonban napok, amikor jóval többen ts megfelennek, a már jelenlévők őrlési őrömére. Ezek az emberek nagyon tudnak örülni egymásnak, egy nagy családot képeznek. Tisztelik, becsülik egymást, a kissé, paprikásabb, szurkálődőhh megjegyzésekre eevtkük sem húzza fel az orrát. Űk még tudnak viccelődni, humorosan kezelni a dolgokat. Pedig tessék elhinni, egyikük számára sem volt csupa kabaré az élet. Örülnek egymásnak, mivel, érzik a közösség melegét, kikapcsolódnak a magányból, az egyedüllétből. Amikor idejönnek, kivetkőznek egy vonatkozás —. hogy nyugdíjasklubunkat semmiféle üzem. illetve vállalat nem támogatja anyagiakkal. Gyakran szervezünk kirándulásokat Is. Az idén például már két alkalommal voltunk Nagyraegyeren (Calovo) a termálfürdőben, Du-Virágok közt... nehéz kabátbői — s belebűjnak a közösbe, amelyet együttesen, sokkal könnyebben viselnek. Látom-tapasztalom, abban valóban jobban érzik magukat... Ezért is örülünk valamennyien, hogy van egy Ilyen nyugdíjasklubunk. A tagság főképpen a hatvanhetvenévesek táborából toborződlk. Persze, vannak azért idősebb és fiatalabb látogatói is a Naszvadi Nyugdíjasklubnak. — Hát például az 1891-es születésű Csontos Dénes bácsi, ö a legidősebb klubtagunk. Nagyon szívesen elmőkázik, szeret kártyázni Is. Aztán Itt van Puskás Juli néni. aki 1899- ben született. Dobosi Lajos úgyszintén 1899-ben jött világra. Ök a legöregebbek a klubban. Szívesen látjuk sorainkban a rokkantnyugdíjasokat is, mivel tudjuk, azok hétköznapjaik Is eléggé egyhangúak, otthon, a négy fal között. Az egyes rendezvényekről, klubekclőkről is előszeretettel szólt a klubvezető. — Idős polgáraink körében közkedveltek a teaesték Megemlékezünk továbbá a klubtagok életlubileumalról is, bár itt rögvest hozzáfűzném — mivel némileg szóba jön az anyagi naszerdahelyre (Dunajská Streda) úgyszintén ellátogattunk, valamint Podhajskába, Budapestre. Augusztus 20—21-én Debrecenbe vezetett az utunk, a hagyományos virágkarneválra. S számos érdeklődő volt az augusztus végi háromnapos szlovákiai körútra is, melynek fő motívuma a szlovák nemzeti — Mondhatom, a nemzeti bizottsággal valóban jő a kapcsolatunk. Az egységes földműves-szövetkezettel összefüggésben ugyanilyen hangnemben szólhatok. Azok a klubtagok, akik bírják és vállalják a munkát, a helyi szövetkezetben társadalmi munkában segédkeznek. Hiszen köztudott, hogy a kézi munkaerőre mindig óriási szükség volt — és lesz a jövőben is. Az idős emberek meg szívesen segítenek, mivel sokan közülük egykori második otthonukba térnek vissza néhány napra-hétre. És akinek Igazán olyannyira szívéhez nőtt a munka...,' szóval az nagyon nehezen szakad el tőle. S magát a klubtevékenységet Illetően sem szakadnak el a világtól a naszvadi nyugdíjasok .., — Baráti kapcsolatot tartunk fenn pl. az érsekújvári (Nővé Zámkyl és a komáromi nyugdíjasokkal. Az utóbbiakkal nemrégiben közös kézimunkakiállítást rendeztünk. És a külföldi kapcsolatteremtést is szorgalmazzuk, konkrétan Balatonkilitivel. Reméljük, az elkövetkező időszakban ez a barátság tovább mélyül, erősödik. A nyugdíjasklubban békés-1 ség, nyugalom honol. Az asztaloknál halk kártyapartik, szelíd sakk|átszmák. Újságok és folyóiratok fölé görnyedő nénik és bácsik. Egyesek az Új Szót, a Hétét, vagy a Nőt lapozgatják, mások a Ludas Matyi viccei között böngészgetnek (ha akad egyáltalán számukra új vicc). Néhányan a Pravdát, a Slovenkát és a Roháőot olvasgatják. Valamennyien megfáradtak a munkában, a homlokukat már évek óta mély ráncok barázdázzák. kezüket az idők foga formálta kérgessé. Ä megérdemelt pihenés részeseit nézzük elgondolkodva — és azért egy kissé irigykedve is ... Befejezésképpen még annyit, hogy a klubvezető nem akart különösebben dicsekedni — mi mégis úgy gondoljuk, mindenképpen említést érdemel, hogy a Naszvadi Nyugdílasklub példás tevékenységéért ebben az évben „Elismerő oklevelet“ kapott, valamint az ahhoz járuló kétezer korona pénzjutalmat. Az általunk látottak-tapasztaltak alapján ts valóban megérdemelten. Susla Bála Gyönyörű, impozáns épület (Fotó: K. G.) \
